Ökofutás Naszály Trail M
Az idei utolsó előtti versenyre úgy készültem, hogy a megboldogult Futóblog 2013-as beszámolóit olvastam. Rettentően hasznosak voltak!
"A mezőny középső, hátsó felének ez nem egy futóverseny volt, hanem az Erdei Kirándulás és a Brutálfutás kegyetlensége." — DK
"Tovább futva egy sráccal váltottam pár szót, aki azt mondta, hogy jön még egy kemény emelkedő, nem lesz hosszú, de ez lesz a legkeményebb. Mi van? Még nem vagyunk fent? He?" — Szuflavéder
"Futás közben azon gondolkodtam, hogy akik most ismerkednek a terepfutás szépségével, azok megkapják rendesen, úgy az eszenciáját. Ez egy nehéz technikás pálya, kellően sok sárral." — Szasza
A fentiek sikeresen elkergették minden megmaradt illúzióm, hogy ez egy laza verseny lesz, és a hétvégére beígért esők sem maradtak el. Lehet, azért, mert Csanya ezúttal nem szervezőként, hanem sima mezei futóként vett részt… megfordult a vudu.
Az útvonal első harmadát ismertem csak, hiszen voltunk itt a kéktúrán Fannival. Már vártam a rézsútos kapaszkodót a Naszályra. Mondjuk ha a többi részét is bejártuk volna, akkor lehet, hogy mégsem nevezek. Így is áldottam az eszem, hogy a közepes táv mellett döntöttem végül, és nem akartam két kört futni.
Ekkora dagonyában még tényleg sosem mentem. Azt, hogy egy emelkedő mennyire pusztít el, már sikerült megtapasztalni, most ehhez jött, hogy milyen, amikor nincs fogás a talajon, és nem csak azon múlik a sebesség, hogy mennyire emelkedik, vagy lejt, hanem hogy mekkora tócsák vannak, vagy mennyire vizes a kő. Sokszor szerettem volna gyorsabb lenni, de nem ment.
Az első frissítőponton nagy derültséget is keltett a megjegyzésem, hogy ennyi sarat én még csak a tévében láttam.
Pszichésen rosszabbnak tűnt, mint ami lett a végén, mert a középmezőnyben fejeztem be, de az utolsó harmadban már tényleg nagyon küzdelmes volt minden kilométer. Hiába, a sár kinyírja a lábat: kicsúszik, nehéz elrugaszkodni, plusz terhet ró az izomzatra.
Ezek után még jobban tudom tisztelni az első két UTH célba érkezőit. A tavalyi harmadik verseny teljesen száraz körülmények között zajlott, de az első kettő pont ilyen saras volt.
Pozitív élményként viszont az szolgált, mennyire jól teljesített a Nike Air Zoom Wildhorse 4. Nagyon jól fogta a talajt, csak az igazán folyós sárban csúszott meg. Ahogy egyre instabilabbnak tűnő lépéseknél is megtartott, úgy kezdtem el benne egyre jobban bízni. Az egész verseny alatt egyszer sem estem el.
A végén a célban megkértek a szervezők mindenkit, hogy vegye le a cipőjét. Bár az egész terasz tele volt irgalmatlanul sáros lábbelikkel, szerintem csak a mi két párunk Fannival volt Nike. Pedig úgy vélem, erre a négyes sorozatra nagyon beért a Wildhorse, megéri kipróbálni.
Az eredményemmel közepesen vagyok elégedett. A 3:19:19 az 53. helyre, férfi mezőnyben a 43-ra volt elég. (Azért gondolom, hogy hasonló lehetett a 2013-as versenyhez az idei, mert Szasza a 2:36-tal idén is negyedik lett volna.) 116 induló volt egyébként, és tizenöten neveztek úgy, hogy végül nem álltak rajthoz.