Engineering Manager | Trail Runner | Stockholm, Sweden
Nemsokára indulok tesztet írni németből. Beszámolnivaló esemény nem nagyon akad; az otthoni nyári eufóriával szemben unalmas tanulással illetve szenvedéssel töltöm az időm. Ma ráadásul hajnalban felébredtem, mert elfelejtettem a szúnyoghálót ráhúzni az ablakra. Öt óra magasságában arra riadtam fel, hogy viszketek. Most várom a ritka trópusi betegségeket. ;)
Korrekció Daisempai-sama Magditól: A bíróság nem így készült eredetileg, hanem adott volt egy régi (európai stílusú) épület, aminek a tetejére felhúztak még néhány emeletnyi üvegpalotát. És simán kinéztem a japán építészetből, hogy direkt eleve így építették... Mondjuk a helyzeten sokat nem változtat, hogy esztétikailag kihívásokkal küszködik.
m(___)m
To Germany with love:
Es ki ez a Tony Laszlo, ismered? Kicsit fura h epp egy idegen/magyar dolgozik ebben a pozicioban.
Nem, nem hallottam róla. A neve alapján feltételezem, hogy amerikai lehet jelenleg, nem magyar. Nekem is feltűnt, hogy külföldinként ilyen pozícióban van. Kissé arrogánsnak tűnik, idegenként megmondani egy országnak, hogy hogy bánjon az idegenekkel...
Igazabol szamomra erthetetlen h az 1%-nal kisebb bevandorlo-arany ilyen eross ellenerzeseket valt ki a japanokbol. Tudod, most Frankfrutban lakom, hazafele a villamoson en szoktam lenni kb az egyetlen feher ember - es megsincsenek etnikai osszetuzesek...
Japán esetében lehet ilyen frázisokat puffogtatni, mint elzárkózás meg keleti és nyugati kultúrák ütközése. Japán egy japán barátom szavaival élve "exkluzív társadalom". Lehet erre nacionalizmusként gondolni vagy tradícionális gondolkodásként, a lényeg az, hogy bár sok tekintetben idolizálják a külföldieket (értsd: amerikaiak), társadalmilag nem kívánnak integrálni senkit, aki nem japán. Erről is írtam már, hogy néha olyan érzés, mintha csak státuszszimbólumként lennék érdekes. (Mert nekünk van gaijin "barátunk"...) Viszont valamennyire változóban van ez a tendencia: a mostani fiatalok jelentősen nyitottabbnak tűnnek, bár még mindig sokan Amerikát tartják etalonnak. Ezzel szemben Érdekes volt például, hogy iskolába menet Matsushita osztálytársam fintorogva méregette az amerikai chopper-motorokat. Szóval azért nem mindenkinek jön be az amerikai kultúra - viszket a kezem, hogy a kultúrát tegyem idézőjelbe :) - feltétlen majmolása. Majd még kutatom ezt a témát: néha én sem tudom, hogy mit gondoljak; az én kulturális megértésemben van-e a hiba vagy az övékben. Az viszont tuti, hogy átértékeltem a reception fontosságát... :)
Másik fontos tényező, hogy a japánok fétik a munkahelyeiket, ahogy az EU is félti a munkahelyeit tőlünk, stb. Japánban nagyon alacsony a munkanélküliség. Ebbben ugyan benne van, hogy nem mindenki a képesítésének megfelelően dolgozik: ha egy Todai-diplomás tanár elveszti az állását, és a munkanélküli központban azt mondják neki, hogy egy parkoló előtt fog világító botot lóbálva forgalmat irányítani, akkor kész, az a munkája. Olyan nincs, hogy nem fogadja el, mert akkor "nem is akar dolgozni". Munkanélküli segélyt sem adnak a végtelenségig.
A tanulmányaim előrehaladtában nagymértékben meggátolt, hogy tegnap megérkezett a megrendelt Harry Potter-könyvem. Japánban a Scholastic amerikai kiadását lehet kapni. Hát mit mondjak, kivitelezésében felülmúlja a Bloomsbury európai könyveit. Masszív fedéllel redelkezik, szépen kasírozva, és az gerince igazi tartós szövet. A könyvsorozat sikere után a Bloomsbury-kiadások is keményfedelesek lettek, de azok még mindig csak fényes kartonnak tűnnek ehhez képest. Itt a fedél képe csak a levehető papírborítóra van nyomtatva. Természetesen kiváló minőségű a papír is. Az egész könyvnek van egy tartós hatása, láthatóan nem egy olvasásra, nem egy tulajdonosnak szánták. Ritkaság az ilyen a mai könyvpiacon, legalábbis otthon. Valamint figyelemreméltó, hogy az amúgy culturally challenged sztereotípiával megáldott amerikaiak adnak ki mostanában igényes könyveket. (Vagy ők tudják megfizetni. Szívesen vennék én keményfedeles szép Gyűrűk Urát is, mert megérdemli, de egy vagyon...)
Aki nem szeretné, hogy egyetlen meglepetést is előre megtudjon, az innentől ne olvasson tovább. (Emlékszem mennyire dühös voltam, amikor anno a vonaton ülve egy szemben ülő bulvárlapjáról akaratlanul is leolvastam a nagybetűs címet, mely felfedte, hogy az akkor aktuálisan következő ötödik részben Sirius Black meg fog halni...)
Ami rögtön feltűnt, az a nyelvezet változása. Eddig is megfigyelhető volt a nehézség emelkedése a sorozat alatt, és ez most sincs másképp. Jelentősen irodalmibb lett a hatodik rész, több angicizmussal, nem szokványos kifejezéssel. A stílus illeszkedik a tartalomhoz: jelentősen komolyabb, sötétebb. Az eddigi könyvek olvasása alatt jellemző volt rám a konstans vigyorgás, ami jelen esetben időnkénti félmosolyra szelídült. A szereplők is sokat változtak: felnőttebb lett a gondolkodásuk. Főleg Harry viselkedik másképpen: volt már rá példa, hogy makacsul ragaszkodott egy teóriához, de ebben az esetben Hermione-val és Dumbledore-ral szemben is neki lesz igaza végül, amire még nem volt precedens. Mint ahogy arra sem, hogy a könyv ne pozitívan fejeződjön be. A temetés, a szakítás Ginnyvel, a Mágiaügyi Minisztériummal való szembefordulás mind túl közel van a végéhez ahhoz, hogy a kilátásban lévő házasság és a barátok vigasza feloldja. Talán csak mert jó idő eltelt, mióta az ötödik részt először olvastam, de ott mégsem tűnt ennyire elkeseredettnek a végkifejlet: hiszen győztek a Halálfalók ellen és sikerült elismertetni a Minisztériummal is Voldemort visszatértét. Aki választ várt a nyitva maradt kérdésekre, most ha lehet még több kérdést és elvarratlan szálat kapott; mindezt egy sokkal borúsabb köntösben.
"I enjoyed the meetings too," said Luna serenely "It was like having friends."
...It was natural that he should feel protective...natural that he should want to look out for her...want to rip Dean limb from limb for kissing her...
Azért az incurable romantic lelkem nyugodtabb lett volna egy utalással... bármivel...
Info a megjelenésről: Potter fans snap up latest book
Hát igen, kicsit el vagyok havazva mostanság.
Voltam például bíróságon. Nem gyanúsítottként szerencsére, csak megfigyelés céljából. Ez is hozzátartozik a jogi alapok óránkhoz, hogy midnenkinek el kell mennie, és jegyzeteket készítenie egy tárgyalásról. Nem komolyan persze, a lényeg a tapasztalat és a szubjektív vélemény. Ilyen kérdések is voltak például, mint "Hány ablaka van a tárgyalóteremnek?" A kedves osztálytársaim már mind voltak - pedig jeléeztem nekik, hogy szóljanak, ha mennek, mert nem szeretném egyedül csinálni - és természetesen nem fűllött hozzá a foguk, hogy mégegyszer látogatást tegyenek. Úgyhogy maradtam egyedül, mint legtöbbször.
A bíróság egy igen furcsa épület. Alapvetően egy üveggel borított modern valami, azonban kb három emelet magasságig ál-klasszikus borítása van. Olyan, mintha egy hagyományos pesti középületbe belezuhant volna egy nagy üvegkocka. Szerintem rettentően üti egymást a két stílus, de ők tudják. A Louvre előtt is vannak üvegpiramisok... Odabent persze az egész modern. A tárgyalóterem szerintem otthon is ilyesmi - bár nem voltam még egyben sem - van egy pulpitus a bíróknak, elkerített terület a vádlottnak és a tanúknak, valamint a megfigyelők széksorai. Az eset hivatalos szervvel való együttműködés megtagadása (már ha van ilyen magyarul... próbáltam fordítani a kanjikat...) volt. Egy fiatal srác jó sokat ivott és összetűzött egy Koban rendőrével. Ennél többet nem nagyon tudtam kihámozni az eseményekből, de nem is ez volt a lényeg.
Japánórán egy érdekes cikket másolt nekünk Harrison, a brit-japán tanárunk. Japan mulls multicultural dawn. Elég durva adatoka japán-külföldiek viszonyról. Kedvencem a japán hülgy nyilatkozata: "Mindenkinek azonos a szeme színe, a haja színe. Megvan a bizonyosság, hogy a melletted ülő is ugyanúgy gondolkozik, ahogy te. Jó dolog a homogenitás." Csak ugye a japánok szívóágon vannak: egyre több az idős ember, hiszen egyre tovább élnek, miközben kevés gyerek születik. Ráadásul midnenki értelmiségi, lassan nem lesz, aki lemossa az üvegpaloták ablakait...
MS Word statisztika: 3437 karakter, összes időráfordítás: 1105 perc. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy jobban jártam az angol forrással. Így ugyanis midnen részletében értettem a bírák indoklásait, és volt miről írni... Szerencsére ez volt az utolsó jogos esszé a félévben. Még egy van hátra, amit japánórára kell leadni, viszont az legalább a vizsgát is kiváltja. Valamint holnap írok valamilyen tesztet japán hallgatás utáni értésből.
Megérkezett a Love Psychedelico CD-m! Last smile...
Tegnap Csillagünnep volt. A Tanabata (Star Festival) eredetileg Kínából érkezett Japánba. A mítosz szerint a lány Orihime (a Vega csillag) és a fiú Kengyu (az Altair csillag) szerelmesek lettek. Vega a ruhaszövés mestere volt, Altair pedig tehénpásztorkodott. Azonban egy isten megirigyelte a boldogságuk - vagy csak dühítette, hogy elhanyagolják a munkájukat - ezért örökre elválasztotta őket egy folyóval. Ez az Ama no kawa (szó szerint a Mennyei Folyó) vagyis a tejút. Egy évben egyszer találkozhatnak, július hetedikén. Akkoriban a hetes szerencseszámnak számított. Viszont ha esik az eső, a folyó megárad, és megakadályozza a találkozót...
A régiek hite szerint amikor Vega és Altair a találkozó után visszatérnek az égbe, magukkal viszik az emberek bűneit is. Ezért friss bambuszágakra színes papírokat (tanzuku) akasztottak a kívánságaikkal. Ezeket aztán vagy bedobták a folyóba, vagy elvitték a templomba, ahol elégették őket. Öt színű: piros, kék, fehér, fekete és sárga papír kerül egy bambuszágra. Tegnap hazafelé menet általános iskolások kezében láttam is ilyen díszített ágakat.
Kilépek a szobámból, hogy postára menjek, amikor tőlem vagy négy szobányira szintén kinyílik egy ajtó. A tulajdonos villámsebesen bezárja az ajtót, majd hátra sem pillantva elindul a lift felé. Gondolkozom, hogy hangosan ráköszönjek-e hátulról - bár még sosem láttam a szinten - de meggondolom magam. Csak megijedne szegény. A lifthez érve szigorúan az ajtó felé néz miközben elhaladok mögötte. Jó, egye fene, akkor ne ismerjük egymást...
Fenti jelenet ma délután zajlott. Tipikusan ázsiai konfliktuskerülő viselkedés. Sokszor olyan ismerősök, akikkel már találkoztam az egyetemen, elmennek mellettem szó nélkül ha nem köszönök rájuk. Sőt igyekeznek úgy tenni, mintha ott se lennének...
További említésre érdemes pont, hogy a harmadikról is midnenki lifttel jár le. Ezt onnan tudom, hogy földrengés esetére fel kellett venni egy egységcsomagot egy vakító fényű zseblámpával. Az irodában kérdezték, átvettem-e. Mondom micsodát? Kiderült, hogy a liftben ragasztottak ki egy hirdetményt az akcióról. Namost a liftbe én utoljára akkor szálltam be, amikor beköltözéskor a dobozaimat hordtam fel a szobába. A harmadik emeleten lakom, amiből az első emelet a helyi szokásoknak megfelelően maga a földszint. Ezért csak nem várok a liftre minden egyes alkalommal. Rajtam kívül persze mindenki a felvonót részesíti előnyben.
Így történhetett, hogy már harmadik napja kellett belebotlanom egy gyíkba a lépcsőn. Ott ült a lépcsőfordulóban. Először azt hittem gumiból van, valami gyerekjáték, de néha mozgott. Mára megelégeltem, és mint a lépcsőház egyetlen használója szépen kiszállítottam az állatot a szabadba egy papíron. Gondolom ott csak jobb lesz neki, pl. nem hal éhen.
Egész hamar kész lett az esszém. Csak fejlődök, bár ugye most a forrás is angolul volt ami azért jelentősen megkönnyítette a dolgomat. Félreértés ne essék, könnyű nem lett, csak könnyebb. A lehetetlennél egy kicsivel. Ennek örömére poénok a szigetországból, avagy brit apróhirdetések. Valamint július 5-e eseménye: "1998 - Japan launches a probe to Mars, and thus joins the United States and Russia as a space exploring nation." - Jó tudni.
Nahát, most, hogy a Wikipedian kerestem volna valamit, felfedeztem, hogy ma van a Függetlenség Napja. Kiváló időpont a Harvard Law Review egyik cikkjéből esszét írni. Igaz itt Japánban még vagy 5 percig tart a mai nap... Valamint 1865-ben a mai napon adták ki először az Alíz Csodaországban-t. :D Alice r0xx.