Nyúlcipőbolt Budai Trail L
Az év utolsó versenye nem egészen úgy alakult, ahogy elterveztem.
“Aki keménykedni próbál, a Börzsönyt választja holnap, aki gyorsnak érzi magát, vasárnap versenyzik a B-T-n.”
— Lőrincz Olivér
Valóban egészen más ez az útvonal a Budai-hegyekben, mint a Börzsöny vagy a Naszály vad kaptatói. Ehelyett inkább az volt a jellemző, hogy aljasan lankás emelkedők követték egymást, amik jó hosszú ideig tartottak. Tényleg lehetett csapatni, ha valaki bírja.
A start után próbáltam lépést tartani az első harmaddal, akik talán kicsit túl gyorsak voltak nekem, de a pulzussal nem volt gond. Reggel még inkább lefagyasztott volt a talaj, ahogy emelkedtünk, egyre több hóval. Az első emelkedőket még meg is futottam rendesen.
Azután 6km körül már a lefelé zúzáskor csúsztam egyet a jégen, elgáncsoltam magam, és kicsit ráestem a vállamra (ráadásul a végén, amikor már nem is lejtett nagyon). Ez egyrészt felbosszantott, illetve közben lehagytak azok, akiket már a korábbi versenyekről ismertem, hogy hasonló tempókat megyek velük. Kellett egy kis idő, amíg ezt sikerült megemészteni, és visszakerülni abba a mentális állapotba, hogy alapvetően jó ez, élvezni sem ártana közben.
Közben folyamatosan vetkőztem: előbb kesztyűt tettem zsebre, majd elhagytam a sálat és a sapkát is. Utóbbiakat a vállam kicsit kitekerve sikerült úgy begyömöszölni hátra a zsákba, hogy nem kellett levenni.
[caption id="attachment_4751" align="alignnone"]
A Nagy-Szénáson eléggé fújt a hideg szél, jó szolgálatot tett a kapucni[/caption]
Annyi előnye volt a pusztulásnak, hogy elengedtem a versenyzést, ha úgy volt, nem szégyelltem belesétálni az enyhébb emelkedőkbe is. A Nagy-Szénásról lefelé már egészen elfogadható tempó sikerült. Az is tetszett, hogy a puha pohár, amit még a rajt előtt vettem hirtelen felindulásból, mennyire hasznos a frissítőponton, ti. hogy nem a soft flaskot kell kiműteni és pohárként használni. Sok időt lehet ilyesmivel is spórolni.
Még nyáron a melegben bejártuk az M táv útvonalát, úgyhogy kicsit meglepődtem, hogy az L elkerüli a kilátót. A táv második felében igazából jól elvoltam a futással, kicsit kevesebb futóval találkoztam, a körülöttem lévőkkel meg nagyjából egy tempót mentünk.
Az utolsó frissítőponton még kértem egy kulacsnyi vizet, ami utólag teljesen fölösleges volt, nem is ittam belőle, és bőven elég lett volna a meglévő folyadékom. Csak az idő ment vele.
[caption id="attachment_media-137" align="alignnone"]
Nem egészen tudom, itt mi történt a hajammal 😂[/caption]
Két kellemetlenebb rész maradt hátra. A végeláthatatlan és emelkedős erdészeti út már az M táv része is volt, így az nem lepett meg. A végén viszont, mikor lejöttünk a hegyről a reggel még fagyott föld helyett egy óriási dagonya várt Telki határában. A nap felolvasztotta, az S és M távosok pedig jól megdagasztották nekünk. Pedig addig egészen szépen tisztán sikerült tartani a cipőt…
Ekkorra már elkezdett görcsölni a jobb vádlim is, gondolom a jégen, sárban csúszkálás miatt. Itt többen is utolértek, és már a faluban az aszfalton sem ment annyira a célba sprintelés, ahogy azt szerettem volna.
Az utolsó öt kilométeren már úgy számoltam, elfelejthetem a három órán belüli teljesítést, ehhez képest 2:56:35 lett (férfi 81/148, összetett 99/208). Talán gyengülés a Mátrához vagy a Naszályhoz képest, de itt legalább szép egyenletes volt a pulzusom, és kevésbé is néztem ki szarul utána. 😅