We Love Budapesti Közlekedés
Péntek késő délután futásból megyek hazafelé a Margitszigetről. A Margit hídon szokás szerint álló-araszoló kocsisor mind a négy sávban. A szigetbejáratnál a zebránál várakozók megtöltik a járdát, bicikliutat. A déli oldalon persze alig lézengenek, köszönhetően a kiváló tervezésnek. Aki szokott erre járni, tudja, hogy nem szinkronban vannak a lámpák, tehát mindkét forgalmi irányban várni kell, és nem is keveset. Páran úgy döntenek tehát, hogy a piros ellenére átszöknek, hiszen a kocsik úgyis csak állnak. A belső sávban annyi hely van, hogy egy autó épp befér a zebra utánra a sor mögé. A sofőrje ordítva szitkozódik, szidja a piroson átmenő gyalogosokat, miközben tövig nyomja a kürtöt.
Sokat mondok, tíz métert tehetett volna meg.
Inkább tépett volna egy banánt.