Ami az UTH beszámolóból kimaradt
Nyilván abban a pillanatban, amikor megnyomom a Publish
gombot, egy csomó dolog jut rögtön eszembe, amit kihagytam. Ebben a bejegyzésben fogom gyűjteni, amit végül elfelejtettem említeni az UTH beszámolóban. Igazából közel 20 óra alatt annyi minden történik, hogy diktafonnal futva sem biztos, hogy mindent meg tudnék őrizni.
[caption id="attachment_4812" align="alignnone" width="4032"] Ezt az egyetlen képet csináltam az egész verseny alatt, mert nem akartam időt pocsékolni fotózással[/caption]
- Valamiért azt gondoltam, nagyon hatékonyan depóztam idén, de a számok nem feltétlen ezt igazolják. A teljes távon 2 óra 15 percet töltöttem állva a Strava szerint. Ez nagyon sok, még úgy is, hogy jó része táplálkozás és öltözés.
- Nem tudom, melyikőtök kakilt már erdőben, nekem ezt az achievementet is sikerült behúzni a Visegrád—Pap-rét szakaszon. Annyiban mindenképpen pozitív élmény volt, hogy a - gondolom - ismert élettani hatása a gélek és izotóniás italok mértéktelen fogyasztásának egyáltalán nem jelentkezett. Külön kudos a külföldi lánynak, aki szemrebbenés nélkül futott el az ösvényen előttem, miközben lestem ki az aljnövényzet takarásából. 💩
- Visegrádon már a fellegvárba kaptattunk felfelé egy sporttárssal közepesen leromlott állapotban, amikor egy egyszámjegyű éves kisfiú megjegyezte, hogy "ha csak most értek ide, mind vesztesek vagytok". A szülei éktelenül röhögtek a megjegyzésen, én hasonló jókat kívántam a fiatalúrnak.