Engineering Manager | Trail Runner | Stockholm, Sweden
Látom, otthon zajlik az élet. A fél ország érettségi tételeket és feladatsorokat keres a neten. Nyilván - és sajnos - amit el lehet lopni azt el is lopnak. Valamint ismét megtapasztalhattuk, hogy egyes embereknek semmi sem szent. Az események három napja alatt valószínűleg közhellyé vált, de én nagyon sajnálom az érettségizőket: sikerült a vizsgájukból politikai harcot csinálni. In flagranti.
Halálosan álmos vagyok. Tegnap lefeküdtem este tízkor, hogy na most végre kialszom magam. Ehhez képest felébredtem hajnal háromkor, és minden igyekezetem ellenére képtelen voltam visszaludni. Ráadásul bementem az összes órámra - mindegyik másképpen fárasztott el. Nem tudom, írtam-e hogy a testnevelésórai lehetőségek közül a frisbee-t választottam, vagy ahogy errefelé hívják flying disc-et. Nagyon viccesnek hagzik, de igen komolyan csináljuk, amellett, hogy jól érezzük magunkat órákon. Ma épp amerikai focit játszottunk frisbee-vel. Utána japánórán japán TV-ből felvett kvízt fejtettünk meg. Nagyon szenvedtem… ez olyan, mintha valaki egy év magyartanulás után a Legyen ön is milliomos! kérdéseire próbálna válaszolni. Valamint egy jogi-társadalmi bevezető tárgyon vettem részt, ahol egyszerűen elaludtam. Mármint úgy rendesen, bár csak két percre. Ráadásul úgy riadtam fel, hogy megrándult a karom és hirtelen felkaptam a fejem, mely akció eredményeképp a környezetem japánjai gyorsan arrébb húzódtak vagy két méterrel a közveszélyes őrülttől. (Megjegyzem nem tartom etikus dolognak az órán alvást, de ugyebár Rómában, mint a rómaiak, és nagyon el is voltam fáradva.) Megyek aludni. ásít
Kifogyott az elem az optikai egeremben. A meghajtószoftver mindig figyelmeztet, hogy alacsony az elem töltöttsége, de általában kis sárga felkiáltójelet villogtatva még nyugodtan lehet használni pár napig az egeret. Viszont már legutóbb sem volt rendes elemem itthon, ezért egy zseniális ötlettől vezérelve kicseréltem a hifi távirányítójának elemeit az egérére. Úgy látszik a már használt távirányítós elemek hamarabb felomndták a szolgálatot. Egyszer csak böngészés közben az egérmutató megállt a képernyő közepén és úgy is maradt. Az egér kis piros szeme pedig kialudt, mint Schwarzeneggeré a Terminátorban. Épp azon morfondíroztam, hogy hogyan lehet bonyolult egérmozgásokat igénylő feladatokat kizárólag billentyűzettel megoldani, amikor belém villant a felismerés, hogy lapotpom van, annak meg van touchpad-je. Hiába, nagyon friss és üde vagyok, ez a mentális sebességemen is jól lemérhető…
Tegnap ugye kiosztották a papírjainkat: az enyémen egyetlen dolog szerepelt, “Legközelebb olvasd el a kiadott anyagokat”. Valamint szóban azt a kritikát kaptam, hogy nehéz olvasni az írásom. (Mármint nem a külalak miatt, számítógéppel készült.) Ezután következett egy szörnyű óra, olyan feladatokkal, mint “A következő két percben gyűjtsetek ki a cikkekből ilyen meg ilyen kritériumnak megfelelő dolgokat”. Nem is tudom, mi lett volna a jobb, ha a tanár nem tekint halmozottan depriváltnak, és nem ugrik át amikor az én válaszomra került volna a sor, vagy - ahogy történt - úgy tekintett, mintha ott se lettem volna. Nagyon rosszul éreztem magam. Főleg, mert a külvilág ezt úgy értelmezheti, hogy én valami idióta vagyok. Pedig az óra szóbeli része alapján, amit azért tudtam követni, egyáltalán nem volt bonyolult a dolog. Ha a cikkek történetesen angolul lettek volna, kenterbe verem az egész japán társaságot. Teljesen mulyák és semmi kezdeményezőkészségük, innovativitásuk… De sajnos 2 perc alatt nemhogy egy cikket, hanem egy sort sem tudok elolvasni.
Ilyenkor azért fortyog bennem, hogy egy átlag japán diákhoz képest én három idegen nyelven értetem meg magam, ebből angolból profi szinten (akárki akármit mond a kiejtésemről). És megnézném hány japán tanulna meg ha nem is magyarul de bármiylen adott európai nyelven egy év alatt úgy, hogy utána elvégezzen egy egyetemet. Hrmpf…
Ehhez jön még az a dolog, hogy a némettanárom viszont - mondván nem fair a japánokkal szemben, hogy én már tanultam németül - extra feladatokkal bombáz. Ez már sempaiokkal is előfordult, nevezetesen a tanár közli: “Nem adok csak úgy munka nélkül kreditet”. Nem nagyon diszkriminálnak minket pozitívan a japánokkal szemben, általában nem sok mindenkit érdekel, hogy külföldiek vagyunk. De akkor negatívan se diszkrimináljanak. Nekem lehet, hogy minimális erőfeszítés befektetésével lesz egy német nyelv kreditem, viszont belepusztulok a másik hat japán nyelvű tárgyba.
Tegnap egy kisebb Gaidai-unióra készültünk Oszakában. Az eső ellenére el is mentem, de nem jöttek ki jól a dolgok. Megérkezésemkor zárt ajtó fogadott, kiderült, hogy senki sincs otthon. Fél órát vártam Oyunra és Paulra (esőben), pedig nekem drága mongol vendéglátóm azt mondta, bármikor mehetek. Valamint kiderült, hogy Daniela és Petra, akiknek ott kellett volna lennük, hirtelen felindulásból és élőre megfontolatlan szándékból elmentek Tokióba, és hogy Ulyana is csak másnap érkezik. Na ennyit a rég nem látott Gaidaios évfolyamtársakról.
Csúnya egy reggel van, esik. Egész megszoktam a három nap tespedést, most nincs nagy kedvem bemenni, főleg azért nem, mert ma van az a szeminárium, amire a beadandó esszét kellett elkészíteni. Valahogy nem hoz lázba a tudat, hogy többek között az én irományom is alapját képezi a mai kilencven perces diszkussziónak…
Tegnap nem vettem észre, hogy 05/05/05 van. (Ez azért is jó, mert midnen kultúrkörben demokratikusan egyformán lehet írni, nem kell vesződni, hogy vajon melyik a hónap és a nap.) Egészen ördögi. Valamint tegnap jelent meg Hanna könyve, úgyhogy aki kis hazánkban lakik, megvásárolhatja. Vajon a Libri vagy a Fókusz Online szállít külföldre?
Az oldal most is CSS, de jobban bele van nyúlva a forrásba, mint azt egy sima CSS megoldja, lévén az elrendezés rétegeit is bele kell tenni a HTML-be, szóval part szakad effektus.
Úgy látszik nincs nemzetközi egyetértés az Anyák Napját illetően. Én meg azt nem tudom, hogy ezt vajh’ nagy betűvel kell-e írni, vagy nem. Szerintem nagybetű, a Karácsonyból kiindulva. Hiába, Japánban alacsony a Magyar Helyesírás Szabályai előfordulása.
Tegnap kószáltam Harborlandben, amit nappali fényben eddig még nem sikerült megszemlélnem, pedig ez volt a harmadik utam. Láthatóan Golden Week van, az emberek elárasztották az utcákat. Harborland amúgy is Kobe jelképe, itt van például Kobe állomás is. (A vasutat - mint azt már néhányszor említettem - nem úgy kell elképzelni, mint otthon, hanem a mindennapi városi közlekedés alapvető hálózataként. Ilyenformán egy városnak nem egy állomása van, hanem sok kicsi. Aztán általában a város egyik központjában van a városról elnevezett állomás is. Pl Tokióban a Tokyo-eki, Kobeben pedig a harborlandi Kobe-eki.) Csináltam fényképeket is, amiket egyszer fel is teszek, de rettentő lusta vagyok…
Igen, rám tör néha ez a semmihez nincs kedvem dolog, és akkor egyszerűen… semmihez nincs kedvem. Még webszerkeszteni sem. Igazából zavar több dolog is, például a blogrendszerek problémája. Nekem ugyebár itt ez a módosított b2 rendszer, de ez - valljuk be - elég elavult. Természetesen nagyságrendekkel ver minden ingyenes lehetőséget, de akkor is idejétmúlt. Viszont ha újat is teszek fel, sőt fáradságos munkával elérem, hogy ugyanígy nézzen ki, akkor sem jutottam sokkal előbbre, mert az ugyanúgy frissíthetetlen lesz az egyedi design miatt. Az a verzió pedig, hogy maganak írok motort megintcsak nem a legjobb, mert sokat kellene tanulnom még hozzá. Úgyhogy a legkevesebb ellenállás irányába mozdulok, azaz hagyom az egészet úgy, ahogy van. Ambivalens módon azonban hajtanak ezek a hülye ambíciók is, hogy normális blogmotorom legyen.
Alapvetően pedig ez is egy olyan dolog, amivel kapcsolatban Japán életem alatt világosodtam meg. Azaz, hogy alapvetően minden ember teljesen egyedül van, és ha én nem csinálok meg valamit, az nem is lesz megcsinálva. Halasztgathatom ugyan a kellemetlen feladatokat, de előbb-utóbb úgyis eljutok oda, hogy elvégezzem őket, vagy a fejemre nőnek, nekem pedig szembe kell néznem a következményekkel. Nem kell nagy dolgokra gondolni, ilyesmik mint a mosogatás vagy a beadandók megírása teljesen jó példák. Nem állítom, hogy eljutottam a megvilágosodás olyan fokára, hogy a fentiek tudatában a cselekedeteim is ehhez igazodnak. Még mindig tudok kellemesen kikapcsolt állapotban filmet nézni, ahelyett, hogy valami mást csinálnék, megfeledkezve a külvilágról. Mindenesetre haladok valamerre. Hogy ez jó-e vagy sem, azt szintén nem tudom eldönteni. Újabb janusi kétarcúság, hogy magaménak vallok értékeket - talán belém lettek nevelve, talán magam döntöttem így - de abban nem hiszek maradéktalanul, hogy ezek az értékek megfelelőek vagy mások számára vonzóak. Az a fajta filozófus lennék, akinek sohasem lenne kialakult etikai rendszere, mert mindig változna a gondolkodásmódja. Vagy csak még nem vagyok elég öreg hozzá. Nos, úgy látom, ha helyesírási szabályzatot nem is, de mintha egy Közhelyszótárat találtam volna.
Nos, igen. Valóban elfeledkeztem nem csak az Anyák Napjáról, de az Európai Uniós csatlakozásunk első évfodulójáról is május elsejével kapcsolatban. Megjegyzem - bár emlékezhettem volna tavalyról - én abban a hitben éltem, hogy az Anyák Napja 8-án van, azaz a következő vasárnap. Benne is van a naptáramban szép piros kanjival. Ugyanis a Golden Week, azaz a három szünnap hete miatt egy héttel későbbre teszik, így az Anyák napja is a Golden Week eseményévé válik.
Valamint fény derült arra a hiányosságomra, hogy nem ismerem a Nissan Skyline-t. Pedig híres, a Too Fast Too Furious főszereplője ilyen verdával dönti le a lábáról a nőket, és a Need For Speed: Unleashed sorozatban is előkelő helyen szerepel az autó. Egy kansai magyarnak ilyen kocsija van, és autós túrát szervezett a Golden Weekre. Szóval akár ülhettem volna is benne, de inkább úgy döntöttem, nem megyek. Lévén anyagi helyzetem nem éppen rózsás, meg nem is hiszem, hogy öt személy kényelmesen elfér egy sportkocsiban. Ennek megvan az a hátulütője, hogy abszolúte semmit nem csinálok a szünetben, ami azért depresszív dolog.
A beadandómmal nagy munka után elkészültem, olyan lett, amilyen. Majd pénteken kiderül, milyen a visszhangja. Kaptam tanácsot, hogy miért nem írom meg magyarul, és aztán fordítok. Nos ez azért nem működik, mert magyarul túl szépen fogalmazok ahhoz, hogy a japánom elégséges legyen a fordításhoz. Valamint a két nyelv annyira különbözik, hogy egyáltalán nem kevesebb munka fordítani, mint egyből megírni (persze magyarul és angolul “gondolkozom” közben). Valamint a hosszát illetően sem nyújt sok támpontot a magyar szöveg, lévén kanjival azért mások a dimenziók.
Végül egy érdekes, ámde szükségtelen adat az egyetememről: körülbelül harmincezer diákja van. Nem kicsi.
Itt van május elseje, / Énekszó és tánc köszöntse! - ami részemről esszéírásba fulladt. Ma - bár egész nap esett az eső, és semmi nem mutat arra, hogy rövid időn belül változna az időjárás - kirándulhattam volna megnézni a Kiotó környéki templomokat, de itthon maradtam. Van ugyanis ez az igen kellemes 9/11-i merényletről írandó esszém, amiből nekem még közel semmi sincs készen. Az elvárás 3000 karakter. Erről azt kell tudni, hogy világéletemben egyszer írtam ennyit (mármint japánul) az év végi gazdpol-beadandóm alkalmával még a gaidaion. Viszont akkor a makroökonómia-könyvem igencsak hathatós segítségével sikerült ezt a mennyiséget produkálni, ellenben most nicnsenek kifejezetten forrásaim. Természetesen megkaptuk az olvasnivaló újságcikkeket, mint arról szerintem már beszámoltam, de eléggé lehetetlen feladat azokat elolvasni. Sokmindent nem tudok tenni, próbálkozom az írással. Sajnos tudom régről, hogy rengeteg hiba van/lesz benne, és utálom, ha vackot kell beadnom, de nincs időm. Az vesse rám az első követ, aki mindig előrelátóan megírta a beadandóit jóval a határidő előtt…
Szemfüleseknek feltűnhetett, hogy a galéria színvilága kicsit megváltozott. Ennek oka egy verziószámváltás, a galéria a jóval több funkcióval rendelkező 1.5-ös verzióra frissült, és ezzel egyidőben új címre is költözött. A szolgáltatóm ugyanis felújította az előre telepített programkészletét. Természetesen az albumok képestl, kommentestől, számlálóstól a helyükön vannak, ugyanúgy elérhetők. Jelenleg azon dolgozom, hogy a bejegyzésekben kicseréljem a galériára mutató linkeket. Sajnos azonban a régebbi bejegyzések mivel ílyen-olyan kódlappal lettek írva, szereksztéskor tönkremennek az ékezetes karakterek a postokban…
Erre megoldás lenne a b2 rendszer helyett áttérni a szintén újonnan telepített WordPress rendszerre, viszont ehhez át kéne pakolnom a teljes blogadatbázist a designról nem is beszélve. És bár a WordPress egy kitűnő motor, jelentősen jobb a b2-nél, erre most sem időm sem kedvem nem nagyon van. Úgyhogy a blog marad a régiben. (Igen, a WordPress UTF-8 kódolást használ, tehát gond nélkül lehetne ékezetes karakter, cirill betű és kanji is akár egy hozzászóláson belül.)
Technológiai zsargon OFF
Q: A fuzetben a Kyusho egyetem mutatta be magat. Felmerult bennem a kerdes, hogy minden egyetem ilyen sokoldalu, vagy csak veletlenul valasztottam ki egy fejlettet.
A: Gondolom a Kyushu Egyetemre gondoltál. :) Japánban az egyetemek teljesen mások, mint Magyarországon. Nem egy karjuk van, vagy adott esetben egy tudományággal foglalkoznak, hanem egy sokkal szélesebb skálán nyújtanak oktatást. Például a Kobei Egyetemnek van jogi, közgazdasági, mezőgazdasági, műszaki, sőt, még tengerészeti kara is. Ez a legtöbb japán állami egyetemre ugyanígy áll. Még csak azt sem lehet mondani, hogy reál vagy humán beállítottságú egy egyetem. Amikor a japánóráimra megyek, elhaladok a műszaki részleg folyékony nitrogén tartálya előtt, és láttam már overallos japán lányokat, amint ép flexszel (!) valami vasszerkezetet csiszoltak. Egyébként otthon is megfigyelhető ez a fajta portfóliószélesítés az egyetemek körében. A Közgáz ugye egyesült az Államigazgatási Főiskolával és a Kertészeti Egyetemmel, a BME meg elkezdett közgazdasági képzést is nyújtani, stb. Amerikában ilyenek még az egyetemek.