sesam.hu

Engineering Manager | Trail Runner | Stockholm, Sweden

időjós

Azt hiszem simán lenyomom Nicholas Caget a Weather Man-ben. Ma megjegyeztem a Humorka Kocsmában, hogy itt nincs hó. Ehhez képest odakint stabilan havazik... A praktikus memóriahiány is a helyén van, szóval nem is értem miért nem az én életem filmesítették meg.

maga sztár?

Némi késéssel szoktam nézegetni a Megasztárokat. Egyrészt nagyon kellemes tehetséges magyarokat nézegetni, meg egyáltalán, otthoni arcokat, hangulatokat. Valamint kifejezetten jó műsornak tartom a Megasztárt. Itt álljunk meg egy kicsit, hogy elmagyarázhassam. Nyilvánvalóan egy kereskedelmi TV-adó pénzcsináló műsoráról van szó, az összes pimasz kereskedelmi TV-adós trükkel, amit csak ismerünk (és amit nem). Nyilván rengetegen dolgoznak a színfalak mögött, sokminden scriptelt, előre megrendezett, a szavazás ki tudja, mennyire pontos (mindenki által ismert legalább egy urban legend az SMS-szavazós műsorokról gondolom) és így tovább. De: van, amit nem lehet előre megrendezni, vannak hirtelen kitörő érzelmek, és van tehetség, ami mellett nem lehet elmenni. Showt csinálnak belőle, persze, de ez erről szól, nem? Így-úgy lehet rajta vitatkozni, hogy min van a hangsúly, valós énektudáson-e, vagy sem, nulla alapanyagból a sztárcsinálók sem tudnak dolgozni.

Valószínűleg sokat dob a műsoron nálam az a tény, hogy kivágott reklámblokkokkal nézem. Így pont jó. El tudom képzelni, milyen rétestészta-módban megy ez otthon.

Izgalmas lehet élőben a helyszínen látni...

The winner takes it all! :mrgreen:

the spirits within

Négy nappal ezelőtt megnéztem a papírt a falomon, és konstatáltam, hogy az ösztöndíj aláírásának határideje tizedike. Ma a tervezett ügyintéző körutam előtt ismét leellenőriztem ugyanazt a papírt, és immáron kilencedikére módosult a dátum. Csodás, ismét késve kapok ösztöndíjat, ezúttal azonban csak egyvalakinek köszönhetem... Hiába, nehéz is megkülönböztetni egy egyjegyű számot egy kétjegyűtől. Vannak akik diszlexiások, én lusta, feledékeny és impraktikus vagyok. Csak rohadt nehéz ezzel együttélni, főleg szálegyedül, amikor senki sem pofoz fel, hogy ne felejtsek el valamit.

Különben is miért az utolsó napon írok alá, amikor az ég szerelmére hát szünet van; egész álló héten nem csinálok semmit. Nem baj, előbb-utóbb ez oda vezet, hogy majd jól éhen halok, és kész... :evil:

kritika?

Elöljáróban: nem szoktam kritikákat olvasni. Túl sok bennük a spoiler. Ezzel úgy vagyok, hogy először csak egyszer lehet elolvasni egy könyvet vagy megnézni egy filmet. Ha lehet ezt szeretném olyan nyitottan és előítélet-mentesen tenni, amennyire csak lehet. Namost ha egy kritikát olvas az ember, az jó ha valamilyen mértékben képes egy objektív szemszögből bemutatnia szóban forgó művet. Ez magában hordozza, hogy a kritikus reflektál a tartalomra. Hogyan írhatja valaki egy film történetvezetéséről, hogy rossz, ha nem hoz példákat. A példa viszont spoiler. Innentől mielőtt megnézek valamit, nem szeretek elolvasni semmit sem róla. Majd én eldöntöm, nekem jó-e. Nem sajnálom azt a két órát egy filmre - annak ellenére, hogy a legtöbb negatív kritika végén olvasható, hogy ha jót akarsz magadnak, ne pocsékolj el x időt az életedből erre. Az a baj, hogy az én szememmel ő úgysem fog látni.

Emlékszem apa csak somolygott a felháborodásomon, amikor elmesélt valami interjút Rowlinggal, és hogy mi várható az utolsó HP-kötetben. Ki tudok akadni az ilyesmin, mert visszafordíthatatlan. Elfelejteni úgysem fogom. És az első olvasás mindig feszültség, izgalom, mert nem lehet tudni, hogy mi lesz. Lehet tippelni, morfondírozni, de _tudni_ nem. Azután lehet az olvasásélményt fonomítani újraolvasással, amikor az ember nem falja azért a lapokat, hogy megtudja mi lesz a következőn, és az azutánin. Észrevenni a finom trükköket, a hagyma külseje alatti további héjakat. Ha valamelyik szenmzációhajhász újság megírja nekem, mit várjak a következő oldalon, akkor mi értelme az egésznek. Akar a fene insider info-t, én csak olvasni akarok.

Ugyanez áll a filmekre.

Néha bele-beleolvastam a cinematrix-ba, de hamar elment a kedvem. Mondjuk amúgy is van egy affinitásom szeretni olyan filmeket, amelyeket a többség utál. Mindenesetre örültem, amikor kiderült, nem csak én tartom kritikán aluli-nak a cinematrixosok munkásságát. Kissé sok volt az a tizenkét kritikából tizenhárom fikázás. És miért kell egy jó filmbe is élcelődő nyelvcsapásokat fűzni. Nehogy már túl jót írjunk? Muszáj megmutatni, hogy azért itten az index a "legény a vásznon": olyan van, hogy jó, de elég jó sosem. És képesek elérni, hogy az egyszeri mozibajáró még rosszul is érzi magát, hogy neki ne adj' Isten tetszett ez a giccses vacak sekélyes unalomhegy. Annyi a bajom a dologgal, hogy az index mainstream, és szerintem sokan a cinematrixra alapozzák a véleményüket. Néhányan nem.

Amúgy... csak szerintem kezd túltengeni ez a spleen, hogy nem szabad túlságosan lelkendezni semmiért? Nem kúl... vagymi.

Akkor már maradok a bevallottan amatőr vagy hobbiból időnként kritizálóknál. Szigorúan az adott film megtekintése után persze.

8

Utópost, melyben átnyújtok egy virtuális virágot mindenkinek, akit illet. Mert ilyenek:
És itt van ez a lány, aki csupa fény.
Csupa-csupa szépség, csupa szív és szelídség.

Valamint ma hivatalos Vlad/Arkady-nap van. FYI :)

rant

A Krizsának már ne írj, az már nem up-to date. Egyébként fent van a www.szolnok.hu oldalon a keresett info! :)
(Önkormányzat-->E-Ügyfélszolgálat->Hivatali telefonkönyv)

Köszi. Sajnos már késő. Remélem lesz annyi eszük, hogy felbontják így is...
A szolnok.hu-t én is néztem. Nos, három eset lehetséges. 1) Túl alacsony értelmi színvonalam következtében képtelen vagyok megtalálni a menüt, vagy bármilyen linket, amivel el lehet navigálni az általad írt részre. 2) Valamiért nem jelenik meg nálam a fent nevezett menü, pl Flash. (Ezt próbáltam leellenőrizni forrásból, nem találtam semmit.) 3) Nincs ilyen menü.
Mindenesetre a site így is, úgy is gáz, mivel az átlagos felhasználó - én - aktív kereséssel sem talál meg rajta egy adott információt.

interaktív

Youkai:
Mondjuk ha nem megy a szerver mindig adnak kárpótlást, én anno múltkor kaptam 4 napot...
Tök rendesek, nem? Itt igazából arról van szó, hogy elutasítanak minden garanciát és felelősséget a termékükkel kapcsolatban. Példa: ez olyan, mintha vennél egy mikrohullámú sütőt, ami először nem működik, majd álltó helyében magától felrobban, rajtad súlyos égési sérüléseket ejtve, és leégetve a házad, viszont te mégsem perelhetnél, mert a termék készítője úgymond "mossa kezeit".

A külképviseleten történő szavazás érdekében a választások idején Japánban tartózkodó magyar választópolgároknak a magyarországi lakhely szerint illetékes jegyzőtől kérnie kell a külképviseleti névjegyzékbe való felvételét.
Igen, pont ezt írtam én is, nem? Ha valaki megtalálja nekem a neten, hogy ki Szolnok jegyzője, na az az igazi. Tudtam én, hogy fejből kellene vágni a közgyűlés összetételét mielőtt kijöttem...

Taoiésziszen
Cukor? Segíts magadon az Isten is megsegít!
Hm, nyitva maradt egy közhelyszótár az asztalon? :P
WTB GF lvl 18-24 slim-build PSpic lol

FoodLFG
az 100Mbites netér mennyit kell fizetned?
Az alapdíj 3.800JPY havonta. Mai árfolyam szerint az 6.573HUF

én igazából azt nem értem, hogy hogyan van kialakítva az infrastruktúra arra felé. ezek szerint az optikai kábelek már ottvannak és csak isp-t kell váltanod -mostmár kénytelen is vagy- ? esetleg van más választási lehetőség vagy csak ez az új isp maradt? japán más részein is ilyen a helyzet vagy csak nállatok lehet 100Mbps net? az előző neted milyen volt ?
A jelenlegi netem VDSL-alapú. tehát a koliba bejön egy valamilyen net, és azt szórják VDSL-el mindenkinek. Gyakorlatilag telefonkábelen jön egy modem segítségével, mint egy sima ADSL, csak nem aszimmetrikus, és jóval gyorsabb.

Az új ISP-m az OCN lesz, az optikai vonal pedig az NTT Nishinihon-é. A technológia pedig FTTH ha jól sejtem. Bát valószínű, hogy az FTTH magában foglalja, hogy a kolin belül továbbra is VDSL rendszerben osztják szét a netet.

Én eddig Tokyoban és Kobében laktam, itt mindig is volt mindenféle net. ADSL szerintem elég elterjedt Japánban, és az átlag ADSL 35Mbit körüli. Szerintem max a hegyekben nincs szélessáv.

EULA

Nemrégen valaki feljelentette a Romper Stompers nevű guildet a WoW-szerveremen. A guild vezetője egy nap kénytelen volt szembesülni a ténnyel, hogy nem tud bejelentkezni a játékba, és a postaládájában egy indoklás nélküli levélben értesítették, hogy a guild neve súlyosan megszegte a Használati Feltételeket. Csak miután rákérdezett a letiltás és átnevezés indokára derült ki, hogy: "The name had rather strong ties to neo-Nazi groups in certain countries and as such it was deemed inappropriate as a guild name, after some discussion between members of our staff. Please understand that we always take a great deal of caution when dealing with guild name violations since it often affect a number of people."

A Blizzard indoklása szerint a guild neve megegyezik egy nenonáci témájú filmmel: Romper Stomper
A filmről írt kritika alapján számomra rögtön furcsának tűnik, hogy miért is probléma ez a guildnév, hiszen párhuzamban emlegetik az American History X-el. Nem arról van tehát szó, hogy a film neonáci ideológiát propagálna vagy hasonló...

Különösen érthetetlen ez a fajta Blizzard-hozzáállás annak a fényében, hogy a guild vezetője - saját bevallása szerint -
1) csupán három hete vezeti a guildet, miután elődje lemondott. Maga a guild körülbelül kilenc hónapja létezik.
2) A guild fennállása óta senki sem panaszkodott eddig a névre, vagy olyan tevékenységre, megnyilatkozásra a tagoktól, ami a neonáci ideológia propagálásának számítana.
3) A guild neve a tagok szerint a South Park rajzfilmsorozat egyik epizódjában megjelenő karakter nevén alapul.
4) A guildnek bevallottan zsidó származású tagjai is vannak.
5) A döntés a guild vezetőjével való minden előzetes kapcsolatfelvétel és az érintett felek meghallgatása nélkül történt.

Ami engem rendkívül zavar ebben a kérdésben az az, hogy a játék előfizetéssel játszható. Az addig rendben van, hogy minden lehetséges eszközzel igyekeznek megakadályozni a gyűlöletkeltést egy olyan játékban, amelyet kiskorúak is játszhatnak, de szerintem kellene lennie egy limitnek, ameddig elmehet egy ilyen akció. Én például nem ismertem a kérdéses filmet, tehát sokáig nem is értettem, mire fel kellene átnevezni a guildet. Valamint láthatóan arról van szó, hogy maga az érintett vezető sem volt tisztában azzal, hogy a guild neve megegyezik egy film címével. Felmerülhet a kérdés, egyáltalán van-e jogi alapja a Blizzardnak az iylen akciókra. Lássuk.

A WORLD OF WARCRAFT(R) TERMS OF USE AGREEMENT (Felhasználási Feltételek) szerint:
"A. Rules Related to User Names.

Each user will either select a character name or allow the World of Warcraft software to automatically select a character name at random. Additionally, users may form "guilds" and such guilds will be required to choose a name for the guild. When you choose a character name, create a guild, or otherwise create a label that can be seen by other players of World of Warcraft, you must abide by the following guidelines as well as the rules of common decency. If Blizzard Entertainment finds such a label to be offensive or improper, it may, in its sole and absolute discretion, change the name, remove the label and corresponding chat room, and/or suspend or terminate your use of World of Warcraft.

In particular, you may not use any name:

1. Belonging to another person with the intent to impersonate that person, including without limitation a "Game Master" or any other employee or agent of Blizzard Entertainment;

2. That incorporates 'swear' words or which are otherwise offensive, defamatory, vulgar, obscene, hateful, or racially, ethnically or otherwise objectionable;

3. Subject to the rights of any other person or entity without written authorization from that person or entity;

4. That belongs to a popular culture figure, celebrity, or media personality;

5. That is, contains, or is substantially similar to a trademark or service mark, whether registered or not;

6. Belonging to any religious figure or deity;

7. Taken from Blizzard Entertainment's Warcraft products, including character names from the Warcraft series of novels;

8. Related to drugs, sex, alcohol, or criminal activity;

9. Comprised of partial or complete sentence (e.g., "Inyourface", "Welovebeef", etc);

10. Comprised of gibberish (e.g., "Asdfasdf", "Jjxccm", "Hvlldrm");

11. Referring to pop culture icons or personas (e.g. " "Britneyspears", "Austinpowers", "Batman")

12. That utilizes "Leet" or "Dudespeak" (e.g., "Roflcopter", "xxnewbxx", "Roxxoryou")

13. That incorporates titles. For purposes of this subsection, "titles" shall include without limitation 'rank' titles (e.g. , "CorporalTed," or "GeneralVlad"), monarchistic or fantasy titles (e.g., "KingMike", "LordSanchez"), and religious titles (e.g., "ThePope," or "Reverend Al").

You may not use a misspelling or an alternative spelling to circumvent the name restrictions listed above, nor can you have a "first" and "last" name that, when combined, violate the above name restrictions.

Tehát bizony megtehetik, sőt, igazából bármit megtehetnek amit nem szégyellenek, hiszen majdnem midnent be lehet magyarázni a fenti listába.

Ha már itt tartottam, gondoltam elolvasom pontosan mit is fogadok el én azzal, hogy játszok ezzel az online játékkal. Van egy úgynevezett EULA, azaz World of Warcraft End User License Agreement Kedvenc részeim:

9. Limited Warranty. Licensor expressly disclaims any warranty for the Game, including the Game Client and Manual(s). THE GAME, GAME CLIENT AND MANUAL(S) ARE PROVIDED "AS IS" WITHOUT WARRANTY OF ANY KIND, EITHER EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING, WITHOUT LIMITATION, ANY IMPLIED WARRANTIES OF CONDITION, DEFECTS, USE, MERCHANTABILITY, FITNESS FOR A PARTICULAR PURPOSE OR USE, OR NONINFRINGEMENT. The entire risk arising out of use or performance of the Game, Game Client and Manual(s) remains with the user. Notwithstanding the foregoing, Licensor warrants up to and including 90 days from the date of your purchase of the Game that the media containing the Game Client shall be free from defects in material and workmanship. In the event that such media proves to be defective during that time period, and upon presentation to Licensor of proof of purchase of the defective media, Licensor will at its option 1) correct any defect, 2) provide you with a product of equal or lesser value, or 3) refund your money. THE FOREGOING IS YOUR SOLE AND EXCLUSIVE REMEDY FOR THE EXPRESS WARRANTY SET FORTH IN THIS SECTION. SOME STATES DO NOT ALLOW THE EXCLUSION OR LIMITATION OF IMPLIED WARRANTIES OR LIABILITY FOR INCIDENTAL DAMAGES, SO THE ABOVE LIMITATIONS MAY NOT APPLY TO YOU.

10. Limitation of Liability. NEITHER LICENSOR NOR ITS PARENT, SUBSIDIARIES OR AFFILIATES SHALL BE LIABLE IN ANY WAY FOR LOSS OR DAMAGE OF ANY KIND RESULTING FROM THE USE OF THE GAME, INCLUDING, BUT NOT LIMITED TO, LOSS OF DATA, LOSS OF GOODWILL, WORK STOPPAGE, COMPUTER FAILURE OR MALFUNCTION, OR ANY AND ALL OTHER DAMAGES OR LOSSES. ANY WARRANTY AGAINST INFRINGEMENT THAT MAY BE PROVIDED IN SECTION 2-312(3) OF THE UNIFORM COMMERCIAL CODE AND/OR IN ANY OTHER COMPARABLE STATE STATUTE IS EXPRESSLY DISCLAIMED. FURTHER, LICENSOR SHALL NOT BE LIABLE IN ANY WAY FOR THE LOSS OR DAMAGE TO PLAYER CHARACTERS, ACCOUNTS, STATISTICS OR USER PROFILE INFORMATION STORED BY THE GAME AND/OR THE SERVICE. LICENSOR SHALL NOT BE RESPONSIBLE FOR ANY INTERRUPTIONS OF SERVICE, INCLUDING, BUT NOT LIMITED TO, ISP DISRUPTIONS, SOFTWARE OR HARDWARE FAILURES OR ANY OTHER EVENT WHICH MAY RESULT IN A LOSS OF DATA OR DISRUPTION OF SERVICE. IN NO EVENT WILL LICENSOR BE LIABLE TO YOU FOR ANY INDIRECT, INCIDENTAL, SPECIAL, EXEMPLARY OR CONSEQUENTIAL DAMAGES. Some states do not allow the exclusion or limitation of incidental or consequential damages, or allow limitations on how long an implied warranty lasts, so the above limitations may not apply to you.

11. Equitable Remedies. You hereby agree that Licensor would be irreparably damaged if the terms of this License Agreement were not specifically enforced, and therefore you agree that Licensor shall be entitled, without bond, other security, or proof of damages, to appropriate equitable remedies with respect to breaches of this License Agreement, in addition to such other remedies as Licensor may otherwise have available to it under applicable laws. In the event any litigation is brought by either party in connection with this License Agreement, the prevailing party in such litigation shall be entitled to recover from the other party all the costs, attorneys' fees and other expenses incurred by such prevailing party in the litigation.

A fentiek alapján tehát a Blizzard/Vivendi-t semmilyen felelősség nem terheli, ha a szoftver (játék) nem működik megfelelően, ha az online szolgáltatás (szerverek, stb) nem működnek megfelelően, ha a szoftver a felhasználó számítógépén károkat, adatvesztést okoz, ha a szervereken bármiylen okból adatvesztés történik, stb, stb...

És mindezt tetszik, nem tetszik alapon kötelező elfogadni ahhoz, hogy az ember játszhasson. Emellett kétlem, hogy bárki is elolvasná az EULA-t mielőtt bejelentkezik a játékba vagy egyáltalán feltelepíti a klienst. Természetesnek vesszük, mint egy újabb ablakot, ahol az "ok" gombra kell kattintani.

Ez Electronic Frontier Foundation (EFF) oldalán találtam egy cikket A User's Guide to EULAs címmel, ami pont ezekről az EULA-król szól. Ha az ember belegondol nincs más olyan termék, amelynek megvásárlásakor az ember ne kapna legalább limitált jogokat arra az esetre, ha a nevezett termék nem működik megfelelően, vagy az eladó cég nem teljesít bizonyos előre felvállalt feltételeket. A WoW esetén például ha nem működnek a szerverek, ha valakinek "véletlenül" eltűnik a karaktere a szerverről, ha a Blizzard/Vivendi sorozatosan képtelen játszható sebességű szervereket biztosítani, nem történik semmi. Nem felelősek. Nem kötelezhetőek semmire.

Mint ahogy az az új instanced dungeon, az Ahn'Quiraj kapuinak megnyitásakor történt. A "world event"-ként beharangozott esemény alatt - előre látható módon - a terület szerverei nem bírták a terhelést, gyakorlatilag játszhatatlanná téve a játékot, és a nagy többség számára elérhetetlenné tették a beígért tartalmat. Persze ez ellen sem tehet semmit az egyszeri játékos, mert a Blizzard/Vivendi nem köteles a szolgáltatás rossz minősége esetén semmit tenni.

Amellett, hogy a felhasználók irányában nem ismernek el semmit, a maguk számára hihetetlen jogokat biztosítanak. Az EULA elfogadásával az ember beleegyezik, hogy egy rejtett, Warden nevű programot futtasson a játék, amely - állítólag - az illegális, harmadik fél által írt modifikációkat hivatott kiszűrni: A New Gaming Feature--Spyware. A Felhasználási Feltételek releváns pontjai:
C. Blizzard Entertainment has the right to obtain certain identification information about your computer and its operating system, including the identification numbers of your hard drives, central processing unit, IP addresses and operating systems, for identification purposes without any further notice to you.

D. Blizzard Entertainment has the right to obtain "non-personal" data from your connection to World of Warcraft in order to make certain demographic assumptions regarding the users of World of Warcraft without any further notice to you.

E. In order to assist Blizzard Entertainment to police users who may use "hacks," or "cheats" to gain an advantage over other players, you acknowledge that Blizzard Entertainment shall have the right to obtain certain information from your computer and its component parts, including your computer's random access memory, video card, central processing unit, and storage devices. This information will only be used for the purpose of identifying "cheaters," and for no other reason.

Mindezt azon az alapon, hogy kiszűrjék a csalásokat. Hogy ezek az adatok hová kerülnek, ki láthatja őket, és egyáltalán, mi az a "non-personal data", arról nincs információ.

És ha valaki furcsállotta, hogy nem talált észak-korai játékost:
16. Miscellaneous.

The Service is further subject to United States export controls. No software from this site and/or service may be downloaded or otherwise exported or re-exported (i) into (or to a national or resident of) Cuba, Iraq, Libya, North Korea, Iran, Syria or any other country to which the U.S. has embargoed goods; or (ii) to anyone on the U.S. Treasury Department's list of Specially Designated Nationals or the U.S. Commerce Department's Table of Deny Orders...

különös kegyetlenséggel

Sokkterápiát tartanak a japánok. Először egy levéllel szembesültem, amit a jelenlegi internet-szolgáltatóm küldött, melyben közlik, hogy április elsejével megszüntetik a szolgáltatásukat a kollégiumban. A'la hirtelen felindulásból és minden különösebb ok nélkül. Majd a modemet adjuk le lent az officeban. Tulajdonképpen úgyis le akartam mondani őket, mert rendeltem ugye csekély 100Mbites optikai netet kábelTV-vel. Viszont eme új ISP, az NTT Nyugat-Japán is felhívott, melyben közölték, hogy sajnálják, de sok az új előfizető, szóval legkorábban is április második felében tudják egyáltalán elkezdeni kiépíteni a koliban a bázisállomást/routert, stb. (Értsd: ebből net jó ha májusban lesz.) Úgy érzem magam, mint akinek egy hónapra amputálni fogják a lábait... Mi a lilahagymát fogok én csinálni addig?

Más kérdés, hogy sokszor hiába van Internet. Ahhoz, hogy az ember külképviseleten gyakorolhassa a szavazati jogát egy kérvényt kell eljuttatni a lakóhelyén illetékes jegyzőnek. Nosza, kutassuk fel Szolnok Megyei Jogú Város Jegyzőjét. Nos, a magyarország.hu-n nincs ilyen irányú információ, és az önkormányzat weboldalának is a szolnok.hu linket adja meg. Ez utóbbi úgy néz ki, mintha két lelkes általános iskolás ganbarta volna össze valamikor a kilencvenes évek elején. Információ itt se sok van. Barátunk, a Google a szolnok megyei jogú város jegyzője keresőszóra elsőként egy 2001-es panaszlevél online változatát dobja ki, a szolnok megyei jogú város önkormányzata pedig a vendegvaro.hu releváns oldalát hozza le, ahol cím van, de a jegyzőről továbbra sem tudunk meg semmit. Hát gratulálok, kedves lakóhelyem. Ennyit az elektronikus ügyintézésről és az önkormányzati IT-ről. Végül ezen a teljesen irreleváns oldalon találtam egy nevet (Dr. Krizsa Sándor). 2003-as adat ugyan, remélem még nem váltották le. (A magyarország.hu-n is a krizsas@szolnok.hu cím szerepel. (Vérszagra gyűl az éji vad, tessék spambotok, ennivaló! ;) ))

A limonádé jó ötlet, de kell bele cukor, különben csak savanyú az is.

és megint

"Én tudom, nem sok mára,
Én tudom, jobb is járna, és ígéretről nem volt szó
De tudod, nem hat rám ma a világ fontossága
Hát ne is nézz most hátra, csak hitesd el, hogy egynek jó
"