Hello! De régen találkoztunk. Hogyhogy itthon? Na, és milyen Japán? Nameg a japán csajok, azok tök szépek, biztos megvolt egy-kettő! Nekem elmondhatod. Hm, lehet csak a világítás, de kicsit mintha sárgábbnak tűnnél. Haha. A szemeid is mintha húzottabbak lennének. Tényleg, és tudsz japánul? Mondjál már valamit! Fúj, és ettél nyers halat? Tudtál pálcikával enni, vagy volt villád? Én imádom ám Japánt, rajongok a kultúrájáért. Nem semmi, hallod, irigyellek: neked el van rendezve az életed. Na csá!

Lisa Hannigan, nuff said.

In advance, I’d just like to show this. This is how high the bar was set:

I stumbled upon The Gathering while I was in Japan only a few years ago and couldn’t stop listening to them. But then Anneke left the band and first there was a lot of silence and uncertainty then the announcement of Silje joining and some new songs posted to MySpace. Which, actually, failed to convince me.

My thoughts were mixed. Somehow the singing voice wasn’t distinct or powerful enough. The heavily guitar-driven sound a little mushy. I couldn’t pick a favourite song from The West Pole either. I was sticking to the old albums for a while.

Not that all this could stop me from going to their show yesterday.

The warm-up band, Autumn, was okay, but I haven’t done my research and didn’t know any of the songs. But then The Gathering took the stage and I was reduced to a fanboyish existence. I knew the rest of the band from all the live DVDs, but Silje was a surprise: she almost looked fragile, contrary to what I expected. She was much more likable at barely an arm’s length than on the band pictures. (Some people chose seats but I went right up to the stage, first line. Basically I was at Marjolein’s feet.)

About half of the songs played were not from The West Pole, rather from previous albums. I knew that they rehearsed old material with Silje but I wasn’t expecting this many. No complaints of course, it was beyond belief rocking out to Saturnine.

I’m also not really sure what transformed me… maybe listening to TWP tracks live or Silje’s non-studio voice… anyway for one I grew to like new material and I wholeheartedly accepted the lead singer swap. I’m Team Silje now.

Just listen to this:

I disagree with @kelt that The Gathering only used to be cool five years ago. They are still going strong after twenty years and they are still very cool, thank you very much.

Surprisingly few attended though: the place was only a little more than half full. I wasn’t looking back too often, nevertheless I think we, the audience, managed to make up with enthusiasm what we lost with numbers. Time will tell, I hope the lower interest won’t prevent or delay a return. I can’t speak in anyone else’s name but I was left craving for more in the end, even though we got two encore songs (Leaves) not just Travel which was on the setlist.

Probably I was the only person wearing a turtleneck in the history of rock gigs.

A Cars folytatásáról ír a filmbuzi, és a képen japán felirat van:

Én persze nem bírok ilyenkor magammal, és érekel, mi az. A 禁エンスト nem mondott semmit ugyanis.

Nos, tipikus japán logika. Az エンスト két részből áll: エンジン・ストール azaz engine stall. Első két-két katakanából lesz az エンスト, az “angol” szó, amit egy anyanyelvű se ért meg. A 禁 meg a tiltás jele. Innentől kikövetkeztethető, hogy a reklámtábla levágott végű angol felirata a No Stall lenne.

Igen, szerintem most már így maradok.

Én is ezen gondolkodtam amúgy, hogy valószínűleg gáz lenne arról sírni, mi más vagy rosszabb itt, mint Japánban. (Főleg, hogy odakint meg arról panaszkodtam, ami ott volt vacak.)

Akartam például írni Kőbánya-Kispestről, hogy milyen iszonyatosan füstös az óriási dohányozni tilos táblák sora ellenére. Még képet is csináltam, amin mondjuk nem sok minden látszik.

Ennek ellenére KöKin tíz várakozó utasból kilenc szájából lóg a cigi, és mindezt – főleg télen – a zárt felüljáró folyosón csinálják. Amúgy az állomás egész területén, peronostul-várótermestül, tilos lenne. Sokszor persze elég ránézni a bagózóra, hogy kiderüljön, fölösleges lenne felhívni a figyelmét a szabályra: az a kis agykapacitás elmegy a vegetatív szolgáltatásokra. Viszont gyakran látni teljesen értelmes illetőket is, akik nagyívben tojva a tiltásra eltökélten pöfékelnek. És ezt lehet hisztinek tekinteni, de nevetséges, hogy nem tudok úgy hazajutni, hogy ne legyen átható füstszaga a ruházatomnak.

Persze van nagyobb baja is a vasútnak általában, minthogy ki cigarettázik az állomásokon. Mindenesetre a csavaros kiflik és az állandó lakosok mintha ki lettek volna paterolva. Kíváncsi leszek, hogy amikor ha befejeződik a felújítás, mi lesz az állomásból.

Aztán a Blaha aluljáró hajléktalanai is kevésbé high-techek, mint japán társaik.

Kicsit macerás, hogy hatra érek haza, így nem lehet futni.

Mára akut mozgáshiányom odáig fajult, hogy a nem túl ideális időjárási körülmények ellenére elindultam este felfedezni a Margitszigetet, mint a legközelebbi helyet, ahol futni tudok. Mivel Japánban lettem Nike+ addikt, még sosem volt alkalmam szigetkörözni. Talán gyerekkoromban voltam ott szülőkkel…

A hídépítés miatt a villamos nem áll meg, és rögtön az alagút, amivel át lehet jutni a híd másik oldalára sokkhatásként jelentkezik, ugyanis vaksötét van benne, valamint hólé és rácsok. A Quakeben lehettek ilyen depresszív és baljós pályaelemek.

Én balga amúgy reménykedtem, hogy az egész futópálya ki van világítva, de persze nem, csak egy része. Bár így utólag visszagondolva Japánban sem volt nagyobb világosság esténként, ott valahogy mégis nagyobb biztonságban éreztem magam.

A hótakarítást sem vitték túlzásba. Igaz, amikor főútvonalakon áll a tízcentis hó, nem elvárható, hogy egy makornyi megszállott kedvéért nekiálljanak rekortánt söpörni. Valami géppel lenyomattak két-három sávot, és annyi. Természetesen a viszonylag sima talpú futócipőben korcsolyázni lehetett rajta.

Sok futóval nem találkoztam, de meglepetésemre mindenkinek volt futónadrágja. Fáztam is a melegítőmben, aminek csak a nevében volt meleg. Most vagy csak a felszereléssel rendelkező őrültek futnak ilyenkor, vagy mindenki jobban áll, mint én. Ilyenkor telente igencsak megdől az általános tévhit, hogy a futás olcsó sport.

Hogy a pálya startvonalához hogy lehet eljutni, azt nem sikerült kiderítenem, ugyanis a Futócentrum mögött van konkrétan. (Valaki tapasztaltabb?) Én a buszfordulónál léptem be a körbe, ami a képen körülbelül az első kilométernél van.

Aztán annyira megtetszett a dolog, – nameg ha már kibumliztam odáig, csak nem fogok rongyos öt kilométernél megállni – hogy két kört toltam le. A Nike+ chip szerint ez kereken 10 km, a hivatalos táv pedig 10,6 lenne, de nyilván a hóval borított rekortánt lehetetlen volt követni. Majd kevésbé havas időben újra bemérem.

A megelőzötteim között egy japán párocska is volt, a Green Dayen át hallottam a lányt, hogy ええぇぇ〜！

Mit Rotkäppchen:

Angelday autós élményeihez +1.

Kecskeméten történt, nagymamám lakótömbje mögötti parkolóból kellett nagyívben balra ráfordulni egy keresztező útra. Általában itt mindig hosszabb időt kell várni, mert mindkét irányból jönnek autók szinte folyamatosan, illetve valahogy mindig úgy alakul, hogy csak az egyik oldalról tiszta az út. Súlyosbította a helyzetet, hogy a hótakarítás teljes mellőzése miatt az egész kereszteződést tizenöt centis hó borította, így kilőni se nagyon lehetett egy-egy lyukban.

Mögém beállt egy középkorú férfi, napszemüveg, ha jól emlékszem BMW, de nem új darab. Jobbra akart kanyarodni, de annyira nem mentem előre, hogy elférjen mellettem. Tíz másodpercet bírta az állást, aztán rákönyökölt a kürtre, és a tükörből jól lehetett szájról olvasni, hogy nem szerenádot énekel épp nekem. Előreevickéltem, és beszuszakolta magát mellém, hogy elkanyarodjon, de azért még balra tekintve jól lehülyézett.

Nyilván jó, ha van annyi hely, hogy jobbra kisívben beférjenek az autók, ne kelljen kivárni a balra kanyarodókat, de például ebben az esetben nem mehettem be a kereszteződésbe teljesen, ugyanis a befelé jövők sem tudnak egy helyben 90 fokot fordulni.

Rólam sem fogják megmintázni a türelmes autóvezető szobrát, sőt, de mondjuk tülkölni és hangosan anyázni nem szoktam, még akkor sem, ha kirívóan béna a másik fél.

Szóval közben viszonylag gyorsan sikerült megszereznem a gépem. Igazából meg is lepett, milyen kooperatív volt a vámhivatal: egy iskolalátogatásival igazoltam, hogy Kobében tanultam, és írtam egy nyilatkozatot, hogy már legalább fél éve használom a számítógépet. Ehhez képest én arra számítottam, hogy majd minden állításom megkérdőjelezik majd, és többféle hivatalos szervtől kell majd igazolást beszereznem, esetleg megbukik az egész azon, hogy nem voltam a japán címemre állandó lakosként bejelentve. Minderre nem került sor, hanem körülbelül háromnegyed óra ügyintézés után átvehettem a csomagom.

Amúgy ha valaki hasonló helyzetbe kerülne, az idevágó vámszabályok szerint a következő feltételeknek kell eleget tenni a vámmentességhez: legalább 12 hónapos tartós külföldi tartózkodás, a behozandó árut legalább fél éven át a származási országban kell használni, valamint az import nem lehet kereskedelmi célú, csak magán.

Az iMac megérkeztének folyományaképp végre szinkronizálni tudtam a telefonom és az iPodom, hiszen ezek az asztali gép iTunesához voltak hozzárendelve. Így rögtön lendületet kaptam további futáshoz is, hiszen bár nyilvánvalóan a testmozgás a lényeg, az én geek lelkemnek mégis kell, hogy a nikerunning.com díszes Flash chartjain követhessem nyomon a munkámat. Ráadásul GhostPunk a Twitterről meghívott egy barátságos “ki fut többet” versengésre, úgyhogy muszáj volt a hideg ellenére kicsit aktivizálni magam.

Sokan elhűlnek (jaj), hogy ezekben az ordas mínuszokban hogy lehet futni. Nos a helyzet az, hogy nem nagyon fázom sohasem: a réteges öltözködés és a folyamatos mozgás melegen tart. Egyedül a lábam szokott kihűlni kicsit, de ez nem is csoda, hiszen azt csak egy szál melegítő fedi általában, ellentétben a póló-pulóver-dzseki kombóval fent. Nyilván valami téli futásra optimalizált lábtyű nem ártana, de ahhoz bankot kéne rabolni.

Sokkal kellemetlenebb volt, hogy a kertvárosi jellegű utcáink a következőképpen néztek ki a napokban: alul eljegesedett vagy letaposott kemény réteg, amit vagy kicsit olvadt latyak vagy fagyott porhó fedett. Namost ezen futni az én kis alapvetően nyárias jellengű sima talpú cipőmben olyan volt, mintha a strand homokjában kellene előre jutni, vagy tükörjégen szaladni. Úgyhogy sebességrekordokat nem fogok megdönteni mostanság, de legalább – remélem – rövidebb távon is nagyobb izommunka megy végbe.

Amúgy kedves Nike, ha ezt olvassák, megtámogathatnának mondjuk egy pár cipővel cserébe a marketingért, mert az enyémen már konkrétan egy lyuk is található, amin bejön a hó.

Ha valaki a fentieket olvasva kedvet kapott csatlakozni a challengeünkhüz, azt még megteheti, mondjuk itt kommentet hagyva, vagy emailben. Figyelem: Nike+ chip szükséges.