shoronbun
Kifejeztten elégedett vagyok magammal. Ma van a határideje az ún. shoronbun azaz mini-értekezés leadásának. Természetesen nekem volt jobb dolgom is, mint a japán alkotmányról 1500 karakterben írni. Úgyhogy ma kénytelen voltam reggel fölkelni, - pedig nincs első két órám - hogy alkossak valamit. A Word szerint uszkve 124 perc alatt sikerült is előállítani a nevezett irományt. Ez kérem rekord, ilyen sokat ilyen rövid idő alatt még nem írtam. Most még egy beszéd megírása van hátra, de az semmiség, hiszen a már meglévő fogalmazást kell átalakítani desu/masu udvarias formára. Aztán ma délután még van egy jelenésem Ogata Sensei-nél interjúgyakorlás céljából. Nem mondhatom, hogy hagynak unatkozni. (Meg mehetek megint vásrolni...)
Ezen felül Bálint-nap van. Ezt is csak azért tudom, mert Daniel ült mellettem matkon, és a naptárába hatalmas rózsaszín szívecske társaságában valami porgram volt bejegyezve 14-ére a japán barátnőjével, én meg kérdőre vontam. Úgyhogy boldog Bálint-napot kívánok a családomnak és a barátaimnak: jelenleg ők képviselik a "szeretteim" csoportot. Sabishii, ne.