TCS Lidingöloppet
Ez a futás egy nagyon érdekes keveréke volt az utcai és a terepversenyeknek. A rendezés, a résztvevők száma, a szakaszos indítás és a frissítés egészen olyan volt, mint egy városi futóversenyen. Pár nagyon rövidke kivételtől eltekintve viszont végig ösvényeken vezetett az út erdőn-mezőn át, és bár nagy mászások nem voltak, a hullámzással némi szintkülönbség is összejött.
Lidingö egyike a Stockholmot alkotó szigeteknek. Amolyan helyi Nagykovácsi, sok az erdős rész, főleg családi házak vannak, és ide költözöl, ha rengeteg pénzed van: azt hiszem, az ABBA tagjainak is itt van házuk. A versenyt a helyi mezei futó valamint sí- és tájékozódási futó klubok rendezik. A tradicionális táv, amin én is indultam 30 kilométeres, bejárja a sziget nagy részét.
Még pénteken eltekertem a rajtszámért, mert beijesztettek, hogy majd rengetegen akarják felvenni aznap. Persze nem lett volna gond, de sebaj, a kerékpáros infrastruktúra elég szuper a városban, ezen az útvonalon is végig jól kiépített és karbantartott bicikliúton lehetett közlekedni. A versenyközpont a helyi sportpálya volt, de mint kiderült a rajt másfél kilométerrel arrébb egy hatalmas mezőről történt.
Szeptemberben még tartott a korlátozás, hogy csak bizonyos számú fővel lehet kültéri rendezvényt tartani, így nagyon precízen tízperces bontásban lettek rajtcsoportok kijelölve. Utcai versenyekhez hasonlóan zenés bemelegítés után indultunk el a körre. Mivel az útvonal minden évben ugyanaz, és ez amolyan legendás verseny, egész évben kint vannak az állandó kilométerjelző táblák, sőt, minden szakaszról van egy kis leírás is, hogy miért érdekes. Skandináv rendszer szerint nem a megtett, hanem a hátralévő kilométereket tüntetik fel.
A pálya kifejezetten jól futható, kaviccsal felszórt vagy egyáltalán nem technikás erdei ösvény. Kő, gyökér nem nagyon akadályoz, és a szintkülönbség sem számottevő. Általában lazán hullámzik az útvonal, pár méter fel, pár méter le, így gyűjtött össze 446 méter szintemelkedést a végére a Suunto nekem. A legmagasabb pontját is érintettük a szigetnek, ami kemény 48 méterrel van a tengerszint felett. A hosszabb emelkedők alján vagy a tetején a szponzorok települtek ki sátrakkal, és DJ-k szolgáltattak aláfestő zenét, de szerencsére a táv nagy részén az erdő háborítatlan csendje volt inkább a jellemző.
Összesen hat frissítőpont volt felállítva az útvonalon, szintén klasszikus utcai versenyekhez hasonlóan poharakba töltött vízzel, izóval, később kólával és banánnal. A poharak újrafelhasznált papírból voltak, és kosarakba lehetett dobálni őket használat után. Ezt mindenki nagyon komolyan is vette, nem volt össze-vissza mindenfelé hajigálva a szemét, mindenki szépen a szemeteseket használta. Egyéb hulladékoknak, például gélek tasakjainak, pedig kilométerenként volt kitéve gyűjtő.
Szurkoltak is, például ahol a pálya elhalad a versenyközpont mellett egy öböl partján, de a kedvencem a pár volt, akik kiültek az erdei házuk teraszára egy hangszóróval, és nyomatták a rock’n’rollt. A szikrázó napsütés és 14 fokos meleg nem csak a futóknak kedvezett.
Az elején mindent megfutottam, de a verseny második felére eléggé elfáradva belesétáltam az emelkedőkbe. Ennek ellenére is 3:12’31” lett az időm, amivel mérsékelten elégedett vagyok; azért jóval gyorsabban is végig lehet ezen a pályán menni. De ez egy csodálatos verseny, kiváló szervezéssel és nagyon kellemes útvonallal, úgyhogy biztosan megyek még javítani.
Csak saját képeim vannak, mert bár voltak hivatalos fotósok, és számítottam is rá, hogy fizetősek lesznek a képek, azt nem láttam jönni, hogy látatlanban kell megvenni őket: az email egyből egy paywallra visz, nincsenek vízjeles vagy kis méretű betekintő képek sem, ami alapján el lehetne dönteni, hogy akarom-e én ezt…
