flyaway
Elrepültem. Mármint fogok, két óra múlva. Most indulunk Ferihegyre. Viszontlátásra Japánban. Vagyis Japánból? Mindegy, a "látás" amúgy is kicsit paradox...
Almost back
Persze, hazaúton blogot írni... Majdnem elauldtam a vonaton, pedig most azt hiszem többet alszok mint Japánban. Nagyrészt képtelen vagyok lefeküdni éjjel előtt, de ott reggel föl kell kelni, itt meg csak ritkán. Aztán ennek az a vége, hogy kiakadok ,mint az ingaóra, és havonta egyszer lefekszem hétkor és egész este alszok másnap sokáig. Igazából sajnálom az időt alvásra, annyi minden mást lehet helyette csinálni.
Na erről eszembe is jutott a japánházim, ami a nap nagy részében el tudok dugni az agyam egy mély zugába, ahol már nem zavar, hogy vagy a tizennégy órás repülőutat töltöm japánházi-írással, vagy nem adom be időben. Persze ez is hülyeség, hogy én itt erről regélek. Megvannak a hátrányai, ha az ember szülei (!) is olvassák a journalját.
Ha valaki felfedezte, hogy az újévi Gaiman idézetben miért van "don't to" szerkezet, amit én még az életben nem láttam, akkor nyugalom, én is tudom, sőt meg is akarom kérdezni egy emailben, hogy ez miért van, de csak napi 16-8 órát tudok mindenféle dolgok elvégzésével tölteni, és az marha kevés. (Főleg mert ez itthon felmegy 14-re, mert későn kelek...)
Holnap még akarok ínri aztán majd lesz belőle valami. Meg a repülőgépen is lesz időm. Japánt írni. ROFL
Van egy Merle-könyv: Két nap az élet. Az elutazásomról jutott eszembe tegnap, de nem tudom miért.
Bereg IC 8:59
Na kérem ide is rég írtam. Nem panaszkodhatok, mozgalmasan telik az itthonlétem bizonyos szempontból. Ehhez hozzátartozik, hogy nem írtam journalt. Amúgy is mindig él bennem a kétség, hogy amit írok az nem érdekes. Még Japánban is megvolt ez, hiszem ami esetleg itthon kuriózum, az nekem mindennapos lehet. (Ezt már le is írtam talán itt.) Különösen jellemző ez itthon, ahol aztán tényleg futsu (általános) dolgok történnek velem. Anno legalább angolul írtam, ami arra jó volt, hogy én talán kevesebbet felejtettem, és idegen nyelven amúgy is sokkal könnyebben fejezi ki magát az ember még olyan dolgokról is, aminek leírásába anyanyelvén belepirulna. Érdekes lenne tudni, hogy milyen országokból olvassák az emberek a sesamhut. Van ugyan statisztikám, de csak az IP-ket írja ki, nem keres hozzá whois-t. Ez az egyetlen, ami jobb volt a régi statisztikai rendszeremben, de csak ezért nem lassítom az oldalt két statisztikával.
El is felejtettem írni, épp az InterCity-n ülök Pest irányába. (Ölemben laptop, fejemen fülhallgató, 100% újgazdag ficsúrnak festhetek…) Kíváncsi vagyok, mi fogy ki előbb, a laptop akkuja, vagy az én írhatnékom. Az előbbire tippelek, mert bár volt alkalmam kiélni idült grafomániámat annak ellenére, hogy nem postoltam ide, azért képes vagyok elcsevegni a Word-el elég hosszú ideig.
Lássuk mi történt december 27-e óta. Például véget ért 2004 és elkezdődött 2005. A váltást én az AIESEC-es ismerőseim társaságában töltöttem. Azt írtam ismerőseim, de ez nem teljesen helytálló. Arra kellett ráébrednem, hogy bár a party zártkörű volt, rengeteg résztvevőt sohasem láttam azelőtt. Ez csak részben volt köszönhető a külsős jelenlétnek. Nyolc hónap nagy idő, az AIESEC-ben meg rengeteg. Például jöttek új elsősök, akik mostanra már alaposan benne vannak a szervezetben. Én is kezdek elfelejtődni, legalábbis olyan szinten, hogy még ha tudja is valaki, hogy ki vagyok, nem sok mindent tud velem kezdeni. Nem csodálom, gyakorlatilag külön világban éltünk egy ideje. Nekem sem túl izgalmas sztenderd "Milyen Japán?" kérdésekre válaszolni. Amúgy sem tudnék nagyon érdekeseket mondani, mert jobbára tanultunk. (Többnyire tanultunk... ;) /"Táncoltunk. Többnyire táncoltunk." - Rendőrakadémia/ Néha kezdem azt érezni, mintha nem tartoznék ebbe az országba. Talán ez az a re-kulturális sokk, amiről még AIESEC bevonótáborban hallottam először. Azaz a külföldi gyakorlatra kiküldött SN (student nominee) visszatértekor porblémának éli meg az újra beilleszkedést. Hát kezdem megérteni ez mit jelent. Bár én nemsokára megyek is vissza. Remélem ott nem lesz megint rossz kedvem emiatt. Ennek némileg ellentmond, hogy amint beteszem a lábam Japánba, máris pótvizsgázhatok. Mindegy, a remény hal meg utoljára. /"Hope is a good thing, and good things never die." - The Shawshank redemption/
Újévkor célszerű valamilyen alapgondolatot keresni a következő évre. Én is gondolkodtam ilyesmin, aztán végül Neil Gaiman blogján találtam meg. (Aki nem ismeri a nevezett személyt, az sürgősen vegyen egy Amerikai isteneket vagy Coraline-t.) Hiába, aki hivatásos író, nálam kicsit jobban tudja ezt megfogalmazni:
"May your coming year be filled with magic and dreams and good madness. I hope you read some fine books and kiss someone who thinks you're wonderful, and don't to forget make some art -- write or draw or build or sing or live as only you can. And I hope, somewhere in the next year, you surprise yourself."
Élj úgy, ahogy csak Te tudsz. Nem egyszerű nem feloldódni a tömegben, és mégis részének lenni; megtalálni azt, milyen is az az élet, ahogyan csak én tudok.
Ahogy a fentieket elnézem, kezdek erőszakot elkövetni a magyar nyelven. A szavaim nagy része szép piros Word-hullámos vonalat kapott, pedig elvileg nem hibásak. Csak épp nem teljesen magyarul vannak...
Azt hiszem egyelőre az akku nyert. Második felvonás hazaúton.
Kéttannyelvű
Ma DVD-írás közben megcsináltam tesóm angol háziját. Nem volt túl nagy feladat, egy filmre kellett 150 szóban megadott témában reflektálni. (Ehhez képest állandóan panaszkodik, hogy neki mennyit kell tanulnia. Gondolom az excesszív japántanulás az oka, hogy én másként látom.) Kifejezetten élveztem megint anglul írni, mégha csak ilyen rövid időre is. Azt hiszem immár kétségtelen, hogy ami az angolnál már-már házasságba érett szerelem a részemről, az a japánnak még nem sikerült. Legalábbis még sohase élveztem, hogy sakubun-t írhatok.
Ezzel együtt felháborított az új rendszer, ami az általam oly szeretett kéttanylevű angol oktatást hihetetlenül degradálja. Meglepődve hallottam tesómtól, hogy elegendő egy középfokú C típusú nyelvvizsgát tenni, és máris kiválthatja az emelt szintű angol érettségijét, valamint 5-ös év végi jegyben részesül. A mi időnkben ez azért nem így volt. Nekünk saját kéttannyelvű érettségink volt, ami egy speciális angol érettségiből állt, brit és amerikai szóbeli országismereti tételekkel, valamint egy sokak által nagyon nehéznek tartott írásbelivel, amelyen minimum 4-est kellett elérni. Ehhez jött az, hogy két tárgyból angol nyelven is érettségizni kellett, így kaphatott valaki felsőfokú nyelvvizsgával egyenértékű kéttanyelvű érettségi bizonyítványt. Ehhez képest most valaki megszerez egy középfokú nyelvvizsgát, leérettségizik két tárgyból angolul, és már meg is van a kéttannyelvűs érettségije. Nekem ez a módszer könnyebbnek tűnik. Ezen kívül - bár nem simerem az emelt szintű angol érettségi nehézségi fokát - úgy gondolom, sokat rontott a kéttanyelvű oktatás eddigi minőségén az, hogy nem speciális, csak erre kidolgozott érettségivel kell a tanulóknak megbirkózni.
Ez valahol azt is eredményezni, hogy a diákok kevesebbet törtődnek a nyelvtanulással, aminek ilyen oktatásban a legfontosabbnak kellene lenne. Ugyan kit érdekelnek az angolórák, ha úgyis ötöst kap év végén, csak bejárnia kell rájuk. Az idő minden emléket megszépít, ez igaz, de én még ezt figyelembe véve is szívesen gondolok vissza a középiskolás angolóráimra, mint olyanokra, ahol tanulni is lehetett valamit, és élvezetesek is voltak. Szerintem a változtatásokkal ezt a pluszt elveszik ezektől az óráktól. Innentől kezdve a tanulási affinitás egyedül a diáktól függ, és a tanár majdhogynem nulla kényszerítő erővel rendelkezik. Valószínűleg ez a nézet nem lenne túl népszerű középiskolás körökben, de szerintem jobb volt az, amikor egy magasabb követelményrendszerrel valós tudást birtokló diákok hagyták el a gimnáziumot, még akkor is, ha így adott esetben kevesebben jártak sikerrel. (Ami szintén nem igaz, mert az én évemben egy kivétellel mindenkinek sikerült a 4-es feletti angol érettségi, hozzájutva ezzel a felsőfokú nyelvvizsgához is.)
Tudás és tudás között nagy különbségek lehetnek, és egy vizsga megléte ennek nem feltétlenül jó mércéje. Én továbbra is azt élvezem, hogy nem csak felületesen ismerek egy nyelvet, hanem annak mélyebb kulurális gyökereiből, általános műveltségi ismereteiből is magaménak tudhatok valamennyit. Persze az is lehet, hgy ez jobban függ az egyéntől, mint a rendszertől magától. Az sem biztos, hogy pont én vagyok a megfelelő bírája ennek, mindenesetre ez a véleményem.
Xmas
Minden kedves olvasómnak boldog és szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánok!
I wish all my readers a merry and peaceful Christmas all over the world!
Időzóna
A Journal jelenleg japán időre van állítva. (Ezért van már itt 24-e például, pedig én ezt még csak 23-án este hétkor írom.) Most kaptam észbe, hogy az archivált hozzászólásaim ezzel megöltem, mivel a magyar időt írtam be, amit a szerver japánnak értelmezett. Most már át nem írom, hagyom az egészet, csak gondoltam a pontosság kedvéért illik megemlíteni.
Archiválás
Itthon még Journalt is más írni. (OK, ez blog, de szerintem a Journal szebb név. Amúgy is hagyományai vannak.) A billentyűzet magyar, és nem kell kutakodni az ékezetekért. Habár már eléggé belém idegződött az ékezetes betűk helye, úgyhogy gond nélkül írok a laptop japán billentyűzetén is.
Ha már a hagyományoknál tartunk, épp azzal foglalatoskodtam, hogy a gépemen fellelhető txt, html és egyéb formátumú archívumokból beillesztem a b2 blogba a régi írásaimat. Ezen a rendszeren Japánba érkezésem, azaz 2004 áprilisa óta írok, valójában azonban 2002 augusztusában kezdtem el Journalt írni. Ezek a régi bejegyzések mind megvannak, csak egyenként kézzel kell őket bemásolni ebbe a weboldalba, ezért hosszadalmas. (Kedvencem, ha elírom az időt, és utána kereshetem, vajon hová tette be a postot a blog...) Vicces így visszaolvasni néhány írást, főleg mert angolul vannak. Eredetileg az egész SeSam.hu angolul íródott, csak japánba érkezésem után döntöttem úgy a környezet nyomására, hogy átváltok a magyarra. Így utólag annyira nem jó az angolja a régi postjaimnak, és nagyon szívesen beléjük javítanék, de az autenticitás megőrzése céljából visszatartottam magam. Jelenleg a 2003-as évnél tartok, a munka rendületlenül folyik. Szeretném teljes egészében megőrizni a Journalt.
Már-már csendes apátiával konstatálom, hogy továbbra is csak bizonyos szolgáltatásokat tudok elérni a gépeimről. A leveleim azért hiányoznak.
Nite-time
Kicsit frusztrált vagyok. Most fejeztük be a Hideghegyet. Gondoltam, megmutatom kis családomnak, elvégre nekem nagyon tetszett a film. Apa kedvéért ilyenkor kénytelen vagyok feltenni egy magyar feliratot, ami normális körülmények között eszembe sem jutna. Már rég rájöttem, hogy lelki békém és mentális integritásom megőrzése végett jobb, ha jó messzire elkerülöm a magyar feliratokat. Ez most is bebizonyosodott. Jelenet: a pap be akarja dobni a folyóba az elkábított fekete rabszolgalányt, aki tőle terhes. Ezt mondja: - She's having my bastard in her belly. Felirat: - Hasba lőtte a kutyámat. Én ilyenkor legszívesebben sikítanék, és kaparnám a földet. Hogyan merészel valaki ilyen hibákat csinálni? Ha nem tud angolul, akkor minek fordít filmeket? Hány szerencsétlet csaphatott vajon be a szörnyű feliratával... Hihetetlen, hogy emberek mikre vetemednek. Szörnyű lehet, ha valaki nem ismeri a saját korlátait, és tudatlanul olyat tesz, amihez köze sincs.
További lélekemelő tényező a netem, ugyanis hála a proxy szervernek, sem MSN sem e-mail nem elérhető a hálózaton, kivéve azt az egy gépet, amin a net van. Ismét egy olyan dolog, amivel ha fejreállok sem tudok mit csinálni. Viszont nagyon bosszant. Esetleg ha valaki a Keiron kívül tud használható szoftvert netmegosztásra, amin keresztül esetleg működnek a fenti szolgáltatások, azért nagyon hálás lennék.
@iroda
Kezdek egész beleszokni az itthoni életbe. Ma voltam Pesten, ahol is a Közgáz (azaz BCE) AIESEC irodájában ütöttem fel a tanyámat, és jól megleptem a bejövőket. Mondjuk a vizsgaidőszak erősen rányomta a bélyegét a dologra. Volt például olyan, hogy valaki bejött és megállás nélkül elkezdett panaszkodni, hgy milyen borzasztóan kegyetlen volt a számvitel vizsga, és észre sem vette, hogy hozzám beszél, aki 8 hónapja külföldön van. Persze az is lehet, hogy tényleg nem ennyire nagy szám, ha valaki hazajön az ünnepekre.
A másik fontos ismérve az irodának, hogy tétlenül nem tartózkodhat ott senki huzamosabb ideig. Én délután kettőkor azon vettem észre magam, hogy négy indexet íratok be a Sóházban... Legalább volt valami hasznom. ;) Ezen felül felírtam magam a szilveszteri buli jelentkezési lapjára kanjival.
Apropó, utazás, reggel majdnem odafagytam a peronhoz. (Kitérő: a peron japánul hoomu katakanával írva. Eredetileg az angolból kéne származnia, de azt senki sem tudta nekem megmagyarázni, hogy hogy lett a platform-ból hoomu...) Magyarországon azért hidegebb van, mint Japánban. Meg itthon is, ahol kb huszonegy fokos a lakás. Szerintem ez a normális, de az osztálytermekben a vietnámiak, sőt, egyes európai nációk tagjai is látványosan fáznak, és bekapcsolják a légkondit, ami aztán harminc fokra fűti a termet. Ilyenkor viszont én kezdek el haldoklani, mert ilyen melegben művészet nem elaludni, főleg japánórán. Szóval a légkondi állandó konfliktusforrás.
A tetőablakomon pont besüt a hold. Olyan 5/8-ra saccolom. Creepy.
Úgyegyébként
Elkezdtek érni a kulturális sokkok itthon. Például az, hogy a nem LCD monitoroktól folyik a szemem, még akkor is, ha 75Hz fölött mennek. Valamint nagyon meglepődtem tegnap este, mert a japán ágyam körülbelül kétszer magasabb az itteninél, és sokkal keményebb is. Igazából nem világos számomra, miért is magasabb a koliban az ágy. A japánok amúgy is alacsonyak, nekik szerintem le sem érne a lábuk, ha ráülnének az ágyamra. Valamint eredetileg a földön alszanak, szóval teljesen logikátlan a dolog. A haradik élményem kézmosáskor ért, mikor is majd' elvesztem az itthoni csapban. Mert teljesen hozzászoktam a szobám miniatűr kézmosójához, ahhoz képest az itteni óriási.
MSN-em még mindig nincs, a proxy nem igazán akarja az igazságot továbbra sem. valamint valamilyen érthetetlen okból a leveleimet sem tudom letölteni, sőt, online megnézni sem. Azt gyanítom, a titkosított forgalommal lehet valami gikszer. Vagy az ég tudja, nem vagyok szakember. Most épp ezen okból beköltöztem tesómhoz, hátha valakinek hiányzok a netről.