Tekintve, hogy megvolt a tárgyfelvétel, a hetem a következőképpen néz ki: Hétfő: (1) Angolszász jogrendszer (2) Informatikai alapismeretek Kedd: (1) Testnevelés (2) Japán III (társalgás és hallgatás utáni értés) (3) Bevezetés a jogalapú társadalomba (4) Német IA Szerda: (1) Menedzsment (BA) (2) Bevezetés a modern politikába Csütörtök: (1) Angolszász jogrendszer (2) Japán I (fogalmazás) (3) Az ember és a társadalmi csoportok Péntek: (1) Jogi-politikai alapismeretek (szeminárium) (3) Német IB
Ez elvileg összesen 20 kreditpont. Egy évben a maximális kreditszám 46, ami azért probléma, mert ha nem sikerülnek bizonyos tárgyak, akkor is “elhasználódnak” a kreditjeik, és nem lehet felvenni helyettük mást. Egy óra egyébként 90 perces, a szünetek általában tízpercesek és egy óra van a második és a harmadik óra között ebédelésre fenntartva.
Mellesleg érdekes dolgokat produkál az emberrel a japán élet. Előző héten álmodtam a következőt: egy koncentrációs tábor egészségügyi vizsgálatán vettem részt egy laktanyában. Ott volt egy egész csoport korombeli, de hogy kik, nem emlékszem. Mindenki nagyon kedves volt, és büszke voltam magamra, hogy értem a német beszédet, de érezhető volt a levegőben, hogy itt valami szörnyű fog következni. Úgyhogy gondoltam meglépek, és kikéredzkedtem WC-re. Bolyongtam egy kicsit, de nem találtam kiutat, és amikor el akartam surranni a vizsgálószoba előtt, észrevettek és visszatereltek. Eközben a többiek mind kész lettek a vizsgálattal. Az orvosok meg arról beszélgettek, hogy egy másik orvos fog engem vizsgálni, akinek a nevét nem értettem. De láttam a szemükben, hogy sajnálnak valamiért. Aztán megláttam az én orvosom, aki egy elmebetegnek tűnő szeleburdi ember volt és valami hasfelvágást emlegetett. Ekkor ébredtem fel… Azt hiszem megviselt a Sorstalanság olvasása és az egyetemi egészségügyi vizsgálat…
teljesen meglepődtem, amikor anya felhavott telefonon, hogy nem voltam-e a vonatbalesetben. Elsősorban azt nem értettem, hogyha ott a Skype, akkor minek hívnak rendes telefonon. A helyzet jól mutatja, mennyire vagyok jól értesült a japán eseményekben - sőt, az otthoniakban is. Kb semmiről sem tudok, mert nem nézek TV-t. Mindenesetre a hatvanas évek óta alegnagyobb japán vonatbaleset pont Osaka és Kobe között történt. 25-én, hétfőn egy JR (Japan Railways) vonat a Fukuchiyama vonalon Amagasaki mellett a kanyarban ledőlt a sinekről és belerohant egy házba. Az első kocsit szó szerint bepréselte a ház alá, a második körbecsavarodott az épületen a haramdik és a negyedik pedig összetorlódott a sínek mellett. Minden 9.16-kor a reggeli csúcs végén, úgyhogy a vonat tömve volt emberekkel. Jelenleg 89 halálos áldozatnál tartanak, de még folyik a keresés, a sérültek száma 400 felett van.
Japánórán ma bejött a tanár és közölte, hogy erről a balesetről fogunk beszélgetni. Felvett a TV-ből egy híradást és azt néztük. De előtte elmesélte, hogy ő pont ezen a vonalon lakik. Hétfőn reggel munkába indult - ilyenkor az Oszakai Egyetemen tanít- és pont a balesetet szenvedett vonat előtti vonatra szállt fel! Ha egy kicsit elkésik, akkor már csak a szerencsétlenül járt szerelvényt éri el…
Japán majdnem teljesen a vasúti rendszerétől függ. Nem szabályos otthoni értelemben vett vasútnak kell elképzelni, hanem inkább a HÉV és a MÁV keresztezésének. Az egész országot keresztül-kasul hálózzák a vasutak. Ezeken motorvonatok közlekednek, amelyeknek több fajtája is létezik, attól függően, hogy minden állomáson megálló vonatról vagy épp nagyobb állomásokat összekötő gyorsról vagy expresszről van-e szó. Mindezek a vonalak nem egy társaság kezében vannak, hanem a felszabdlat és provatizált JR valamint körülbelül kétszáz magántársaság birtokolja őket. Például Osaka és Kobe között háromféle vonattal is lehet közlekedni. A lassú, de olcsó Hanshinnel, a gyorsabb de drágább Hankyuval, és a leggyorsabbnak mondott, viszont drága JR-ral. (Nekem Hankyu-s bérletem van.)
A vezetők hatalmas streszsnek vannak kitéve, ugyanis a vonatok nem késhetnek. Japánnak van a világon az egyik legbiztonságosabbnak és legszervezettebbnek mondott vasúthálózata. A vezetők könnyen elveszíthetik az állásukat, ha a gondjaikra bízott vonat késik. A hétfői baleset vezetője egy 23 éves fiatal srác volt, aki túlszaladt az előző állomáson, és vissza kellett tolatnia. Ezt kompenzálandó az ívben megengedett 70km/h sebesség helyett 130km/h-val száguldott a vonattal. A TV műsorban a meghívott szakértő szerint ez magában nem biztos, hogy elég lett volna ahhoz, hogy megboruljon a vonat. Az sem lehetett gond, hogy a szerelvény tömve volt emberekkel. Legújabb vélemények szerint a vágány rossz állapota és az a tény, hogy a sineken kövek voltak játszhatott közre a szerencsétlenségben.
Amúgy a vonatokat felszerelik úgynevezett ATS-el, vagyis Automatic Train Stop rendszerrel. Ez érzékeli, ha a vonat a megengedettnél gyorsabban megy, és automatikusan korlátozza a sebességet, megelőzve ezzel az esetleges balesetet. A szerencsétlenül járt vonatba idén júniusban szereltek volna ilyet…
Valamint felújítottam a Portfolio oldalt is. Nem vagyok egészen biztos benne, hogy így is marad: mikor ránézek, csak 70%-ban tetszik és 30%-ban rossznak találom a jobb-bal egyensúlyt… mindenesetre egyelőre ilyen. Tipp, hogy ki van a képen?
Frissítettem a Nexus oldalt, és hozzáadtam két új blogot is, nevezetesen Lamiát és Hannát. Lamiát a Humorka Kocsmából ismerem, míg Hanna az RPG.hu oldalain, fórumain szerepel rendszeresen. Yoroshiku. :)
Még egy linkkel tartozom a világnak, illetve ex-gimnáziumi osztálytársaimnak. Azoknak, akik úgy döntenek, ma nem alszanak. Budapest éjszakai élete számtalan lehetőséget nyújt az inszomniában szenvedőknek, és hogy egyszerűbb legyen eldönteni mit, mikor és hol, itt ez az oldal. Mleyet mellesleg a fentebb említett barátaim követtek el, és fejlesztenek folyamatosan.
Sokat gondolkodtam mostanában az egyetemeimen. Elvileg ugyebár én még otthon is egyetemista vagyok, sőt, aktív félévem lenne most. Viszont hosszas morfondírozás után úgy döntöttem, nem megyek haza vizsgázni. Először is nem vagyok száz százalékig biztos benne, hogy fel tudok készülni. És a jelenlegi alacsony otthoni kreditszámomnál csak több lesz. Négy vizsgaidőszak egy évben túl megterhelő ahhoz, hogy rendesen meg lehessen csinálni. Két egyetemre járni finoman szólva is bonyolult, nade az én esetemben ez a két egyetem a világ két felén van. Nem túl kifizetődő hazautazni minden évben kétszer vizsgázni.
Mindezek mellett azonban rosszul érzem magam a dolog miatt. Tekintve, hogy a Közgázra közel két évet jártam eddig, és ez a két év - még ha nem is teljesen volt fölösleges - a jövőm szempontjából nem bír sok jelentőséggel. Egy évet japánt is tanultam, ami szintén eltolja az egyetemi diplomám idejét. Ehhez hozzáadva, hogy évvesztes is vagyok, túl öregnek tartom magam. Az undergraduate kurzust huszonhat évesen fogom befejezni, és ha szeretnék master’s, azaz egyetemi szintű diplomát is, akkor huszonnyolc évesen végzek. És ott fogok állni minden munkatapasztalat nélkül egy Japánban szerzett diplomával, ami a világban ki tudja mire jó. Az évfolyamtársaimnál minimum három évvel vagyok idősebb jelenleg. A volt gimnáziumi osztálytársaim lassan lediplomáznak, és meg elsőéves vagyok.
Kérdés akkor mire föl jöttem ki? Már többször elmondtam szerintem, hogy ezt az egészet nagyon nem lehet előre látni. Otthonról lehetetlen megítélni, milyen idekint. Viszont az ember teljesen független, még anyagi szempontból is. A jelenlegi életvitelem otthon teljesen elképzelhetetlen lett volna. Sőt, a két ország légköre is jelentősen különbözik. Annak ellenére, hogy rengeteg társadalmi kötöttség pányvázza le a japánokat, sok tekintetben szabadabban, toleránsabban, megértőbben ítélnek meg dolgokat.
Ezért vállalja az ember az itt tanulást adott esetben még úgy is, hogy egyedül van a gondolatvilágával.
Természetesen én értettem félre a telefonban az internetszolgáltatót, és délután hatra jöttek. Illetve jött egy fehér kesztyűs szerelő, aki a telefonomra kötött egy elosztót, majd ehhez a modemet. Meglehetősen ADSL-kinézete van a rendszernek, bár ahhoz egy kicsit túl gyors. Elvben 50 megabit, de szerintem ez el van osztva több szoba vagy akár egy egész emelet között. Még érdekesebb, hogy a telefon elé viszint bekötött egy ISDN-filter feliratú kis mütyürt, szóval mostmár teljesen össze vagyok zavarodva, milyen internet is ez. Mindenesetre gyors, és bár időnként néhány percre megbetegszik, és használhatatlanra lassul, azért nagy általánosságban jó kis rendszer. És nem is sok érte a kb. négyezer Yen havonta.
Valamiért nincs kedvem ahhoz, hogy írjak dolgokról. Pedig vannak bennem gondolatok, de… talán lusta vagyok vagy ilyesmi. Majd.
Felkeltem hajnalban, előreláthatólag teljesen fölöslegesen. Felhívott anno az internetszolgáltatóm, hogy hétfőn jönnek bekötni a netet. Méghozzá reggel, ha lehet korán. Félénken rákérdeztem, hogy mit szólnak a héthez, így lett belőle reggel hat. Fölkeltem hát fél hatkor, rendbeszedtem a szobám külalakját, és azóta is itt ülök és várom hiába a modemem. Amúgy ez az egész beszerelés egy vicc, a modemet bedugják a falba a másik végét meg a gépbe és kalap. Már olyan kétségeim is vannak, hogy félreértettem az órát, a napot vagy a hetet. Sohasem lehet tudni…
Valaki magyarázza el minek egy LAN alapú nethez modem egyébként is.
Az ominózus öltözködési mondat elég félreérthetőre sikeredett. Arról van szó, hogy a partin széldzsekiben lófráltam, ami valóban alatta volt a tapasztalható átlagos megjelenési szintnek. Viszont biciklivel mentem, muszáj volt ahhoz öltözni, szóval így jártak, ennyi. :D
Tegnap megtartották itteni egyetemi létem első szemináriumnak nevezett óráját. Persze voltunk vagy harmincan. És kiderült, hogy ez valami brutális-über-ultra gyilkos óra… a tanár azzal indított, hogy megjegyezte, ez valószínűleg nagyon megterhelő és nehéz tárgy lesz. Namost ha valami a japánoknak ilyen, akkor én mit keresek ott? Azután kiosztott kétszáz oldalnyi fénymásolt anyagot a tanulmányokhoz. Itt kezdtem sejteni, hogy ez így nem lesz vicces. Az órák rendszere olyan, hogy négy tanár körforgásban váltja egymást, mindegyikük két órát tart. Az elsőn beszélgetünk a témáról, aztán írni kell mindegyiküknek egy kb 3000 jel hosszúságú report-ot, amit a második órán megbeszélünk. Természetesen felhasználandóak a tanárok által kiosztott olvasnivalók. Tehát jövő péntekre nekem el kéne olvasnom körülbelül húsz újságcikket a 9/11-i merénylettel kapcsolatban. Lollerskates…
Viszont arra jó a “zemi” (a szeminárium helyi neve), hogy utána hét lány gyűrűjében meséltem arról, mióta tanulok japánt meg ilyesmik. A japánoknak ez nagy szám, hogy valaki több nyelven beszél. Ráadásul beleszámolják az anyanyelvet is, így jutok el a négyig. (Ehhez kapcsolódik, hogy amikor egy amerikai lánnyal beszélgettem Anarchy Online-on, mondtam neki, hogy az anyanyelvem nem szoktam beleszámítani a beszélt idegen nyelvek közé. Erre válaszolta, hogy ja, akkor én egy nyelven sem beszélek. :) ) Vannak azért hátrányok is, erősen kezdtem tudathasadni, amikor két srácnak magyaráztam alapfokú német nyelvtant japánul. o.O
Telefonügyben szerintem a legfelülmúlhatatlanabb akciót Ulyana követte el, aki a naganoi utazás alkalmával a várárokba ejtette a telefonját az úszkáló aranyhalak közé. :D
Szóval történt egy s más, amiről nem írtam. Most sem nagyon kellene, mert késő van, de majd holnap reggel gambarok, és fölkelek csakazértis. (Minden nap van első órám, ezért veszélyes sempaiokkal kávézni…(t.i. az elhúzódik - a szerk.))
Voltunk például hivatalosan is hanami zni. “Hana”, mint virág, és “mi”, ami a miru = nézni igéből származik. Tehát virágnézés. A japánok ilyenkor összegyűlnek a parkokban és a fák alatt esznek, isznak, beszélgetnek. Léteznek egész hanami-túrák is, ahol követik délről észak felé a virágzó cseresznyefákat és a városok egymás utáni virágfesztiváljait. Mi Kiotótól északra voltunk egy folyóvölgyben Zsuzsival, Judittal és Noémivel az kezdetekkor. Plusz Ábellel, aki Judit kisfia, és egy babakocsival képviseltette magát. A gond mindössze annyi volt, hogy aznap pont rettentő hideg, szeles, kellemetlen időt fogtunk ki. Halálra fagytunk a szélben és nem győztünk szélmentes helyet keresni. Közben a fákról is hullottak a már hervadófélben lévő virágok szirmai, tehát a szó szoros értelmében vett japán stílusú hanamit nem tudtunk rendezni. Azért nézelődtünk és fényképeztünk. Közben befutott Orsi is (A szövegben feltűnő ismeretlen nevek kutatóösztöndíjasok vagy számomra is homályos okokból egyszerűen csak Japánban lévő magyarok.) ami csak azért volt vicces, mert így már négy nő társaságában toltam Ábel babakocsiját… Meg is néztek a japánok. Ezen esemény alkalmával készült fotókat majd közkinccsé teszem, de szeretnék hozzájutni a lányokéhoz is, mert értelemszerűen a sajátjaimon nem nagyon szereplek.
Aztán vannak ugye a tanulmányi téren történt baklövéseim, például az, hogy nem adtam le időben a preferencialistámat. Van ugyanis egy tantárgycsoport, ahol a megadott hat változatból kell felállítani egy listát, és szépen eloszt minket a számítógép. Én viszont nemes egyszerűséggel nem tudtam róla, hogy ilyen létezik, úgyhogy teljes nyugalomban bevonultam az irodába, hogy akkor én most hova menjek? Ja, mondták, erre tegnap kellett leadni egy papírt. Mondom, nagyszerű, akkor én most mit tegyek. Végül megkaptam az igen komoly jeletkezési lapot, amin grafittal kell satírozgatni rubrikákkat, amit scannerezés után számítógép dolgoz fel. A kitöltött lapot rátették egy nagy halom ugyanolyan tetejére, tehárt nagy az esélye, hogy még nem dolgozták fel őket, így nem is késtem el. Meglátjuk holnap, amikor kint lesznek az eredmények.
Tegnap volt az újonnan jött külföldeiknek party az International Students’ Center-ben ami ugye ingyenes táplálkozási lehetőséget jelent. Itt nagy meglepetésemre találkoztam Zsuzsival. Hiába, ő A sempai kategória, mint végzett személy. Persze utána esett le, hogy oké, hogy sempai, de Oszakában tanult, így Kobében valóban “új” az egyetemen, jogosult a bulira, mely során kiderült, hogy rosszul öltözködöm.
Itt jutottam el arra a pontra, hogy túl álmos vagyok az összefüggő és értelmes mondatok - ráadásul ékezettel - gépeléséhez, úgyhogy felfüggesztem a blogolást. Sajnos még ki kell teregetnem egy adag ruhát, ha már kimostam őket…
Most csak így rohanva írok. megint azon vettem észre magam, hogy éjjel van, és én nem haladok a munkáimmal. Pedig lenne rengeteg dolgom, még úgy is, hogy a felét rendszeresen elfelejtem. valamint eseményekben sem szűkös ez az első hét. Természetesen közkinccsé teszem az élményeim, amint hozzájutok némi szabadidőhöz.
Muszáj megosztanom, hogy alig két perce még görögdinnyét ettem! Igaz, három kóstolóméretű szelet volt hatszáz forint (leértékelve), de nem tudtam ellenállni. Valamint vettem valami fehér halféléből készült sashimi-t is (nyershal) de az nem nyerte el a tetszésem. Lehet persze, hogy nem is halból készül, és addig jó nekem, amíg nem tudom elolvasni rajta a kanjikat…