villanyoltás
Amúgy ma egész nap esett, de mintha dézsából öntenék. Órára menet sugárban folyt az ernyőről a víz. Ilyenkor a legjobban a hazafelé tartó egyenruhás iskolásokat imádom, mert az amúgy is szűk utcát teljes szélességében elállják, és a világ minden kincséért sem húzódnának le. Csoportban az erő.
Németórám volt, megint megtanultunk egy csomó ultrahasznos német szót japánul. Mindössze hárman vagyunk hallgatók, de nem is csodálkozom ezek után. Fura szerzetek mindenesetre: az elején még ganbartam, és köszöntem nekik (egy fiú egy lány), de csak az asztalt nézték. Aztán ma a csajszi kifelé menet se szó se beszéd levágta a villanyokat. Én meg csak néztem, mint az a bizonyos gyapjas állat a nemrégen épített bejáratra... még félig sem pakoltam össze, erre otthagyott a vaksötétben. Merthogy minden teremben mániákusan el van húzva a függöny, lehúzva a reluxa. A nap ártalmas.
Szóval az utolsó ember kifelé menet kapcsolja le a villanyt.