Nem vagyok túlságosan jó formában.

Csütörtökon fel akartam biciklizni az egyetemre, de az út háromnegyedénél úgy éreztem tüzes vasakat forgatnak a mellkasomban, így kénytelen voltam feladni. Szégyenszemre tolnom kellett a biciklit. Persze óra után lefelé élveztem a zúzást.

Azért hegyek ide vagy oda, lenn az Alföld tengersík vidékin Ott vagyok honn, ott az én világom.

Aztán ma elmentem futni, és csak 6 kilométert sikerült viszonylag zökkenőmentesen. Viszont a tengerparton vagy egy kilométer hosszan előttem futott egy nagyon kicsi gyerek. Végig az én tempómat vitte... acélból vannak ezek a japán gyerekek vagy mi? Persze lehet, hogy én vagyok lassú, vagy ez természetes a kölköknél, hogy atomantik.