Nemrég voltam életemben először lakógyűlésen. Magyarországon nem nagyon fűlött hozzá a fogam, Svédországban viszont egy kicsit másról szól ez az egész, szóval hogy érthető legyen, mesélek kicsit a rendszerről.

A lakások itt elenyésző kivételtől eltekintve egy Bostadsrättförening (Brf) nevű jogi entitásba csoportosulnak, ami magyarul nagyjából lakásszövetkezetet jelent (housing cooperation). A magyar társasházi rendszerrel ellentétben az ingatlan tulajdonosa a szövetkezet, nem a lakó, azaz amit itt a köznyelvben lakásvásárlásnak neveznek, az valójában a szövetkezetbe való bevásárlást jelenti, ami tartalmazza a lakhatáshoz való jogot (bostadsrätt). Az épület maga, a falak, a padló, a plafon a szövetkezet tulajdonában van, ahogy maga a telek is, amin a társasház áll. Illetve az is előfordulhat, hogy az utóbbit a várostól bérli a ház.

A lakhatáshoz való jog határozatlan ideig tart, amíg a tulajdonos fizeti a Brf éves díját (årsavgift), amit általában havi bontásban számláznak. Ez a Brf működési költsége – aminek a nagy része általában kamattartozás –, és havonta esedékes, szóval nagyjából a társasházi közös költségnek felel meg.

Brf-je válogatja, de az avgift általában tartalmazza a hideg- és melegvizet, gyakran a fűtést is. Az enyémben ezen kívül benne van az internet (1Gbps, optikai), csak a villanyfogyasztást számlázzák külön.

Tekintve, hogy a lakó igazából nem tulajdonos, ha ki szeretné például adni a lakását, akkor ehhez a Brf hozzájárulása szükséges. Az ilyen bérlemények másodkézből való szerződésnek (andrahandskontrakt) minősülnek, hiszen nem közvetlenül a tulajdonostól bérli a bérlő az ingatlant. Az itt kiadott lakások legtöbbje ilyen, és mint minden nagyvárosban, Stockholmban is hatalmas probléma a lakhatás, meg a csillagászati bérleti díjak. Úgyhogy aki csak teheti, és van alaptőkéje, megpróbál inkább „saját” lakást szerezni, és inkább a bankhitelt törleszteni.

A Brf akkor működőképes, ha legalább három főből áll, és van egy vezetősége (styrelse), amit nem egy erre szakosodott cég lát el (közös képviselet), hanem a Brf tagjaiból választják meg. Gyűlést legalább évente kell tartani, ahol a költségvetésről és a vezetőség tagjairól szavaznak a tagok. Na így kerültem én az idei lakógyűlésre.

Épp kétesélyes időjárás volt kint, úgyhogy a pincében, a biciklitárolóban tartottuk. Christos, az elnök, amikor meglátott, mondta, hogy majd megpróbál amit csak lehet angolul… válaszoltam, hogy ne bohóckodjon, nyugodtan menjen svédül, majd szólok, ha nem értek valamit.

Viszonylag gyorsan lezavartuk a kötelező napirendi pontokat, nagy meglepetés nem ért senkit, mert a pénzügyi jelentést előre megkapta mindenki emailben. Aztán következett a vezetőség megválasztása, az elnökünk maradt, és egy másik vezetőségi tag is, azonban a harmadik jelezte, hogy mivel a ház átadása, azaz 2020 óta Brf vezető, most már abbahagyná. Én lenyomtam egy bemutatkozást, aztán meg is választottak, úgyhogy mostantól bentről figyelem a ház dolgait. 👀

A hónap elején kiadott a Svéd Központi Bank (Riksbank) egy sajtótájékoztatót arról, hogy a lakosság biztosítsa a fizetéshez szükséges különböző módokat, például a készpénzt, bankkártyát és a mobiltelefonon keresztüli fizetési szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Az indoklás szerint a jelenlegi globális helyzet, és Svédország magas szintű digitalizációja sebezhetőségekhez vezethet a fizetési rendszerekben.

A bank azt javasolja, hogy minden háztartásban felnőttenként nagyjából 1000 korona készpénz legyen otthon. Az összeget viszonyítási alapnak kell tekinteni, és egy hétre elegendő alapvető cikkek beszerzésére szolgál. Ez lehet több vagy kevesebb, attól függően, hogy hányan élnek, vagy milyen speciális igényeik vannak a háztartásban. Amennyire lehetséges, ajánlott, hogy több különböző címletben tartsák a készpénzt. Ezen kívül a lakosságot arra is ösztönzik, hogy rendszeres időközönként használjanak készpénzt, hogy a készpénzrendszerek működőképesek maradjanak.

Viszonyítási alapnak, az öt és fél év alatt, amióta itt lakom, két alkalomra emlékszem, amikor készpénzt használtam. Az első karácsonyfánkat nem lehetett Swish-el fizetni az utcai árusnál, úgyhogy kénytelenek voltunk kivenni pénzt. A második pedig akkor volt, amikor rossz árat ütött be a piacon az eladó, és a tranzakció törlése helyett inkább odaadta a különbözetet készpénzben. Igazából abban sem vagyok biztos, milyen címletek léteznek egyáltalán…

A további ajánlások szerint a háztartásoknak legalább két, különböző hálózatból származó kártyával kell rendelkezzenek, például Visa és Mastercard kártyákkal. Valamint mobiltelefonon keresztüli hozzáféréssel a fizetési szolgáltatásokhoz, például a Swish-sel, mivel ezek más mögöttes infrastruktúrát használnak, mint a kártyás fizetések. Illetve azoknak, akik általában integrált kártyaszolgáltatásokat használnak mobiltelefonjukon, például az Apple Pay-t és a Google Pay-t, kéznél kell tartaniuk fizikai fizetési kártyáikat is arra az esetre, ha a mobiltelefon lemerülne vagy nem működne. A fizikai kártya chipje offline fizetésekre is használható hálózati zavar esetén.

Itt amúgy is van hagyománya a felkészülésnek, A védelmi minisztérium alatt egy egész ügynökség felelős a polgári védelmi, katasztrófavédelmi és közbiztonsággal kapcsolatos feladatokért. Tavaly még Myndigheten för samhällsskydd och beredskap volt a neve, idéntől Myndigheten för civilt försvar. Társadalomvédelem és készültségről polgári védelemre változott.

Tavaly minden háztartásba kiküldték a „Ha válság vagy háború jön” (Om krisen ellen kriget kommer) című kiadványt olyan információkkal például, hogy hogyan működik a légvédelmi riasztórendszer, mit érdemes a otthon tartani válságos helyzetekre, mit jelent az emelt készültségi szint, stb. Még arról is van benne szó, hogyan beszélgessünk a gyerekekkel krízishelyzetről vagy háború esetén. Az MCF oldaláról le lehet tölteni az angol verziót.

A riasztórendszert is minden évben többször tesztelik, aminek a hivatalos neve viktigt meddelande till allmänheten (Fontos üzenet a lakosságnak). Ennek az utcai sziréna részét ”Hesa Fredrik”-nek (Rekedt Fredrik) becézik, és minden március, június, szeptember és december első olyan hétfőjén, ami nem ünnepnap, pontban délután 3 órakor próbariasztást tartanak vele. Ha valaki erről nem tud, igencsak meglepő élmény tud lenni. 😅

Ezek mind nem arról szólnak, hogy rettegésben tartsák a lakosságot, vagy tüzeljék a háborús hisztériát. Olyan hasznos információkat kommunikálnak, amikről tényleg mindenkinek érdemes tudnia, hogy minél felkészültebb legyen egy esetleges válságos időszak eljövetele esetén.

A szuper új keresővel megnéztem, és utoljára öt éve írtam éves olvasmánynaplót. Ezek voltak tavaly:

1. Will Buxton: Grand Prix

A tavalyi évet öcsém karácsonyi ajándékával kezdtem. Buxtont F1TV kommentátori ideje alatt sokat hallgattam, és gyakran szerepelt a Drive To Surviveban is a Netflixen. Bár fenntartásokkal kezeltem a működését néha, az elvitathatatlan, hogy a sportág élő lexikonaként lehet számon tartani.

Ez a vaskos kötet a Formula 1 történetét az abszolút kezdetektől egészen napjainkig dolgozza fel. Szó van a technológiai fejlődésről, a különböző csapatok történetéről, és természetesen rengeteget ír magukról a pilótákról. Iszonyú érdekes, olvasmányos, nem zavart a magyar fordítás sem. Sokat tanultam belőle olvasás közben (aminek nagy részét azóta elfelejtettem nyilván 🤪).

Érdekesség még, hogy mivel nem a Formula 1 és FIA hivatalos kiadványáról van szó, az archív képek helyett Davi Augusto — szerintem kifejezetten jó — illusztrációival lehet találkozni.

2. Mel Robbins, Sawyer Robbins: The Let Them Theory

Nekem jórészt kimaradt a TEDx Talk, a blog, meg a podcast, de sebaj, ebből a könyvből kiválóan be lehet pótolni Mel Robbins munkásságának egy jelentős részét. A címbeli elméletének a sarokköve, hogy be kellene fejezni elfecsérelni az életet olyan dolgokra, amelyekre nincs ráhatásunk. Ami, ahogy a legtöbb ilyesmi, olvasva egyszerű, a gyakorlatban nem annyira.

Szerencsére a könyv tartalmaz egy halom való életből vett, gyakran személyes, példát, és kutatási eredményeket, melyek alátámasztják a téziseket. Nekem e-könyvem van, így a digitális kiemelőfilcet használtam gyakran azokon a részeken, amikkel a leginkább sikerült kapcsolódnom.

3. Balássy Fanni: Bocs, hogy élek

A Telex könyves rovatában találkoztam vele, és rögtön megtetszett, úgyhogy otthon jártamkor beszereztem. Megértem, hogy miért nincs digitális változata, mert Korbuly Ági rajzai legalább olyan szórakoztatóak, mint a kisprózák. A célcsoport inkább a kamaszok, de engem mindig is vonzott az ifjúsági irodalom, meg szerintem bármilyen életkorban talál benne az ember legalábbis önironikus azonosulást.

Négyzet alakú, úgyhogy ki fog lógni a könyvespolcon.

4. Ann-Helén Laestadius: Stolen

A Stöld angol fordítása régebb óta állt a polcomon, de tavaly eljutottam hozzá, és milyen jól tettem!

A történet főszereplője Elsa, számi¹ kislány, akinek a rénszarvasa orvvadászat áldozatává esik, aminek ő az egyetlen szemtanúja. A könyv során az ő sorsának alakulását lehet végigkísérni, melyben szerepet kap a számikkal szembeni rendszerszintű hátrányos megkülönböztetés, a nők szerepe a tradicionális nomád társadalomban, a hagyományok megőrzése egy nagyon megváltozott modern világban, és persze a felnőtté válás. A szerző maga is részben számi származású egyébként, Kirunában született. A fülszöveg szerint Solnában lakik, úgyhogy szomszédok is vagyunk, 20 perc biciklivel.

Természetesen a könyv jobb, de készült belőle egy Netflix film is ugyanezzel a címmel. Az érdekessége, hogy néhány svéd párbeszéd kivételével északi számit beszélnek benne, ami a finnugor nyelvcsalád finn ágának a tagja, tehát rokonunk.

5. Suzanne Collins: Sunrise on the Reaping

Bemutatnom, gondolom, nem kell. A franchise rajongójaként kötelező darab volt, és sokkal jobban lekötött Haymitch élettörténete, mint Snow elnöké. Sok mindent nem is tudnék írni spoiler nélkül, szerintem megéri. Nagyon várom a filmet, the hype is real.

6. Raskó Gabi, Grela Alexandra: Hoztok nekünk túrórudit?

Ezt édesapámtól kaptam, akiről azt kell tudni, hogy minden élethelyzetre talál egy könyvet, és ezeket betárazva sorozat-ajándékozza a családunk tagjait.

A műnek nagy sikere lett, szóval biztos ismert, de azért leírom, hogy a könyvben külföldön élő magyar gyerekek igaz történetei szerepelnek a kint élés örömeiről és nehézségeiről. Bár már nem vagyok gyerek, mint kétrendbeli emigráns azonnal megszólítva éreztem magam. Pont szerepel Japán is, Skandináviát pedig Finnország képviseli. A sztorik után Szabó Vivien pszichológus ad tippeket gyerekeknek és szülőknek, aki történetesen pont itt lakik Svédországban.

Erről is van kiváló Telexes recenzió.

7. Gárdos Péter: Hamisítók

Gárdos Péterrel Fábián Tamás készített interjút, amit viszont csak a könyv elolvasása után nézz meg, ha eddig még nem, mert elég spoileres. Szóval innen értesültem a könyvről, aminek szerencsére volt elektronikus változata, így én is azonnal hozzá tudtam jutni.

A kiszínezett, de alapvetően önéletrajzi elemekből építkező regény a szocializmusnak abban az időszakában játszódik, amikor a fő tájékozódási médium a mozikban vetített Filmhíradó volt. Természetesen az állampárt ezt is kihasználta a propaganda terjesztésére, gyakran igen kreatívan manipulálva a leadott anyagokat.

A közmédia mai állapotában igencsak érdekes olvasmány.

8. Pottyondi Edina: Közösségi irányelvek megsértése

Pont lehetett úgy rendelni, hogy megérkezzen, mire hazamegyek az ünnepekre, és még épp volt dedikálós időpont is. A vonaton Budapest felé gyorsan be is fejeztem előtte.

Hát itt Edinából tényleg kiszabadulhatott a… nem tudom mi, de kiszabadult. A novellákban nem csak a politika, de például a női lét, a gyereknevelés, a futball, vagy egészen személyes témák is szerepelnek, mint az influenszertüntetés megszervezése. Azért a kedvencem az utolsó, Az én XX. századom lett.

Footnotes

1. Magyarul lappokként szoktuk őket emlegetni, de ez inkább szitokszó számukra, az elnyomás jelképe. ↩

Ahogy néztem a Szőlő utcáról szóló híreket, és hallgattam a szakértői nyilatkozatokat, egyből a Kongen av Bastøy című norvég film jutott eszembe, amiről jó régen írtam is a blogon.

A filmhez egy Index cikk apropóján jutottam el, ami Szakonyi Noémi Veronika és Vincze Máté Artur Északi Napló blogja alapján mesél a börtön történetéről. Bastøy ma az egyik legeredményesebb (felnőtt) börtön a világon, de…

A körülmények nem voltak mindig ilyen ideálisak. A sziget az 1900-as évektől fiatal fiúk keresztény nevelőintézeteként működött. Bastøy hírhedt volt brutális nevelési módszereiről, az erőszakról és a megfélemlítésről. Abban az időben a szülők gyakran azzal vették rá gyermekeiket a jó magaviseletre, hogy azt mondták nekik, ha így folytatják, Bastøyban fognak kikötni.

Az idekerült, nagyrészt viselkedészavaros, elhanyagolt és abuzált gyerekek gyakran próbáltak megszökni - kevés sikerrel. Végül 1915. május 21-én fellázadtak kegyetlen nevelőik és a sziget ellen, felgyújtották a pajtákat, és hajókon akartak megszökni.

Hogy a filozófia azóta hogy változott, arról a börtönparancsnok mesél a cikkben:

Tom szerint mindenki megérdemli a második esélyt, aki változni képes. Nekünk meg az a dolgunk, hogy segítsünk ebben, és toleránsak legyünk. Tom azt a példát hozta fel többször is a beszélgetéseink alatt, hogy ha kiadó lakás van melletted, és egy volt rab szeretné kivenni, minek örülnél jobban? Ha egy olyan ember veszi ki, aki évekig volt büntetve, megalázva, bezárva, vagy egy olyan, akivel jól bántak, tanult valamit, kapott az élettől és változott a személyisége? Nyilván a második opciót szeretné mindenki.

A szerzőpáros videóján meg is lehet nézni a modern állapotokat, de a teljes képhez érdemes végigolvasni a 2014-es cikket is.

Szóval amikor a ma reggeli Kormányinfón Gulyás Gergely a javítóintézetek rendőrségi átvételéről azt mondta, hogy „ha valaki engem megkérdezne, hogy hova tartozik ez a terület, akkor én soha nem tettem volna a szociális ágazathoz”, én erre a szigetre gondoltam.

Idén ünnepli a 75. születésnapját a stockholmi közlekedési múzeum, a Spårvägsmuseet, és ennek alkalmából csütörtökönként késő estig tartanak nyitva, bónuszként mindenféle programokat is ajánlva a közönségnek. A november 30-i téma a halloweeni időszakhoz kiválóan kapcsolódó városi legenda volt az ezüstszínű szellemmetróról.

Svédül silvertåget (ezüst vonat) vagy silverpilen (ezüst nyíl) a neve a C5 kódjelű szerelvényeknek, amitket a hatvanas években próbáltak ki a stockholmi metróban. A szokásos kék vagy zöld színű vonatokkal ellentétben festetlen alumínium felületük miatt kapták az ezüst jelzőt. 1996-ig jártak, pont nem a kék vonalon, hanem a zölden és piroson, mire lecserélték őket. Két szerelvény maradt meg, az egyik a Mannaminne¹ szabadtéri múzeumban látható, a másik itt a szomszédban Solnában, a rendőrségi fősikolán teljesít szolgálatot, ahol a tanulók gyakorolhatják benne, hogyan lehet a szűkös metróban eszkalálódó helyzeteket megoldani.

Kymlinge egy félkész² állomás a kék vonalon, amelyet soha nem helyeztek üzembe. Hallonbergen és Kista között található a kék vonal Akalla ágán, ami azért érdekes, mert abban az erdőben van, ahova heti rendszerességgel járok futni.

Amikor az északi Järva vonalat az 1970-es évek végén megépítették, tervek voltak egy Kistától délre fekvő városrész építésére. Ezt elsősorban kormányzati hivataloknak és hatóságoknak szánták, amelyek Stockholm belvárosából költöztek volna ki. Később úgy döntöttek, hogy ezeket Svédország más helyszíneire helyezik át, és a projektet elvetették, de az állomás megmaradt jegypénztárak, mozgólépcsők, liftek és egyéb berendezések nélkül.

Ezekből született a városi legenda vagy kísértettörténet az ezüstvonatról és Kymlingéről, aminek a főszereplője egy lány, aki egy diszkóban vagy hasonló helyen volt a városban, és metróval készült hazamenni. Felszállt egy vonatra, bár az utasok kissé furcsán néztek ki. A T-Centralen állomáson kellett volna leszállnia, de a vonat nem állt meg, hiába húzta meg a vészféket, elrobogtak egészen Kymilgéig. Felment a lépcsőn, ahol egy zárt ajtó fogadta, de ez nem akadályozta meg utastársait abban, hogy egyenesen az ajtón keresztül folytassák az útjukat. A lányról szóló legendának két különböző vége van: az egyik szerint egy héttel később holtan találták az ursviki erdőben, a másik szerint élve, ugyanazon a helyen, de rémülten. 👻

Itt az állomás:

Footnotes

1. Ide muszáj lesz elmennem, hát van egy SAAB 35 Draken kiállítva. ↩

2. mint Magyarország ↩

Közel egy hónapja, amikor hazaértem egy erdei sétából, az átöltözés közben megtaláltam az első svéd kullancsomat. Kitéptem egy sima szemöldökcsipesszel; rendesen ragaszkodott a bokám fölötti érhez. Nem sokat tartózkodott befúrva, és a kiszedés után még mászott is, amiből arra következtettem, hogy egyben sikerült kioperálni.

Az elején csak egy sima piros folt keletkezett a csípés helyén, semmi holdudvar, vagy egyéb problémás tünet. Két héttel később azonban még mindig nem múlt el, sőt, elkezdett a vörösödés növekedni. Meg is duzzadt a csípés helye, és egyre érzékenyebb lett. Ekkor már minden online tanácsadás azt javasolta, kerítsünk orvost.

Szerencsére ez tipikusan egy olyan eset, amit jól lehet távolról kezelni. Az Alltid Öppet (mindig nyitva) alkalmazásban szépen kitölt a páciens egy kérdőívet: van-e láza, vannak-e influenzás tünetei, stb., fel lehet tölteni képeket a csípés helyéről, és lefoglalni egy online videós időpontot az orvossal.

Nagyon hatékonyan pár percet beszélgettem az akcentusa alapján Kelet-Európai nővérrel (svédül), megállapította, hogy biztos ami biztos, küldjük meg penicillinnel. A recept természetesen digitális, a gyógyszertárak honlapján azonnal meg is jelenik. Minden ilyen egészségügyi adat a helyi TAJ-hoz van kötve, ami a személyi számmal egyenlő. Nincs ez a bohóckodás, hogy minden állami szerv saját azonosítót talál ki magának…

A recepthez jár egy online gyógyszer-információ, szóval ha a beteg elhagyja a papírt a dobozból, akkor is rá tud keresni az adagolásra, kockázati tényezőkre. Illetve mielőtt felkerekedik az ember a gyógyszertárba, meg lehet nézni a raktárkészleteket is, hogy ne habokra kelljen próbálkozni. Plusz ha tényleg nagyon satnyán van valaki, vagy fertőző a betegsége, házhoz is lehet rendelni a pirulákat, amik egy napon belül megjönnek.

Ezzel párhuzamosan ha már beleástam magam, hogy mit tud a kullancscsípés okozni, elzarándokoltam egy TBE (tick-borne encephalitis) oltásra is. Ez a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás, amire létezik védőoltás, de gyógymód nemigen. Gondoltam, nem szeretném az egész kullancsbingót behúzni, meg van egyfajta vonzalmam a központi idegrendszerem egészséges működése iránt, szóval elindítottam a projektet. Az első oltás után egy hónappal, majd utána 3-5 hónappal kell emlékeztetőért mennem, ezután ötévente érdemes frissíteni a vakcinát az ajánlás szerint.

A klímaváltozás a legvalószínűbb ok a kullancsszaporulatra, mindenesetre magasan emelkedik a TBE fertőzések száma Svédországban. Én pont a cikkben mutatott piros sávban lakom… 😶

Ez a futás egy nagyon érdekes keveréke volt az utcai és a terepversenyeknek. A rendezés, a résztvevők száma, a szakaszos indítás és a frissítés egészen olyan volt, mint egy városi futóversenyen. Pár nagyon rövidke kivételtől eltekintve viszont végig ösvényeken vezetett az út erdőn-mezőn át, és bár nagy mászások nem voltak, a hullámzással némi szintkülönbség is összejött.

Lidingö egyike a Stockholmot alkotó szigeteknek. Amolyan helyi Nagykovácsi, sok az erdős rész, főleg családi házak vannak, és ide költözöl, ha rengeteg pénzed van: azt hiszem, az ABBA tagjainak is itt van házuk. A versenyt a helyi mezei futó valamint sí- és tájékozódási futó klubok rendezik. A tradicionális táv, amin én is indultam 30 kilométeres, bejárja a sziget nagy részét.

Még pénteken eltekertem a rajtszámért, mert beijesztettek, hogy majd rengetegen akarják felvenni aznap. Persze nem lett volna gond, de sebaj, a kerékpáros infrastruktúra elég szuper a városban, ezen az útvonalon is végig jól kiépített és karbantartott bicikliúton lehetett közlekedni. A versenyközpont a helyi sportpálya volt, de mint kiderült a rajt másfél kilométerrel arrébb egy hatalmas mezőről történt.

Szeptemberben még tartott a korlátozás, hogy csak bizonyos számú fővel lehet kültéri rendezvényt tartani, így nagyon precízen tízperces bontásban lettek rajtcsoportok kijelölve. Utcai versenyekhez hasonlóan zenés bemelegítés után indultunk el a körre. Mivel az útvonal minden évben ugyanaz, és ez amolyan legendás verseny, egész évben kint vannak az állandó kilométerjelző táblák, sőt, minden szakaszról van egy kis leírás is, hogy miért érdekes. Skandináv rendszer szerint nem a megtett, hanem a hátralévő kilométereket tüntetik fel.

A pálya kifejezetten jól futható, kaviccsal felszórt vagy egyáltalán nem technikás erdei ösvény. Kő, gyökér nem nagyon akadályoz, és a szintkülönbség sem számottevő. Általában lazán hullámzik az útvonal, pár méter fel, pár méter le, így gyűjtött össze 446 méter szintemelkedést a végére a Suunto nekem. A legmagasabb pontját is érintettük a szigetnek, ami kemény 48 méterrel van a tengerszint felett. A hosszabb emelkedők alján vagy a tetején a szponzorok települtek ki sátrakkal, és DJ-k szolgáltattak aláfestő zenét, de szerencsére a táv nagy részén az erdő háborítatlan csendje volt inkább a jellemző.

Összesen hat frissítőpont volt felállítva az útvonalon, szintén klasszikus utcai versenyekhez hasonlóan poharakba töltött vízzel, izóval, később kólával és banánnal. A poharak újrafelhasznált papírból voltak, és kosarakba lehetett dobálni őket használat után. Ezt mindenki nagyon komolyan is vette, nem volt össze-vissza mindenfelé hajigálva a szemét, mindenki szépen a szemeteseket használta. Egyéb hulladékoknak, például gélek tasakjainak, pedig kilométerenként volt kitéve gyűjtő.

Szurkoltak is, például ahol a pálya elhalad a versenyközpont mellett egy öböl partján, de a kedvencem a pár volt, akik kiültek az erdei házuk teraszára egy hangszóróval, és nyomatták a rock’n’rollt. A szikrázó napsütés és 14 fokos meleg nem csak a futóknak kedvezett.

Az elején mindent megfutottam, de a verseny második felére eléggé elfáradva belesétáltam az emelkedőkbe. Ennek ellenére is 3:12’31” lett az időm, amivel mérsékelten elégedett vagyok; azért jóval gyorsabban is végig lehet ezen a pályán menni. De ez egy csodálatos verseny, kiváló szervezéssel és nagyon kellemes útvonallal, úgyhogy biztosan megyek még javítani.

Csak saját képeim vannak, mert bár voltak hivatalos fotósok, és számítottam is rá, hogy fizetősek lesznek a képek, azt nem láttam jönni, hogy látatlanban kell megvenni őket: az email egyből egy paywallra visz, nincsenek vízjeles vagy kis méretű betekintő képek sem, ami alapján el lehetne dönteni, hogy akarom-e én ezt…

Persze jól elterveztem, hogy majd negyedévente írok összegzést, és már a második alkalommal sikerült kihagyni. Sőt, nem csak a blogolás, de a futás lendülete is megtört kicsit a nyárral. Szóval ez most egy megkésett Q2, befejezetlen Q3, verseny-, és versenynaptár beszámoló lesz.

Április még az előző negyedévhez hasonlóan jól sikerült, 269 kilométert futottam össze, aminek egy részét Karlstadban tettem meg. A 9°C-os hűvösben összejött egy vállalható 1:45’25” félmaraton is ebben a hónapban. Májusban aztán először (és eddig utoljára) idén meglett az Endurance kihívás 311 kilométerrel. Külön félmaratont nem is kellett futnom, keddenként a hosszú futások során meglett magától. Júniusban kitört a nyár, születésnapra megleptem magam egy gravel biciklivel, és elutaztunk egy mini-nyaralásra megnézni Gotland szigetét. Mindezek együtt azt eredményezték, hogy alig 116 kilométer került a lábamba az utolsó napi félmaratonnal együtt. Mondjuk cserébe tekertem is 108-at, sokat jártunk a Källtorpssjön tóhoz fürdeni meg nézegetni a kacsákat. Összességében a második negyedév 696 futott kilométere elmarad ugyan Q1 712-jétől, de nem sokkal, szóval eddig jó.

Július nem lett valami acélos, mindössze 138km futást és 30km biciklizést könyveltem, és a havi rendszeres félmaraton is elmaradt. Augusztusban viszont közel egy évvel a disszidálás után sikerült végre hazajutni egy látogatásra, ami véletlenül pont egybeesett a Vértes Traillel. A lendület kitartott, csodálatos volt, hogy végre lehetett újra versenyezni, és a 3 óra 15 perces befutóidőmmel is teljesen elégedett vagyok; tíz percet javítottam a 2019-es eredményemen. Utána viszont nagyon sporadikusan jártam futni, éppen csak meglett a havi százas kihívás végül (104km).

Most szeptemberben eddig 67-en áll az óra, viszont iszonyatosan fel fognak pörögni a dolgok, mert itt is újra elindulhatnak a versenyek! Rögtön a hétvégén (holnap) megyek a TCS Lidingöloppet 30-as távjára. A versenyt 1965 óta rendezik meg, és a Guinness rekordok könyve szerint a világ legnagyobb terepfutása. Gondolom, a résztvevők száma alapján, hiszen az összes távon együttvéve 45000 indulóval számolnak.

És amúgy kissé belelkesedtem, neveztem mindenhová. Az október például elég durva lesz. Két hét múlva, 9-én, Stockholm maraton, a rákövetkező héten pedig a Vértes Terep Ultramaraton (50km) otthon. Végül novemberben egy villámlátogatás során futok még egy L távot a Mátrában. Ahhoz képest, hogy nem indult ígéretesen 2021, ez öt esemény lesz az év végéig. 😱

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon unom már a virtuális futóversenyeket. A Midnattsloppet és a svéd Runner's World közös sorozata, a Stockholms Bästa sem izgatott fel nagyon elsőre.

Az eseménysorozat nyolc útvonalból áll a város különböző pontjain, a legrövidebb 6 kilométer sincs, a leghosszabb 17. Februártól júniusig minden táv egy tíznapos időablakon belül teljesíthető. Akik legalább öt alkalmon részt vesznek, bekerülnek az összesített eredménylistába. Lehet versenyezni korcsoportok, cégek, foglalkozások és sportklubok mezőnyében is.

Az április végi 7,5 kilométeres etap hazai pálya: a Tantolunden parkból induva az Årstaviken körül vezet, és a vasúti hídon tér vissza a rajthoz. Számtalanszor futottam már erre.

Akkor kezdett el érdekelni a dolog, amikor megjelentek a kapuk. Ezt a hírlevélben nem olvastam el rendesen anno, de az időmérés úgy működik, hogy az indulók postán kapnak egy rajtszámot, amit több versenyen is használhatnak. A rajtszámon van chip, a pályán pedig időmérő pontok vannak felállítva, mint egy igazi versenyen. Nevezéskor rajtidőpontot is kell választani, ami után maximum tíz perccel kell megkezdeni a futást. Gondolom, van valami limit, hányan indulhatnak egy időpontban, de amióta nyitva az időablak, rendszeresen találkoztam rajtszámot viselő, izzadt futók kisebb-nagyobb csoportjával a pályán.

Így már azért sokkal jobban tetszett, mégsem a szokásos virtuális futás, amit akkor és olyan útvonalon csinálsz meg, ahogy akarod… Úgyhogy előző hétvégén neveztünk is, szerdára pedig itt voltak a rajtszámok. Kicsit borsos a fejenként 225 korona, de az árszínvonalat figyelembe véve nem meglepő. Az érem feláras, ami bónusz pont, legalább nem termelődik fölslegesen a szemét. Pólót is lehet rendelni, de a tavalyi stockholmi Midnattsloppet megmaradt készletét szórják ki, nem egy nagy eresztés.

Helyismerettel nem rendelkezőknek készült a weboldalra részletes útvonalleírás, és le lehet tölteni a GPX tracket is. Ettől függetlenül szuper jelölést raktak ki, minden elágazásnál van tábla és szalag, valamint kilométerjelölők. Három ponton van részidő mérés, amik úgy vannak elhelyezve, hogy nemigen lehet levágni a távból.

Az időjárással hatalmas mázlink volt. Az elején volt pár felhő, de nemsokára kisütött a nap, és úgy is maradt. Szignifikáns szél nem fújt, a 9°C pedig pont elég volt, hogy ne fázzunk.

A pályán viszonylag kevesen voltak. Egy fiatal lányt kísért egy csávó biciklin, aki előzéskor szurkolt is, amit nekem idő dekódolni svédül, de sikerült azért megköszönni, meg velünk együtt indult egy srác is, szintén kerékpáros felvezetővel.

Közvetlenül utána nem néztem, de fent vannak az eredmények, részidővel, mindennel, egy nagyon pofás táblázatban.

Nyilván most már érdekel a többi futás is, ezek legalább a legtöbbet kihozzák a korlátozott lehetőségekből. A következő a jövő héten indul, és az lesz a leghosszabb!

Egy évre visszatekinteni elég hosszú, úgyhogy most kísérletet teszek arra, hogy rövidebb periódust nézzek meg a futás szempontjából.

Decemberre jutottunk el oda, hogy volt végleges lakás valamennyi berendezéssel, kialakult egyfajta rutin a munkában, így tudtam összpontosítani kicsit az edzések visszaépítésére. Ahogy a tavalyi összegzőben írtam, decemberben 185 kilométert gyűjtöttem.

A cél továbbra is a futásmennyiség szintre hozása volt, mind időben mind távolságban. Az év elején még lehetségesnek tűnt, hogy Csanya meg tudja rendezni a májusi UTH-t, ezt szerettem volna újra szintidőn belül teljesíteni. Az edzéstervem két alapja a rendszeresség és a kilométergyűjtés lett: igyekeztem heti legalább hat napon elmenni futni, és amennyire lehet teljesíteni a Strava havi 300 kilométeres "Endurance" kihívását.

Szerencsére itt nem volt sosem kijárási tilalom, vagy egyéb korlátozás, nyugodtan kimehettem szaladni az éjszakába, ami gyakran elő is fordult. Persze télen elég nehéz is nappal futni, amikor már délután háromkor lemegy a nap, kész, ennyi volt.

Állítólag kivételesen havas volt az idei stockholmi tél, és a helyi hótakarítási szokás szerint inkább kavicsot szórtak az utakra, mintsem letolták a havat. Főleg a kiserdőben és a partmenti sétálóutakon, amerre én futni jártam. Igazából a terepviszonyokból kiindulva akár terepfutásként is trackelhettem volna az edzéseket. Volt a havasesős latyaktól a letaposott kemény havon át a puha porhóig minden. A sebesség így nem annyira számított, viszont valószínűleg kiemelkedően jó edzésértéke lett a futásoknak. A finom porhó például egészen olyan tud lenni, mintha az ember a homokos tengerparton futna. Egyik hétfőn pedig hatalmas pelyhekben hullott a hó, amiből estére szakadó eső lett: a három centis fagyos hólében két lépés után ázott be bokáig a cipőm; de legalább büszke lehettem magamra, hogy nem kutyáztam el az aznapi adagot.

Januárban így 261 kilométert szedtem össze, és bőven meglett a hegymászós Strava kihívás is a 2558 méter szintemelkedéssel. Ez utóbbi amúgy nem egyszerű feladat, a legmagasabb hely errefelé a sídomb. Ez a szint apránként gyűlt össze az útközbeni kis hullámokkal, hidakkal, felüljárókkal. A hónap elején kipipáltam a havi félmaratont is 1:56' idővel.

Február ehhez képest satnya lett: 170 kilométerrel zártam úgy, hogy a harmadik héten mindössze 6 kilométer került a lábaimba. Az első hetekben nagyon hideg volt, éjszakánként gyakran ment -10°C alá a hőmérséklet. Kezdett fogyni az energiám. A hegymenetből is csak 1270 méterig jutottam.

A hónap végére azonban hirtelen kitavaszodott kicsit, így indultam el február utolsó napján a havi félmaratonra, ami 1:43'48" lett. Idejét sem tudom, mikor sikerült ilyen jó időt futnom. Ennyit jelent a rendszeresség visszavezetése, meg hogy végigkorcsolyáztam a telet, gondolom. Versenyszituációban sajnos nem lett volna ennyi a bruttó idő, ugyanis volt benne egy ötperces intermezzo a park közvécéjében. Elkövettem azt az amatőr hibát, hogy a futás előtt vettem be a vitaminjaim, és vagy ezek, vagy a kritikátlanul sok elfogyasztott kávé miatt igencsak loholni kellett egy óra után, hogy könnyíthessek magamon. Mindenesetre a közjáték ellenére ugyanolyan szaporán (sic!) tudtam folytatni.

Márciusra visszatért a lendület: 281 kilométer, 2200m szint, januárhoz hasonlóan három nap kivételével minden nap futónap. A félmaratont a kiserdőben körözve teljesítettem 1:50' alatt, de 200m emelkedéssel (hullámok, meg a híd). Bár a hőmérséklet este alig ment fagypont fölé, napközben tízfokos melegek is voltak, és elolvadt az összes hó. Ilyen körülmények között rendszeresen tudtam 5 percen belüli kilométerekkel úgy haladni, hogy E1/E2 zónában maradt a pulzusom, amire jó ideje nem volt példa.

Márciusban megérkezett az új cipőm is, azóta ebben nyomom. Annyira bejött a Wildhorse 6 szuperkényelmes React talpa, hogy rámentem egy akciós Nike React Infinity Run Flyknitre. A tűzpirosról kicsivel maradtam le, így esett a választás végül erre a monokróm változatra. Egyelőre teljesen beváltotta a hozzá fűzött elvárásokat. Iszonyú kényelmes hosszú távon is, meglepően jól tartja a bokát, bár hivatalosan neutrális, nem stabil cipő. Egyszer jól összevéreztem, mert rendszeresebben kellene körmöt vágni ugye, és akkor nem sebzi fel az egyik lábujjam a másikat, de az is kimosható volt belőle.

Ekkor már nagyon kevés esélyt láttam rá, hogy hazamehessek májusban, ezért nem annyira rázott meg, hogy a hónap végén törölték is az idei UTH-t. Persze elég szomorú azért, hagyományosan ilyenkor már javában beindult a versenyszezon, minden hétvégére juthatott valami futnivaló akár.