Engineering Manager | Trail Runner | Stockholm, Sweden


Nemsokára egy alcímváltás lesz időszerű, ugyanis a hónap végétől Stockholmban folytatom tovább. 🤩

Emigráltam már egyszer Japánba öt és fél évre, de ez most egy kicsit más lesz. Akkor kaptam egy repülőjegyet meg egy 23,5 kilós bőröndöt, hogy elkezdjem az egyetemet a Föld másik felén…

Most ha jól számolom eddig hét céggel egyeztetek napi szinten, ugyanis a szerződésem része egy relokációs csomag. Egy ügynökség fogja össze az egészet, a többiek pedig intézik a repülőjegyet, a költözést, az adózást, a lakáskeresést Stockholmban, a bankszámlát és egyéb adminisztrációt. Nekem csak azt kellett megmondani, melyik nap szeretnék utazni (augusztus 24.) és mikor jöjjön a költöztető cég, hogy bedobozolja a lakást (augusztus 19.). Külön kitétel volt, hogy én ne csomagoljak semmit előre, mert akkor nem érvényes a biztosítás. 😶

Vágom a centit.

Börzsöny Trail L 2020 (DSQ)

Kids, don't do this at home.

I didn't run so much as a meter in July and June wasn't much better either. With the pandemic, being unemployed, searching for a job, and doing an inordinate number of interviews I simply had no urge to train at all. So it seemed an excellent idea to sign up for a 35km, 1500m D+ trail run in Börzsöny, the most badass mountain in Hungary. My game plan: wing it, and see what happens.

I knew I could do it, but had no illusions. This is known as the hardest track of the Nyúlcipőbolt trail series and let's face it: in the past weeks I tended to get out of wind taking the stairs to my fourth floor apartment… so who was I kidding?

Still, finally, the atmosphere of a race! Arriving to the race center, greeting old acquaintances, getting ready, checking the compulsory gear, tightening the straps, the countdown to the start. Ah, how I've missed all this!

I managed to keep a good enough pace until the first checkpoint, but things started to go downhill from there at an alarming rate. I got dizzy at the refreshment desk just by leaning forward a bit. Then during the subsequent climb I had to sit down on a rock only not to faint. Boy, was I out of carbohydrates!

It was during this incline that I was overtook by the runner I thought to be the last. I was spent. I knew the track, I wasn't even halfway, and I was running out of water. Things didn't look good, and I had half a mind to call it quits. But this was Börzsöny, the mountain where you cannot quit, because, well, it's mostly wilderness, and there are no shortcuts.

With no other option but to soldier on I got a little bit of respite on the "runnable" part (red triangle sign) towards the next stop, the big cold mountain (the Hungarian name literally translates to that).

This second checkpoint was about to close up business when I arrived. I was in survival mode by then. I even forgot my flasks: one of the crew members brought them to me after I left. (Huge thanks!)

Only having a mathematical chance of matching the cutoff time, I took it easy. I didn't know when the checkpoints closed, and I arrived a couple of minutes late to Csóványos, the last hilltop. The crew had already left. I caught up with them just a little later while they were collecting the signal ribbons of the track.

Fortunately, at that point finishing was as easy as following a hiking sign to the race center. I caught up with another crew member dismantling the track and ended up arriving fifteen minutes later than the cutoff time. I wasn't even dead last, turned out a girl finished after me so I snatched the penultimate place. We both got medals (against the rules), but yeah, this was an official DSQ.

Börzsöny — as always — was stunning, but unforgiving.



green stripe hiking route



Bükki Kilátások Hard DNF

There are several ways to prepare for a race. Due some personal hardships and a gruelling month at work my training could be described as sporadic (i.e. non-existent). The Hard track of Bükki Kilátások* is 66.4 kilometres long, which is more than I ran in January and February combined, yet I chose to go anyway. I waited at the starting line with the calmness of a person who doesn't stand a chance; my goal was to finish within the cutoff time. The only thing going for me was experience and what I like to call determination (others may describe it as stubbornness).

After picking up the bib I noticed that it is not made of the usual paper, but a cloth-like fabric akin to maps in collector's edition RPGs or high-end tabletop games. It was by far the best material I've seen so far. If only the exact distances of the checkpoints were printed, it would have been perfect.

63, happily trudging

The weather was forecast to be on the cooler side, between 4-10°C, with 2°C on the mountaintops, so I opted for a warm long-sleeve above my Nike Pro T-shirt and a vest with a hood. I stashed a windbreaker coat in my backpack in case I got cold.

mud & fog

The previous days a copious amount of rain fell so the expectation was a very muddy track. In reality it wasn't so bad, I've experienced worse, and the Nike Wildhorse 5 proved once again to have excellent traction even in slippery conditions.

above the clouds

Things started to go wrong after Szilvásvárad, around km 18, where the second checkpoint was supposed to be. We've been running together with another guy and wondered where the aid station would be, because according to the itinerary, we should already have passed it. When we asked fellow runners it turned out that we completely missed it… to this day I have no idea where it was supposed to be.

Fátyol** waterfall

The problem was twofold. Firstly, I was missing a checkpoint so I couldn't be sure to have an official time in the end or if I was to be disqualified. Secondly, and more importantly, it was also an aid station and I was running out of water at an alarming rate.

There were funny signs in the usual places where people tended to take a wrong turn in previous years' races. (Sorry, no photo.) I have a recommendation for next year:

Don't be like Peter who missed the Szilvásvárad checkpoint. Turn around, have your time registered and refill your water bottle at the aid station behind you.

From the village a pretty brutal ascent takes the runners to Istállós-kő (958m), the sixth highest point in Hungary. (We have wee little mountains.) The 2.4 km route took almost an hour for me, which is no wonder when within one kilometre one climbs more than 270 meters. The Hard part is in the name of the race for a reason, after all.

I didn't get to see much snow this year

By this time I was spent. Done. I was out of water, weak, tired, and I started to feel cold so I put on my jacket as well. I decided to limp back to the third checkpoint and throw in the towel there at km 30. The point guards asked me if there was someone behind me, which I didn't know for sure, but I was quite positive that I was dead last.

this is how a quitter looks like

With the burden of the cutoff time alleviated I hiked back the way we came on a 10 kilometre descent to Felsőtárkány. The sun shone, birds were chirping and I was generally happy. I did not expect to run a great race — not training has its consequences — but I had a good time and I experienced the promised sceneries, seen snow, snowdrops, and friends. My only woe is that this way I did not get the headband from the finisher package. 😞

* Sceneries of Bükk (mountains)

** veil

Hjem til jul 2🎄


Lesz 'Home for Christmas 2' idén télen, mert bár a Netflix nem oszt meg nézettséget, azt bevallották, hogy Norvégiában ez lett a legnézettebb sorozat.

Mindenesetre nekem a legmeglepőbb a VG cikkből az volt, hogy Jørgunn igazából Gabrielle Leithaug, aki a Skam «5 fine frøkner» számáért felelős. Mind: 🤯

«22. juli»

Először Erik Poppe Utøya 22. juli filmjét láttam. 72 perc — eddig tartott Breivik mészárlása a szigeten — vágás nélkül. (Oké, biztosan van benne, a néző számára láthatatlanul.) Hetvenkét perc zsigeri rémálom, a gyilkos sosem látszik, együtt szaladsz a szerencsétlen gyerekekkel.

Úgy kezdődik, hogy Kaja megnyugtatja a szüleit: "Egy szigeten vagyunk, ez a világ legbiztonságosabb helye."

svéd felirat

És van a Netflix-gyártású 22 Juli, amit Paul Greengrass jegyez. Ez máshogy rossz. Egyrészt mert a Bourne-filmek akciójeleneteit hozza, de ez mégiscsak terrorizmus, nem tömegszórakoztatás. Másrészt mert Anders Danielsen Lie hátborzongatóan tökéletesen adja vissza a merénylő szenvtelenségét.

Most pedig készített a norvég nemzeti tévé, az NRK, egy sorozatot, amelyben egy újságíró, egy aneszteziológus, egy rendőr, egy óvónő és egy szélsőjobbos blogger szemszögéből mutatják be 2011 júliusát.

Két epizód már lement, az utolsó hatodik február másodikán lesz elérhető.

Jelenleg egy ideiglenes emlékhely a kormányzati negyed, ahol a bomba robbant. Háncs helyett a széttört üvegablakok szilánkjai veszik körbe a fákat a téren, és van egy kivilágított emlékmű az áldozatok neveivel.

77-en haltak meg Olsóban és Utøyán összesen

A két filmről van egy Geekz kritika is.

Én død i trafikken.

A norvégóra végén megkérdezte Andi, szerintem hányan haltak meg közlekedési balesetben Oslóban tavaly.

- Ötszázan? - vágtam rá. Persze abból indultam ki, hogy azon a két kilométeren, amíg eltekerek otthonról a gyárba, vagy vissza, háromszor akarnak megölni, ha nem figyelek.

A helyes válasz: 1 (egy) fő. Őt az orosz nagykövetség VW Transportere kaszálta el egy buszmegállóban, mert "rossz volt az idő". Maga az áldozat is a nagykövetség alkalmazottja volt.

Arra pedig joggal büszkék, hogy egész Norvégiában egyetlen gyerek (0-15) sem halt meg közúti balesetben 2019-ben. Az. Egész. Országban.

1975-ben Oslóban negyvenegyen vesztették életüket az utakon. Budapestről tavalyról csak I-III. negyedéves adatok vannak, eddig 35-nél tartunk. (Egész Mo., I-III. né.: 364.) 2018-ban pedig egész Magyarországon ötszáz-kibaszott-hatvanheten. Ebből 49-en haltak meg Budapesten közlekedés közben; gondolom idén is hozzuk a kvótát, de legalábbis a harmincnégy évvel ezelőtti Oslót. Na de hogy jutottak el a norvégok az egyig?

A következők lehetnek az okok:

Vitézy Dávid írt erről egy tök jó Facebook posztot. Nem tudom, hogy ennyire jó a norvégja, vagy Google Translate.

Mondjuk Oslóban tényleg nincs belvárosi autópálya, mint a Rákóczi út vagy a rakpartok. Az, hogy milyen autód van (vagy van-e), nem határozza meg a társadalmi státuszod. A bicklis nem kerekes cigány. És ha egy egyirányúban a következő kereszteződésig le kell követni egy kerékpárost, annak nem a jó kurva anyját.

2019 könyvekben

Ilyet sem írtam öt éve, de 2020 pár nap alatt így is meglepett, szóval csak elszörfölök itt a hullámokon…

2019 volt az év, amikor több könyvet vettem, mint olvastam. Látványos a szakadék a korábbiakhoz képest: 2015, 2014 és 2013, amikor lelkiismeretesen beszámoltam az olvasmányaimról.

Oké, az ötvennek satnya 10%-a, de ebből három egyből norvégul. Samuel Bjørk krimisorozatából csak a harmadik rész volt kapható lefordítva, én meg kitaláltam, mi lenne, ha kipróbálnám az eredetit, és basszátok meg, értettem. Mindent. Tíz éve is így gondolkodtam, és azóta is megvan a flow, hogy ezt a nüánszot is, meg azt a kifejezést is vágom, libabőr. Köszönöm Ákosnak és Andinak, hogy idáig elhoztak. 🇳🇴

Azóta, azt hiszem, mindet meg lehet venni magyarul is. Holger Munch és Mia Krüger kalandjai ajánlottak: Det henger en engel alene i skogen (Magányos utazó), Uglen (A bagoly röpte), Gutten som elsket rådyr (Őzike).

Aztán újraolvastam a Mesterségem a halált, Rudolf Höss (Lang) életrajzát, aki az Auschwitz-Birkenau tábor vezetője volt. (A Helikon kiadott új Merle-köteteket, nyilván beszereztem mind.)

És végül a Nyolcadik kerület. Adam Lebor brit külpolitikai tudósító regénysorozatának első része, ami itt játszódik pár száz méterre a lakásomtól. Kovács Baltazár roma nyomozó főszereplésével újra lehet élni azt a pár napot, amikor Magyarország lezárta a határait, és a Köztársaság téren meg a Keletinél sátortáboroztak a szegény menekültek, meg néhány terrorista. Aki valaha lakott a nyolcban, kötelező.

Nem vettem észre, amikor felkaptam a Libriben, hogy eredetileg angol, de mivel a következő része (Kossuth square) még nincs magyarul, úgyis el kell olvasnom az eredetit.

És így ennyi. Folyamatban van sok más, de azt majd 2021 januárjában osztom meg, gondolom. Ihletért vonuljatok át Isoldehoz.

Neste rette ting

Amellett, hogy életvezetési tanácsnak sem utolsó, Anna véletlen ultrafutós himnuszt is énekel.

Ta ett skritt
Og ett til
Er det eneste jeg vil
Mot neste rette ting

Jeg ser ikke lenge frem
Klatre bare neste sva
Jeg tenker bare neste pust
Et nytt skritt
Et nytt valg
Er et som jeg kan ta


December 25., karácsony első napja, 4°C, delvis skyet.

Nagyon kevés kedvem van futni, de ha már 4:30 óta nem alszom, legyünk túl rajta.

Először átvágok a lakótelepen az egykori Herman Ottó általánosig, és teszek egy iskolakört a Cooper-tesztek tiszteletére. Felsőben a testnevelőtanárok finoman jelezték, hogy azért a 12 perc alatt 2 kilométert illene megtenni. Hatperces tempó. Most 5'30" a laza, ezt egyikőnk se gondolta volna akkor.

Visszafelé feltűnik a napóra a Széchenyi Gimnázium tornacsarnokán — állítólag már régóta ott van, de nem vettem észre — rajta latin felirat. Cito pede labitur aetes. Gyors lábon rohan az idő, tájékoztat otthon a Google. Hát, igen.

Nem lesz elég a kilométer, úgyhogy megyek egy kört a Széchenyi Ökoturisztikai Parkerdőben, közismertebben "kiserdő", is. Oké, a Vomero van rajtam, de Csipi óta ismert, hogy az minden terepre jó.

Épp azon gondolkozom, hogy de kár, hogy nincs állat, amikor az új (nekem) kerékpárút és az autóút között békésen legelő őzeket látok meg. Persze semmi nincs nálam, csak a szemem, rögzíteni a képet. Megszokták az embert, úgy tűnik, mert tíz méterre engednek, amikor tessék-lássék átgaloppoznak az erdő oldalára, és folytatják a reggelit.

Ennek a sokszorosa jutott eszembe közben, de elfelejtettem mostanra.