Tegnap ugye kiosztották a papírjainkat: az enyémen egyetlen dolog szerepelt, "Legközelebb olvasd el a kiadott anyagokat". Valamint szóban azt a kritikát kaptam, hogy nehéz olvasni az írásom. (Mármint nem a külalak miatt, számítógéppel készült.) Ezután következett egy szörnyű óra, olyan feladatokkal, mint "A következő két percben gyűjtsetek ki a cikkekből ilyen meg ilyen kritériumnak megfelelő dolgokat". Nem is tudom, mi lett volna a jobb, ha a tanár nem tekint halmozottan depriváltnak, és nem ugrik át amikor az én válaszomra került volna a sor, vagy - ahogy történt - úgy tekintett, mintha ott se lettem volna. Nagyon rosszul éreztem magam. Főleg, mert a külvilág ezt úgy értelmezheti, hogy én valami idióta vagyok. Pedig az óra szóbeli része alapján, amit azért tudtam követni, egyáltalán nem volt bonyolult a dolog. Ha a cikkek történetesen angolul lettek volna, kenterbe verem az egész japán társaságot. Teljesen mulyák és semmi kezdeményezőkészségük, innovativitásuk... De sajnos 2 perc alatt nemhogy egy cikket, hanem egy sort sem tudok elolvasni.
Ilyenkor azért fortyog bennem, hogy egy átlag japán diákhoz képest én három idegen nyelven értetem meg magam, ebből angolból profi szinten (akárki akármit mond a kiejtésemről). És megnézném hány japán tanulna meg ha nem is magyarul de bármiylen adott európai nyelven egy év alatt úgy, hogy utána elvégezzen egy egyetemet. Hrmpf...
Ehhez jön még az a dolog, hogy a némettanárom viszont - mondván nem fair a japánokkal szemben, hogy én már tanultam németül - extra feladatokkal bombáz. Ez már sempaiokkal is előfordult, nevezetesen a tanár közli: "Nem adok csak úgy munka nélkül kreditet". Nem nagyon diszkriminálnak minket pozitívan a japánokkal szemben, általában nem sok mindenkit érdekel, hogy külföldiek vagyunk. De akkor negatívan se diszkrimináljanak. Nekem lehet, hogy minimális erőfeszítés befektetésével lesz egy német nyelv kreditem, viszont belepusztulok a másik hat japán nyelvű tárgyba.
Tegnap egy kisebb Gaidai-unióra készültünk Oszakában. Az eső ellenére el is mentem, de nem jöttek ki jól a dolgok. Megérkezésemkor zárt ajtó fogadott, kiderült, hogy senki sincs otthon. Fél órát vártam Oyunra és Paulra (esőben), pedig nekem drága mongol vendéglátóm azt mondta, bármikor mehetek. Valamint kiderült, hogy Daniela és Petra, akiknek ott kellett volna lennük, hirtelen felindulásból és élőre megfontolatlan szándékból elmentek Tokióba, és hogy Ulyana is csak másnap érkezik. Na ennyit a rég nem látott Gaidaios évfolyamtársakról.
Csúnya egy reggel van, esik. Egész megszoktam a három nap tespedést, most nincs nagy kedvem bemenni, főleg azért nem, mert ma van az a szeminárium, amire a beadandó esszét kellett elkészíteni. Valahogy nem hoz lázba a tudat, hogy többek között az én irományom is alapját képezi a mai kilencven perces diszkussziónak...
Tegnap nem vettem észre, hogy 05/05/05 van. (Ez azért is jó, mert midnen kultúrkörben demokratikusan egyformán lehet írni, nem kell vesződni, hogy vajon melyik a hónap és a nap.) Egészen ördögi. Valamint tegnap jelent meg Hanna könyve, úgyhogy aki kis hazánkban lakik, megvásárolhatja. Vajon a Libri vagy a Fókusz Online szállít külföldre?
Az oldal most is CSS, de jobban bele van nyúlva a forrásba, mint azt egy sima CSS megoldja, lévén az elrendezés rétegeit is bele kell tenni a HTML-be, szóval part szakad effektus.
Úgy látszik nincs nemzetközi egyetértés az Anyák Napját illetően. Én meg azt nem tudom, hogy ezt vajh' nagy betűvel kell-e írni, vagy nem. Szerintem nagybetű, a Karácsonyból kiindulva. Hiába, Japánban alacsony a Magyar Helyesírás Szabályai előfordulása.
Tegnap kószáltam Harborlandben, amit nappali fényben eddig még nem sikerült megszemlélnem, pedig ez volt a harmadik utam. Láthatóan Golden Week van, az emberek elárasztották az utcákat. Harborland amúgy is Kobe jelképe, itt van például Kobe állomás is. (A vasutat - mint azt már néhányszor említettem - nem úgy kell elképzelni, mint otthon, hanem a mindennapi városi közlekedés alapvető hálózataként. Ilyenformán egy városnak nem egy állomása van, hanem sok kicsi. Aztán általában a város egyik központjában van a városról elnevezett állomás is. Pl Tokióban a Tokyo-eki, Kobeben pedig a harborlandi Kobe-eki.) Csináltam fényképeket is, amiket egyszer fel is teszek, de rettentő lusta vagyok...
Igen, rám tör néha ez a semmihez nincs kedvem dolog, és akkor egyszerűen... semmihez nincs kedvem. Még webszerkeszteni sem. Igazából zavar több dolog is, például a blogrendszerek problémája. Nekem ugyebár itt ez a módosított b2 rendszer, de ez - valljuk be - elég elavult. Természetesen nagyságrendekkel ver minden ingyenes lehetőséget, de akkor is idejétmúlt. Viszont ha újat is teszek fel, sőt fáradságos munkával elérem, hogy ugyanígy nézzen ki, akkor sem jutottam sokkal előbbre, mert az ugyanúgy frissíthetetlen lesz az egyedi design miatt. Az a verzió pedig, hogy maganak írok motort megintcsak nem a legjobb, mert sokat kellene tanulnom még hozzá. Úgyhogy a legkevesebb ellenállás irányába mozdulok, azaz hagyom az egészet úgy, ahogy van. Ambivalens módon azonban hajtanak ezek a hülye ambíciók is, hogy normális blogmotorom legyen.
Alapvetően pedig ez is egy olyan dolog, amivel kapcsolatban Japán életem alatt világosodtam meg. Azaz, hogy alapvetően minden ember teljesen egyedül van, és ha én nem csinálok meg valamit, az nem is lesz megcsinálva. Halasztgathatom ugyan a kellemetlen feladatokat, de előbb-utóbb úgyis eljutok oda, hogy elvégezzem őket, vagy a fejemre nőnek, nekem pedig szembe kell néznem a következményekkel. Nem kell nagy dolgokra gondolni, ilyesmik mint a mosogatás vagy a beadandók megírása teljesen jó példák. Nem állítom, hogy eljutottam a megvilágosodás olyan fokára, hogy a fentiek tudatában a cselekedeteim is ehhez igazodnak. Még mindig tudok kellemesen kikapcsolt állapotban filmet nézni, ahelyett, hogy valami mást csinálnék, megfeledkezve a külvilágról. Mindenesetre haladok valamerre. Hogy ez jó-e vagy sem, azt szintén nem tudom eldönteni. Újabb janusi kétarcúság, hogy magaménak vallok értékeket - talán belém lettek nevelve, talán magam döntöttem így - de abban nem hiszek maradéktalanul, hogy ezek az értékek megfelelőek vagy mások számára vonzóak. Az a fajta filozófus lennék, akinek sohasem lenne kialakult etikai rendszere, mert mindig változna a gondolkodásmódja. Vagy csak még nem vagyok elég öreg hozzá. Nos, úgy látom, ha helyesírási szabályzatot nem is, de mintha egy Közhelyszótárat találtam volna.
Nos, igen. Valóban elfeledkeztem nem csak az Anyák Napjáról, de az Európai Uniós csatlakozásunk első évfodulójáról is május elsejével kapcsolatban. Megjegyzem - bár emlékezhettem volna tavalyról - én abban a hitben éltem, hogy az Anyák Napja 8-án van, azaz a következő vasárnap. Benne is van a naptáramban szép piros kanjival. Ugyanis a Golden Week, azaz a három szünnap hete miatt egy héttel későbbre teszik, így az Anyák napja is a Golden Week eseményévé válik.
Valamint fény derült arra a hiányosságomra, hogy nem ismerem a Nissan Skyline-t. Pedig híres, a Too Fast Too Furious főszereplője ilyen verdával dönti le a lábáról a nőket, és a Need For Speed: Unleashed sorozatban is előkelő helyen szerepel az autó. Egy kansai magyarnak ilyen kocsija van, és autós túrát szervezett a Golden Weekre. Szóval akár ülhettem volna is benne, de inkább úgy döntöttem, nem megyek. Lévén anyagi helyzetem nem éppen rózsás, meg nem is hiszem, hogy öt személy kényelmesen elfér egy sportkocsiban. Ennek megvan az a hátulütője, hogy abszolúte semmit nem csinálok a szünetben, ami azért depresszív dolog.
A beadandómmal nagy munka után elkészültem, olyan lett, amilyen. Majd pénteken kiderül, milyen a visszhangja. Kaptam tanácsot, hogy miért nem írom meg magyarul, és aztán fordítok. Nos ez azért nem működik, mert magyarul túl szépen fogalmazok ahhoz, hogy a japánom elégséges legyen a fordításhoz. Valamint a két nyelv annyira különbözik, hogy egyáltalán nem kevesebb munka fordítani, mint egyből megírni (persze magyarul és angolul "gondolkozom" közben). Valamint a hosszát illetően sem nyújt sok támpontot a magyar szöveg, lévén kanjival azért mások a dimenziók.
Végül egy érdekes, ámde szükségtelen adat az egyetememről: körülbelül harmincezer diákja van. Nem kicsi.
Itt van május elseje, / Énekszó és tánc köszöntse! - ami részemről esszéírásba fulladt. Ma - bár egész nap esett az eső, és semmi nem mutat arra, hogy rövid időn belül változna az időjárás - kirándulhattam volna megnézni a Kiotó környéki templomokat, de itthon maradtam. Van ugyanis ez az igen kellemes 9/11-i merényletről írandó esszém, amiből nekem még közel semmi sincs készen. Az elvárás 3000 karakter. Erről azt kell tudni, hogy világéletemben egyszer írtam ennyit (mármint japánul) az év végi gazdpol-beadandóm alkalmával még a gaidaion. Viszont akkor a makroökonómia-könyvem igencsak hathatós segítségével sikerült ezt a mennyiséget produkálni, ellenben most nicnsenek kifejezetten forrásaim. Természetesen megkaptuk az olvasnivaló újságcikkeket, mint arról szerintem már beszámoltam, de eléggé lehetetlen feladat azokat elolvasni. Sokmindent nem tudok tenni, próbálkozom az írással. Sajnos tudom régről, hogy rengeteg hiba van/lesz benne, és utálom, ha vackot kell beadnom, de nincs időm. Az vesse rám az első követ, aki mindig előrelátóan megírta a beadandóit jóval a határidő előtt...
Szemfüleseknek feltűnhetett, hogy a galéria színvilága kicsit megváltozott. Ennek oka egy verziószámváltás, a galéria a jóval több funkcióval rendelkező 1.5-ös verzióra frissült, és ezzel egyidőben új címre is költözött. A szolgáltatóm ugyanis felújította az előre telepített programkészletét. Természetesen az albumok képestl, kommentestől, számlálóstól a helyükön vannak, ugyanúgy elérhetők. Jelenleg azon dolgozom, hogy a bejegyzésekben kicseréljem a galériára mutató linkeket. Sajnos azonban a régebbi bejegyzések mivel ílyen-olyan kódlappal lettek írva, szereksztéskor tönkremennek az ékezetes karakterek a postokban...
Erre megoldás lenne a b2 rendszer helyett áttérni a szintén újonnan telepített WordPress rendszerre, viszont ehhez át kéne pakolnom a teljes blogadatbázist a designról nem is beszélve. És bár a WordPress egy kitűnő motor, jelentősen jobb a b2-nél, erre most sem időm sem kedvem nem nagyon van. Úgyhogy a blog marad a régiben. (Igen, a WordPress UTF-8 kódolást használ, tehát gond nélkül lehetne ékezetes karakter, cirill betű és kanji is akár egy hozzászóláson belül.)
Q: A fuzetben a Kyusho egyetem mutatta be magat. Felmerult bennem a kerdes, hogy minden egyetem ilyen sokoldalu, vagy csak veletlenul valasztottam ki egy fejlettet.
A: Gondolom a Kyushu Egyetemre gondoltál. :) Japánban az egyetemek teljesen mások, mint Magyarországon. Nem egy karjuk van, vagy adott esetben egy tudományággal foglalkoznak, hanem egy sokkal szélesebb skálán nyújtanak oktatást. Például a Kobei Egyetemnek van jogi, közgazdasági, mezőgazdasági, műszaki, sőt, még tengerészeti kara is. Ez a legtöbb japán állami egyetemre ugyanígy áll. Még csak azt sem lehet mondani, hogy reál vagy humán beállítottságú egy egyetem. Amikor a japánóráimra megyek, elhaladok a műszaki részleg folyékony nitrogén tartálya előtt, és láttam már overallos japán lányokat, amint ép flexszel (!) valami vasszerkezetet csiszoltak. Egyébként otthon is megfigyelhető ez a fajta portfóliószélesítés az egyetemek körében. A Közgáz ugye egyesült az Államigazgatási Főiskolával és a Kertészeti Egyetemmel, a BME meg elkezdett közgazdasági képzést is nyújtani, stb. Amerikában ilyenek még az egyetemek.
Tekintve, hogy megvolt a tárgyfelvétel, a hetem a következőképpen néz ki: Hétfő: (1) Angolszász jogrendszer (2) Informatikai alapismeretek Kedd: (1) Testnevelés (2) Japán III (társalgás és hallgatás utáni értés) (3) Bevezetés a jogalapú társadalomba (4) Német IA Szerda: (1) Menedzsment (BA) (2) Bevezetés a modern politikába Csütörtök: (1) Angolszász jogrendszer (2) Japán I (fogalmazás) (3) Az ember és a társadalmi csoportok Péntek: (1) Jogi-politikai alapismeretek (szeminárium) (3) Német IB
Ez elvileg összesen 20 kreditpont. Egy évben a maximális kreditszám 46, ami azért probléma, mert ha nem sikerülnek bizonyos tárgyak, akkor is "elhasználódnak" a kreditjeik, és nem lehet felvenni helyettük mást. Egy óra egyébként 90 perces, a szünetek általában tízpercesek és egy óra van a második és a harmadik óra között ebédelésre fenntartva.
Mellesleg érdekes dolgokat produkál az emberrel a japán élet. Előző héten álmodtam a következőt: egy koncentrációs tábor egészségügyi vizsgálatán vettem részt egy laktanyában. Ott volt egy egész csoport korombeli, de hogy kik, nem emlékszem. Mindenki nagyon kedves volt, és büszke voltam magamra, hogy értem a német beszédet, de érezhető volt a levegőben, hogy itt valami szörnyű fog következni. Úgyhogy gondoltam meglépek, és kikéredzkedtem WC-re. Bolyongtam egy kicsit, de nem találtam kiutat, és amikor el akartam surranni a vizsgálószoba előtt, észrevettek és visszatereltek. Eközben a többiek mind kész lettek a vizsgálattal. Az orvosok meg arról beszélgettek, hogy egy másik orvos fog engem vizsgálni, akinek a nevét nem értettem. De láttam a szemükben, hogy sajnálnak valamiért. Aztán megláttam az én orvosom, aki egy elmebetegnek tűnő szeleburdi ember volt és valami hasfelvágást emlegetett. Ekkor ébredtem fel... Azt hiszem megviselt a Sorstalanság olvasása és az egyetemi egészségügyi vizsgálat...
teljesen meglepődtem, amikor anya felhavott telefonon, hogy nem voltam-e a vonatbalesetben. Elsősorban azt nem értettem, hogyha ott a Skype, akkor minek hívnak rendes telefonon. A helyzet jól mutatja, mennyire vagyok jól értesült a japán eseményekben - sőt, az otthoniakban is. Kb semmiről sem tudok, mert nem nézek TV-t. Mindenesetre a hatvanas évek óta alegnagyobb japán vonatbaleset pont Osaka és Kobe között történt. 25-én, hétfőn egy JR (Japan Railways) vonat a Fukuchiyama vonalon Amagasaki mellett a kanyarban ledőlt a sinekről és belerohant egy házba. Az első kocsit szó szerint bepréselte a ház alá, a második körbecsavarodott az épületen a haramdik és a negyedik pedig összetorlódott a sínek mellett. Minden 9.16-kor a reggeli csúcs végén, úgyhogy a vonat tömve volt emberekkel. Jelenleg 89 halálos áldozatnál tartanak, de még folyik a keresés, a sérültek száma 400 felett van.
Japánórán ma bejött a tanár és közölte, hogy erről a balesetről fogunk beszélgetni. Felvett a TV-ből egy híradást és azt néztük. De előtte elmesélte, hogy ő pont ezen a vonalon lakik. Hétfőn reggel munkába indult - ilyenkor az Oszakai Egyetemen tanít- és pont a balesetet szenvedett vonat előtti vonatra szállt fel! Ha egy kicsit elkésik, akkor már csak a szerencsétlenül járt szerelvényt éri el...
Japán majdnem teljesen a vasúti rendszerétől függ. Nem szabályos otthoni értelemben vett vasútnak kell elképzelni, hanem inkább a HÉV és a MÁV keresztezésének. Az egész országot keresztül-kasul hálózzák a vasutak. Ezeken motorvonatok közlekednek, amelyeknek több fajtája is létezik, attól függően, hogy minden állomáson megálló vonatról vagy épp nagyobb állomásokat összekötő gyorsról vagy expresszről van-e szó. Mindezek a vonalak nem egy társaság kezében vannak, hanem a felszabdlat és provatizált JR valamint körülbelül kétszáz magántársaság birtokolja őket. Például Osaka és Kobe között háromféle vonattal is lehet közlekedni. A lassú, de olcsó Hanshinnel, a gyorsabb de drágább Hankyuval, és a leggyorsabbnak mondott, viszont drága JR-ral. (Nekem Hankyu-s bérletem van.)
A vezetők hatalmas streszsnek vannak kitéve, ugyanis a vonatok nem késhetnek. Japánnak van a világon az egyik legbiztonságosabbnak és legszervezettebbnek mondott vasúthálózata. A vezetők könnyen elveszíthetik az állásukat, ha a gondjaikra bízott vonat késik. A hétfői baleset vezetője egy 23 éves fiatal srác volt, aki túlszaladt az előző állomáson, és vissza kellett tolatnia. Ezt kompenzálandó az ívben megengedett 70km/h sebesség helyett 130km/h-val száguldott a vonattal. A TV műsorban a meghívott szakértő szerint ez magában nem biztos, hogy elég lett volna ahhoz, hogy megboruljon a vonat. Az sem lehetett gond, hogy a szerelvény tömve volt emberekkel. Legújabb vélemények szerint a vágány rossz állapota és az a tény, hogy a sineken kövek voltak játszhatott közre a szerencsétlenségben.
Amúgy a vonatokat felszerelik úgynevezett ATS-el, vagyis Automatic Train Stop rendszerrel. Ez érzékeli, ha a vonat a megengedettnél gyorsabban megy, és automatikusan korlátozza a sebességet, megelőzve ezzel az esetleges balesetet. A szerencsétlenül járt vonatba idén júniusban szereltek volna ilyet...
Valamint felújítottam a Portfolio oldalt is. Nem vagyok egészen biztos benne, hogy így is marad: mikor ránézek, csak 70%-ban tetszik és 30%-ban rossznak találom a jobb-bal egyensúlyt... mindenesetre egyelőre ilyen. Tipp, hogy ki van a képen?