Engineering Manager | Trail Runner | Stockholm, Sweden
Egész hamar kész lett az esszém. Csak fejlődök, bár ugye most a forrás is angolul volt ami azért jelentősen megkönnyítette a dolgomat. Félreértés ne essék, könnyű nem lett, csak könnyebb. A lehetetlennél egy kicsivel. Ennek örömére poénok a szigetországból, avagy brit apróhirdetések. Valamint július 5-e eseménye: “1998 - Japan launches a probe to Mars, and thus joins the United States and Russia as a space exploring nation.” - Jó tudni.
Nahát, most, hogy a Wikipedian kerestem volna valamit, felfedeztem, hogy ma van a Függetlenség Napja. Kiváló időpont a Harvard Law Review egyik cikkjéből esszét írni. Igaz itt Japánban még vagy 5 percig tart a mai nap… Valamint 1865-ben a mai napon adták ki először az Alíz Csodaországban-t. :D Alice r0xx.
Avagy bevezetés a japán bürokratikus rendszerbe.
Reggel jó korán fölkeltem és elindultam a rendőrségre. Természetesen esett az eső megállás nélkül. A rendőrség két vasútállomás között van, tehát a gyalogláson kívül nincs más mód a megközelítésére. Előadtam a problémámat ismét sikeresen megőrjítve a fél rendőrséget. Az ügyintézőm nagyon ragaszkodott az angol nyelvhez - pedig az én japánomnál kb. tízszer rosszabbul beszélt - még egy angolul beszélő rendőrt is akart keresni. Hiába magyaráztam, hogy inkább koncentráljon a problémára, majd hogy én hogy értem meg, az az én bajom. Van annyi nyelvi rutinom, hogy úgyis addig vallatom, amíg fel nem fogom, mit akar mondani. Mindenesetre ha én nem kezdeményezek megint, még annál az egy óránál is tovább szenvednek, amennyit ott voltam. Megmutattam nekik a telefonszámot, amiről pénteken hívtak, mire kiderítették, hogy ez a Nadai Kapitányság száma, tehát menjek oda. A tényt, hogy a telefonálóm direkte azt mondta, a Fukiai Kapitányságra menjek, negligálták. Közöltem velük, hogy megy a pék másik rendőrségre ilyen esőben, hívják föl őket, és derítsék ki, miért ide küldtek. Annyit értem el, hogy szóltak az ottaniaknak, hogy hívjanak fel mégegyszer. Hogy ez rajtam hogy kellett, hogy segítsen azt nem tudom, de legalább az ő lelkiismeretüket nem terheltem többé - ez is valami.
Ismét felhívott a titokzatos telefonálóm és vagy én voltam jobb passzban, vagy ő használt egyszerűbb nyelvezetet, de kiderítettem, hogy a biciklim állítólag egy begyűjtőhelyen van, ahová az illegális helyen leparkolt bicikliket és kismotorokat szedik össze. Sőt, fény derült arra is, hogy azért küldött el a rendőrségre, hogy szerezzem meg a bejelentés ügyiratszámát, merthogy az majd kelleni fog. Mondjuk az ügyiratszám végig nálam volt, de mindegy… Ismét felkerekedtem tehát biciklikeresőbe. Nem olyan egyszerű ám Japánban megtalálni egy helyet amit egy zúgó telefonon keresztül magyaráztak el, hogy merre van. Az időközben mintha dézsából öntenék stílusúvá felfejlődött eső sem segítette elő az akciómat. A megadott vasútállomás környezetében ráleltem egy biciklitárolóra. Az irodista/őr isteni szerencsémre kicsit beütéses lehetett, alig lehetett érteni mit mond. Már úgy értem egy japán se értette volna, nemhogy én. Enyhén félelmetesnek nézett ki. Hosszas keresgélés után közölte, hogy itt ilyen számú bicikli nincs, de az én alvázszámom “B” betűvel kezdődik (kicsit paradox, eh?) és ő az A, F, G és H betősöket tartja nyilván, a B a másik irodához tartozik. Szakadna rá a bódé, ez tartott neki közel húsz percig.
A másik “iroda” (bódé) gazdája viszont angolmániás volt. Egy szó japán nem hagyta el a száját. Jól néztünk ki, én mint külföldi magyaráztam neki japánul, ő meg angolul válaszolt. (Próbált válaszolni.) Először is kinevetett, hogy magam keresem az ellopott biciklim. (Itt gondolkoztam, hogy szájon vágjam-e az esernyővel, de sajnos szükségem volt rá… mármint az ipsére. Meg az esernyőre is.) Ő sem találta a nyilvántartásban a biciklit. Szép türelmesen elmondtam neki, hogy nekem a rendőrség mondta, hogy itt keressem. Erre mondta, hogy esetleg próbáljam meg a kicsit lejjebb lévő parkolót, ahová az illegális helyen leparkolt bicikliket és kismotorokat szedik össze… Tök jó, hogy már öt perce magyaráztam neki, hogy ezt a helyet keresem. Namindegy, ne tévesszük szem elől a célt.
A Városi Kerékpár- és Kismotorbegyűjtőhelyen amint megláttak szó nélkül elindultak a biciklik felé. Mondom, álljon meg a nászmenet, és meglobogtattam a rendőrségi papírom. Azt mondták, aham, akkor menjek és keressem meg a párezer bicikli közt az enyémet. Úgy látszik nyilvántartásra nem telik. Rövid ázás után szerencsére rátaláltam az időközben amortizálódott egykori biciklimre. A kormányt tartó fémszínű fémkar meghatározhatatlan zöldes árnyalatúvá korrodált, míg az öszes csavar szépen berozsdásodott. Mint kiderült május 18-a óta ott áll a bicikli tűző napon, esőben, szélben a szabad ég alatt. Hát mit mondjak, látszik rajta…
Következő sokk az átvevés után ért. Elém álltak, hogy oké, 2000 yen a tárolás. Meg ahogy azt elképzelik, mondtam, hiszen ellopták, fizettessék ki a tolvajjal. (A biciklin még rajta volt az elvágott zár.) A rendőrségi papíromra közölték, hogy ez nekik nem elég, ettől én még fizessek. Ha viszek nekik 10 napon belül egy nagyobb A4-es igazolást, akkor visszaadják a pénzem, de csak abban az esetben ha a bejelentés napja megelőzte a megtalálás napját. Fizettem, miközben egyre jobban hiányzott a lefoglalt szuronytőr.
A következő harci feladat a hazakerekezés volt. Száz métert tehettem meg, amikor úgy rázendített az eső, mint még soha. Az idei évi csapadékmennyiség 90%-a abban a tizenöt percben hullott Kobe földjére amíg én hazahajtottam a megszerzett biciklim. Úgy viccből tartottam az esernyőt a fejem fölé, így csak nyaktól lefelé lehetett a ruhámból csavarni a vizet mire hazaértem. Itthon kiderült, hogy a táskámban szabályosan áll a víz: elázott a filofaxom, a számológépem és az elektornikus szótáram. Ennyit a hátizsákom vízállóságáról. Bár az eső kaliberét tekintve nem biztos, hogy a Samsonite okolható elsősorban a kárért, hiszen egy tenegeralattjáró is beázott volna abban a zivatarban. Váltottam az övtáskámra és alindultam a ronggyá ázott papírjaimmal nagyobb méretű igazolásért a rendőrségre. Ott kedvesen közölték, hogy ők olyat nem adnak, csak egy kisebbet, és annak tökéletesnek kell lennie. Jó, hogy ilyen egyertértés van a rendfenntartó és közigazgatási szervek között. Pedzegettem, hogy ha ezek megint visszaküldenek a most kapott igazolással, akkor komolyan sérülni fog a lelkivilágom. Mondták, hogy ez esetben hívjam fel őket, és megbeszélik egymás közt… Ekkor vettem észre, hogy én 19-én jelentettem be a biciklim eltűnését, azaz pont egy nappal később, mint ahogy azt megtalálták az Ooji Parkban és elszállították! Hogy az egerek rágnák szét a rendőrséget, és sáskák lakmározzanak a maradékon; ez a dilettáns banda nem volt képes kinyomozni, hogy az általam bejelentett bicikli egy napja egy városi tárolóhelyen szunnyad! Mi több, közel két hónapba tellett nekik ezt a bonyolult esetet felgöngyölíteni, mialatt a tulajdonomban lévő jármű rommá rozsdásodott. Valaki szépen elvágta a záram, és joyride-olt a biciklimmel néhány napig, majd kihajította a parkban. Én ehelyett az ember helyett fizettem kétezer yent a “tárolásért”. (Értsd: fél négyzetméter betonplaccért.) A tárolóban meg teljes lelki nyugalommal rohasztottak két hónapig egy biciklit, amin egy láthatóan elmetszett zár lógott. Igaz is, kinek jutna eszébe, hogy ezt esetleg ellopták…
Bright side: megvan a biciklim. LOL
Most tényleg esős évszak van. Az az idő, amikor minden forró és nedves (Good Morning, Vietnam!) és sohasem szárad meg semmi igazán. Ma egész nap több-kevesebb szünettel zuhogott, esett, csepergett, szemetelt az eső. Az ég egyenletesen és vastagon szürke. Meglehetősen vigasztalan látvány. A ForecastFox szerint ez minimum keddig így is marad, amin abszolúte nem csodálkozom. A medárdi negyvennapos eső csak nálunk megy különlegességszámba.
Meg meleg is van. A japánoknak például nyár kezdetétől a napi túlélőfelszerelés rendszeres részévé válik a minitörölköző. Lányoknak színes, rózsaszín vagy párducmintás, férfiaknak fehér (vagy rózsaszín és párducmintás - éljen az egyenlőség). Ezzel aztán bőszen törölgetik magukat, ami nem is csoda: árnyékban három, napon egy lépés után bárki úgy néz ki, mint Ryan és Jennifer a Can’t Stop The Rock után. Szóval mintha uszodából jött volna épp. Mindenesetre nekem még ilyenem sincs.
Közben belülről is áztattam a szobát. A csapba kezdtem el mosogatás előtt vizet engedni, amiről a következő másodpercben meg is feledkeztem. Egy idő után gondolati gátamat áttörte a csobogás zaja (mekkora képzavar): a csapból folyt a víz le a padlóra. Szerencsére nem sok, szóval feltöröltem, satöbbi. De ezekért az akciókért azért szeretem magam. (Tudom, apa, korsók meg kút. De sajnos a padlón nem nőnek virágok, maximum gomba meg penész.)
A mostoha időjárási körülmények ellenére elmentem a rendőrésgre. (Ja, én oda járok rendszeresen…) A dolog előzménye, hogy tegnap felhívott valaki, aki a városházáról, a biciklimről és valami befizetendő pénzről beszélt. El nem tudtam képzelni, hogy miről lehet szó, különösen azt nem értettem, hogy egy ellopott bicikli után én még mit fizessek, valamint hogy jön az egészhez a városháza. Jellemző, hogy bár nem teljesen fogtam a mondnandóját, kitartott és nem tette le a telefont addig, amíg azt nem mondtam, hogy jó, értem, nem probléma, köszönöm. Tipikusan terhelné a lekiismeretét, ha nem végezné el hibátlanul, amit ráosztottak. (Biztos sorsot húznak a rendőrségen, hogy ki hívja fel a japánul alig beszélő gaijinokat…) Midnenesetre azt mondta, menjek el a rendőrségre. Megtettem, és persze a problémám előadását követő hosszas tanácskozás után nem történt semmi. Azt mondták, aki felhívott, ma nincs bent. (Minő lazaság! Csak mert szombat van.) A rendőr teóriája szerint megtalálták a biciklim - én is éltem ezzel a gyanúperrel - és el van raktározva egy városi parkolóban. Azért hívtak, hogy vegyem át. A dolognak annyi szépséghibája van, hogy a telefonáló szavai közt a “megtalálni” és “átvenni” szavak még véletlenül sem szerepeltek. Vagy igen, csak olyan formában, hogy én lehetőleg ne értsem. Midnenesetre igyekszem nem beleélni magam. Majd elmegyek hétfőn, és lesz valami. Addig is meg kellene találnom a bejelentéskor kapott papiruszomat, hátha meggyorsítom az ügyintézést.
Egy reggeli emailből rájöttem, hogy ma van a névnapom. Teljesen megfeledkeztem róla. Valamint a rádióból kiderült, hogy ma Beatles-emléknap van Japánban, ugyanis 1966. június 29-én itt járt a gombafejű banda. El tudom képzelni micsoda eufória lehetett a japán fiatal (és ami azt illeti idősebb) női társadalom körében. Ehhez képest sokmindent nem csináltam, épp az angolszász törvénykezésről olvasok, és a Kiss FM Kobe rádiót hallgatom. Az oldalon van amúgy egy webkamera, amin Harborland látszik a képeimen is rajta lévő óriáskerékkel együtt.
Túléltem az órákat, bár a reggeli tűző nap + 90% pára + 30 fok nem éppen a legideálisabb a tesiórához. A magyar futballválogatottat kéne ide kihozni erőnléti edzésre. Minden reggel felmennének gyalog a Rokkóra, utána az egyetem sportpályáján edzés. :evil:
Fél tizenkettő körül jár, jellemzően most kezdek éledezni. Napközben kicsit zombi módban mászkáltam, de kinyomtattam az esszém, leadtam, és sikerült nem elaludnom az egyik órámon sem. A következő esszé alapja viszont egy angol nyelvű szöveg. (Méghozzá finom kis ‘50-es évekbeli jogi angollal írva.) A japánok meg fognak halni. Baba Sensei éktelenül izgalmas óráján épp egyiküknek magyaráztam azokat a dolgokat, amiket félreértett. Sok volt, főleg, hogy csak egy oldalt olvasott el a harmincból. :) Még így is jobban jártak, mint én, mert nem kell kikeresniük a kanjikat. Nameg ez csak egy szöveg, a többi japánul volt. Azt lenne jó kideríteni, hogy az esszé vajon angolul is jó-e. Hamár.
_When we were young the future was so bright (Woah-oh!)
The old neighborhood was so alive (Woah-oh!)
And every kid on the whole damn street (Woah-oh!)
Was gonna make it big and not be beat
Now the neighborhood’s cracked and torn (Woah-oh!)
The kids are grown up but their lives are worn (Woah-oh!)
How can one little street
Swallow so many lives
Chances thrown
Nothing’s free
Longing for what used to be
Still it’s hard
Hard to see
Fragile lives, shattered dreams_
Helyzetjelentés: most van 6:14 és fogjuk rá, hogy elkészültem az esszémmel. A téma a prostitúcióval és gyermekpornóval kapcsolatos törvénykezés. Ilyen hasznos dolgokat tanulok japánul, mint a (18- olvasók kérem kapcsolják ki a monitort) “nemi vágy kielégítése céljából a nemi szervek megérintése” stb. Szerintem a perverzió legjobb gyógyíre lenne ha ezeket a törvényeket elolvastatnák a delikvensekkel, örökre elmenne a kedvük a hancúrozástól. Persze nem ám azt hinni, hogy ez valami jópofa szöveg. Először is tategaki azaz vertikálisan írt. Aki szeretné kipróbálni, ajánlom, hogy először is próbáljon meg nyomtatott nagybetűkkel egy szöveget fentről lefelé, jobbról balra leírni. Aztán ha sikerült, olvassa el, majd egy tetszés szerint kiválasztott szót keressen meg. (Igazán mazochisták elképzelhetik, hogy az egész egy 2000+ jeles készletből van írva nem latin betűvel.) Emellett kedvencem a régi törvényekből való idézetek, ahol minden csak kanjival és katakanával van írva. Olyan finomságokat már ne is emlegessek, amikor a mata kötőszó is kanjival van leírva…
Most lesz 4 órám. Phun…
Khm. Na itt is rég jártam. Mondjuk ha írtam is volna, valószínűleg ilyen banálisan triviális dolgokat, minthogy tanulnom kellene meg esszét írok, stb. A változatosságot a szombat jelentette, amikor is nagyszabású kolibulit rendeztek. Tényleg jó sokan eljöttek, japánok, külföldiek vegyesen. A nagytermet is a rendelkezésünkre bocsátották, mondjuk kellett is. A kansai magyar kommandó is nagy számban képviseltette magát természetesen. :) Helyi szabályozás szerint viszont az egész kócerájt bezárták egykor. Mi néhányan (Gábor, Géza és néhány koreai) azért utána kimentünk a tengerpartra beszélgetni.
Most veszem észre, hogy az előző bejegyzés címe teljesen helytelen. Sonzokusatsujinnek kellene lennie.
Gondoltam adok már valami életjelet. A helyzet a már unásig ismert: esszét írok, stb. Anno azt hittem, hogy jaj, miylen jó lesz, új tanár jön legalább egy hét kimarad az esszéírásból. Csakhogy - mint arra az órán felhívták a japánok a figyelmem - ez a tanár még az óra előtt kéri az adott témát lefedő írásművet, így aztán egy hét sem marad ki, rögtön az első órájára (péntekre) virítani kell a pályamunkákat. A jelenlegi téma: alkotmányellenes-e az a megkölünböztetés, hogy a szülőgyilkosság jelentősen nagyobb büntetési tétellel rendelkezik, mintha egy ismeretlent ölne meg az ember. Tudniillik a japán alkotmány 14-es paragrafusa szerint minden ember egyenlő. Annyi bizonyos, hogy a törvénykönyvem szerint a kérdéses passzust 1996-ban kitörölték.
A jóslatom nem vált be. Reggel még lógott az eső lába, de hiába cipeltem az esernyőmet egész nap, és megbántam, hogy hosszú ujjú ingben mentem suliba. Délután már hétágra sütött a nap, és azóta is meleg van.
Rendeztek egy bulit a jogi karon a külföldi diákoknak. Nem tudom, mennyire szokásos ez máshol - majd megkérdezem Siilen-t, ő számviteles - de nagyon jó kezdeményezésnek tartom. Az elit-étteremben voltunk, nem ám a diákok menzáján. Beszélgettem magyarul Tsukimura Senseiel, aki tudvalevőleg Magyarországon kutatott néhány évig. Ő az, akitől a tutoromat kaptam. Valamint Baba Senseiel is hosszal tárgyalást folytattunk félig angolul félig japánul a külföldi ösztöndíjakról. (Jópofa neve van, lovaspályát jelent.) Kérdezte, hogy mennyit értek meg az órájából… Végtére is nem baj, ha a tanároknak van valami fogalmuk arról milyen a külföldi diákok oldaláról az oktatás.
Ha valakit érdekel a japán szubkultúra egy ága, nézegesse a következő linket. Esztétikai élményt/sokkot is okozhat ízléstől függően: Elegant Gothic Lolita Én is nemrég tudtam meg, hogy a jelenségnek ez a hivatalos elnevezése.
És ha már lányok, növelem egy kicsit a látogatottságot népszerű keresőszavakkal: szex :D Ennek szívesen elolvasnám az angol verzióját. A fordítás jónak tűnik.