Kicsit csendben voltam az utóbbi időben, de meglehetősen lefoglaltak bizonyos tesztek. Most viszont nem ússzátok meg, hogy részletesen leírjam, hogyan zajlik egy japán egyetemi vizsgaidőszak.
Elsőnek némettesztet írtam előző hét pénteken. A japánok ettől féltek a legjobban, nekem viszont ez volt a rutinvizsga. Ahhoz képest, hogy bonyolultabb nyelvtanokat is átvettünk órákon, a feladatlap meglehetősen süteményjellegűre sikeredett. Nagyon csodálkoznék ha nem lenne maximum pont közeli. Egyedül a névelők meghatározásában tévedhettem, de az ilyen magolós cuccok sosem voltak az erősségeim ugye.
Persze nem is én lennék, ha nem csináltam volna rögtön az elején egy nagy hülyeséget. Még előző előtti hét csütörtökön kaptam egy emailt az egyik japán sráctól, hogy ugye tudom, hogy a külföldiek az angolszász jogrendszer vizsgára vihetnek elektronikus szótárat. Ebben az eamilben szerepelt az ashita vagyis a holnap szó, de ez akkor még nem regisztrálódott bennem. Mi több, a következő nap pénteken találkoztam Adrianával, aki említette, hogy reggel látott egy csomó japánt angol jogkönyvvel a kezében tanulni. Még akkor sem ébredt bennem semmilyen gyanú, hiszen a naptáramba egyértelműen beírtam, hogy a jogvizsga a következő hét pénteken lesz. Mint utólag kiderült ez nem fedte teljesen a valóságot… Így történt, hogy fizikailag nem mentem el a vizsgámra. Akiben felmerülne, hogy direkt: azért még ha nem is tudok semmit, az Isteni Közbeavatkozás (tm) reményében elmegyek, bármilyen vizsgáról is legyen szó. Utána meglátogattam a tanárt, de persze közölte, hogy semmit sem tehet. Ajánlotta, hogy foglalkozzak a többi tárgyammal, és legközelebb figyeljek oda…
A fentiekhez hozzátartozik a japán oktatásnak azon szépsége, hogy nincs pótvizsga. Egy esélye van midnenkinek, és kalap. Valamint a “vizsgaidőszak” is úgy néz ki, hogy az oktatás befejeződik az x héten, ezután az x+1 héten lezavarják az összes vizsgát egy füst alatt. Így lett nekem öt megírandó tesztem három napra.
Ugye a tájfunnál hagytam abba, ami végül is nem volt olyan súlyos. Azért én reménykedtem, hogy felfüggesztik a vizsgaidőszakot, és mindenki maximum pontot kap, cserébe hogy megfosztották a vizsgázás áhított lehetőségétől…
Szóval jogi alapismeretek. Baba Sensei vizsgájáról bennfentesek azt állították, hogy dögnehéz. A kanadai David (Davidből rengeteg van Kansaiban. Számokat is kapnak, ő a 12-es.) például elmesélte, hogy elsőre megbukott, és másodjára is csak nagy tanulások árán sikerült átmennie. Ezen felül Baba Sensei előadta, hogy idén egy kicsit nehezít, egészen másra számítsunk, mint tavaly. A tavalyi tesztben mondatokba kellett beilleszteni fogalmakat, majd egy kisesszét alkotni egy átfogóbb kérdésről. A fő baj a külföldiek esetén az idő, mert én például egy iylen feladatsort a megadott idő alatt vagy-vagy tudnék megírni, értsd: vagy a mondatokba találom meg a beleillő szavakat vagy az esszét írom meg rendesen.
Ehhez képest a vizsgalap idén két feladatsort tartalmazott: egyet japánoknak és egyet külföldieknek. (Mindannak a háromnak, akik idén felvették a tárgyat.) A japán feladatsor: 5-10 fogalom, fejtsd ki néhány sorban mit jelentenek, plusz egy kisesszé. Külföldiek feladatai:
1) (50 pontért) Válaszd ki, hogy a 2 (!) megadott szó közül melyik illik a kihagyott helyre az alábbi mondatokban. Avagy multiple choice két lehetőséggel.
2) (50 pontért) Írj a saibanin -rendszerről (hasonlít az esküdtszékre), valamint hogy a te országodban az átlagpolgár hogyan folyhat bele a jogi procedúrákba, és hogy a te otthoni jogi rendszered Japánban sikeres lehetne-e, stb, (vagy amiről akarsz…)
Mit ne mondjak, meglehetősen ajándék-jellegű tesztsor. Aki egyszer is elolvasta a jegyzetet, és nem most érkezett az Amazonas őserdeiből húszéves önkéntes száműzetés után, jó eséllyel kiválasztja, melyik szó illik a mondatokba. Az esszékérdés sem az a bonyolult valami. Ha ezt elmesélem Davidnek, kicsit fruszrált lesz…
Ja igen, ez kedden történt. Jogi alapok után egy levezető németteszt következett. Említésre méltó kaland, hogy a lefordított feladatsort az asztalon magam elé helyezve odalépett a tanár, és elvette előlem a köteg 90%-át. Mint kiderült én teljes lelki nyugalommal azt hittem, hogy ez egy többoldalas feladatsor, miközben egyetlen A/4-es lapból állt az egész. Az osztály jót derült. Végül ezt még az előző németnél is könnyebbnek találtam. Vonzatos igéknél csak a vonzatot kellett beírni, nem azt, miylen esetet vonz. A névelők meg voltak adva minden esetben. A tanár is kifejezetten rendes volt: megkérdezte, értem-e a feladatokat, valamint mondta, hogy pl fordíthatok japán helyett angolra is. Na igen, németteszt Japánban: a feladatok japánul vannak megadva, a mondatok németül, és a fordítást írhatom angolul is… Bábeli! Még jó, hogy magyarul kevesen értenek errefelé.
Szerda, újabb két megmérettetés. Üzleti adminisztráció volt az első. Már a feladatok kézhezkapása után láttam, hogy itt bajok lesznek. Tíz esettanulmányról keleltt eldönteni, hogy helyes vagy helytelen lépéseket tartalmaznak-e, valamint huszonvalahány mondatba fogalmakat beírni. Sajnos a japán szöveg nekem kábé annyit mondott, mintha egy marslakó a földre érkezvén egy tapírt világosítana fel az űrhajója működési elvéről. Más ötletem nem lévén a körülöttem lévők válaszlapjainak számtani közepét véve válaszoltam az esettanulmányos feladatrészre. Viszont míg karikákat és ikszeket le tudok lesni egy szomszédról, a kanjikat már kevésbé. Főleg, hogy egyrészt kegyetlen kis betűkkel, de legalább rondán írnak, másrészt takarták a lapjaikat tőlem. Hát köszi az együttműködést. Próbáltam megválaszolni azért, amit csak tudtam. A feladatlap leadásakor a tanárok szélesen vigyorogtak…finoman szólva sem kifejezetten bízom ebben a két kreditben.
Másodikként modern politika szerepelt az étlapon. Itt ismét kifejtős kérdést keleltt megválaszolni. A tanár megtiltotta a szótárhasználatot, arra hivatkozva, hogy nem lenne fair a japánokkal szemben, mivel a modern szótárak enciklopédiát is tartalmaznak, amiben ugye tények is szerepelnek. Nem mintha lenne időm ilyenek után kutakodni, valamint ha találok is valamit, azt sem biztos, hogy megértem ugye, és ha már fairségnél tartunk, én egy hangyát kevesebb ideje beszélem a nyelvet, mint az őslakosok. Na mindegy, ő tudja. Viszont megengedte, hogy angolul írjak olyanokat, amiket nem tudok japánul leírni. Úgyhogy végeredményben kissé kaotikus, alapjaiban japán, de angol szavakat tartalmazó fogalmazvány kerekedett a végére.
Csütörtökre mindössze egyetlen szociológia-szerű tárgy maradt, ahol a fogyasztói- és az információs társalalomnak az emberek énképére gyakorolt hatásáról kellett értekezni. Erről a témáról szerencsére tudtam alkotni. (Ugye mit csinál az élelmes külföldi: a japán jegyzetben szereplő nevekre és fogalmakra szépen rákeres a Wikipediában, és így legalább a kvázi-anyanyelvén (angolul) tud tanulni.) És ezzel le is zárult a tudásfelmérés időszaka. Két hónap nyár vár.
Ja, eredmények. Majd. Soká. Szeptember végén mindenki megakpja az RBF-ét (a.k.a OWL)… izé.. szóval a vizsgaeredményeit egy értesítőlapon. Ez vagy pozitív, mert nem idegeli az ember magát fölöslegesen a nyáron, vagy negatív, mert zöld lesz az aggódástól nyár végére. Embere válogatja.
Lazításképp a végére egy hihetelen történet, ami csak és kizárólag ebben az országban eshet meg:
A forrás Magdi Sempai. Az óvodában, ahol angolt tanít (Akik ezen megakadnának, ne tegyék. A japánok igyekeznek már fiatal korban hozzászoktatni a gyerekeket az angol nyelvhez, a 18-24 évesek körében végzett személyes felmérésem alapján teljesen sikertelenül.) nemrég kiderült, hogy az egyetlen férfi óvóbácsi megházasodott. Az egyik anyuka amikor a gyerekekért érkezett, mindig kizárólag őt kérte, míg egy napon arra is vette a bátorságot, hogy elhívja randevúra. Az óvóbácsi visszautasította, lévén a hölgy házas két gyerekkel, neki pedig volt barátnője. Itt lépett közbe az óvoda vezetője, aki közölte a szerencsétlen emberrel, hogy így nem lehet bánni az ügyfelekkel! Mi az, hogy visszíutasít egy randevút? Választása nem lévén, a fiatalember legalább a gyerekek jelenlétéhez ragaszkodott, mégse legyen deeto ugye… Valami azonban történt, a nő volt rámenős, vagy ki tudja, de később találkoztak gyerekek nélkül is, és hat hónap elteltével a nő elvált, az óvóbácsi kidobta a barátnőjét, és egybekeltek. A srác nem mellékesen hozzájutott két gyönyörű gyerekhez is, akik nem tőle vannak ugye. Talán ezt ellensúlyozni akarván gyorsan összehoztak egy újat is: az ara immár az új férjétől terhes. Hát nem romantikus? (Az óvóbácsi 23 lehet, a feleség talán 34.)
Lehet, hogyha Magdi nem vigyáz, kiházasítják a munkahelyén? :) (Megjegyzés: a fenti sztori szigorúan tikos, ne beszéljen róla senki, japánoknak meg főleg egy szót se! :) )
Jogi alapismeretek fedőnevű tanulmányaim közepette rábukkantam egy jópofa kifejezésre. Rögtön belopta magát a szívembe.
kakyuusaibanshosaibankanshimeishimoniinkai
(Alsó Szintű Bíróságok Bíráinak Kinevezéséért Felelős Vizsgálóbizottság)
Csak 15 jel hosszú. Kifejezetten landwirtschaftsausstellung - müllverbrennungsofen jellegű szó. Elnézést ha ismétlem magam, de imádom a sokszótagos német szavakat. :)
Hazafelé menet az egyetemről feltűnt, hogy sok házon zászlók lobognak. Azt is felfedeztem, hogy mindegyiken a következő szöveg található: Kiken na kage no kousou manshon HANTAI (Tiltakozom a veszélyes kiszögellésre épülő többemeletes lakóház ellen.) Jópofa, nem? Érzelemnyilvánítás japán módra. Natív kontaktom szerint a japánokra nem jellemző a sztrájk, a tömegmegmozdulás; viszont például zaj elleni tiltakozás céljából, a lakóházra kitűznek egy plakátot, leírva ellenérzésüket. Jelenleg azonban a szeret-nem szeret dolgok nyíltabb kinyilvánítása felé mutató tendencia a jellemző, valószínűleg így jutottak el a plakátoktól a zászlókig…
Hírszámba mehet, hogy felszámoltam a laptopon a Windowsomat. A következő üzenet köszönt bejelentkezéskor: This is serenity (Linux i686 gentoo-2.6.12-r6) Teljesen jól működik, a touchpad és az infraport kivételével minden hardverelemet sikerült életre keltenem. Ezeket is csak azért hanyagoltam eddig, mert ugye tanulnom kellene, vagy mifene. Jövő héten csak öt vizsgám lesz…
Nemsokára indulok tesztet írni németből. Beszámolnivaló esemény nem nagyon akad; az otthoni nyári eufóriával szemben unalmas tanulással illetve szenvedéssel töltöm az időm. Ma ráadásul hajnalban felébredtem, mert elfelejtettem a szúnyoghálót ráhúzni az ablakra. Öt óra magasságában arra riadtam fel, hogy viszketek. Most várom a ritka trópusi betegségeket. ;)
Korrekció Daisempai-sama Magditól: A bíróság nem így készült eredetileg, hanem adott volt egy régi (európai stílusú) épület, aminek a tetejére felhúztak még néhány emeletnyi üvegpalotát. És simán kinéztem a japán építészetből, hogy direkt eleve így építették… Mondjuk a helyzeten sokat nem változtat, hogy esztétikailag kihívásokkal küszködik.
m(___)m
To Germany with love: Es ki ez a Tony Laszlo, ismered? Kicsit fura h epp egy idegen/magyar dolgozik ebben a pozicioban.
Nem, nem hallottam róla. A neve alapján feltételezem, hogy amerikai lehet jelenleg, nem magyar. Nekem is feltűnt, hogy külföldinként ilyen pozícióban van. Kissé arrogánsnak tűnik, idegenként megmondani egy országnak, hogy hogy bánjon az idegenekkel… Igazabol szamomra erthetetlen h az 1%-nal kisebb bevandorlo-arany ilyen eross ellenerzeseket valt ki a japanokbol. Tudod, most Frankfrutban lakom, hazafele a villamoson en szoktam lenni kb az egyetlen feher ember - es megsincsenek etnikai osszetuzesek…
Japán esetében lehet ilyen frázisokat puffogtatni, mint elzárkózás meg keleti és nyugati kultúrák ütközése. Japán egy japán barátom szavaival élve “exkluzív társadalom”. Lehet erre nacionalizmusként gondolni vagy tradícionális gondolkodásként, a lényeg az, hogy bár sok tekintetben idolizálják a külföldieket (értsd: amerikaiak), társadalmilag nem kívánnak integrálni senkit, aki nem japán. Erről is írtam már, hogy néha olyan érzés, mintha csak státuszszimbólumként lennék érdekes. (Mert nekünk van gaijin “barátunk”…) Viszont valamennyire változóban van ez a tendencia: a mostani fiatalok jelentősen nyitottabbnak tűnnek, bár még mindig sokan Amerikát tartják etalonnak. Ezzel szemben Érdekes volt például, hogy iskolába menet Matsushita osztálytársam fintorogva méregette az amerikai chopper-motorokat. Szóval azért nem mindenkinek jön be az amerikai kultúra - viszket a kezem, hogy a kultúrát tegyem idézőjelbe :) - feltétlen majmolása. Majd még kutatom ezt a témát: néha én sem tudom, hogy mit gondoljak; az én kulturális megértésemben van-e a hiba vagy az övékben. Az viszont tuti, hogy átértékeltem a reception fontosságát… :)
Másik fontos tényező, hogy a japánok fétik a munkahelyeiket, ahogy az EU is félti a munkahelyeit tőlünk, stb. Japánban nagyon alacsony a munkanélküliség. Ebbben ugyan benne van, hogy nem mindenki a képesítésének megfelelően dolgozik: ha egy Todai-diplomás tanár elveszti az állását, és a munkanélküli központban azt mondják neki, hogy egy parkoló előtt fog világító botot lóbálva forgalmat irányítani, akkor kész, az a munkája. Olyan nincs, hogy nem fogadja el, mert akkor “nem is akar dolgozni”. Munkanélküli segélyt sem adnak a végtelenségig.
A tanulmányaim előrehaladtában nagymértékben meggátolt, hogy tegnap megérkezett a megrendelt Harry Potter-könyvem. Japánban a Scholastic amerikai kiadását lehet kapni. Hát mit mondjak, kivitelezésében felülmúlja a Bloomsbury európai könyveit. Masszív fedéllel redelkezik, szépen kasírozva, és az gerince igazi tartós szövet. A könyvsorozat sikere után a Bloomsbury-kiadások is keményfedelesek lettek, de azok még mindig csak fényes kartonnak tűnnek ehhez képest. Itt a fedél képe csak a levehető papírborítóra van nyomtatva. Természetesen kiváló minőségű a papír is. Az egész könyvnek van egy tartós hatása, láthatóan nem egy olvasásra, nem egy tulajdonosnak szánták. Ritkaság az ilyen a mai könyvpiacon, legalábbis otthon. Valamint figyelemreméltó, hogy az amúgy culturally challenged sztereotípiával megáldott amerikaiak adnak ki mostanában igényes könyveket. (Vagy ők tudják megfizetni. Szívesen vennék én keményfedeles szép Gyűrűk Urát is, mert megérdemli, de egy vagyon…)
Aki nem szeretné, hogy egyetlen meglepetést is előre megtudjon, az innentől ne olvasson tovább. (Emlékszem mennyire dühös voltam, amikor anno a vonaton ülve egy szemben ülő bulvárlapjáról akaratlanul is leolvastam a nagybetűs címet, mely felfedte, hogy az akkor aktuálisan következő ötödik részben Sirius Black meg fog halni…)
Ami rögtön feltűnt, az a nyelvezet változása. Eddig is megfigyelhető volt a nehézség emelkedése a sorozat alatt, és ez most sincs másképp. Jelentősen irodalmibb lett a hatodik rész, több angicizmussal, nem szokványos kifejezéssel. A stílus illeszkedik a tartalomhoz: jelentősen komolyabb, sötétebb. Az eddigi könyvek olvasása alatt jellemző volt rám a konstans vigyorgás, ami jelen esetben időnkénti félmosolyra szelídült. A szereplők is sokat változtak: felnőttebb lett a gondolkodásuk. Főleg Harry viselkedik másképpen: volt már rá példa, hogy makacsul ragaszkodott egy teóriához, de ebben az esetben Hermione-val és Dumbledore-ral szemben is neki lesz igaza végül, amire még nem volt precedens. Mint ahogy arra sem, hogy a könyv ne pozitívan fejeződjön be. A temetés, a szakítás Ginnyvel, a Mágiaügyi Minisztériummal való szembefordulás mind túl közel van a végéhez ahhoz, hogy a kilátásban lévő házasság és a barátok vigasza feloldja. Talán csak mert jó idő eltelt, mióta az ötödik részt először olvastam, de ott mégsem tűnt ennyire elkeseredettnek a végkifejlet: hiszen győztek a Halálfalók ellen és sikerült elismertetni a Minisztériummal is Voldemort visszatértét. Aki választ várt a nyitva maradt kérdésekre, most ha lehet még több kérdést és elvarratlan szálat kapott; mindezt egy sokkal borúsabb köntösben.
“I enjoyed the meetings too,” said Luna serenely “It was like having friends.”
…It was natural that he should feel protective…natural that he should want to look out for her…want to rip Dean limb from limb for kissing her…
Azért az incurable romantic lelkem nyugodtabb lett volna egy utalással… bármivel…
Voltam például bíróságon. Nem gyanúsítottként szerencsére, csak megfigyelés céljából. Ez is hozzátartozik a jogi alapok óránkhoz, hogy midnenkinek el kell mennie, és jegyzeteket készítenie egy tárgyalásról. Nem komolyan persze, a lényeg a tapasztalat és a szubjektív vélemény. Ilyen kérdések is voltak például, mint “Hány ablaka van a tárgyalóteremnek?” A kedves osztálytársaim már mind voltak - pedig jeléeztem nekik, hogy szóljanak, ha mennek, mert nem szeretném egyedül csinálni - és természetesen nem fűllött hozzá a foguk, hogy mégegyszer látogatást tegyenek. Úgyhogy maradtam egyedül, mint legtöbbször.
A bíróság egy igen furcsa épület. Alapvetően egy üveggel borított modern valami, azonban kb három emelet magasságig ál-klasszikus borítása van. Olyan, mintha egy hagyományos pesti középületbe belezuhant volna egy nagy üvegkocka. Szerintem rettentően üti egymást a két stílus, de ők tudják. A Louvre előtt is vannak üvegpiramisok… Odabent persze az egész modern. A tárgyalóterem szerintem otthon is ilyesmi - bár nem voltam még egyben sem - van egy pulpitus a bíróknak, elkerített terület a vádlottnak és a tanúknak, valamint a megfigyelők széksorai. Az eset hivatalos szervvel való együttműködés megtagadása (már ha van ilyen magyarul… próbáltam fordítani a kanjikat…) volt. Egy fiatal srác jó sokat ivott és összetűzött egy Koban rendőrével. Ennél többet nem nagyon tudtam kihámozni az eseményekből, de nem is ez volt a lényeg.
Japánórán egy érdekes cikket másolt nekünk Harrison, a brit-japán tanárunk. Japan mulls multicultural dawn. Elég durva adatoka japán-külföldiek viszonyról. Kedvencem a japán hülgy nyilatkozata: “Mindenkinek azonos a szeme színe, a haja színe. Megvan a bizonyosság, hogy a melletted ülő is ugyanúgy gondolkozik, ahogy te. Jó dolog a homogenitás.” Csak ugye a japánok szívóágon vannak: egyre több az idős ember, hiszen egyre tovább élnek, miközben kevés gyerek születik. Ráadásul midnenki értelmiségi, lassan nem lesz, aki lemossa az üvegpaloták ablakait…
MS Word statisztika: 3437 karakter, összes időráfordítás: 1105 perc. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy jobban jártam az angol forrással. Így ugyanis midnen részletében értettem a bírák indoklásait, és volt miről írni… Szerencsére ez volt az utolsó jogos esszé a félévben. Még egy van hátra, amit japánórára kell leadni, viszont az legalább a vizsgát is kiváltja. Valamint holnap írok valamilyen tesztet japán hallgatás utáni értésből.
Tegnap Csillagünnep volt. A Tanabata (Star Festival) eredetileg Kínából érkezett Japánba. A mítosz szerint a lány Orihime (a Vega csillag) és a fiú Kengyu (az Altair csillag) szerelmesek lettek. Vega a ruhaszövés mestere volt, Altair pedig tehénpásztorkodott. Azonban egy isten megirigyelte a boldogságuk - vagy csak dühítette, hogy elhanyagolják a munkájukat - ezért örökre elválasztotta őket egy folyóval. Ez az Ama no kawa (szó szerint a Mennyei Folyó) vagyis a tejút. Egy évben egyszer találkozhatnak, július hetedikén. Akkoriban a hetes szerencseszámnak számított. Viszont ha esik az eső, a folyó megárad, és megakadályozza a találkozót…
A régiek hite szerint amikor Vega és Altair a találkozó után visszatérnek az égbe, magukkal viszik az emberek bűneit is. Ezért friss bambuszágakra színes papírokat ( tanzuku ) akasztottak a kívánságaikkal. Ezeket aztán vagy bedobták a folyóba, vagy elvitték a templomba, ahol elégették őket. Öt színű: piros, kék, fehér, fekete és sárga papír kerül egy bambuszágra. Tegnap hazafelé menet általános iskolások kezében láttam is ilyen díszített ágakat.
