El se hiszem, eltűnt az összes doboz a szobámból. Najó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy még van, tele mosatlan ruhával, amit elrejtettem a szekrényben. Ott nem látszik. Most már csak a falakkal kell valamit csinálni, mert itt nincsenek táblák, amire fel lehet tűzni dolgokat, és a fal túl kemény a tűkhöz. Mondjuk enni sem ártana valamit, mert az ma kimaradt az életemből eddig. Hiába, elmerültem a takarítás örömeiben.
Arról nem írtam, milyen jó dolgom van amúgy. Mármint sempai-ügyileg. Bejártunk egy nagy bevásárlóutcát, felmértük a kávézókínálatot, Magdi elvitt regisztráltatni magam. pedig nem vagyok egy egyszerű eset, például kapásból rossz szobaszámra regisztráltattam magam először, úgyhogy vissza kellett menni. Persze ez csak azután derült ki, hogy a rossz címemere kértem TB kártyát. Hja kérem, ami elromolhat az el is romlik, és amit el lehet rontani, azt én elrontom. Aztán végül - remélem - minden rendbejött, lett postai számlám, és egészségügyi biztosításom is.
Lent megvizsgáltam a postaládákat. Nem túl biztató. A nevek alapján a lakók 95%-a kínai/koreai/vietnámi. Van néhány mongol, de én azt hiszem, hogy a mi mongoljainkkal szerencsénk volt az idén, mert a nagy többségük nekik is majime gakusei, éltanuló. Nem hiányozhatnak a japán nevű latinok sem, mint nekünk anno Rodrigo Kenji Yamashita volt ugye. Találtam egy román leányzót, és ennyi. Meg egy-két oylan nevet, ami legalábbis nyugati országra enged következtetni. Kíváncsi leszek, hogyha mindenki ráírja a nevét a beköltözés után, mi lesz az állás.
Az én postaládám szerint egy kínai lakhatott előttem itt, a szobai hajszálak alapján hosszú hajú. Ami vagy azt jelenti, hogy volt barátnője, vagy azt, hogy a helyi szokásoknak megfelelően sörénnyel rendelkezett.
Közben kaptam választ az emailjeimre is. Legközelebb tessék figyelmeztetni, ha elfelejteném, hogy a szerelem szép szó, de a Landwirtschaftsausstellung még szebb.
Hozzájutottam a kobei kolimhoz. A szoba rettentő nagy, egészen szédülök benne az előző picihez képest. Szernecsére el van látva polccal is, tehát egyelőre nem küszködök helyhiánnyal. Még az ágy felett is van polc, ami merőben szokatlan dolog errefelé, lévén előfordulnak földrengések. Mindenesetre stabilnak tűnik, meg az egész koliról azt állítják, hogy minden létező földrengés elleni technológia bele van építve. Az is igaz persze, hogy még a dobozkipakolás felénél sem járok. Először kitakarítottam a hűtőt, mert rendkívül káposztaszagú volt, majd megtámadtam a fürdőszobát is, ami ugyan bűzlött a hipótól, de azért biztos ami sicher. Nem egy felemelő dolog ez a költözés, már látom. Még rengeteg dolgom lenne, például ruhákat mosni, de elment a kedvem az egésztől. Az emberek nem válaszolnak az e-mailjeimre, csak vegetálok itt a szobámban. :/
Felejtek magyarul. Nem tudok egyeztetni, meg ilyesmik...
Jelenleg épp Oszakában, Oyun és Daniela albérletében üldögélek. Az egész a költözéssel kezdődött... Szóval megvirradt 28-a reggele, azaz megvirradt volna, ha nem takarta volna a napot vastag felhőréteg, mi több zuhogó eső. Ilyen kellemes időjárási körülmények között (megjegyzem, egész héten tűzött a nap) költöztünk. Rá kellett ébrednem, hogy a költözés ritka vacak egy dolog. A koli úgy festett mint valami természeti katasztrófa sújtotta terület. Mindenütt dobozok hevertek. Ráadásul megjelent a takarító cég is millió kerekes szeméthordóval meg mosószerrel és szerszámokkal. A villany- és vízdíjszedők mindenkihez bekopogtattak, hogy begyűjtsék az utolsó fizetéseket. Bábeli őskáosz - természetesen minden népcsoport a saját nyelvén ordítozott a szemben lévő folyosón álldogálóval. A liftek közül csak egy működött, ami minimum tíz perc várakozást jelentett egy-egy forduló dobozzal. A másik liftet büntetésből lezárták, mert valami álatok (1 l-el) leszaggatták a filc tapétát a faláról. Vannak tippeim melyik kelet-európai ország hírhedt sempaiai voltak, de mindegy. A dobozokat egy szállító cég viszi, megadott napon érkeznek meg a koliba. Tehát az enyémek elsején.
A többi cuccal egy darabig üldögéltünk a közös szobában, majd átköltöztem Ulyanával egy kazah sempai kolijába, ami félúton van Shinjuku felé, ahonnan amúgy is ment a buszom. Ez azért hasznos, mert ugye ott lehet enni, aludni. (Nem sokat aludtunk a költözést megelőzően.) Persze az eső esett. Jól festettünk az óton: Ulyana egy kosár hűtőbe való cuccal, például fagyasztott csirkével, én a bőröndömmel és - csak amolyan Leon-módra - a növényemmel.
A buszról ugye jelentkeztem, az út elég eseménytelen volt. A mögöttem ülőt valami nagy betegség kínozhatta, mert mikor épp elaludtam volna, mindig rátört egy köhögési roham. Egy illető pedig az egész úton valamit rajzolt, lehetett hallani a filceinek sercegését. Reggel fél nyolcra érkeztem meg. A reggeli csúcsban teljesen összenyomorítva átutaztam Oszakába, ahol Renatoval, aki valamilyen rokonát jött meglátogatni, vártunk a vendéglátóinkra. Kicsit a világ végén laknak, mindenféle ipartelep van a környéken, meg betonozócég, ilyesmik. Ami nekem kicsit hiányzik az a fűtés mindenféle formája. Ultrahideg van... a lehelletem látszik bent a szobában.
Tegnap még megnétük az Oszaka Gaidai-t is, azaz az itteni nyelvi központot, ahol sorstársaink tanultak. Rettenet sokat buszoztunk. Az egész olyan, mint a Tarkaréti Kollégium... a semmi közepén, a hegyekben. Meggyőződtem a sempaiok állításában, mely szerint itt aztán lehet spórolni. Valóban, mert nincs hol elkölteni az embernek a pénzét. A szobák nagyobbak, viszont nincs bennük se WC se konyha. Ráadásul a lányok és a fiúk el vannak választva egymástól. Na meg ők még mindig bent lakhattak, csak ma kell kiköltözniük. Hazafelé bicikliztünk, kölcsönjárművekkel. Oyun ugyanis ott maradt az új mongol barátjával - ami azért poén mert a srác ma kiköltözik és megy Tokióba tanulni. Szóval a bicikliknek végül is kereke meg pedálja volt, de a lejtőn lefelé minden pillanatban azt hittem, ez az utolsó, és darabjaira esik. AZért hazaértünk. :) Ma pedig húsvéti magyar bulira megyek.
Ez meglehetősen rendhagyó bejegyzés lesz. Ugyanis épp az éjszakai buszon ülök Kobe felé! :) Ez a busz jóval komfortosabb, mint az előző. Csak három üléssor van, adnak takarót, sőt papucsot is. És itt minőségi cuccokra kell gondolni, pl a takaróba arannyal bele van hímezve, hogy JR Kanto Bus Ráadásul a busz emletes, aminek csak annyi hátránya van, hogy rettentő alacsony. Én például csak hétrét görnyedve tudok közelekedni - el lehet képzelni, milyen az, ahol még a japánok is lehajolnak.
Na kérem most lekapcsolták a villanyt, tehát befejezem az udvariatlan fénykibocsájtást a monitorral...
28-án költözöm. Már bepakoltam két doboznyi cuccot - elsősorban CD-t és könyveket. Éjszakai buszjegyem is van, amit zseniális módon Kobébe vettem. Igen, tudom, senki se szóljon semmit, IQ... Mert ugye a kobei koliba elsején lehet csak beköltözni, úgyhogy a Daniela-Oyun koprodukcióban fenntartott albérletben fogok lakni az adott időszakban. Sebaj, majd vonatozok Oszakába.
Ja, meg van egy új album a galériában az egy éves tanulmányaink emlékére: Farewell Medley. Még nincs benne az összes kép, amit szeretnék, de dolgozom rajta.
Valamint lett a Magyarországi Japán Nagykövetségnek honlapja, amire ránézni is fáj, olyan elavult és csúnya, de legalább van. Amikor én jelentkeztem az ösztöndíjamra, híre-hamva sem volt még. Még frissítgetik is, például van rajta statisztika a magyar ösztöndíjasokról pár évre visszamenőleg.
Közben kaptam újabb Japánnal kapcsolatos kérdéseket, melyek közérdeklődésre tarthatnak számot:
A Japan oktatasi rendszer is olyan mint itthon? Tehat van-e ilyen
peldaul hogy, gimnazium, meg mikor kezdenek el jarni az egyetemekre.
A Japán oktatási rendszer a második világháború után amerikai mintára lett kialakítva. Ilyenformán hat évig járnak általános iskolába (shogakko 6-12 ), ami után két részre bontva következik a középfokú szintnek megfelelő junior high school (chugakko 12-15 ) és a senior high school (kotogakko 15-18 ), mindkettő három éves. Ezután mehetnek egyetemre (daigaku 18+ ), amely négy év bachelor és két év master. Jellegzetes, hogy mindenki híres, nagy nevű egyetemen szeretne tanulni. Ebből adódóan óriási a verseny. Egészen kicsi korától kezdve gőzerővel kell tanulnia annak, aki versenyképes szeretne maradni. Céljuk elérése érdekében délutáni, kiegészítő iskolákba (juku) jár a gyerekek nagy hányada.
Milyen vallasuk van?
Eredetileg shintoista lenne, de később ugye Kínából átvették a buddhizmust is. Valamint amerikai befolyás hatására a kereszténység is jelentőssé vált a modern Japánban. Jellemzően egy ember többféle vallás ünnepeit és szertartásait is betartja, így érdekes keveredés jön létre. Például valaki keresztény templomi esküvőt tart annak ellenére, hogy shintoista templomba jár rendszeresen. (Ja, meg létezik konfucionizmus és iszlám is...)
Milyen volt a legnagyobb skalazasu foldrenges, amit ateltel.
Ha jól emlékszem Richter skála szerinti 4.8 vagy ilyesmi. Nem szoktam megjegyezni. :) Volt sok kicsi.
Igazak azok a hirek, amik az uj tronorokos kereseserol szol(nak - a szerk.)?
A helyzet a következő. Japán jelenlegi császára Akihito, aki mellesleg a 125. a trónon és 72 éves. A feleségét Michiko-nak hívják. A legidősebb fiuk státusza koronaherceg, - azaz ő örökli a trónt - a 45 éves Naruhito. Felesége Masako. A probléma ott kezdődik, hogy nekik bizony csak egy lányuk van (Aiko 4) aki viszont a jelenlegi szabályozás szerint nem lehet császár, mivel lány. Masako koronahercegné egészségügyi problémákkal is köszködött, lévén az óriási nyomás, hogy fiú trónörököst szüljön Japánnak. Egyes mozgalmak azt a megoldást javasolják, hogy módosítsanak törvényt, mely szerint nőágon is örökölhető legyen a trón, mint ahogy arra egyébként volt már példa a Japán történelem során. Emellett lehet hallani olyanokról is, akik beszüntetnék az egész császári intézményt, lévén elavult, és úgyis csak jelképes az uralkodói tevékenység.
Hát kérem, tegnap hivatalosan is lezártuk a JLC-s tanulmányainkat. Egy modern fuchúi épület termében tartották az évzárónkat, ahová reggel busszal lettünk elszállítva. Az ilyen események azért jók, mert rendszerint állófogadás is szerepel a programban, ami ugye élelmiszer és alkoholtartalmú italok ellenszolgáltatás nélküli fogyasztását jelenti. Persze előbb egy jó hosszú beszédekkel tarkított programot ültünk végig, amelynek keretében kiosztották a szép vörös kötésbe burkolt okleveleinket is. Tényleg jól néz ki, ez eddig messze a legcsinosabban csomagolt elismerés, amit valaha módom volt átvenni. Az evős-ivós party rész meglehetősen kötetlenne sikeredett, köszönhetően a tanári kar egy tagjának, aki napszemüvegben rockzenét játszott elektromos gitáron mindneki nagy meglepődésére. Emellett sok említésre méltó esemény nem történt, hacsak az nem, hogy kicsit megrendült a bizalmam némely csodák megtörténési valószínűségében. Ezt viszont senki sem érti, tehát mindegy.
Nagyon kedves, hogy többen is érdeklődnek, nem történt-e semmi baj a földrengés miatt. Mindenkit megnyugtathatok, hogy én biza azt sem tudtam, hogy volt földrengés, mert itt nem volt semmi érezhető, tévét viszont nem nézek. Holnap ha nem lesz iylen késő, utánanézek, pontosan hol is volt ez a bizonyos földmozgás.
Azt hiszem elkiabáltam ezt a kitöltés dolgot. Az egyetem meglepett egy helyes kis pakkal (Copyright (c) Nyilas Misi), amiben szerepel először is egy szép lepecsételt papír arról, hogy felvettek. Aztán valamiylen számomra homályos oknál fogva megkaptam az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát japánul. Ezen kívül egy csomó csomó kitöltendő formanyomtatványt. Állítólag lesz valami orientáció is, meg egészségügyi vizsgálat. Komolyan mondom, űrhajósnak érzem magam, annyit ellenőrzik az egészségi állapotom. Nem lenne ez baj, ha nem lenne ekkora szenvedés a vérvétel pl. Sokat azért nem tudtam felfogni ezekből. Hihetetleül leromlott a kanjitudásom, vagy nem is volt. Aggasztónak találom a dolgot, főleg annak a fényében, hogy nekem itten tanulmányokat kell majd folytatnom vagy mi. Annyit fölfogtam, hogy a tanítás 8-án kezdődik. Hurrá.