Mik történtek előző hét péntek óta? Például álmatlanságom következtében hajnal kettő és hat között befejeztem a "Politikai filozófia három részeges ember beszélgetése alapján" című esszémet. Nem én vagyok ennyire rebellis címadó, már az alapanyag, amiből dolgozni kellett is hasonló volt: "A Discourse by Three Drunkards on Government". Nakae Chómin követte el a Meiji restauráció korában aktuálpolitikai kérdésekről vitatkozva. A furcsa cím és elgondolás ellenére nem rossz mű, még akkor is ha kissé archaikus és nagyon fennkölt angolt használ a fordítás. Körülbelül itt jöttem rá egyébként, hogy nincs az az Isten, hogy én ezt japánul el tudtam volna olvasni. Mindenesetre a beadandó elkészült és bár csütörtökön nem találtam meg a tanárt sehogy sem, pénteken az órán átadtam neki. Itt ismét hangsúlyozta, hogy ha valami problémám van, nyugodtan keressem meg, bármiben segít. Valamint mondta, hogy sajnos arra nem számíthatok, hogy minden tanár megengedi az angol nyelvű report-ot. Hja', ha tudná, nekem ez az alapértelmezett hozzáállásom. Mármint hogy nem áltatom magam hamis reményekkel, hogy rádöbbennek a tanárok, hogy egyetemi szinten azért nem tudok japánul.
Ezzel kapcsolatos, hogy tegnapelőtt egy ismeretlen japán írt nekem emailt, amiben kifejti, hogy ugyanezen szeminárium előző tanára, bizonyos Tsukimura Sensei, megbízta, hogy legyen a tutor-om. (kb. magántanár, aki segít felzárkózni, stb.) Tsukimuráról azt kell tudni, hogy a volt Jugoszlávia utódállamaira szakosodott, ezért több évet élt Magyarországon kutatási célzattal. Az órán viszont meglehetősen szigorúnak tűnt, sőt én úgy éreztem, nem loptam be magam túlságosan a szívébe. Egyrészt ragaszkodott a japán nyelvű beadandóhoz, és láthatóan csalódottnak tűnt amiért nem tudtam elolvasni az újságcikkeket. Felállítottam egy olyan elméletet, hogy mivel ismeri és tanította Magdit, őt tartja külföldi etalonnak, ami azért nem teljesen reális. Mármint egy év gaidai-oktatás után. Ehhez képest tutor-t rendel ki? A mai nap folyamán kiderül, mi lesz ebből, ugyanis találkozom a tutor-jelölttel.
Ennyit a japán egyetemi oktatásról, inkább rátérek valami izgalmasabbra, a vasárnapi rockkoncertre. A dolog neve Larks in the Park, és Oszakában került megrendezésre. (A linkben lévő cikk ugyan 23-át jelöli meg dátumnak, de az hétfő. A valós dátum 22-e, vasárnap.) Ide vonultunk ki kansai-i magyarok plusz meghívottak, barátnők, stb egy jó bulira. Ez tipikusan gaijin party, amolyan mini-sziget. Szabadtéri koncertek mindenféle - nagyrészt külföldi, értsd gaijin - együttesektől. Sajnos egy évben csak egyszer van ilyen alkalom, a japánok úgy fest nem nagy rajongói az ilyesminek. Pedig a rengeteg külföldi között voltak japánok is, valószínűleg a "nyugati életérzés" hívei közül. Nagy attraktív erőt jelentett például a Nightwish-koncerten beszerzett pólóm, aminek kapcsán két japán lány is leszólított - ez a startégia tehát bevált. Az eső ellenére mindenki nagyon jól érezte magát. A végén hatalmasat őrjöngtünk az ausztrál ska-punk együttesre, elfogyasztottunk jeelntős mennyiségű Asahi Super Dry sört, és szereztem egy autogramot az egyik együttes egy veszélyesen jól kinéző (és japán) énekesétől. Így utólag ilyen lehetne többször is, de Japán nem osztja két marékkal a nem szokványos szórakozási lehetőségeket.
Hozzákezdtem a már egy ideje meglévő új képek feltöltéséhez a galériába. (Amúgy sem árt csinálni valamit, mert most tartok 6GB képnél a winchesteren...) Felkerült a hirtelen felindulásból megszervezett, és kissé hervadófélben lévő virágokra korlátozott, de mindenképpen élményszámba menő arashiyama-i hanami. Talán látszik valamennyire, meglehetősen hideg is volt.
Második albumként pedig egy vegyes képsorozatot töltöttem fel. A képek a harborlandi éjszakában - ez Kobe, úgymond, központja és híres épületei itt találhatók - majd utána egy vacsoránál a Wendy's-ben és a harborlandi Starbucks Café-ban készültek. Valamint hozzáadtam az Orsi lakásán részben Barna által fényképezett portrékat is. Kobei élet és a magyarok képekben.
Rám szakadtak a tevékenységek. 36 órás napokat szeretnék! Sajnos ennek a blogolás (is) látja a kárát, mire eljutok idáig, már nincs kedvem pötyögni és nagy megerőletést jelent az ujjaim ritmusos koordinált mozgatása a billzet felett. Pedog mesélnivalóm van miről...
Mindenesetre senki se aggódjon, mert nem fogom elfelejteni. Addig is egy kis élménymorzsa: a mai tesiórán túráztunk. Amúgy frizbi-óra lenne (ezt is leírtam már párféleképpen (frisbee), de azt hiszem így helyes), de mivel megosztjuk a pályát a baseball-osokkal, kénytelenek voltunk ma túrázni. Előtte kaptunk egy kalóriaszámlálót. Kis számítógép, az ember beleteszi a zsebébe vagy az övére csípteti. Meg kell adni a magasságot, testsúlyt és a nemet, majd a gép ez alapján számolja, mennyi kalóriát fogyasztott a delikvens adott idő alatt. Még egy kis grafikont is rajzol. Nekem kicsit szemfényvesztésnek tűnik, hiszen közvetlen kapcsolatban nicns a testemmel, mégis honnan tudja, mennyit mozogtam. Mindenesetre megnézem, mikor használnak majd ilyesmit magyar oktatási intézményben. :)
A hegymászás maga nagyon élvezetes volt. Tiszta szerencse, hogy itt lakunk a Rokkó-hegy lábánál. Kb. fél kilométert "igazi, vad" erdőben is megtettünk, értsd nem volt a lábunk alatt kövesút. A japánoknak ez tiszta vadregénynek tűnt. Ilyenkor jut eszembe, hogy milyen szívesen elvinném a csapatot egy anya-féle osztálykirándulásra, vagy egy családi Mátraháza - Parádi Üveggyár útvonalra. Amikor Mátraházán nyaraltunk, mindig megfordult a fejemben, milyen lehet a hegyekben élni, suliba járni. Hát iyen. :D
Valahogy felborult a bioritmusom. Felébredek éjjelente, nagyon nehezen alszom el. Volt, hogy csak hánykolódtam az ágyban míg végül nem dönöttem úgy, hogy megpróbálok olvasni, hátha az elaltat. Nem tudom, mi lehet az oka. Talán túl sokat idegeskedem iskolai dolgokon, vagy a közelmúlt "kellemes" eseményei borzolják az idegeim. Vagy megártott, hogy késő éjjelig fennmaradtam, hogy befejezzem a beadandóimat.
Közeleg az igazi nyár is. Egyrészt allergiás vagyok, folyik az orrom és viszket a szemem, valamint döglemeg van napközben. Az a fajta japán meleg, amit súlyosbít a pára. És hol vagyunk még az igazi júliusi hőségtől...
Mindemellett vannak pozitív dolgok is, például sikeresen befejeztem a politikai filozófiáról írt esszémet, és le is adtam. A tanár nagyon kedves volt, még azt is felajánlotta, hogy forduljak hozzá, ha a másik két szemináriumvezető anyaga nehéznek bizonyul, mert tudja, hogy nehéz lehet más nyelven tanulni. Ritka hozzáállása van.
Visszamenőleges eseményekről írok. Kellett nekem panaszkodni, hogy nem történik semmi. Tegnap elindultam az egyetemre, ámde azzal kellett szembesülnöm, hogy a biciklimnek csak hűlt helye fogadott. Először csak arra gondoltam, hogy az irodából valaki arréb vitette, mivel a vendégek számára kijelölt parkolóban hagytam. Bár így is furcsállottam, hogy vajon hogyan nyitották ki a zárat... Persze senki sem nyúlt hozzá, egyszerűen ellopták. Fantasztikus, még hozzá sem szoktam, hogy van biciklim. (Az irodában egy úriemben gyakorlatilag felkacagott, amikor közöltem, hogy nem találom a biciklit. Jóhogy nem nevet ki! Ott egy kicsit bizsergetett, hogy én ezzel most nagyon elekzdek ordítozni, de végül nem tettem.) Amúgy a kerékpár váza hozzá volt kötve a korláthoz, tehát nem csak a japánban megszokott módon a kereke volt lelakatolva. Aki ezt elvitte annak vágni/fűrészelni kellett.
Tekintve hogy megszűnt a közlekedési eszközömként létezni a bicikli, el kellett gyalogolnom Sannomiyába vonatbérletet venni, aminek folyományaként majdnem elkéstem a japánórámról. Utána úgy éreztem kell egy kis lélekápolás, úgyhogy meglátogattam az irodánkat (a jogi karét) aholis - nicns rá jobb szó - imádnak. Noguchi-san amint meglátott széles mosollyal érdkelődött, hogy hogy vagyok, stb. Majd mintegy bocsánatkérően, hogy ilyenekkel zargat kitöltettett velem egy felmérést a lakhelyemről. Kifejezetten kellemes így ügyintézni.
Napi teendőim után kénytelen voltam meglátogatni a rendőrséget. Teljesen részletesen kihallgattak, mikor láttam utoljára a biciklim, mikor vettem észre, hogy nincs meg, stb. Nem mulasztották el megjegyezni, hogy milyen nagyszerű, hogy egy év után így beszélek japánul, meg le tudom írni kanjival a címem (lol), és így tovább. Rettentő kedvesek voltak, annyi szent. Szóval a harci helyzet az, hogy körözik a biciklim és nagyon gambarnak. Persze közlekedési ellenőrzés ide vagy oda, aki ellopja csak van annyi esze, hogy nem csalinkázik vele az utcákon mintegy kihívva a sorsot, hogy igazoltassák...
Már a Gaidaion is voltak ilyen érzéseim, hogy alapvetően az égadta világon semmi sem történik velem. Ilyenkor aztán bajban vagyok, miről írjak ide. Ma a Gaidaira akartam menni Siilennel, de mivel állítólag sokat kell olvasnia valami órára, lemondta. Siilen mongol, és velem egy évfolyamon van BA szakon. Osaka Gaidaios, ezért lett volna hasznos vele menni, én ugyanis nem tudom az utat. Egyszer voltam arra, de ez ugyebár nem garancia. És kíváncsi vagyok az idei lá... *khm* szóval mint felelős sempai szeretnék találkozni a kohaiokkal. Mindenesetre erre is majd később kerül sor.
Amit viszont már régóta tervezek megosztani, az egy betekintés a Japánban fellelhető angol feliratokba. Tudni kell, hogy a japánok nagy amerika- és angol nyelv mániájuk következtében mindenütt angol feliratokat használnak. Viszont ezen feliratok mindössze dekorációs elemként bírnak, és jelentéstartalmuk folyamatos röhögőgörcsre készteti az angol anyanyelvű vagy angolul tudó külföldieket. Nem kell messzire menni példáért, rögtön a kollégium földszintjén található egy figyelmeztetés a szomszéd telken folyó építkezésről. A felirat szerint nagy teherautók fogják ellepni az utcákat: "please take care fo them" Azaz vigyázzunk rájuk, aminek magyarul van értelme, viszont ez a kifejezés olyan vigyázást jelent, ahogy a babysitter vigyáz egy gyerekre. Hiába, nem mindegy, hogy take care of vagy be careful of. A japánok hadilábon állnak a vonzatokkal és a phrasal verb-ökkel.
Már utcai felirat az éttermek - sőt tulajdonképpen bármi - ablakaira festett Let's enjoy together!. Ezzel nyelvtanilag nem is lenne baj, de azok a fránya külföldiek rosszul értelmezhetik. Persze rossz az, aki rosszra gondol, itt mindössze a finom ételek közös élvezetéről van szó ugyebár.
Az alábbi levelet az ISP-mtől kaptam (Internet Service Provider). Kicsit kacifántosra sikeredett:
"Thank you for using our Internet services.
We would like to inform you about our working for you to start our Internet service later.
Please wait for a while and keep these documents with caution.
We would like you to stay in your room while we will work in your room, because it needs to put the modem for the Internet service in your room. If you will not be ale to stay at that time, please get your modem from your staff and set it in your room by your self.
You can put it within about 5 minutes according to the explanation.
Thank you for your corporation and understanding."
Nem mondom, hogy nem lehet megérteni, de nagyon szenvedtem közben. Szerencsére van japán verzió is.
ÉS végül a tuti ász, amit nem lehet überelni. A Sankita Street - egy bevásárló- és pachinko-utca - reklámja, ami minden villanyoszlopra ki van függesztve:
"meet the heart
this invent is connect
yourr heart to lovers heart
we try to help your sensitive mind
please walk our street
you may catch the interesting experiment
sankita
(Megj.: a gépelési hibák szándékosak, szöveghűen másoltam.) Azt hiszem itt fölösleges minden szó, mindenki menjen, és fogjon magának érdekes kísérleteket!
A tegnapi péntek tizenharmadika tartogatott meglepetéseket, a babonával ellentétben azonban nem kellemetleneket. Reggel kissé kedvetlenül indultam a "kedvenc" szemináriumomra, amire ismét report-ot kell írni. Új témába kezdtünk, új tanárral. Legnagyobb megrökönyödésemre a szokásos tiszteletkörök lefutása után - értsd honnan jöttél, mennyit tudsz japánul - megkérdezett: Ugye angolul szeretnél report-ot írni? Hevesen bólogattam: ilyen ajánlatot nem fogok visszautasítani. Ilyesmi bizony eddig még nem fordult elő, hogy kérnem sem kell. Óra után meg is támadtam az oktatót, hogy ha már angolul írok esetleg a könyvnek, ami alapján dolgozni kell, nincs-é vajh' angol változata. Rám nézet nagy kerek szemekkel: Hogy lehet, hogy nem találtam, létezik egy rendkívül jó fordítása a műnek. Nem akartam neki elmagyarázni, hogy nem is mertem reménykedni olyasmiben, hogy angolul írhatok, úgyhogy nem is tettem ilyen irányú lépéseket... Éljenek a fiatal tanárok, akiknek amerikai politika a szakjuk, és lehet nekik angolul írni! :)
Ha lehet hinni a Da Vinci kód ezen adatának, péntek 13-a azért szerencsétlen nap, mert egy bizonyos pápa megelégelve a templomosok egyre növekvő befolyását mai kommandós akciókat megszégyenítő szervezettséggel csapott le a rend különféle vezetőire szerte Európában. Természetesen az elfogott lovagokat megkínoztatta és megölette, lefejezve ezzel a túlságosan megerősödött templomosokat.
Mellesleg ebben a pillanatban épp a Rómeó és Júlia musicalt hallgatom három nyelven. Az eredeti - ha jól tudom - francia, de hozzájutottam az angol és a magyar változathoz is. Jelenleg eufóriaközeli élményt nyúlt az azonos számok három nyelvű élvezete. (Ráadásul ebből a háromból kettőt értek is; egész jó arány.) You're in Verona!
Látom, otthon zajlik az élet. A fél ország érettségi tételeket és feladatsorokat keres a neten. Nyilván - és sajnos - amit el lehet lopni azt el is lopnak. Valamint ismét megtapasztalhattuk, hogy egyes embereknek semmi sem szent. Az események három napja alatt valószínűleg közhellyé vált, de én nagyon sajnálom az érettségizőket: sikerült a vizsgájukból politikai harcot csinálni. In flagranti.
Halálosan álmos vagyok. Tegnap lefeküdtem este tízkor, hogy na most végre kialszom magam. Ehhez képest felébredtem hajnal háromkor, és minden igyekezetem ellenére képtelen voltam visszaludni. Ráadásul bementem az összes órámra - mindegyik másképpen fárasztott el. Nem tudom, írtam-e hogy a testnevelésórai lehetőségek közül a frisbee-t választottam, vagy ahogy errefelé hívják flying disc-et. Nagyon viccesnek hagzik, de igen komolyan csináljuk, amellett, hogy jól érezzük magunkat órákon. Ma épp amerikai focit játszottunk frisbee-vel. Utána japánórán japán TV-ből felvett kvízt fejtettünk meg. Nagyon szenvedtem... ez olyan, mintha valaki egy év magyartanulás után a Legyen ön is milliomos! kérdéseire próbálna válaszolni. Valamint egy jogi-társadalmi bevezető tárgyon vettem részt, ahol egyszerűen elaludtam. Mármint úgy rendesen, bár csak két percre. Ráadásul úgy riadtam fel, hogy megrándult a karom és hirtelen felkaptam a fejem, mely akció eredményeképp a környezetem japánjai gyorsan arrébb húzódtak vagy két méterrel a közveszélyes őrülttől. (Megjegyzem nem tartom etikus dolognak az órán alvást, de ugyebár Rómában, mint a rómaiak, és _nagyon_ el is voltam fáradva.) Megyek aludni. *ásít*
Kifogyott az elem az optikai egeremben. A meghajtószoftver mindig figyelmeztet, hogy alacsony az elem töltöttsége, de általában kis sárga felkiáltójelet villogtatva még nyugodtan lehet használni pár napig az egeret. Viszont már legutóbb sem volt rendes elemem itthon, ezért egy zseniális ötlettől vezérelve kicseréltem a hifi távirányítójának elemeit az egérére. Úgy látszik a már használt távirányítós elemek hamarabb felomndták a szolgálatot. Egyszer csak böngészés közben az egérmutató megállt a képernyő közepén és úgy is maradt. Az egér kis piros szeme pedig kialudt, mint Schwarzeneggeré a Terminátorban. Épp azon morfondíroztam, hogy hogyan lehet bonyolult egérmozgásokat igénylő feladatokat kizárólag billentyűzettel megoldani, amikor belém villant a felismerés, hogy lapotpom van, annak meg van touchpad-je. Hiába, nagyon friss és üde vagyok, ez a mentális sebességemen is jól lemérhető...