Utolsó jelentkezés
Nakérem, péntek reggel van, és tegnap Itami Sensei órájával ünnepályesen befejeződött a tanítás az idei évben. Azaz befejeződött volna, de nem lennénk mi Japánban ha ma, ami egyébként a kérdések feltevésére szolgáló nap lenne, nem kellene bemennünk még egy kicsit nyelvtanozni második órában. Aztán a jövő héten indul a nagybetűs FUN. Hétfőn háromszor kilencven percben kanjiteszt, matek és japánismeret követi egymást. Kedden először nyelvtanozunk, aztán írunk egy fogalmazást. Szerdán jön az olvasásértés és dálután az interjú. Csütörtökön a hallgatás utáni értést követően gazd-pollal zárunk, mint rendesen. Figyelmesen olvasóknak feltűnhet, hogy a szokásos 7 vizsgatípus helyett most 9 van, ugyanis bekerült a kanjiteszt és a nyelvtan is, ami eddig más időpontban volt a felkészülés könnyítése végett. A hétfő ezzel a legnagyobb eufemizmus mellett is megterhelővé vált. A kanjiteszt átlagon felüli memóriát igénylő kihívása után izzadhatunk a deriválós-integrálós matekfeladatokon, úgyhogy mire elérünk a japánismeretig, mi matekosok már csak kicsivel fogunk több intelligenciát felmutatni, mint egy néhány napos zombi. (Természetesen a törisek, mivel már megírták a tesztjüket, csak kanjit és japánismeretet írnak aznap.)
Nekem ez az egész már kezd komikussá válni. Egy ideje nyelvtanozunk, és ha így teljesítek a vizsgán is, át se megyek. Tanultunk ötféle árnyalatokban különböző kifejezést ugyanarra a dologra, és ezeket kellene alkalmazni. Az előző tesztben voltak olyan kérdések, amire Kenji, akinek a szülei japánok, is csak a fejét vakarta. Most sem kell jobbra számítani. Aztán ott van az úgynevezett japánismeret, Utsumi Sensei tárgya. (A kevésbé rendszeres olvasók kedvéért: ő dönti el, hová megyünk egyetemre, imádja a saját tantárgyát, és alapvetően diszkriminatív. Tehát ha nem vagy lány, mongol és töris, akkor felejtsd el a fair playt.) Na nihonjijou-ból a könyv 50 oldalának összes kanjiját kellene tudni olvasni, valamint a vastagon szedetteket írni is. Ez kb 300 kanji, olyan kapcsolatokkal, mint pl. ópiumháború... Aztán az utolsó órán meglepetésszerűen kiosztott 2 újságcikket, és közölte, ezek kanjijai is benne lesznek a vizsgában. Én itt már majdnem hangosan felnevettem, mert ennyi kanjit egyszerre fix, hogy nem tudok megjegyezni. Szerintem teljesen el van szállva Utsumi azzal kapcsolatban, hogy mi mennyi kanjit tudunk. Vagy én vagyok átlag alatti képességű. Ezen kívül lehet, hogy bár nem mondta, a fenti szövegek tartalma is szerepelni fog a vizsgában, mert töriből pl. ezt csinálta.
Itt megjegyezném, hogy bár a törisek rendkívüli módon sírtak, hogy milyen nehéz volt a tesztjük, mindenki 80+ pontos eredménnyel zárt. Vlada állítása szerint a teszt kiosztása után azt mondta neki Utsumi, hogy oké, a törije 91 pontos lett, de ha a kívánsága szerinti egyetemre szeretne menni, akkor a közgáz és japánismeret tesztjeiben már nem lehet hiba. Na ez már végképp irreális. Én kb. itt döntöttem el, hogy ez így nevetséges, és abbahagyom az aggódást a vizsgáim miatt, mert ha tényleg úgy van, ahogy mondja akkor eleve esélytelen itt bármit elérni.
Nem tudom, hogy Utsumi valóban így gondolja-e ezt a dolgot, vagy csak szítja a feszültséget, és élvezi, hogy parancsára 71 diák remeg és aggódik. Hiába mondja, hogy az a lényeg, mit tanulsz, nem az, hogy hol, azért mindenki úgy van vele, hogy ha már eljött ide Japánba legalább ott tanulhasson, ahol szeretne. Majd meglátjuk mi lesz, én tanulok, amennyit tudok, de így sem hiszem, hogy megfelelő lesz a vizsgák kimenetele. Legalábbis nem az elvárások tükrében.
Jövő héten pénteken már meg is kapjuk az eredményeket, hogy ezek tükrében kerekasztal-beszélgetést kezdeményezhessünk Utsumi-val arról, hogy na mégis hova is szeretnénk menni mi innen... Hát így mennek a dolgok itt nálunk.