Kéttannyelvű
Ma DVD-írás közben megcsináltam tesóm angol háziját. Nem volt túl nagy feladat, egy filmre kellett 150 szóban megadott témában reflektálni. (Ehhez képest állandóan panaszkodik, hogy neki mennyit kell tanulnia. Gondolom az excesszív japántanulás az oka, hogy én másként látom.) Kifejezetten élveztem megint anglul írni, mégha csak ilyen rövid időre is. Azt hiszem immár kétségtelen, hogy ami az angolnál már-már házasságba érett szerelem a részemről, az a japánnak még nem sikerült. Legalábbis még sohase élveztem, hogy sakubun-t írhatok.
Ezzel együtt felháborított az új rendszer, ami az általam oly szeretett kéttanylevű angol oktatást hihetetlenül degradálja. Meglepődve hallottam tesómtól, hogy elegendő egy középfokú C típusú nyelvvizsgát tenni, és máris kiválthatja az emelt szintű angol érettségijét, valamint 5-ös év végi jegyben részesül. A mi időnkben ez azért nem így volt. Nekünk saját kéttannyelvű érettségink volt, ami egy speciális angol érettségiből állt, brit és amerikai szóbeli országismereti tételekkel, valamint egy sokak által nagyon nehéznek tartott írásbelivel, amelyen minimum 4-est kellett elérni. Ehhez jött az, hogy két tárgyból angol nyelven is érettségizni kellett, így kaphatott valaki felsőfokú nyelvvizsgával egyenértékű kéttanyelvű érettségi bizonyítványt. Ehhez képest most valaki megszerez egy középfokú nyelvvizsgát, leérettségizik két tárgyból angolul, és már meg is van a kéttannyelvűs érettségije. Nekem ez a módszer könnyebbnek tűnik. Ezen kívül - bár nem simerem az emelt szintű angol érettségi nehézségi fokát - úgy gondolom, sokat rontott a kéttanyelvű oktatás eddigi minőségén az, hogy nem speciális, csak erre kidolgozott érettségivel kell a tanulóknak megbirkózni.
Ez valahol azt is eredményezni, hogy a diákok kevesebbet törtődnek a nyelvtanulással, aminek ilyen oktatásban a legfontosabbnak kellene lenne. Ugyan kit érdekelnek az angolórák, ha úgyis ötöst kap év végén, csak bejárnia kell rájuk. Az idő minden emléket megszépít, ez igaz, de én még ezt figyelembe véve is szívesen gondolok vissza a középiskolás angolóráimra, mint olyanokra, ahol tanulni is lehetett valamit, és élvezetesek is voltak. Szerintem a változtatásokkal ezt a pluszt elveszik ezektől az óráktól. Innentől kezdve a tanulási affinitás egyedül a diáktól függ, és a tanár majdhogynem nulla kényszerítő erővel rendelkezik. Valószínűleg ez a nézet nem lenne túl népszerű középiskolás körökben, de szerintem jobb volt az, amikor egy magasabb követelményrendszerrel valós tudást birtokló diákok hagyták el a gimnáziumot, még akkor is, ha így adott esetben kevesebben jártak sikerrel. (Ami szintén nem igaz, mert az én évemben egy kivétellel mindenkinek sikerült a 4-es feletti angol érettségi, hozzájutva ezzel a felsőfokú nyelvvizsgához is.)
Tudás és tudás között nagy különbségek lehetnek, és egy vizsga megléte ennek nem feltétlenül jó mércéje. Én továbbra is azt élvezem, hogy nem csak felületesen ismerek egy nyelvet, hanem annak mélyebb kulurális gyökereiből, általános műveltségi ismereteiből is magaménak tudhatok valamennyit. Persze az is lehet, hgy ez jobban függ az egyéntől, mint a rendszertől magától. Az sem biztos, hogy pont én vagyok a megfelelő bírája ennek, mindenesetre ez a véleményem.