Most teljesen kiváló okom van: beteg voltam ugye. Persze nem ilyen sokáig. Már hétfőn kötelező jelleggel részt vettem a szemináriumon, amin elő kellett adnom. (A tutorom egy olyan emailt küldött, melyben gyakorlatilag megtiltotta, hogy hiányozzak...) Aztán persze mindig ott van a céltalan monitorbambulás démona mint bejegyzéspreventív erő. A blogba valami legalább távolról értelmeset összehozni nem olyan egyszerű, mint az első pillantásra gondolná az ember fia.
Az előadásról sokat nem tudok mondani. A japán szemináriumok általában úgy működnek, hogy van egy anyag vagy téma, amiből mindenkinek elő kell adni, majd átaludni a többiek előadását. Ez a folyamat azután egy gyakorlati jegyben végződik. A rendszer folytán ha valaki legalább nyolcvan százalékán résztalszik az óráknak és valami a témára hasonlító dolgot makog az előadásán, a jó jegy garantált. Ennek hozományaként ez a tantárgyforma általában nagy népszerűségnek örvend.
A mi esetünkben Ikenberry After Victory című opusza szolgáltatott alapul az órának. Én az utolsó, lezáró fejezetet kaptam egy japán partnerrel. Nevezett helyi a miért legyen a külföldinek jó elvet alapul véve átnyomta, hogy majd ő elmeséli a tartalmi részt (a könnyű rész) én pedig megjegyzésekkel, és állatkerti gaijin mivoltomból egyenesen következően érdekes adalékokkal színesítsem az előadást (a nehéz rész). Mondjuk én is láma vagyok, mert ráhagytam.
Azután nagyon vicces "előadást" produkált, melyben a könyv aláhúzott sorainak recitálásán túl egy darab saját mondat nem hangzott el. Láthatóan baromira érdekelte az egész. Én pedig lévén nem akartam alapgondolatokban összeveszni a könyvíróval megelégedtem némi magyar vonatkozással a békerendszerekről (erről mondjuk lehet mesélni), valamint balkáni tapasztalataimról anekdotázgattam (két alaklommal jártam Szerbiában). Aztán zárásképp felvetettem, a Bush-igazgatás mintha nem egészen a könyv által leírt amerikai utat követné, amin aztán jól elvitatkoztak a japánok az óra hátralévő részében. Hiába, érdekes hely az a Magyarország, de a japánt csak az amerikaiak érdeklik azért.
Beteg vagyok. A legjobbkor. A hétvégén melyet követő hétfőn prezentációm van a szemináriumomon. Ez természetesen nem egy olyan dolog, amit az ember betegségre hivatkozva lemond, főleg nem Japánban, ahol az ember addig egészséges, amíg össze nem csuklik. Nameg az vesse rám az első követ akinek kész volt az összes prezentációja minimum három nappal a határidő előtt...
Most épp folyadékbevitel + c-vitamin kúrát tartok. Valamint rájöttem, hogy hidegrázva vicces gépelni.
Az egész úgy kezdődött, hogy előző pénteken Magdi felhívott, hogy nincs-e kedvem Kyotoba menni szombaton. Ugyanis Soga-san (曽我さん) - egy kivételes japán, akinek én is be lettem mutatva - egy illatszertartásra keres plusz egy embert, Magdi pedig nem ér rá.
Valószínűleg a tradicionális japán szokások közül kettőt biztosan sokan azonnal meg tudnak nevezni: a teaszertartás (sadou, 茶道) és az ikebana (活け花), a virágrendezés - melyet valójában kadou-nak hívnak (華道) - elég ismertek. Viszont még Japánban is vannak, akik nem tudják, hogy ez a tradicionális kettős valójában egy hármas: a harmadik elem az illatszertartás (koudou, 香道). Az utolsó kanji (dou, 道) az út jele: minden japán tradíció egy utat testesít meg.
Így kerültem Soga-san csoportjába egy kyotoi tatamis szobába. (Ha jól vettem le, a csoporttagok - idősebbek és fiatalok egyaránt - olykor-olykor találkoznak ilyen illatszertartáshoz hasonló hobbiszerű tevékenységek űzése céljából.) Természetesen elmagyarázták nekünk igen részletesen a dolgot már ott, nekem azonban igen nehéz volt megérteni mi folyik körülöttem. Hiába a japán mondák és tradicionális szakszavak nem az erősségeim.
Úgyhogy itthon kutatásba fogtam a kiadott szórólap alapján.
Az illatszertartás - mint azt megtudtam - füstölőket használ szigorú szabályok alapján. (Az incense-nek nincs igazán jó magyar megfelelője. Itt nem a pálcikákra és gyertyákra kell gondolni ez esetben, hanem magára az illatokra.) A gyakorlatban izzó fadarabokat szagoltunk speciálisan erre a célra készített (méregdrága) csészében. A szórólap azt is említi, hogy az illatokat bizony nem szagoljuk, hanem "halljuk" az illatszertartás során.
A mi illatszertartásunk a speciális kumikou (組香) névre hallgatott. Ez egy csoportos illatszertartás, aminek egy monda az alapja. A történet szereplői Gotoba-császár; Ayame-no-Mae, a császár felesége és Minamoto no Yorimasa, a hadvezér-költő. A monda tartalmaz egy verset is, amit ha megveszek se tudok lefordítani sajnos, így kénytelen vagyok eredetiben közölni. Hiába kerestem a neten is, nem igazán jártam sikerrel. Különösen, hogy Yorimasa és Ayame (a név íriszt jelent) egy más mondában is szerepelnek. A mondát ezen Wikipedia-oldal alapján fordítottam: 菖蒲香
"Gotoba császár gyönyörű feleségét Ayame-no-Mae-nek hívták. Yorimasa első látásra beleszeretett. Egyre másra írta a leveleket imádottjának, de választ sohasem kapott. Három év telt el így, mígnem a császár fülébe jutott a dolog. Gotoba kérdőre vonta Ayame-no-Mae-t, aki kipirosodott arccal csak hallgatott. A császár magához hívatta Yorimasa-t, hogy kiderítse csak Ayame-no-Mae szépsége bolondította-e el, vagy amit érez az igaz szerelem.
A császár utasítására kerestek egy Ayame-no-Mae-vel egyidős, kinézetében megkülönbözhetetlen lányt. Felöltözették őket azonos kimonóba, és Gotoba azt a parancsot adta Yorimasa-nak, válassza ki az igazi Ayame-no-Mae-t. Yorimasa furcsállotta, miért ajánlja fel a császár saját asszonyát. Önbizalma sem volt töretlen, hogy a puszta meglejenésük alapján meg tudja különböztetni a lányokat. Hezitált hát, hiszen ha téved, örökre nevetségessé válik. Mivel a császár ismét felszólította, hogy válasszon, a lent idézett verset ajánlotta fel neki. A császárnak annyira megtetszett Yorimasa bátorsága és a vers, hogy nekiadta Ayame-no-Mae kezét."
A vers: 五月雨に沼の石垣水こえて何かあやめ引きぞわづらふ (ez egy bonyolultabb változat, a szórólapon lévő kicsit könnyebben érthető talán...)
A kumikou résztvevői sorban "meghallgatnak" öt illatot, és el kell dönteniük, melyik illat Ayame. A másik négy illatot szintén a vers sorai alapján választják ki:
五月雨に 池のまこもの 水まして
いつれあやめと 引きそわつらう
Hiraganát ismerők megfigyelhetik, hogy a vers öt részre van bontva és Ayame a negyedikben szerepel. Így Ayame a négyes számú illat. A többi illat a cél szempontjából lényegtelen, így a résztvevők az illatok megízlelése után a válaszlapon csak Ayame helyét próbálják helyesen meghatározni. Egy példaválaszlap tehát így néz ki: "1 4 2 3 5", mely esetben Ayame-t a második illatban ismerte fel a résztvevő.
A válaszlapokkal kapcsolatos további érdekesség, hogy bár a férfiak hagyományosan kanjival írják a nevüket, a nők csak hiraganát használhatnak. Mi több, a nevük végéről a ko (子) gyereket jelentő igen gyakori jelet el kell hagyniuk. Ez ugyanis a császári ház nőtagjainak van hagyományosan fenntartva. (Én, mint betolakodó, katakanát használtam.)
Japánul tanulók figyelmébe, a teljes szórólap amit kézhez kaptunk így néz ki:
Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy aki a 炷 jelet ki tudja csalni a gépéből, azt megtapsolom... még a szórólapon is úgy volt utólag beszerkesztve. Gondolom valami hagyományos kanji a füstölő égetésére, ami semmilyen általam használt szótárban nincs benne... az ilyenekkel lehet megőrjíteni.
A japánok és a saját nagy meglepetésemre helyesen választottam ki Ayame-t. Íme egy igazi modern kori harcos Yorimasa!
A kyotoi úttal is kapcsolatos, de jobbára szalonnasütős képek a galériában.
Magdi (kötényben, fakanállal): - Mindjárt kész a máj! Peti (Asahi sörrel a kezében, elnyúlva a széken): - Jó' van én megnézem van-e má' valamilyen meccs a tévébe'.
Panem et circenses, as they said it in ancient Rome. Well, the bread part way exceeds my cooking skills but I can sure provide some entertainment. What about some webcomics?
You've got to be pretty geek for Ctrl+Alt+Del, and know the contemporary game industry. But if you do, it's hilarious. Also good to realise how stereotypical a view people have of anyone playing computer games.
Heroes of WoW, as the name implies, is about World of Warcraft. Very insider jokes.
Same goes for Dark Legacy Comics, which is a tad less professional in production, on the other hand it's regulary updated.
Lowroad75 revolves around another subculture: goths ('n stuff) The included picture is Natasha, one of the protagonists, hugging the evil Doom Piggie. Expect some 18+ material, ye be warned.
Nana's Everyday Life is very sick if you ask me. It's advertised as the saddest comic ever, not entirely without basis... However you need to be familiar with the animes Elfen Lied and Gunslinger Girl for understanding. (Also very 18+. View at your own risk.)
Hättest du Deutscherkenntnis: Shit Happens. Quite dull jokes, but the German language makes it worthwile.
Disclaimer: you are likely to get hooked and notice you've been reading this stuff for hours past. Caveat emptor.
Ismét érkezett visszajelzés, hogy hektikusan írok. Pedig mostanában egészen rendszeres frissítések voltak. Aztán van, hogy nem igazán tudok mit írni anélkül, hogy ismétlésekbe bocsátkoznék. Olykor pedig inkább nem írok egy adott dologról. Lehet, hogy ez a dolgok tudatos szépítése ugyan, de a publikus naplónak azért vannak határai szerintem. Inkább hívjuk tudatos kommunikációnak.
Vasárnapi esemény volt egy oszakai magyar-találkozó, szalonnasütés apropójából. Kisé nyögvenyelősen indult a dolog, lévén nem volt fánk és nyársunk. A rendezett japán parkok pedig nem igazán erról híresek, hogy az ember fia csak úgy nekiállhat rőzsét gyűjteni. Azután végül kiderült, hogy mégsem annyira tökéletes az a park (南千里公園), hiszen néhányan sikeres fagyűjtést folytattak. A tűzgyújtási tilalom kijátszása végett a barbecue-sutőben raktunk tüzet. Kissé emlékeztetett a helyzet az amerikai filmek állandó Harlem-képére hajléktalanokkal az égő olajoshordó körül.
Szeretem magamról azt hinni, hogy jól sütök szalonnát. Ugye alapvetően arról van szó, hogy a szalonnasütéshez parázs kell, nem láng. Ilyenformán a végeredmény sem lesz egy fekete zsírdarab, ha türelmes az egyszeri szalonnasütő. Aztán rájöttem, hogy a népszerűséget nagyban csökkenti, ha az ember leszólja mások kormos csöpögtetett kenyereit... silentium est aurum
Már épp végeztünk, amikor a nagyszerű terv, hogy a barbecue-sütőben pirománkodunk lelepleződött, és - valószínúleg egy túlbuzgó japán felhívására, aki megijedt, hogy leégetjük fél Oszakát (hiszen ez nagyon veszélyes) - megjelent három morcos tűzoltó, és felszólítottak, hogy haladéktalanul oltsuk el a tüzet. Ezen a ponton a "jé külföldiek" felkiáltással angolul tanulni ismerkedni próbáló japánok egy szempillantás alatt kámforrá váltak. Hiába, bekapcsolt a konfliktuskerülő-áramkör.
Nem sokkal ezután szedelőzködésre határoztuk el magunkat, mikoris felmerült a probléma, hogyan szállítsuk el a barbecue-sütőt. Elég nehezen jött ki a dobozából, amit végül szét kellett szedni, majd az indiánok bölény-policyjához hasonlóan (az utolsó csontig való felhasználás) tüzelőként alkalmaztuk a hullámpapírt. A gordiuszi csomót egy huszárvágással Gábor nyeste át, egy laza mozdulattal behajítva a teljes sütőapparátot a park tavába. (Ezt a mondatot jelölöm egy képzavar-versenyre.)
Más. Tegnap Focarelli professzor órájához tartozó nomikai-on (飲み会) vettem részt. A fogalmat nem ismerőknek: a japán életben a nomikai rendkívül fontos közösségépítő elem. A diákkör, sportklub, szeminárium, cég dolgozói, stb összegyűlnek és szervezett körülmények között esznek-isznak. Főleg az utóbbi. Na az egyetemi kiscsoportos órák esetében sem ritka, hogy a diákok a tanárral együtt elmennek egy ilyen görbe estét csapni.
Én ugye már megint nem tartoztam ide, lévén Focarelli prof. órája a GSICS (国際協力研究科) keretén belüli Master's Course óra volt, amire én mint Undergraduate csak belógtam "megfigyelni". A helyzetet súlyosbítva a hat diákrésztvevő mellett felvonult a teljes GSICS jogi tanári kar (3 fő) plusz Focarelli prof. és a felesége. Az egyik jelenlévő tanár történetesen a nemzetközi jogi órámat tartja... Mindenesetre érdekes volt a dolog. Főleg amikor Focarelli gyakorlatilag pofondicsért a mellettem ülő két sensei füle hallatára. ;)
Amúgy álatlában rendkívül lazák az ilyen események. A japánoknak az ivászat némileg menekülés a társadalmi kötöttségektől, hiszen nem jellemző a felelősségre vonás az alkoholos befolyásoltság alatt elkövetett kihágásokért. Már nem az ittas vezetésre gondolok, hanem a szigorú társadalmi szabályok esetleges figyelmen kívül hagyására. Ott volt például a mindig morcos és véresen komoly senpai (先輩) az aikido-buban (合気道部) még anno Tokyoban, aki a nomikaion négykézláb vonatozott az asztalok alatt...
Rendszeresebb blogolvasók ismerik a járó motor tendenciát. Japán szokás, hogy a várakozó autó motorját járatják, és jóízűen alszanak benne, miközben működik a légkondícionálás. (Jelzem az energiatakarékosság mintaképének kikiáltott országról beszélnünk.) Mindegy, ez ismétlés. Amiért említettem, az a tény, hogy az egyik kedves autós épp az ablakom alatt döntött úgy, hogy szunyál egyet. Nem tudtam mit tenni, feladtam az energiatakarékosságot, bezártam az ablakot és az ajtót (muszáj a légmozgás) és benyomtam én is a légkondit. Majd tervezek gyűjteni köveket ilyen esetekre. Ledobni.
Amiről az ablakbezárás előtt akartam írni, egy másik aspektusa Japánnak, ami az agyvérzés hatátára tud kergetni időnként. Ismeretes, hogy rendeltem új NTT-s internet-kapcsolatot, amihez igényelhető IP alapú TV szolgáltatás is. Felvállalva, hogy esetleg folyton TV-t nézek veszélyeztetve ezzel más tanulást helyettesítő tevékenységeimet, megrendeltem. A netet bekötötték ugye, én pedig vártam, hogy majd jön valami telefon vagy egy szokásosan "képzett" munkás, aki a munkája végzése helyett ideadja a beltéri egységet, hogy majd én beüzemeljem, mert te jó Ég, hát ez linux, ő ilyet még nem látott, most mi lesz!
És vártam.
És vártam.
Most döntöttem úgy, hogy felhívom őket, mert kezd bizonyossá válni, hogy ha én nem lendülök akcióba, itt nem lesz semmi. Ilyet szintén már korábban kitárgyalt okokból a lelkem mélyéig gyűlölök csinálni. Még pizzát sem telefonon rendelek, hanem elmászok az üzeltig. Nem éri meg a befektetett energiát.
Most is. Mi a neve? Nagyot sóhajtva bemondom (スィラージ). Nem érti. Lebetűzöm katakanával. Nem érti. Mondom telefonszám nem jó? Ritka alkalmak egyike, hogy a telefonszám is jó. Miután sikeresen beazonosított, előadom a fámát, ti. hogy TV-t akarok, ha már megrendeltem. Nem érti. Biztosan nem a jó kifejezést használtam. Ember legyen a talpán aki eldönti a rendelkezésre álló végtelen kanjihalmazból, éppen melyik kettőt rakja egymás mellé, amiről ő pont arra fog gondolni, amire én. (Végig udvarias módban beszélünk persze, nyelvi interpreterem 350%-on ég.) Kiderül, hogy ő nem illetékes, ad egy másik számot. Másik szám. Mi a neve? Én rezignáltan ismét öt percig magyarázom. A problémát ő sem érti, mindenáron valami aktiválást emleget. Magyarázom, hogy először adjanak valamit amit aktiválni lehet. Nagy nehezen leesik a tantusz, mire átpasszol egy újabb telefonszámhoz. Természetesen névvel indítunk. Sokat telefonáltam már, de még mindig nem jöttem rá, hogyan lehetne ezt úgy megoldani, hogy megértsenek. (Katakanaátírás-szabályok vannak, de angolra. A Szilágyit harmincféleképpen le lehet írni legalább. Latin betűvel meg nem dolgoznak, ez Japán, tessék használni a katakanát, mint minden tisztességes ember.) Itt is emlegetnek egy tizenegy-jegyű kódot, ami S-el kezdődik. Hiába keresik rajtam, nem találom, így végül 45 perc telefonálás (és rengeteg zenehallgatás) után feladom. Majd bemegyek a Joshin-ba, ahol megrendeltem a cuccot, ahol élőszóban tudom előadni a problémát az ottani eladónak, és majd ő telefonál ha akar, engem ez csak kiborít, és semmi haszna.
Vicces amúgy, hogy kvázi japántudásom ellenére tudnak olyan módon szégyenbe hozni, hogy még én érzem rosszul magam, amiért nem értem őket. A nevem meg... nyilván egy Magyarországon élő teszem azt bonyolult szláv nevű egyénnek akadhatnak gondjai, de már kicsit nevetségesnek tartom, hogy jóformán semmit sem tudok elintézni emiatt.
Ugyan erre semmi bizonyítékom sincs, folyamatosan úgy érzem: amint kiderül, hogy külföldi vagyok, átkerülök egy problémás skatulyába, és csak súlyosbodik a helyzet. Csak a külföldivel ne kelljen foglalkozni, mert az gond. Kavarás. Macera.
If only to keep the relative regularity, I'm bound to post. Unluckily though, my thoughts are hazy at best. Can't really come up with anything short enough not to fal asleep while writing and yet interesting enough to write about. A weather report will have to suffice: it started to get hot. And I mean it... Usually around June comes the rainy season, but this year the weather's acting all weird and we have summer sunshine all over. With the usual humidity, it quite kicks.
Disclaimer: Shameless filler-post. I know, boooring. >:)
Wanted to post, but the world's being nasty again, it's late and honestly there is nothing worth looking forward to for tomorrow either. So I guess I'll just sleep. Can't be arsed.
You might want to note that May is almost over and we are entering June.
