egyetem
Sokat gondolkodtam mostanában az egyetemeimen. Elvileg ugyebár én még otthon is egyetemista vagyok, sőt, aktív félévem lenne most. Viszont hosszas morfondírozás után úgy döntöttem, nem megyek haza vizsgázni. Először is nem vagyok száz százalékig biztos benne, hogy fel tudok készülni. És a jelenlegi alacsony otthoni kreditszámomnál csak több lesz. Négy vizsgaidőszak egy évben túl megterhelő ahhoz, hogy rendesen meg lehessen csinálni. Két egyetemre járni finoman szólva is bonyolult, nade az én esetemben ez a két egyetem a világ két felén van. Nem túl kifizetődő hazautazni minden évben kétszer vizsgázni.
Mindezek mellett azonban rosszul érzem magam a dolog miatt. Tekintve, hogy a Közgázra közel két évet jártam eddig, és ez a két év - még ha nem is teljesen volt fölösleges - a jövőm szempontjából nem bír sok jelentőséggel. Egy évet japánt is tanultam, ami szintén eltolja az egyetemi diplomám idejét. Ehhez hozzáadva, hogy évvesztes is vagyok, túl öregnek tartom magam. Az undergraduate kurzust huszonhat évesen fogom befejezni, és ha szeretnék master's, azaz egyetemi szintű diplomát is, akkor huszonnyolc évesen végzek. És ott fogok állni minden munkatapasztalat nélkül egy Japánban szerzett diplomával, ami a világban ki tudja mire jó. Az évfolyamtársaimnál minimum három évvel vagyok idősebb jelenleg. A volt gimnáziumi osztálytársaim lassan lediplomáznak, és meg elsőéves vagyok.
Kérdés akkor mire föl jöttem ki? Már többször elmondtam szerintem, hogy ezt az egészet nagyon nem lehet előre látni. Otthonról lehetetlen megítélni, milyen idekint. Viszont az ember teljesen független, még anyagi szempontból is. A jelenlegi életvitelem otthon teljesen elképzelhetetlen lett volna. Sőt, a két ország légköre is jelentősen különbözik. Annak ellenére, hogy rengeteg társadalmi kötöttség pányvázza le a japánokat, sok tekintetben szabadabban, toleránsabban, megértőbben ítélnek meg dolgokat.
Ezért vállalja az ember az itt tanulást adott esetben még úgy is, hogy egyedül van a gondolatvilágával.