December 25., karácsony első napja, 4°C, delvis skyet.

Nagyon kevés kedvem van futni, de ha már 4:30 óta nem alszom, legyünk túl rajta.

Először átvágok a lakótelepen az egykori Herman Ottó általánosig, és teszek egy iskolakört a Cooper-tesztek tiszteletére. Felsőben a testnevelőtanárok finoman jelezték, hogy azért a 12 perc alatt 2 kilométert illene megtenni. Hatperces tempó. Most 5'30" a laza, ezt egyikőnk se gondolta volna akkor.

Visszafelé feltűnik a napóra a Széchenyi Gimnázium tornacsarnokán — állítólag már régóta ott van, de nem vettem észre — rajta latin felirat. Cito pede labitur aetes. Gyors lábon rohan az idő, tájékoztat otthon a Google. Hát, igen.

Nem lesz elég a kilométer, úgyhogy megyek egy kört a Széchenyi Ökoturisztikai Parkerdőben, közismertebben "kiserdő", is. Oké, a Vomero van rajtam, de Csipi óta ismert, hogy az minden terepre jó.

Épp azon gondolkozom, hogy de kár, hogy nincs állat, amikor az új (nekem) kerékpárút és az autóút között békésen legelő őzeket látok meg. Persze semmi nincs nálam, csak a szemem, rögzíteni a képet. Megszokták az embert, úgy tűnik, mert tíz méterre engednek, amikor tessék-lássék átgaloppoznak az erdő oldalára, és folytatják a reggelit.

Ennek a sokszorosa jutott eszembe közben, de elfelejtettem mostanra.