____
"...igaza volt az ofőnek."
dawn
Jó reggelt! Ismét rám tört a kóma este kilenckor, el is aludtam rögtön - annak ellenére, hogy a szomszéd szoba lakója midnenféle precendens nélkül zenét hallgatott jó hangosan. Nem is lett volna baj, ha nem ugyanazt a számot preferálta volna többször egymás után. Miután korán lefeküdtem, egy órája sikerült fel is ébrednem, és azóta - nem találjátok ki - esszét írok. Igen, ez egy ilyen lassú munka, legalábbis nekem csak így megy, nem egyszerre, hanem darabonként. Valószínű nem ez lenne a megfeleő módszer, de bizonyos mennyiségű párhuzamos olvasás és írás után gyorsan agyhalottá válok, és a hatékonyságom zuhanni kezd. Ilyenkor fogok bele vanami másba pihenésképpen, például blogírásba ugye.
Habár nincs túl sok mesélnivaló, szokásos hétközi mókuskerék-folyamat, elkésett esszével. Kedden, miután semmi okosat nem tudtam kitalálni, elmentem a tanárhoz, hogy ez nekem nem megy. Egyrészt kegyetlen a szövegezése az ítéletnek többsoros mondatokkal, hivatalos nyelvezettel, másrészt összehasonlítani az ítéleteket elég lehetetlen feladatnak bizonyult. A tanár láthatóan jót mulatott rajtam és közölte, amnenyire tudom, írjam meg, és kész. Ezzel megint nem lettem sokkal okosabb, viszont ez alapján fogok neki írni valamit, aztán ha elégedetlen, az már az ő baja, ugyanis 'ennyire tudtam'. Mellesleg olyan szívmelengető azt hallani, hogy 'ez a japánoknak is nehéz olvasmány'. Néha pedig úgy érzem a környezetem japánja jelentősen problémamentesebb. (Nem a japánokra gondolok.) Nem mintha nem lenne még elég időm fejlődni.
Nem is mondtam, szombaton kaptam egy mini tortát is! Juditnál volt buli ugyanis, szokásos magyar társasággal, pont a születésnapom előtt egy nappal. A fényképezőgépemet sikerült Barnára testálni, így midnenki nagy örömére/bánatára (nem kívánt rész törlendő) rólam is vannak képek. Publikálásul folyamatban (legalábbis gondolatban folyamatosan foglalkozok vele) amúgy meg "when it's done" jelleggel lesznek elérhetők. Marketing mindenek felett. :)
PL!
Rövid életjel következik. Beszéltem a tanárommal, hogy nem igazán működött az esszéírás-dolog, úgyhogy most péntekig kell ügyködnöm valamit.
Igen, időközben volt születésnapom. Hihetetlen tempóban öregszem kérem szépen. Bár azt hiszem, hogy a környékemen élő magyarok között még mindig én vagyok a legfiatalabb, amit nem is restek tudomásomra hozni. ;) Emberek otthon, tessék jelentkezni a Monbusho-ösztöndíjra, hogy legyen utánpótlás! Különben konstatáltam, hogy valami kabbalisztikusan mágikus korom van, révén a számjegyei ugyanazok, és a számjegyek száma megegyezik a számjegyekkel. (Sikerült mindenkit megkeverni?)
Ideje aludni.
nerf
Valahogy nem jutottam el odáig, hogy írjak is valamit ide mostanában. Ez a mostani sem a legjobb pillanat, mert a szokásos esszéíró elfoglaltságaim vannak. Jelen téma nagyon kezd kifogni rajtam. Unom is a dolgot, meg nehéz is kihámozni a kiadott anyagokból valami értelmeset. Nameg az sem motivál, hogy túllegyek rajta, mert egy újabb - és vastagabb - köteg olvasnivaló már itt figyel a következő péntekre. Stb, stb. Na mentem írni.
cím nélkül
Megint pótcselekszem, takarítottam, elrendeztem a szerteszét felhalmozott papírjaimat, még azon is morfondíroztam, hogy főzök pörköltet - pörköltalap-kockából, mielőtt bárki azt hinné, valami nagy látens konyhaművész vagyok - de a húst drágának találtam. Viszont megittam egy liter leértékelt Lipton dobozos jeges teát, úgyhogy fáj a hasam. (A Mandaiban most 100 yenért lehet kapni egy dobozzal, teljesen olcsó.) Most épp olvasnom kellene a két ítéletet péntekre, de valami hihetetlenül nincs kedvem hozzá. Ráadásul ahogy a kiadott anyagokat nézem ez mostmár minden héten így lesz, heti többtíz oldal olvasnivalóval meg beadandó esszével. Meg fogok bolondulni.
Este hét és nyolc között valamiért leküzdhetetlen álmosság jön rám. Most is akkorát ásítottam, hogy majd' lenyeltem a billentyűzetet. Persze ha lefekszem aludni, akkor felébredek kettőkor teljesen frissen és üdén és nem tudok majd visszaaludni. Ennek eredményeképp holnap délután magasságában ismét ólmos fáradtság fog hatalmába keríteni, szóval ördögi kör. Úgyhogy kitartok.
repooto
A ma hajnali 1:20-kor elküldött esszémet 3:15-kor küldte vissza a tutor kijavítva. Hát nem mondom, elhivatott segítő... Közben felmerült, hogy lehet, hogy Tsukimura Sensei a saját TA-ját vagyis teacher assistant-jét utasította a tutori teendők ellátására. Mindenesetre szép gaidaios emlékeket idéző - ah, Itami Sensei és a javított fogalmazásaim, ahol nem látszott az eredeti a pirostól - nyomokban az elküldöttre emlékeztető esszét kaptam vissza. Tény, hogy japánosabb lett, és a szép hosszú kifejezések miatt hosszabb is, szóval kész előny. Kinyomtattam, leadtam, kíváncsi leszek. Persze korai az öröm, pénteken újabb óra, újabb téma, jövő keddre újabb esszé. Lehet, hogy a születésnapomon esszét fogok írni? Az új téma amúgy is egy fokkal nehezebbnek tűnik. Két bírói ítéletet kell összehasonlítani - azaz kétszer 10+ A4 oldalnyi tömény jogi szöveget. Lehet, hogy pályát téveszettem? Habár az általános iskolai töritanárom mindig emlegette, ebből a gyerekből jogász lesz, akárki meglássa. Persze ellenkeztem, és végül nem neki lett igaza? Mármint részben, mert a jogi tanulmányok japánban kicsit másak valamint azért messze még a vége.
Dairibo
Most lett elegem a béranyaság-esszé írásából. Ugyan kétezer jel hosszúságok kért a tanár, ezerhatszáz fölé nem tudom tornázni a mennyiségét. Hát majd lesz valami... Legalább megtanultam nagyon érdekes kanjiösszetételeket, például, hogy hogyan írják le szép hivatalosan azt, hogy honmoszexuális. (douseiaisha) Azért nem voltam én végig ilyen sztoikusan nyugodt... Azon kezdtem morfondírozni, milyen jó módszer is az, ami a Fireflyban van, nevezetesen, hogy káromkodni csak kínaiul lehet. (Érdekes lehet a kínai verzió, gondolom ott a káromkodások angolul lennének, a szöveg pedig kínaiul.) Az egésznek az az oka, hogy ez a két nagyhatalom - az USA és Kína - dominanciája nyomta rá a bélyegét a jövőre. Mondenesetre a kolim tele van kínaival, tehát elvettettem ezt az egész káromkodás dolgot. Maximum magyarul.
Amúgy félelmetes, mikre nem készeti az embert, ha nem akar valamit csinálni. Ma mostam, mosogattam, takarítottam, fényképeket töltöttem fel, telefonáltam a bankba, elmentem átvenni a kártyám a város másik felébe, és mindezt csak azért, hogy _ne_ kelljen beadandót írnom. persze, tudom, a végén így is úgy is kell, de halandók volnánk és esendők na. Amúgy is isten nem ver bottal, kiderült, hogy a bankkártyám nem a sannomiyai postán van, hanem a központin, ami nagyon nem központi, legalábbis az én szemszögömből. Szóval Sannomiyából Hankyu vonattal mentem Nishi-Motomachi állomásra a VISA kártyáért. Mint már azt talán említettem három teljesen párhuzamos vonal van egymás mellett Kobében, még az állomások is nagyjából egy helyen vannak. (Olyan, mintha egyszerre három kék metró lenne Pesten egymás mellett.) A Hanshin az egyik, a legöregebb és a leglassabb. Olyanok a vonatjai, mint a pesti metró, és sokat is megy a föld alatt. Meg rá kellett döbbennem, hogy drága is, mert több vonalból van összerakva. Hazafelé tehát gyalog jöttem és a szandálom feltörte a sarkam.
biztosítás
Volt egy titokos reményem, hogy némi pénzt viszontlátok az ellopott biciklimből. Magdi felhívta a figyelmem, hogy a VISA kártyák Japánban automatikusan biztosítással is rendelkeznek. Nevezetesen ha vásárolok valamit a kártyával, akkor az automatikusan biztosítva van, és ha bizonyos időn belül történik vele valami, akkor kártalanítanak. Nagyon úgy hangzott, hogy ezt pont nekem találták ki, lévén egy hónap sem kellett hozzá, hogy ellopják a biciklim. Amikor felhívtam őket azonban, közölték, hogy egy kitétel értelmében ez az egész dolog kerékpárokra nem vonatkozik. Mondjuk érthető, hiszen a kétkerekűek és az esernyők Japánban sem szent és sérthetetlen dolgok, lopják őket. Azért jó lett volna ha visszakapok némi pénzt. :/
A régebbi képek feltöltése tekintetében újabb előrelépésről számolhatok be, ugyanis megnézhetőek a Golden Week alatt készített harborlandi képek - avagy Kobe madártávlatból (legalábbis a Port Tower tetjéről).
You cant take the skies from me
Az új tanárom Dalmadinétől vehetett módszertan-órákat. (Nevezett hölgy a középiskolai matektanárom volt, mellékneve a rettegett, de különben nagyon rendes, és nem utolsó sorban felvettek a Közgázra.) Szóval bejön pénteken és kérdéseket tesz fel. Felszólítva, nem megkérdezve, ki akar válaszolni. Pont előző nap derítettem ki, hogy az előre kiosztott jegyzeteknél valami probléma volt, mert a második óra vázlata kétszer, míg az első egyszer sincs meg. Nem mitnha megléte sokat segített volna, de legalább nem az órán kellett volna azon morfondíroznom, miről is lehet itt szó. (Béranyaság.) Mindenesetre nagy móka ígérkezik, mert az eddigi gyakorlattól eltérően ő nem két, hanem négy órát tart, mindegyiken más témával, midnegyikhez kétezer jeles beadandóval. Mindig péntekről keddre: már látom milyen kellemes hétvégéim lesznek. Kiadott anyag persze itt is fénymásolt újságcikk, kicsinyítve, hogy ráférjen egy lapra. Eredmény: a kanjik helyén fekete maszat, még csak kiszótárazni sem tudom.
Holnapra elő kell állnom az esszével a kinevezett tutoromnak. Csendes japán srác, doktorin van. A Todaion végzett, nem tudom ez jó dolog-e vagy sem. Mindenesetre korrekt volt, mint minden japán, de barátok szerintem nem leszünk. Meg kell tudnom, hogy vajon ő hivatalosan is a tutorom-e, mármint regisztrálva van-e az irodában. Vannak ugyanis egyéb jelentkezők, akik szeretnének tutorok lenni. (És akiket nem egy tanár jelölt ki felülről.)
Valamint ma volt a hosztcsalád-ismerkedés. Már Tokióban is lehetett japán "anyukát rendelni", de ott nem éltem ezzel a lehetőséggel. Engem frusztrál olyan emberekkel beszélgetni vagy a házukba bemenni, akiknek egy szavát sem értem. Mostanra ez egy kicsit változott. Az én "anyukám" 25-nek néz ki, tehát kb 35 éves (nem kérdeztem) japán leányzó, plusz a szülei, akikkel él. Az anyjával jött el, rendesnek tűntek. Mintha kicsit zavarban lettek volna, és elmondták, hogy én vagyok az első hosztgyerekük. Kíváncsi leszek milyennek bizonyulnak. Egyelőre meghívtak magukhoz, de nem fixáltunk semmilyen időpontot, mert ezt a nyomorult esszét kell írnom...
Firefly
Még tavaly olvastam ezt a cikket és bár nagyon érdekesnek tűnt a dolog, - emlékszem fennhangon kacagtam a gép előtt az idézetektől - nem tettem lépéseket. Már japánban jutott el hozzám a következő információmorzsa, de ismétcsak nem történt semmi. Hiába a szuperlatívuszok, nem tűnt egyszerűenk megszerezni a sorozatot. Az emlékek megmaradtak viszont, így végül eljutott hozzám is a Firefly, de sokáig bele sem néztem. Talán Hanna blogja miatt történt, hogy végül egyik este úgy döntöttem, megnézem az első epizódot, a kétórás Serenity című bevezető-filmet.
Ilyen lehet amikor valaki meghallja az Isteni szót és mélyen vallásossá válik. Minden magasztaló jelző amit a Firefly-al kapcsolatban olvastam, helytálló, sőt. A látvány gyönyörű a kis költségvetés ellenére - vagy talán pont azért. Amikor nincs elég pénz, akkor az öletek veszik át az irányító szerepet, így lesz a Mi-24-es helikopterből futurisztikus mentőűrhajó. Egyszerűen megoldották, hogy nem látszik rajta, hogy olcsó. Ilyenmódon semmi sem akadályozza a fergetegesen csavaros, szokásos kliséktől mentes történet élvezetét. Joss Whedon nemhiába felel a Buffy szövegkönyvéért, csak a párbeszédek elvinnék a hátukon az egészet. Mindehhez jön a színészgárda teljesítménye. Egyszerűen imádnivalóak, nincs rá jobb szó. Először is mindenki ember, mindenki emberien reagál a dolgokra és üdítően széles skálán mozognak a jellemek. És együtt - mint egy jó Baldur's Gate party - egymást segítve, olykor-olykor egymásnak keresztbetéve 14+1 részen keresztül garantálják a minőségi szórakozást. Ámen.
"Take my love, take my land, take me where I cannot stand
I don't care, I'm still free, you can't take the skies from me"