Te ezt nem egy ideje hanem már régóta csinálod, mintha örök világfájdalom ülne rajtad. Valamikor - nem egyik napról a másikra - gimnazista korodban megbicsaklottál, elvesztetted a lendületedet, talán a hitedet is, és nem tudsz kikeveredni belőle. Talán az ütött vissza, hogy tehetségednél fogva túl könnyen voltál eredményes, nem nagyon kellett megküzdened mindennap apró kis sikerekért. Aztán amikor nem jött könnyen a siker rögtön térdre csuklottál, és nem tudsz felállni, inkább mintha mindig menekülnél a dolgok elől, és természetesen mindenki hibás mindezért, az egyetemek meg a hálátlan emberek. Ahelyett, hogy megtanulnál boldogulni az adott feltételek között hibáztatod azokat és sírsz.