álat...
Nem eseménytelenek a napjaim mostanában. A mai különösen izgalmas és tanulságos volt. Reggel részt kellett vennem egy orientáción, ami elvileg a második nyelvről - esetemben a németről - szólt volna. Ehhez képest rengeteget beszéltek az angolról, meg a TOEIC és TOEFL vizsgákról, satöbbi. Igazából fölösleges volt elmennem, mert amolyan kedvcsináló célzatú volt a dolog, nekem meg nem fontos megmagyarázni, hogy hányan beszélnek németet, meg melyik európai országokban. Egyetlen izgalmas pillanat volt, amikor egy japán tanár kezdett el kifejezetten jó németséggel bemutatkozni - aztán később kiderült, hogy Németországban élt sokáig. Sejtettem én, hogy van valami csel a dologban, hiszen a japánok az én megítélésem szerint kifejezetten rosszul beszélnek bármilyen nyelven. Na ez a nő később a szóhosszúság bemutatásaként felírta a Müllverbrennungsofen-t (szemétégető kályha), ami valóban nem egy rossz szó. A japán tanulók kb ekkor fehéredtek el egy kicsit...
Ezután következett az egészségügyi felmérés (kenkoshindan). Azaz következett volna, ha én zseniális személyem nem hagyta volna otthon a diákkártyáját, ami mellesleg minden egyetemi elintéznivaló alfája és omegája. Engem ismerők már nem csodálkoznak. Mit volt mit tenni, hegyről lefutás, vonattal haza, kártya természetesen az előző napi nadrágom zsebében, majd vonattal vissza, és hegyre felfutás helyett busz, ami viszont drága. Közben feltűnt, hogy a szobámban hagytam a telefonom, dehát nem lehet minden tökéletes ugye. Ekkor még nem sejtettem semmit.
Az egészségügyi felmérés alapján 195.9 cm magas vagyok, valamint 69.4 kg. A BMI értékem 20.1, amiről viszont nem tudom, hogy micsoda - felteszem testtömegindex. A látásom a bal szememre 1.5, a jobbra 2.0. Jelentkezzen az, aki tudja, hogy ezek a számok mit jelentenek. Az orvosok szerint még látok. A röntgenem gondolom rendben volt, mert senki sem panaszkodott. A vizeletvizsgálatom is negatív, viszont itt úgy érzem részleteznem kell, mert ez nagyon komolyan volt megoldva. Tehát a delikvens az előregyártott mintával sorban áll, majd egy nővérke egy ismert elszineződős papírra önti a mintát. A papír utána egy gépbe kerül, ami rövid kattogást és gondolkodást követően előáll a farbával, nevezetesen, hogy a papír elszíneződése utal-e valami problémára. Ezután viszont az áldozat visszakapja a fennmaradó mintáját, majd megkérik, hogy személyesen öntse egy vödörbe, ahová előzőleg a másik háromszáz diák szintén elhelyezte a visszamaradt vizeletét. Nálam félig volt a vödör... Ezen kívül azért midnen kifejezetten profin volt megoldva, Állomásozni kellett, de mindenhol egy mágneskártyát használtunk, amit a leolvasóba betéve az adott állomás eredményét rá is vezették. Így mi is mindig tudtuk, hol tartunk, és az eredmények is szépen rajta voltak a lapocskán.
Ezt követően látogattam el abba a központba, ahonnan a japánórákat vehetem fel. Ugyanis azt írták a kiadott ismertetőn, hogy egy tesztet kell mindenkinek megírni, ami alapján osztályokba sorolnak. Persze kiderült, hogy nekem, mint undergraduate-nek ez nem szükséges. Viszont ha már ott voltam, gyorsan lefordíttatták velem angolra, hogy 'a vizsgának a mai napra vége', mely üzenetet az ajtóra kívántak kifüggeszteni. (Jelzem mindez a külföldi tanulóknak szánt központban történt.) Kicsit azért aggódtak, hogy nem vagyok native speaker.
Ezután hazaindultam a telefonomért. Rövid úton kiderült, hogy a szobámban biza nincs, tehát feltehetően elhagytam valahol. Utoljára a reggeli nyelvi orientáción használtam. Hát mit mondjak, van tehetségem, hogy drága és pótolhatatlan dolgokat veszítsek el. Drága, mert szerintem sokat kell fizetni egy cseréért, és pótolhatatlan, mert az összes tokiói kapcsolatom címe és telefonszáma elveszett a készülékkel együtt. Bravó. Esetleg legközelebb elhagyom a fejemet... bár sok változást nem jelentene, mert nem tűnik úgy, hogy használom. Inkább csak ott van, dísznek. Ismét rettentő dühös vagyok magamra - nem is tudtam enni egész nap. Ez megint olyan dolog, hogy gyűlölöm ezt a feledékeny, oda nem figyelő, mindent elhagyó énemet, de muszáj magammal együtt élnem. Mégse lőhetem fejbe magam ugye. Ettől még rettenetesen érzem magam. Valamint elnézést kérek midnazoktól, akiknek nem válaszolok a hívásaira/e-mailjeire, bár úgysem olvassák a journalt. Most mindenki azt hiszi, valami bunkó vagyok, aki nem válaszol nekik, miután elköltözött. Lehet, hogy ebben is igazuk van. Whatever.
Telefon nélkül inetrneten próbáltam lerendezni azt a találkozót, ami Magdival lett volna tárgyfelvétel ügyben. Persze rosszul emlékeztem a címére, úgyhogy fél órát eltöltöttem várással, majd visszatértem a koliba. Álldogálás közben nekidőltem az állomáson egy oszlopnak, és a kabátom hátára ragadt egy rágó. No comment. Ez kérem mostmár hivatalos, lehet frissíteni a szótárak loser címszavát a nevemmel. Aztán csak sikerült találkoznom Magdival, úgyhogy sok fontos információt megtudtam a tárgyfelvételről, bár az átélt élményeim hatására nem voltam túl használható állapotban. Mindenesetre legalább népszórakoztatásnak megfelelő vagyok, lol.
Ez alapján jön az új Harry Potter könyv! Mégpedig július 16-án. Ez az egyetlen pozitívuma a mai napnak.
Nem, nem fejezhetek be pozitívummal egy bejegyzést... az nem én lennék. Miért vagyok ennyire hülye?