parties
Ismét érkezett visszajelzés, hogy hektikusan írok. Pedig mostanában egészen rendszeres frissítések voltak. Aztán van, hogy nem igazán tudok mit írni anélkül, hogy ismétlésekbe bocsátkoznék. Olykor pedig inkább nem írok egy adott dologról. Lehet, hogy ez a dolgok tudatos szépítése ugyan, de a publikus naplónak azért vannak határai szerintem. Inkább hívjuk tudatos kommunikációnak.
Vasárnapi esemény volt egy oszakai magyar-találkozó, szalonnasütés apropójából. Kisé nyögvenyelősen indult a dolog, lévén nem volt fánk és nyársunk. A rendezett japán parkok pedig nem igazán erról híresek, hogy az ember fia csak úgy nekiállhat rőzsét gyűjteni. Azután végül kiderült, hogy mégsem annyira tökéletes az a park (南千里公園), hiszen néhányan sikeres fagyűjtést folytattak. A tűzgyújtási tilalom kijátszása végett a barbecue-sutőben raktunk tüzet. Kissé emlékeztetett a helyzet az amerikai filmek állandó Harlem-képére hajléktalanokkal az égő olajoshordó körül.
Szeretem magamról azt hinni, hogy jól sütök szalonnát. Ugye alapvetően arról van szó, hogy a szalonnasütéshez parázs kell, nem láng. Ilyenformán a végeredmény sem lesz egy fekete zsírdarab, ha türelmes az egyszeri szalonnasütő. Aztán rájöttem, hogy a népszerűséget nagyban csökkenti, ha az ember leszólja mások kormos csöpögtetett kenyereit... silentium est aurum
Már épp végeztünk, amikor a nagyszerű terv, hogy a barbecue-sütőben pirománkodunk lelepleződött, és - valószínúleg egy túlbuzgó japán felhívására, aki megijedt, hogy leégetjük fél Oszakát (hiszen ez nagyon veszélyes) - megjelent három morcos tűzoltó, és felszólítottak, hogy haladéktalanul oltsuk el a tüzet. Ezen a ponton a "jé külföldiek" felkiáltással angolul tanulni ismerkedni próbáló japánok egy szempillantás alatt kámforrá váltak. Hiába, bekapcsolt a konfliktuskerülő-áramkör.
Nem sokkal ezután szedelőzködésre határoztuk el magunkat, mikoris felmerült a probléma, hogyan szállítsuk el a barbecue-sütőt. Elég nehezen jött ki a dobozából, amit végül szét kellett szedni, majd az indiánok bölény-policyjához hasonlóan (az utolsó csontig való felhasználás) tüzelőként alkalmaztuk a hullámpapírt. A gordiuszi csomót egy huszárvágással Gábor nyeste át, egy laza mozdulattal behajítva a teljes sütőapparátot a park tavába. (Ezt a mondatot jelölöm egy képzavar-versenyre.)
Más. Tegnap Focarelli professzor órájához tartozó nomikai-on (飲み会) vettem részt. A fogalmat nem ismerőknek: a japán életben a nomikai rendkívül fontos közösségépítő elem. A diákkör, sportklub, szeminárium, cég dolgozói, stb összegyűlnek és szervezett körülmények között esznek-isznak. Főleg az utóbbi. Na az egyetemi kiscsoportos órák esetében sem ritka, hogy a diákok a tanárral együtt elmennek egy ilyen görbe estét csapni.
Én ugye már megint nem tartoztam ide, lévén Focarelli prof. órája a GSICS (国際協力研究科) keretén belüli Master's Course óra volt, amire én mint Undergraduate csak belógtam "megfigyelni". A helyzetet súlyosbítva a hat diákrésztvevő mellett felvonult a teljes GSICS jogi tanári kar (3 fő) plusz Focarelli prof. és a felesége. Az egyik jelenlévő tanár történetesen a nemzetközi jogi órámat tartja... Mindenesetre érdekes volt a dolog. Főleg amikor Focarelli gyakorlatilag pofondicsért a mellettem ülő két sensei füle hallatára. ;)
Amúgy álatlában rendkívül lazák az ilyen események. A japánoknak az ivászat némileg menekülés a társadalmi kötöttségektől, hiszen nem jellemző a felelősségre vonás az alkoholos befolyásoltság alatt elkövetett kihágásokért. Már nem az ittas vezetésre gondolok, hanem a szigorú társadalmi szabályok esetleges figyelmen kívül hagyására. Ott volt például a mindig morcos és véresen komoly senpai (先輩) az aikido-buban (合気道部) még anno Tokyoban, aki a nomikaion négykézláb vonatozott az asztalok alatt...