A futásról volt persze szó, mint kiváló endorfinforrás. Ezen felbuzdulva, illetve a bizonytalan ideig elhalasztott télnek köszönhetően alkalmam nyílt végre iOS 4.1 alatt is tesztelni a Nike új GPS appját iPhonera.
Most már egészen sok féle eszközt kínálnak a Nike+ rendszeren belül, elsőként célszerű ezeket végignézni. Eredetileg ugye az iPod és a cipőbe rejtett chip vezette be a szolgáltatást. Később megszületett a Sportband, amit az iPod helyett lehet használni a cipővel. A 3G S szériától kezdve pedig az iPhoneokba is került vevő.
A fentiekkel szemben a Nike+ GPS app egyáltalán nem használja a cipőben lévő érzékelőt, hanem a Fullpower nevű cég MotionX technológiájára épül. Részletezve ugyan nem nagyon van a rendszer működése, de a GPS mellett a telefonba épített mozgásérzékelők adatait is felhasználja, így akár iPod Touchokra is telepíthető.
Az alkalmazás üdvözlőképernyőjén az eddig megtett össztávolság - illetve összidő, összes elfogyasztott kalória, stb. - növeli a futó önbizalmát. Sajnos azonban nem veszi számításba a korábbi Nike+ futásokat, csak az app használata közben megtett kilométereket, így én például 31,25-nél állok jelenleg.
Új futásnál távolságot adhatunk meg, vagy az órával versenyezhetünk, illetve alapesetben csak úgy elkezdhetünk futni a végtelenbe akár. A következő képernyőn lehet kiválasztani, hogy kültéren vagy futópadon történik az edzés, utóbbi esetben a GPS-t be sem kapcsolja az app.
A Nike+ megoldások között ebben az alkalmazásban debütál egy olyan Facebook integráció, ami szerintem kiváló találmány: a futás megkezdésekor a Facebook falunkra is kikerül egy rövid bejegyzés. Ha ezt valaki lájkolja, akkor a program lehalkítja a zenét, és bejátszik egy felvett üdvrivalgást, mintha csak a pálya széléről buzdítanának egy versenyen. Ha Angelday lennék, azt mondanám, fantasztikus korban élünk.
Persze ha valakit ez az őrületbe kerget, akkor lehetőség van kikapcsolni. Én soha nem tenném, főleg azok után, hogy megtapasztaltam, mennyire motiváló tud lenni, amikor a margitszigeti körözéssel szemben a versenyeken tapsolnak és fütyülnek a kordonon túlról.
Arról nem is beszélve, hogy érdemes picit belegondolni, hová jutott el a technológia, ha ilyesmire képes egy telefon.
A futás végeztével azután a Nike+ weboldaláról már ismert változókat is be lehet állítani, azaz milyen idő volt, milyen volt a terep, és általánosságban hogyan éreztük magunkat. Az alkalmazás akár a 3G adatkapcsolaton keresztül is azonnal szinkronizál a Nike+ weboldallal, és - ha szeretnénk - Twitterre és Facebookra is küld értesítést. Utóbbinál még kísérőszöveg írására is lehetőséget ad. Ezzel csak annyi a gond, hogy ha az automatikus értesítéseket a websiteon már korábban beállítottuk, akkor minden státuszüzenet duplán megy ki.
A megszokott Nike+ grafikon mellett az app használata után a weboldalra kikerül egy térképes verzió is, ahol szépen rajzolja a böngésző, hogy merre jártunk. Ez a térkép amúgy futás közben is nézegethető a telefonon, ha valaki nagyon ráér.
Sajnos vannak negatívumok is, amelyek miatt nem feltétlen fogok áttérni az iPod+cipő kombóról. Rögtön az első, hogy - nem meglepő módon - a folyamatos GPS-es követés és térképrajzolás iszonyatos módon zabálja az akkut. Az én régi iPhone 3G-m 12 kilométeres futás után már 10%-on állt úgy, hogy a kezdés előtt vettem le a töltőről. Emiatt azután pont a hosszabb, ismeretlen terepen való futásoknál okozhat gondot, hogy a telefon egyszerűen lemerül, pedig ezeknél lenne hasznos, hogy futás közben is követhető a Google térképein, hogy hol tartunk.
Apróság, de az iPod célszoftverével szemben a GPS app nem teszi automatikusan ismétlőre a lejátszási listát, amit éppen hallgatunk. Így fordult velem elő eddig minden alkalommal, hogy lejárt az aktuális album, és kénytelen voltam a telefont előbányászva másikat választani.
Az azonnali szinkronizáció hátránya pedig, hogy bár lehet utólag törölni egy hibás futást, de a Facebbokra és a Twittere akkor már kimentek az üzenetek. Most ahogy a screenshotokat készítettem a bejegyzéshez, véletlen kiléptem a programból, az meg beszinkronizált egy kemény hatvan méteres etapot nekem mindenhová.
Egyelőre tisztázatlan, hogy mi történik, ha használat közben felhívnak. A 3G nem képes rendes multitaskingra, így nem tudom, hogyan oldották meg, hogy ne vesszen el az addigi futás. Roppant idegesítő lehet például, ha egy telefon miatt áll meg a mérés mondjuk egy 10k kilencedik kilométerén, és utólag persze már nem lehet folytatni.
Előre szólok, hogy iOS 4.0 alatt sok más alkalmazáshoz hasonlóan gyakorlatilag értelmetlen használni 3G tulajdonosként. Őszintén szólva nagyon szívesen kipróbálnám a Nike+ GPS-t olyan hardveren, amire tervezték (iPhone 4): érdekes lenne látni, mennyivel pontosabb, ha iránytű is segítni a mérést, illetve nem csutkára terhelt processzoron kell működnie.
Nekem egyelőre problémás, hogy az akkuidő túl rövidre korlátozza a futásokat, illetve hogy 3G-n azért elég szenvedősen megy az alkalmazás. Néha a szép térképek kedvéért biztosan használni fogom, de egyelőre maradok a cipőbe pakolt chipnél. Viszont mindenképpen pozitív, hogy ha csak telefonja van valakinek, akkor is futkározhat a Nike+ rendszerrel.
A teljesség kedvéért érdemes megemlíteni, hogy léteznek amúgy más alkalmazások is a Nike+ GPS nyomdokán, például a Foursquare integrációt is felmutató RunKeeper, azoknak a pontosságáról például viszont nem tudok nyilatkozni.
Valamikor nagyon régen, amikor még PC-X volt a GameStar (talán), olvastam egy cikket arról, hogy a világ fejlettebb részein lehet mobiltelefonnal intézni a vásárlást: egyszerűen hozzácsapják az összegeket a mobilszámlához. Utópia.
Ezzel kapcsolatban úgy emlékeztem, megírtam, hogyan működik a hasonló rendszer Japánban, de most nem találok ilyen bejegyzést. Lehet, hogy csak akartam...
Szóval a második telefonomban volt egy külön chip, amivel lehetett fizetni is. Elég jól volt megoldva: a chiphez hozzá lehetett rendelni egy hitelkártyát (5 perces munkával, a telefon böngészőjén akár), amivel fel lehetett tölteni, majd levásárolni az összeget. Ha valaki nem akart kártyázni, akkor rengeteg elfogadóhelyen működtek terminálok, ahol a telefont az érzékelőhöz hozzáérintve elég volt csak beadni a gépbe a papírpénzt, és már meg is jelent a számlán. A vásárlás pedig mindössze annyi volt, mint a fenti terminálok esetén: hozzáérintettem a telefont a kasszánál felszerelt érzékelőhöz. Csengetett picit, és kész. Nagyon sok helyen lehetett használni: éjjel-nappalikban, moziban, élelmiszerboltban, Észak-Japánban pedig még a vasúton is.
Ehhez képest a magyar rendszer horror: ki fogja ezt használni? Már a leszerződés macera, hiszen új számlát kell nyitni az FHB banknál. Ilyesmire biztosan sokan rávehetőek. Azután nézzük a fizetés menetét:
A MobilFizetés használata során a kasszánál nincs más dolgunk, mint jeleznünk a pénztárosnak, hogy MobilFizetéssel fizetünk, aki ezután a tranzakció elindításához elkéri mobilszámunkat, vagy MobilFizetés azonosítónkat. Az azonosító átadása akár egy vonalkód leolvasásával is megtörténhet, még tovább egyszerűsítve a fizetési folyamatot. Ezt a vonalkódot az ügyfelek a szerződéskötés után megkapják matrica formájában. A tranzakció elindítását követően kisvártatva megérkezik a MobilFizetés üzenet a készülékünkre, amelyet a MobilFizetésben már megszokott módon az "mSzámlánk" kiválasztásával, majd a szolgáltatáshoz tartozó PIN-kód (az úgynevezett mKód) megadásával saját mobilkészülékünkön hagyhatunk jóvá. Ezután a kassza kinyomtatja a blokkot, és már készen is vagyunk a fizetéssel. (Origo)
Bediktálod a telefonszámod a pénztárosnak az egész sor füle hallatára. Életszerű, nem? Szóval legyen vonalkód, majd vársz az SMS-re, aztán pötyögsz autentikációs kódot, aztán vársz, amíg ez eljut a kasszáshoz is. Ez lenne az egyszerű és gyors folyamat? Így leírva nem is nagyon érthető szerintem. mSzámlánk kiválasztása? Akkor ez valami app?
Emlékeztető: hozzáérinted a telefont, csilingel, kész.
Azt írják, nem hosszabb, mint kártyával fizetni. Ezzel csak az a baj, hogy Magyarországon a legtöbb helyen a kártyás fizetés semmivel sem gyorsabb vagy egyszerűbb, mint a készpénzes. (Üdítő kivételek a MÁV jegyutomatái, ahol tényleg azonnali a tranzakció.) Inkább az van, hogy a pénztárosnő elordítja magát: kártyázok! Mert egy telefonvonalon van az egész kasszasor. A cucc vonalra vár, betárcsáz, válaszra vár, épp csak a modemhang hiányzik a retro nirvánához. A szolnoki vasútállomáson legutóbb bevallották, hogy az állomás információs telefonszáma és a bankkártyás fizetés vonala egy és ugyanaz. Nem csoda, hogy nem lehet őket felhívni...
És a legjobb: vásárlásonként ez a tortúra 20 forintjába kerül a telefonját a kasszánál villogtatni vágyónak, mert felszámolják az SMS díját. A bolondnak is megéri.
Jimmy Carr's new DVD is out, hilarious as always, (if you like his kind of rude humour). You know, he is the one with the semi-gay Oxbridge face you'd probably want to punch after a while. He even talks about journals:
Obviously my first thought when they said do you want to write an autobiography was, well I wish I kept a journal. But I've never kept a journal, because I'm not a fat goth girl!
Even though I believe he meant the handwritten ones kept in the drawer of a nightstand, spot on.
Not having a TV prevents me from keeping up-to-date with current stand-up trends, nevertheless I saw a free performances here and there. Obviously there is a lot of stealing from the big names, they simply translate their jokes or adapt it to a Hungarian situation. Nevertheless I wonder if we'll ever have an openly rude and politically very incorrect stand-up guy. Compared to Jimmy (or god forbid Louis C.K.) the Hungarians are quite prude and pretty much walking the line, aren't they?
És tényleg. Mert minek, ha van Twitter, Tumblr meg Facebook. Főleg az utóbbi, ahol ugyanúgy lehet hosszabban is írni, és ráadásul egyből megvan a célcsoport, az ismerősök hálózata. Nem kell kikattintani, RSS-t olvasni, és instant gratification érkezik a Like gomb segítségével.
A blogra írni kell(ene). Utaánaolvasni a témának, összeszedni a gondolatokat, helyesírást ellenőrizni, és sorolhatnám. Macera. Ezzel szemben ott a Twitter, ahol 140 karaktered van a kiteljesedésre, vagy a Tumblr szinte tökéletes szerkesztői felülete. Ismerek olyat is, aki az írásait Facebook note formájában publikálja.
Egy videót vagy egy érdekes képet nagyságrandekkel egyszerűbb a fenti csatornákon megosztani, erre vannak kitalálva. Katt, ping, like. Egyetlen ellenpéldát tudok, a Yummie-t, ahol ha megnézed az utóbbi bejegyzések szinte mindegyike egy videó, kép vagy zeneszám, pár sorral megtűzve, ha egyáltalán. És mégis freeblogon van.
Azt mondjuk még mindig nem értem, hogy minek kell ezek után egy n+1-edik Postr.
As some of the readers probably know I am a proud owner of a 2008 aluminium iMac (model 8,1).
However, lately I am being plagued by a very annoying and - so far - unavoidable issue: during use at a random point the screen just freezes, something like a permanent screenshot. I can't tell when it happens, can be weeks without it coming up at all or just after a few hours of being switched on. Sometimes the mouse still works but no input is registered. The machine usually keeps running and - for example if iTunes was on - music keeps playing in the background. I can use ssh to log in to the machine as well.
In order to put the machine out of its misery the only solution is a hard reset. (Or issuing a reboot/shutdown command from ssh.)
I can't really tell when the phenomenon started, could be around the 10.6.3 update.
I disconnected the Time Machine external HDD (connected via FireWire)
So far none of the above helped and I am getting increasingly frustrated.
Some users reported that their video card/logic board was replaced by Apple, only there is no store in Hungary and I'm out of warranty... Regardless, I can't tell if it is a software issue or a hardware issue brought up by software updates.
Update: So far it seems that Time Machine and the Firewire drive has to do something with the freezes. Unplugged it and freezing ceased, replugged as USB and I got a lockup within the day. Doing a long-term test now with no TM/drive.
Update 2: I have installed 10.6.5 yesterday, replugged the TM drive and only this morning I got another freeze. Apparently the patch did nothing to fix the problem. Testing with unplugged external storage once again.
As reported Sony has officially killed the walkman. I think you'd be hard pressed to find a new one now, regardless of Chinese licensees continuing production.
I found my old Sony in a drawer today. It even had batteries with some charge left so I could test it. Worked flawlessly except for the terrible hissing sound completely absent from the iPod I am used to now. After a while I also noticed that the pitch somehow wasn't correct, a sure sign of dying batteries.
As you can see I've even had original albums on tape!
I remember going to class on my mountain bike every day with headphones on. (I wasn't any better at spotting people in the street back then either.) I broke my previous walkman while trying to climb the fence at the back of the school because I arrived too early and the gate wasn't opened yet.
I've never had any of the cool ones with auto-reverse and such. When we visited the UK several of my classmates decided to buy one of the more professional models. Were they really cheaper there I couldn't tell. The one on the picture is actually from a duty free shop on the Greek and Bulgarian border.
Did you have one of these? Any fond memories attached? Even better, link a picture!
I kind of promised more frequent updates. I wonder if a tumblr post counts. Let's consider it a paradigm shift to the new web era: microblogging and all. It's about a run, by the way:
Ha félretesszük, hogy mennyire magyar dolog mennyire magyarozni, és hogy a nemzetekről alkotott általános sztereotípiák mennyire nem helyénvalóak, illetőleg, hogy ez a cikk a Velvetre készült...
...szóval azért valamire szerintem sikerült rátapintani:
Hogy képtelenek vagyunk saját tehetségünknek vagy sikerünknek örülni, képtelenek vagyunk akár csak egyszer is, egyetlen pillanatra önfeledten megfürdeni a fényben, hogy szeretjük savanyú képpel gondjainkat elhatalmasodni hagyni, mert úgy gondoljunk, hogy az általunk kiállt szenvedés minden felelősség alól felment minket, ahogy irigykedünk mindenkire, akinek több jutott, mint nekünk, és legfőképpen ahogy utáljuk saját magunkat ezekért a tulajdonságainkért.
Még el sem kezdődött, már felépíti a hangulatot a 8-bites Universal logo és zene. Nem vagyok egy retro videojáték fan, de ilyen kaliberű nagyszerűség mellett nehéz elmenni...
A sztori tekintetében a klasszikus videojáték-elv érvényesül: 7 ellenfelet kell legyőzni, és a végén ott a királylány. Jelen esetben a főhősnek az új barátnő hét gonosz exét kell legyakni a sikerhez. Innen mondjuk előre megmondható lenne, mi fog történni, viszont - spoilermentesen - mégsem lesz ennyire fordulat nélküli a "játékmenet". (Érdemes figyelni a mindenütt felbukkanó X-eket, amelyek már akkor megjelennek, amikor még semmiről sem tudunk.)
Ti láttatok már ilyen filmes telefonszámot, hogy nincs benne 555?
A videojáték-elemek mellett (a legyőzött rosszfiúk pénzzé oszlanak, pontszámok repkednek és időnként még életerő-jelző csíkok is felbukkannak) sok effekt a képregényekből köszön vissza. Leginkább feltűnő a hangok vizuális megjelenítése feliratként, de például a visszatekintő részek is képregény panelekként pörögnek. A Scott Pligrim ugyanis eredetileg egy hat füzetből álló képregény-sorozat, nem elhanyagolható manga utánérzéssel. A film után azonnal akarni fogod persze.
Platformer (ugrálós ügyességi à la Super Mario) vagy verekedős (Mortal Kombat) játékok kedvelőinek és egyéb kockafajtáknak ennyi után már kötelező anyag. Emellett mi tesóval sírva röhögtünk egy-két beszóláson vagy vizuális poénon. (Annyira, hogy szüneteltetni kellett a nézést.) Ramona amolyan fanservice jellegűen szép (és lila haja van!), de ha valaki ázsiai lányokat szeretne látni, az is meg van oldva. Barátnővel megnézni csak akkor érdemes, ha a hölgy nem vágna falhoz egy Nintendót mondjuk.
Lehet, egyszer majd nálunk is bemutatják a mozik...
