Kellett nekem mondani, hogy jo ido van. Ket napja egy katlanban erzem magam. Amint kilepek a legkondicionalt teruletrol mellbevag a forrosag es nem kapok levegot, mert facsarni lehet a vizet a levegobol. Allitolag nincs annyira meleg, 32-35 fok kuruli a homerseklet, de a paratartalom elviselhetetlenne teszi az idojarast. Aludni sem egyszeru. A szobaban ugyan van legkondicionalo, de nem merem folyton mukodtetni - igy is dokat megy - mert csillagaszati villanyszamlat kapok... Bar Janis szerint nem gaz a dolog, o egesz nap "kondicional", es nem volt sokkal tobb a villanyszamlaja, mint nekem.
Holnap csak masfel orank lesz, mert kabuki-t nezunk. Kivancsi leszek pontosan milyen lesz, ma kaptunk egy koteg informacios papirt, de termeszetesen az egesz japanul van, tehat eltart egy darabig, amig leszurok belole valami informaciot. Remelem lehet fenykepezni, en mindenesetre felkeszult leszek...
Élvezet volt nézni Itami sensei arckifejezését, amikor átnyújtottam neki vagy 30 feladatlapot, 4 nyelvtani ismétlőpapírt 2 fogalmazást és számtalan kanjitesztet. Persze ez csak ideiglenes öröm, hiszen minden nap kapunk új papírokat. Kifogyhatatlanok, ha feladatok osztásáról van szó.
Nagyon sok pozitívumot nem nagyon találtam a júliusban... Megkaptuk az ehavi információs papírunkat, abban sincsen semmi. Jellemző, annyira gáz a hónap, hogy események sincsenek. Kivéve persze a vizsgát. Aggaszt a dolog, mert a vizsgák után új tanterv lép életbe, és átalakítják az osztályokat. Külön lesz nyelvtanóra, írás-olvasás óra, beszélgetésóra, és így tovább. Minden órán más-más csoportban leszünk tudásszint alapján elosztva. Nagyon nincs kedvem valami dilettáns csoportba járni csak azért, mert nem lett olyan jó a vizsgám. Valamint például kanjik esetén a gyengébb csoportok, kevesebbet tanulnak meg, amit szintén nem szeretnék. Nekem ne tanítsanak kevesebbet!
Az időjárás nem igazán kedvez a tanulásnak, kezd ordas meleg lenni. 35 fok felett van nappal a hőmérséklet és párás a levegő. Eső kevesebb esik, néha-néha van egy-egy zápor. Az esős évszak kezd véget érni. Mindezek ellenére a japánok szerint nagyon kellemes az idő. Az esős évszak sokkal gyérebb volt a szokottnál állításuk szerint, és kánikula sincs. Kíváncsi vagyok, milyen az, ha rossz itt az idő. Mármint szerintük.
Kozerdeku informacio: mindenki, akivel valaha MSN-eztem kapott egy uzenetet, hogy hozzaadtam a kapcsolatlistamhoz. Ez azert tortent, mert a megszunt vipmail-es cimemmel nem akartam tovabb MSN-ezni sem, ezert lecsereltem a fusemail-esre. Az okozott kellemetlensegert es az igen vagy nem gombra torteno kattintas okan tortent izommozgasbol eredo kaloriavesztesegert elnezest kerek. Tehat az MSN cimem sesam@fusemail.com, bar sokat nem tudok online lenni. Remelem hamarosan lesz net a szobakban...
A hétvégén Mariya, Silvia és Vlada az okaasan-jaikkal elmentek yuukata-t próbálni. (Nah ez szép magyar mondat lett...) Az okaasan anyát jelent, ugyanis létezik egy program a ryuugakusei-eknek, amely révén "japán anyához" juthatnak. A japán anya lakására el lehet látogatni, kérdezni lehet tőle a japán élettel kapcsolatban, és hétvégenként szoktak programokat szervezni. Az egész a YWCA, azaz a Young Women's Christian Association keretein belül működik. Nekem ilyen anyám nincs, úgyhogy nem mentem. Képeket viszont láttam: a lányok kifejezetten jól néztek ki yuukata-ban (A yuukata a kimono nyári változata, kevésbé vastag és nem selyemből van.) Természetesen van férfi változat is, bár Vladáé kísértetiesen hasonlított egy fürdőköpenyre... Megjegyzem nem kapták meg a ruhákat, csak felpróbálhatták. Igyekszem hamarosan képekkel szolgálni az eseményről.
Kicsit kivagyok épp, mert le voltam maradva egypár házival. Azaz nem is kevéssel. Néha előfordult, hogy egy-két kiadott dolgot nem csináltam meg, és sajnos az ilyesmi felhalmozódik. Most pótoltam a lemaradásaim. A feladatlapok egész szép köteget alkotnak az asztalon. Azonban van még egy sakubun (fogalmazás) és az kegyetlen dolog. Lehet, hogy csak holnap adom be. Már zúg a fejem a nyelvtantól. Csakazértis fogok még legalább egy órát olvasni mielőtt lefekszem. Elvégre holnap nincs első órám.
Hétfőn megkaptuk a vizsgáink eredményeit. Jobb lett, mint ez előzőek, de még mindig messze az elvárttól. A hallgatás utáni értésem 76% lett, az olvasásértésem 85% a beszélgetésre pedig B-t kaptam. Ez utóbbi az angol-amerikai A-F skála szerint lett osztályozva, ahol az A a legjobb és az F a legrosszabb. Mielőtt színes örömrakétákat kezdene fellőni valaki, szólok, hogy mindenki vagy A-t vagy B-t kapott, tehát nincs ok az ünneplésre. Hát egyelőre a jó egyetemekre való bekerülésem esélye roppant alacsony. De legalább ezeken a vizsgákon is túl vagyok. Természetesen nem lenne Július a Július további vizsgák nélkül. Alig várom...
Az elmúlt hétvégén a vizsgák utáni pihenés céljából Kamakurába mentünk egy napra. Mármint Mariya, Vlada, Janis és én. Kamakura egy meglehetősen régi város. Egykor japán fővárosa, gazdasági és politikai központja volt. Létezik egy ún. Kamakura-korszak a Japán történelemben. A város tele van ősi épületekkel, templomokkal, valamint itt található a daibutsu, a hatalmas 27 méter magas Buddha-szobor.
Kamakurába vonattal lehet eljutni, Tokiótól egy órányi utazásra fekszik. Először a Kamakura-templomot látogattuk meg, aztán elmentünk a tengerhez fürödni! Nem is tenger, hanem a Csendes-óceán valójában. A part nem egy csúcs finoman szólva, de azért megtette. Tekintve, hogy irtózatos melegek vannak mostanában (34 fok Celsius árnyékban) mindannyian vágytunk már valamilyen víz mellé. Kicsit elvadultunk, négyen annyi képet csináltunk, hogy nem fér rá egy CD-re...
Köszönhető ez annak is, hogy Mariya hozta a fényképezőgépét, valamint én is megleptem magam egy fényképezőgéppel. Nem rossz darab, Sony DSC-F828, 8 megapixel, 7x optikai zoom, RGB-E CCD. :) Van hozzá egy 1GB-os Compact Flash-em, de természetesen, mint minden Sony, Memory Stickkel is működik. Kell is a tárolóhely, mert egy 8 megapixeles kép 3-5MB körül mozog. Néhányat kinyomtattatunk tegnap, hát nem semmi minőség...
A Kamakurás képek kicsinyített változatait feltöltöttük a photo gallery-be, ide, de valahogy nem igazán sikerült úgy, ahogy terveztük. Elvileg időrendben kellene lenniük, de totálisan össze-vissza vannak. Ez a dolog a későbbiekben változhat, mert tervezzük, hogy átrendezzük őket, de e bejegyzés írásának az időpontjában ez a helyzet.
Szabadság! Végre befejeződtek a vizsgák. Tegnap és tegnapelőtt volt 2-2. Tegnapelőtt reggel az olvasásértéssel kezdtünk. Én ezt hittem, hogy majd adnak egy szöveget, és utána válaszolnunk kell a kérdésekre, mert ilyesmit gyakoroltunk. Ehhez képest egy többoldalas papírt kaptunk, több rövidebb szöveggel. Mindegyik után volt 4-4 igaz-hamis kérdés. A végén egy hosszabb szöveg után pedig tesztszerű kérdésekre kellett válaszolni. A javítás elektronikusan történik: egy kódlapra kellett átvezetnünk a megoldásokat, amit utána csak betesznek egy gépbe, és kiadja a pontszámot. (Persze nekünk hétfő előtt nem mondják meg.) Maguk a szövegek nem voltak nehezek, főleg, hogy a bonyolultabb vagy kevesebbet használt kanjikat furiganázták. (A furigana azt jelenti, hogy a kanjik fölé hiraganával odaírják az olvasatot.) A kérdések trükkösen voltak megválasztva azért, érteni kellett mindent a helyes válasz kiválasztásához.
Délután az általam legjobban félt beszélgetésre mentünk. Betereltek minket egy terembe, ahonnan egyesével hívták az alanyokat. Szerencsére több teremben párhuzamosan folyt a vizsgáztatás, különben ott aludtunk volna. Minden teremben két tanár ült, egyikük kérdezett, a másikuk jegyzetel, ezt tanulónkként váltogatták. A kérdések rettentő egyszerűek voltak. Azért rá kellett jönnöm, hogy így elég nehéz korrekt nyelvtannal beszélni, közben is észrevettem, hogy hibáztam, de hát ez van. Remélem az élőbeszédben nem várnak el 100%-os precizitást. Mindent, amit mondtunk, felvettek magnóra, a tanulói asztalon egy nagy mikrofon volt. Kicsit bírósági tárgyalásra emlékeztetett.
Csütörtökön matekkal indult a nap. Őszintén szólva örülök, hogy Dalmadiné nem olvassa a journalt: A matekvizsga teljesen középiskolás szintű volt. Szinusz- és koszinusztétel, algebra, trigonometria, stb. Természetesen sikerült mindent elfelejtenem. Ha ugyanezt a vizsgát két éve a felvételi előtt adják oda, kacagva megoldom, de most megszenvedtem vele. Láthatóan elvesztettem a rutinom, de kinek van ideje rutint szerezni matekból miközben japánt tanítanak neki. Annyira azért nem lett rossz, és a matektanár megsúgta, hogy egyáltalán nem számit bele a felvételinkbe.
Ezután rögtön chookai, azaz hallás utáni értés következett. Itt beborult a híres japán pontosság: a válaszlapunkon amit lehetett elrontottak. Az első kérdéscsoport 14 kérdésből állt, a válaszlapon viszont csak 11 hely volt. A második kérdéscsoportban viszont két 11-es mező is volt, bár a kérdések csak 10-ig mentek. Totális káosz. A tanár meg is jegyezte, hogy "Chookai no exam wa totemo omoshiroi desu, nee" (Ha még vannak olyanok, akik nem tudnak japánul: A hallgatásvizsga izgalmas dolog, mi? :P) Ez is elég primitív kérdésekből állt, bár a végén azért volt 2, amit egyáltalán nem értettem. Többen panaszkodtak, hogy azért rontottak el dolgokat, mert annyira unalmas volt hallgatni, hogy elkalandoztak.
És ezzel befejeződtek a ki tudja milyen, kb. negyedéves vizsgáink. (Júliusban jön a következő, annyira nem kell örülni.) És minő csoda, kaptunk 1, azaz egy szünnapot, a pénteket. Ilyenkor gondolok nosztalgiával a közgázra, ahol egy hónap a vizsgaidőszak és eddig mindig tudtam legalább egy hetet pihenni a végén...
A vizsgák után rögtön orientációra mentünk, hogy átvegyük az új órarendeket és meghallgassuk az aktuális információkat. A helyzet tovább romlott, az új elosztás szerint kettővel több óránk van, mind a matek mind a gazdpol (seijikeezai) óraszáma egyről kettőre emelkedett. Így majdnem minden nap négy 90 perces óránk van, ami 8 magyar órának felel meg. Blood, toil and tears, ahogy Churchill mondaná.
Azt is közölték, hogy ha valaki el akarja hagyni Japánt, akkor engedélyt kell kérni az egyetemtől. Nem ám csak úgy eltűnünk. Be kell jelenteni, hogy mikor, hová, mennyi időre akarunk elmenni, és be kell mutatni a repülőjegy bizonylatát. A tanárok minden hónapban egyszer összeülnek konferenciára, akkor döntik el, hogy megadják-e az engedélyt vagy sem. Vonatkozik ez a procedúra a hazautazásra is! Az addig rendben van, hogy az ember a tanulmányainak szenteli magát Japánban tartózkodása alatt, de ezt azért enyhén túlzásnak érzem.
Amúgy is sok tennivaló van, ha valaki utazni akar innen. Az ország elhagyása előtt úgynevezett re-entry permit-et kell kérni. Ez lehet egyszeri (3000Yen) vagy többszörös (6000Yen). A többszörössel annyit lehet ki-be mászkálni az országból amennyit az ember nem szégyell, szóval mindenképpen jobban megéri.
A vizsgák után elindultunk, hogy beszerezzünk ilyet, mert előbb-utóbb úgyis kell, és azt mondták, hosszú is lehet a procedúra, szóval jobb túl lenni rajta. Ilyen engedélyt Tokióban két helyen lehet csináltatni, mindkettő a világ végén, a semmi közepén található. Biciklivel majd vonattal aztán busszal egy órás túra után érkeztünk meg. (Mariya, Silvia, Janis és én mentünk.) Maga a hivatal egy kis épület egy lepusztult (Japán értelemben lepusztult) autójavító mellett. Az iroda kísértetiesen emlékeztet egy magyar okmányirodára. Egy apró különbséggel, az pedig a kiszolgálás. Húztunk egy számot, kitöltöttünk két papírt, vettünk okmánybélyeget és leadtuk az egészet. Negyedóra múlva mindannyian megkaptuk az engedélyt az útlevelünkbe, pedig zárás előtt kicsivel érkeztünk meg. Azt hiszem a magyar közigazgatás importálhatna néhány japán szakértőt, hogy reformáljanak meg pár dolgot otthon.
Pénteken Multicultural Communicaton óra keretében iskolát látogattunk, nevezetesen a Shiraitoodai Shoogakko iskolába mentünk. Japánban a kötelező oktatás 12 éves. 6 évig shoogakko-ba járnak, ez körülbelül az általános iskolának felel meg. Utána következik a chuugakko, 3 éves. Junior high school-nak is hívják. Ezutan kootoogakko jön, szintén 3 évig, High School-nak megfelelően.
Mi a shoogakko "végzős" hatodikosaival találkoztunk, 11-12 évesek voltak. A tornateremben fogadtak szépen sorban ülve, zenével. A kölcsönös köszöntés után énekeltek. Nagyon mulatságos volt, egy a földből alig kilátszó japán kisfiú szépen odasétált egy sámlihoz, és vérprofi módon vezényelni kezdett. Az egész produkciójukról elmondható, hogy profin volt kivitelezve.
Néhány gyerek sárga, tradicionálisnak ható ruhában volt, ezután megtudtuk, miért. A pódiumon álló nagy dobokhoz voltak öltözve. Ilyen dobokat használtak a buddhista papok a fuchui fesztiválon, néhány a régebbi képeken is látszik. A gyerkőcök egy olyan földrengető, hihetetlen zenét csináltak, hogy mindenkinek leesett az álla. Félelmetes volt, gyönyörű ritmus, dübörgő basszus.
Az előadások után beszélgettünk a srácokkal. Hát mindenkinek javaslom, hogy próbáljon meg megérteni egy megilletődötten az orra alá dörmögő 11 éves japán kisfiút... Bár meg kell jegyeznem, hogy ezek a gyerekek az idősebb társaikhoz képest kifejezetten nyitottak, közlékenyek és sokkal kevésbé szégyenlősek. Ebben az iskolában még sokkal vidámabb a légkör, mint az utána következő, sokkal fegyelmezettebb, rigorózusabb high school-okban. Mindegyikük 2 másodperc alatt megtalálta a térképén Magyarországot, felismerték a zászlómat és angolul is tudtak egy keveset. Kifejezetten aranyosak voltak.
A tanárok, akik felügyelték az eseményt, nem szűntek meg mosolyogni. Türelmesek voltak, kedvesen bántak a gyerekekkel. Nyoma sem volt rajtuk az otthoni túlhajszoltságnak, feszültségnek.
Megvolt a vizsgánk... egyik része. Irtunk egy kanjitesztet és egy nyelvtani papírt. Ugyanolyan, mint az előző volt, azzal a különbséggel, hogy a nyelvtan kissé bevadult, a kanjitesztben pedig 300 kanji volt a 130 helyett. Sajnos nem sikerültek valami rózsásan. 61%-ot és 62%-ot értem el. Elég messze van a 90%-tol, bár ha azt nézzük, hogy 3 honapja egy kukkot nem tudtam a nyelven, nem rossz. Kar, hogy ez nem sok mindenkit érdekel, a japánokat meg aztán kifejezetten nem. Minden ryuugakusei egyenlő. (Egyes ryuugakusei-ek azonban egyenlőbbek a többinel, mivel ok mar tanultak japánt.)
Gondolom ez a fokozódó nemzetközi helyzetnek (értsd: vizsgák) köszönhető, de mindenfele pletykák kaptak lábra. Például hallottam, hogy egyesek úgy tudjak, kísérlet alanyai vagyunk. Minden évben kicsit alakítanak a tanterven a japánok, hogy egyre többet és többet tanítsanak meg a nyelvtanulókkal. Varjak, hogy mikor érkezik el a határ, mi az a mennyiség, amit egy év alatt meg lehet tanítani. Nem lehet tudni, hogy ennek van-e valami alapja, de a tények azért tények: nagyon gyorsan haladunk. Japán nyelvből külföldieknek egy négyszintes vizsga létezik: yonkyuu, sankyuu, nikyuu, ikyuu. Az első (yonkyuu) kb. alapfokú ismereteknek felel meg, nem sok mindenre jó. A második (sankyuu) mar komolyabb ismereteket feltételez. Pl. Mariya sankyuu-val jött másfél év japán szakon eltöltött egyetemi evvel. Norbi nemrég közölte, közeledünk ehhez a szinthez. A vizsgában lévő kanjik nagy részét tudjuk, a nyelvtanban lehetnek ismeretlen dolgok, de nemsokára simán átmennénk rajta. Az egyéves oktatás célja a nikyuu elérése.
Most mar vicces dolgok is történnek. Pl. olyan kanjikat tanulunk, amiket H-class-osok sem tudnak néha. Kenji, aki Braziliaból jött de mindkét szülője japán szinten kanjikat tanult a vizsgára. Hat néha a hóhért is akasztják. ;)
A másik tény, hogy valóban változott a tanterv tavaly óta. Tavaly nem voltak összevont órák, és a sempai-ok elbeszélései alapján nekik több órájuk volt. (Bar ez meg feltehetőleg változni fog, tekintve, hogy a nyári szünet után új órarendünk lesz.)
A vizsgák után Norbival Shinjukuba mentünk, VISA-kártyát készíttetni és én visszamondtam a repülőjegyemet, mert biztos, hogy nem tudtam volna kifizetni. A VISA kártya ügyintézést meglehetősen élveztem. Természetesen angolul nem kifejezetten tudtak a banki lánykák, viszont nagy meglepetésemre teljesen korrekt beszélgetést folytattunk le. Mindent megértettem, és amit szerettem volna, azt el is tudtam mondani. És japánban kifejezetten élvezetes ilyesmit csinálni. A bankban mosolyognak az emberre, az alkalmazottak láthatóan teljes figyelmüket az ügyfélnek szentelik. Az ügyfél nem probléma, púp az alkalmazottak hátán. Minden problémát türelemmel kezelnek, és maximálisan udvariasak.
Arról nem is szólva, hogy az otthon alkalmazott politikával szemben - nevezetesen, hogy VISA-kártyát (rendes, dombornyomott, nem Electron) csak bizonyos havi bevétel fölött, néha komoly pénzösszegek ellenében adnak ki - itt semmit nem kell tenni, hogy kártyát kapjon az ember. Itt minden VISA-kártya hitelkártya, alapértelmezésben diákoknak 100.000 yen hitellel (200.000HUF), 13%-os eves kamattal. Ha 3 hónapon belül fizeti valaki vissza a pénzt, akkor viszont kamatmentes a hitel. Meglehetősen kényelmes. Kíváncsi lennek azért otthon mit szólnának egyes pénztárosok egy Mitsui Sumitomo Bank által kiadott bankkártyához. (Natürlich külföldön is használható korlátozás nélkül.)
A bank után az utazási irodába mentünk. Ez azért egy kicsit aggasztott, mert a repülőjegy-visszamondás azért meghaladja mindkettőnk nyelvi képességeit. Az irodában nagy meglepetésünkre egy perfekt angolul beszelő japán fogadott. (Bezzeg előző alkalommal nem volt ott...) Kiderült, hogy két evet az Egyesült Királyságban tanult. Magyarországról tag ismeretekkel rendelkezett. Arról beszélgettünk vele, hogy milyen nyelvrokonságban vagyunk más népekkel, stb. Tudta, hogy a magyar nyelv teljesen egyedi Európában, és ismerte a Tokajit... :) Természetesen minden további nélkül elitezett mindent, és (mosolyogva!!) visszaadta a 20.000 yenes foglalómat. Ez egy ilyen ország.
(Akik nem olvasták az előző bejegyzéseket, nem biztos, hogy mindent értenek. Egy kis tisztázás: ryuugakusei = külföldi tanuló; kanji = kínai írásjelek. Iszonyatos mennyiségben állnak rendelkezésre, az elavult, mar nem használt kanjikkal együtt 50.000 körülire rúg a számuk. A mindennapi életben körülbelül 2000 kanjit használnak, a szép- és szakirodalomban mintegy 4000 kanjit alkalmaznak. Mi az egy év alatt 1600 kanjit tanulunk meg. Fontos megjegyezni, hogy a japánok az 1945 db általános használatú (jooyoo) kanjit 9-10 év alatt tanuljak meg...)
Ha valaki emailt szeretne nekem irni, ne hasznalja a peter.szilagyi@vipmail.hu cimet, mert nem mukodik. Emailt a sesam@fusemail.com vagy a sesam@sesam.hu cimekre lehet kuldeni. A vipmailes cimemet nem hasznalom ezentul!
A heten nincs tul jo dolgunk... bekoszontott a negyedeves vizsgaidoszak. Kicsit mashogy nez ki, mint egy magyar egyetemen (igaz mi nem is szamitunk egyetemistanak). Peldaul nincs a vizsgak (shiken) elott szunet tanulni: szerdan oraink vannak, csutortokon van ket irasbeli vizsga, es penteken megint ora. A vizsgaban termeszetesen az elozo orai anyag nem szerepel, visoznt az orakra tanulni muszaj, es uj kanjikat is veszunk, amiket szinten meg kell(ene) tanulni... Kicsit tobbszor fogunk vizsgazni, mint otthon, ugyanis trimeszterek vannak es minden trimeszternek van "hatodeves" es "harmadeves" vizsgaja. A gyakorlatban ez havi egy "vizsgaidoszak"-ot jelent.
Csutortokon a szokasos kanjiteszt es nyelvtan (bunpoo) kapott helyet. Most mar 300+ kanji korul jarunk. Eleg erdekes rendszer szerint haladunk, dog egy kanjikat kepesek megtanitani. Peldaul a statisztika kanjijat tudnom kell, de a tejet nem tudnam kanjival elolvasni, ami azert igy ebben a formaban vicces.
A jovo heten szerdan es csutortokon folytatodik a moka es kacagas. Szovegertes vizsga (Felteszem kapunk egy szoveget hozzavalo kerdesekkel. Felfoghato kanjitesztnek is, mert fix, hogy azzal irnak...) magnohallgatas (Rigo utca feeling) es a halalom: beszelgetes. Valamiert a tanerok itt ugy gondoljak, hogy nekunk valami magikus csoda eredmenyekepp folyekony kommunikaciora kellene kepesnek lennunk. Hal' Istennek nem sokan kepesek erre, ugyhogy nem logok ki a sorbol.
Amugy ha nem kellene a tudasunkrol szamot adni, rendkivul erdekes lenne a japan nyelv.