sesam.hu

Engineering Manager | Trail Runner | Stockholm, Sweden

1/4 sunawachi 3/9

Monday, 6 December, 2004 - sesam

Megvolt a rettegett hétfő és sikerült megfelelnie az elvárásoknak. A kanjiteszt gyilkos volt, főleg az olvasás része. Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy megvan a minimálisan szükséges 60 pont. Vizsga alatt általában azokat a kanjikat is összekeverem, amiket egyébként nem szoktam. Hát majd meglátjuk.

A matek szerintem nem volt olyan vészes, bár itt a többiek jöttek ki gyászos képpel a 90 perc letelte után. Mindent megcsináltam, szerintem jól. Egy biztos hibám van az egyik határozott integrál végén, de az is csak részhiba. Ha semmit sem számoltam el - például mínuszokat, mint rendesen - akkor ez egy elfogadható pont lesz. Legalább emiatt nem kell aggódni.

A japánismeret elnevezésű szerencsétlenségről jobb, ha nem is beszélek. Totálisan semmit sem tudtam. Végül a beígért cikkeket fölösleges volt átnézni, mert semmit sem kérdezett belőlük. Volt viszont benne 40 kanjikapcsolat írása és 20 olvasása. Ezekből én jó, ha psszesen ötöt jól írtam. Utána a torikönyvből kivágott mondatokba kellett beírni magunktól a beleillő dolgokat, majd kaptunk egy mangát, ahol Koizumi - a miniszterelnök - uszította a japánokat Irak ellen, akik viszont épp az ellenkezőjét csinálták. Na erről kellett neki mesélni. Összességében olyan 20 pontom talán lesz. Jól példázza egyébként az agyi képességeimet, hogy a háború kanjiját (sensou) sem tudtam, ami azért enyhén nevetséges.

Pénteken van az újrázás lehetősége állítólag. Nekem ezt a fenti japánizé-vackot tuti újra kell írnom. Még magában hagyján, bár biztos sok kapacitásom lesz a 4 nap után megint tanulni, de ha a kanjitesztem is ismétlendő, akkor viszlát világ, mert a kettő együtt nem megy. Remélem nem találják ki, hogy a szünet alatt kell újraírni a vizsgákat, mert akkor még haza sem tudok menni, és elbukok egy vagon repjegypénzt. Minden kitelik tőlük.

Most meg elvileg mehetnék nyelvtanozni, ami megint tök viccesnek ígérkezik, és a harmadik pótvizsgatárgyam lehetőségét hordozza magában. A szobám egy merő rumli és nincs semmi ennivalóm. Enyhén demotivált vagyok...