It's Kind of a Funny Story
Craig átlagos srác átlagos problémákkal: az apja erőlteti a felvételijét egy elit suliba, a kiszemelt csaja a legjobb barátjával jár, és időnként idegességében sugárban hány egyet. Igazán komolyan senki sem veszi, így gyakorlatilag a Brooklyn hídról leugrás helyett veteti fel inkább magát egy kórházba.
A zártosztályt persze a szokásos alakok népesítik be: skizofrének, antiszociálisok, depressziósak. Meg egy szép és pont korban illő lányka, Noelle.
Engem kicsit zavart, hogy a készítők feltételezett szándéka ellenére minden fordulatot kilométerekre előre lehetett látni, a karakterek sem igazán hoztak újdonságot vagy meglepetést. Különösen igaz ez a drámaibbnak szánt részekre. Amúgy se számítson senki Száll a kakukk fészkére jellegű mélységekre: az It's Kind of a Funny Story ízig vérig (fekete) komédia.
Ami viszont elgondolkodtató, az maga a depresszió, és a kezelése. Például, hogy hányan vallják be maguknak, vagy a környezetüknek. És hányan kérnek professzionális segítséget. Arról nem is szólva, hogy a film amerikai, ahol nagyobb divatja van a pszichiátriának, szóval el tudom képzelni nálunk mennyivel rosszabb a helyzet. Te be mernél menni ezzel egy kórházba?
A zene mindenképpen pozitívum. Nem csak beszélnek róla, de nagyon jó számokat is válogattak aláfestő zenének. Az Under Pressure is telitalálatos performansz, és Dylan Trainspotting-ekvivalens filozófiáját is jól hasznosítják. Valamint The xx is van, bár Craig double X-nek mondja.
Tesóm most vizsgázott pszichiátriából, úgyhogy a film alatt is mondogatta a felismert tüneteket: diszfunkcionális attitűd, logikai hibák, omnipotencia. Szerintem pont az a film, amiről isolde írhatna a filmbuzira kritikát. :]
Visszanézve, rohadt sokat ellőnek a trailerben, ne nézd meg.