let`s teaching
Voltam Ági helyett tanítani nemrégen, és újabb "értékes" tapasztalatokkal gazdagodtam a helyi idegennyelv-oktatás módszertanát illetően. Egy három tizenöt évest tartalmazó csoportban például társalognom kellett volna. Namost ehhez képest bár vért izzadtam, hogy szóra bírjam őket: egy sima eldöntendő kérdésre is csak lehajtott fejjel ganbartak, de egy hang nem sok, annyit sem nyögtek ki. Nyilván én az oktatást mint olyat elsősorban a fogadóoldalon tudtam eddig megtapasztalni, de ennyire csak nem tanítok rosszul. Sőt azt is megértem, ha valaki szégyenlős, de így - szerintem - macerás nyelvet tanulni. Egy kicsit.
Aztán olvastunk egy kicsit, és elkövettem azt a hibát, - ó mily' szörnyűség! - hogy belekérdeztem a szöveg tartalmába. Óborzalom. Rögtön rám lett pirítva, hogy itt nem ezt kell csinálni. A cél az, hogy szépen, megfelelő kiejtéssel és hangsúllyal olvassák a szöveget. Érteni nem kell, minek azt. (Én úgy éreztem magam, mint akit szíven lőttek.) Najó, nekem ez easymode, akkor olvassunk...
A kicsikkel pedig sztenderd teszteket csináltatnak. Itt is meglepődtem, a tankönyv releváns fejezetének átolvasása után mint a villám nekiestek a feladatgyűjteménynek, és alapértelmezett programozásuk szerint töltötték a feladatokat. Csoda, hogy nem gyulladt ki a ceruzában a grafit. Utána mikor ellenőriztem, ismét feltűnt, hogy ebben az esetben sem átgondolt feladatmegoldásról volt szó, hanem rutinproblémák repetitív megtanultad-visszaköpöd készségéről. Valamint érdekesség, hogy a feladatsoron nem csak az összpontszámnak, hanem a megoldásra szánt időnek is van rubrika.
Épp akkor érkezett meg egy valamilyen sztenderdizált teszt eredménye is japán nyelvből és matematikából. Már nem is lepett meg, hogy a gyerekekről egyenként, feladattípusra lebontva még grafikonok, progress chartok is vannak. Ehhez képest az év végi vizsgák kiszázalékolása, amit nem egyszer gépeltem anyának, komolytalannak tűnik.
Azt hiszem, értem mögötte a logikát, van a tatemae (az élmélet, a külvilágnak szóló üzenet), azaz hogy mindenki milyen jól teljesít, nem hagynak lemaradni senkit, mindenki ganbar, milyen jó az oktatásunk, és a honne (a szőnyeg alá söpört valóság), azaz hogy ezek olyan egységes feladatlapok eredményei, amit x éve éjt nappallá téve sulykolnak a szerencsétlen gyerekekbe, úgyhogy mára már álmában is 80% fölött megírja a legalacsonyabb képességű diák is...
Nyilván én egy közhelyesen individualista nyugati szemüvegen át nézem ezt az egészet, de minden kulturális nyitottságom kevés ahhoz, hogy megértsem, miért jó, ha nem értik, amit csinálnak. Vagy csak titkolják?