Gokart
A céges teambuildingen gokartozni vittek minket. Mondjuk kicsit fura, mert szerintem ez inkább a versenyszellemet, mint az összetartást erősíti, de ettől függetlenül hatalmas élmény volt.
Autósporthoz nekem eddig csak annyi közöm volt, hogy gyerekkorom óta nézem a Formula 1-et. Mit mondjak, élőben nagyságrendekkel jobb a dolog, pedig ezek csak játékszerek voltak. Plusz nem is vezettem túl jól.
Sajnos arra például csak viszonylag későn jöttem rá, hogy az "ideális ív" taktikám nem az igazi, mert jobb időeredményt lehet elérni nagyobbra vett kanyarokkal, amikhez kisebbet kell lassítani. A kanyarba állított első kerekekkel ugyanis iszonyú lomhán gyorsul a gokart. Igazából fék nélkül végig lehet menni a pályán, ha valaki ügyesebb.
Azért néhány határát sikerült megtalálni a járműnek. Bár felborulni szerintem lehetetlen vele, a visszafordítóban többször sikerült megpördülni, illetve sikoltó gumikkal kanyarba bezuhanni. Kívülről kevésbé látszott, de a kis motor ellenére egészen meglepő izommunka kell az íven tartáshoz, illetve sok kanyarban iszonyúan rángatott a kocsi.
Enyém volt a legkeményebb baleset is, amikor az egyik padlógázas ívben hátulról megtoltak, és én kormányozhatatlanul szálltam bele a gumifalba. Azóta találtam magamon ülésháttámla és övfeszítő okozta zúzódásokat. Meg került egy szép elágazó repedés a telefon képernyőjére, amit elfelejtettem kivenni a zsebemből.
Zsófi hozott fényképezőgépet, és mivel jobb fotós vagyok, mint pilóta, így az illusztráción is ő vezeti a kettes rajtszámú autót.
Mindezek ellenére, vagy pont ezekért, visszamennék még pár (száz) körre.