I'm not even going to pretend I have an excuse for not writing anything. Rather here are some breaking news: I got a plane ticket home for 25 September. This time I'm not only going for a brief visit but for good. I'm in the process of packing things up, trying to sell what I can't pack and throw everything else out. It's a challenging task to say the least.
I wasn't entirely absent though: the daily picture project is alive and kicking and I was more or less punctual with the updates, too.
Már rég regisztrált a facebookon, és az iwiw-et csak elvétve használja. Ottléte alatt rengeteg különböző nemzetiségű emberrel barátkozott össze és természetesen minden rétegét elsajátította a nyelvnek. Bár még nem töri a magyart, de igyekszik idegen szavakat, idegen nyelvi logikát becsempészni, illetve a mondatok közben néha meg-meg áll, és megkérdezi: hogy is van ez magyarul?
Ezen elkacarásztam, mert van benne igazság, de amúgy rendkívül unszimpatikus a blog.
A Tumblr zseniális felületét kár lenne nem használni, így kitaláltam ezt a roppant eredeti projektet: naponta egy képet postolok a hátralévő időben amit itt töltök. Vagy amíg kitart a lelkesedés.
Igazi fotósok hasonló tevékenységéhez nem érdemes hasonlítani. Azt rakom ki, amibe épp aznap belebotlok, viszont a képek minőségéért nem vállalok felelősséget. Mindjárt az elsőt egy hajnali futás után csináltam:
Az első számban kilenc rövid novella kapott helyet magyar íróktól. A célterjedelem fejenként háromezer karakter volt, így elolvasni sem hosszú, körülbelül kilenszer egy perc. Épp végeztem egy megkésett ebéddel alatta.
Az amerikai család laptoppal az ölében ébred, és ez gyűrűzik át kis hazánkra is. A kommentek között felvetődött, hogy vajon mi a helyzet a japán családdal. Az általános sztereotípia szerint Japán az információtechnológia csúcsa, a japánok pedig ebben a futurisztikus high-tech környezetben élik mindennapjaikat. Az én tapasztalataim azonban kicsit mások.
Kezdjük az alapokkal: a lakosság 75%-a internet-felhasználó. Összehasonlításképpen Magyarországon ez a szám jelenleg 49%. Az internet-szolgáltatás minimum gyors ADSL, de rendkívül gyorsan terjed az optikai alapú elérés. Mobilfronton 3G alapon ugyan, de mindenféle technológiákkal próbálnak minél nagyobb adatforgalmat kipréselni. Engem is gyakran irigyelnek a szupergyors netemért, pedig a szomorú valóság az, hogy amint Japánon kívüli a tartalom, rögtön semmit nem ér az egész. A japánok elsősorban hazai tartalmat fogyasztanak, sokkal markánsabban, mint egy európai országban.
Japánban online szolgáltatás csak akkor lehet sikeres, ha japán nyelvű, és minden tekintetben a helyi igényekhez igazították. Adoptálás nélül talán csak a Twitter tudott megmaradni itt. Valamint jellemző még - meglepően - a Yahoo Japan sikere. A Yahoo uralja a japán keresőpiacot, övék a legnépszerűbb email és online képmegosztó szolgáltatás is. A Google csak a közelmúltban kezdett el felkapaszkodni elsősorban a mobilszolgáltatókkal kötött partnerkapcsolatai révén.
Kirívóan magas a mobiltelefonon internetezők aránya, viszont ez nem az iPhone értelemben vett "rendes" internet. A DoCoMo i-mode szolgáltatása például egy meglévő techológiákra fejlesztett zárt rendszer, kifejezetten a mobil tartalom kontrollálására: a mobilon azt érik el a felhasználók, amit a DoCoMo nekik összerak. Ugyanez pepitában az au KDDI WAP-alapú EZ Web rendszere. Más kérdés persze, hogy itt igenis van tartalom, nem is kevés, a Flash/Java játékoktól kezdve a híreken át a letölthető zenékig.
Valóban még nem láttam japánt telefon nélkül, és a fent emlegetett rendszereket nyúzzák is rendesen a vonatokon utazva. A készülékeket pedig igyekeznek megtömni hasznos és kevésbé hasznos funkciókkal. A fiatalok körében például igen népszerű a DoCoMo Deco-mail, ami gyakorlatilag HTML formázott email, mégis égész piac épült rá megvehető hátterekkel és dizájnokkal.
Vagy ott van a mobage town, ami egy játékokkal, bloggal, zenével megspékelt csak mobilon elérhető social network. A népszerűségét érzékelteti, hogy 11 millió előfizetővel csaknem eléri a World of Warcraft 11.5 milliós táborát. Mindezt Japánon belül sikerült megoldani.
Más országokhoz képest viszonylag gyorsan bevezették, és változatlan sikernek örvend a helymeghatározás, és az összes erre alapulú navigációs szolgáltatás. A japán utcanevek rendszere, ti. hogy nincsenek utcanevek, az abszolút ötletszerű házszámozás, és a jellemzően ázsiai dzsumbuj fényében ez nem meglepő.
A mobilos csomagok egyébként relatíve olcsóak, az adatkommunikációt is beleértve. Valamint tapasztalataim szerint a japánok kevesebb időt töltenek otthon, így ebből a szempontból érthető a mobiltelefonos internet elterjedtebb használata. Gyakran előforduló csendélet például ahogy egy-egy csapat vihogó egyenruhás lány a mekiben iskola és juku között shaket iszogatva lóg a mobilján.
Szintén mekis példa: sokszor látok öltönyös salarymaneket kisebb-nagyobb laptopokkal dolgozni. Laptopja sokaknak van (mint az anno a statisztikaórámon kiderült), viszont szerintem relatíve kevés WiFi hotspot. Az internet szolgáltatók fizetős - és meglehetősen drága - mobil csomagjait használja mindenki, aki mobiltelefonnál nagyobb eszközzel akar útközben is kapcsolatban maradni.
Visszatérve az eredeti kérdésre a család korán ébred, és nincs ideje laptoppal bohóckodni. Ha nem alszanak munkába/iskolába menet reggel a vonaton, akkor a mobiljukat nyúzzák. Tehnológiailag azt a fenenagy előnyt én nem látom (egy i-mode oldal például nem több, mint pixelgrafikás színes WAP), viszont ami tech van, annak láthatóan nagyobb a penetrációja. A főleg mobilos internet sikere pedig szerintem nem kizárólag abban rejlik, hogy a japánok sokat vannak úton, hanem inkább a zárt és biztonságosnak vélt rendszerben. A mobilokon kontrollált, a japán szájíznek megfelelő tartalmat találnak maguknak.
This weekend it's Summer Sonic in Osaka. I wanted to go, but it is way too expensive. So instead I'm sitting at home.
The exams are over, I was told I should be happy about that, but it's really not much of a relief. We don't get the results until late September, thanks to the great Japanese system. Before you ask, no, there is no way they'd make an exception for me. No exceptions.
I can't plan ahead without knowing for sure that I hadn't in fact managed to scrape a degree. It will be cruel after two years of university at home followed by a year of Japanese studies and five and a half in Kobe to go home empty handed. Realistically though that is what's going to happen.
I find it quite ironic how I was thought to be smart and set for success. Even I believed that. Going to competitions in primary school hardly seem anything to be proud of now but at the time they looked impressive. I also know grades don't matter but still I passed the final exams in high school with straight 'A's. Who would have thought back then that among all those high school graduates I'll be the one that ends up without no degree. It'd make quite a funny story I tell at a pub if it wasn't about me.
Anyway, like I said, I'm vegetating since the end of the exams, not doing much. Playing Warcraft lost its appeal as well, everyone I liked playing with stopped already. Besides I shouldn't have been playing anything in the first place. Decent people work and study.
It's all very ambivalent: I want to just be done with this Japan experience, degree or not, and at the same time going home in shame isn't how I imagined it either. Writing a blog post is one thing, looking people in the eye and reluctantly tell how I stumbled and fell is quite different. Especially people who have jobs, careers, girlfriends.
As the Operative put it: There's nothing left to see.
Listening to Lily Allen's snarky lyrics I wanted to check the finer details so I pulled up the Dashboard to have a look at Harmonic, a widget that automatically downloads song lyrics in the background for iTunes. Little did I know...
It has been a great run, and I have seen some fantastic and interesting applications come from all of your skills and hard work.
Unfortunately, licensing agreements with the biggest publishers in the music industry require us to no longer offer the ability for programmatic access to LyricWiki's collection of lyrics. We tried to arrange some way to let API Developers license through us, but this was not possible.
While this is not something we are happy about, it is a necessity in order to finally secure licensing for LyricWiki from the major publishers which will allow the project to survive indefinitely.
Actually this is nothing new. Infuriated by their inability to stop song downloading labels decided to broaden their scope of legal threats and started to take measures against sheet music and lyrics sites: Song sites face legal crackdown, reported the BBC in December, 2005.
One of the victims was pearLyrics, an automated lyrics searching application that offered a very similar service to Harmonic. The programmer of pearLyrics had to take the software down due to legal threats. MPA president Lauren Keiser went as far as actually wanting website owners jailed:
Mr Keiser said he did not just want to shut websites and impose fines, saying if authorities can "throw in some jail time I think we'll be a little more effective".
Now almost four years later the situation didn't seem to improve much. LyricWiki content is created entirely by users who take the time to type lyrics in from album leaflets or from listening. The site offers compensation in form of royalties to the owners that contact them. Yet in order to appease the industry even this wasn't enough.
What bothers me most in the whole story is that there is no alternative. The music industry does not offer lyrics in an electronic format. Granted CD booklets often contain lyrics but why do I have to be the one that types all that in? Not even the music downloaded from iTunes or Amazon has lyrics, even though there is a tag that supports it.
I'm sure millions of lyricists died in starvation at the poorhouse because of Harmonic and lyricWiki.
Now I'm wondering if it would be possible to use the API to identify the lyrics URL then have curl grab the page and apply some regexp to extract the valuable part (the lyrics). Not that I could code it, but I recall a last.fm stalking script that created a growl notification from a person's "listening now" status working quite the same way.
Kikapcsolásként gondoltam megnézem az Observe and Reportot. A trailer meglehetősen beteg és altesti humorban bővelkedő agyatlanságot sugallt, ami így a vizsgák közepén belefért volna. Csak épp a film kicsit más, mint azt az ember elsőre gondolná.
A történet szerint egy városszéli pláza parkolójában egy magamutogató perverz riogatja a nőket. Amikor a sminkespultnál dolgozó Brandi (Anna Faris) is áldozatul esik, Ronnie (Seth Rogen) - a pláza biztonsági őre - elhatározza, hogy majd ő kézre keríti a meztelenkedőt, ily módon beférkőzve Brandi kegyeibe. Ebben azonban versenytársra lel Detective Harrison (Ray Liotta) személyében, akit kirendeltek a nyomozás vérgehajtására.
Ronnie azonban nem csak mániás depressziós, de eléggé buta is. A szerencsétlenkedéseit nézni számomra nem vicces volt, hanem inkább szánalmas. Ráadásul nem csak fekete humorban bővelkedik a mozi, hanem meglepetésszerű brutalitásban is. Még talán jobban megérdemelt a korhatáros besorolásmint egy lövöldözős-mészárlós filmnél, mert az Observe and Report pszichésen is támad.
A filmben - mondhatni - nincs egyetlen normális ember sem. Kicsit hasonlít a dolog a "zoxigén" és "nefürgyéle" magyar memékhez. Ha valaki ezeken jót röhögött, akkor az O&R is tetszeni fog neki valószínűleg. Én csak időnként tudtam nevetni rajta.
Egy jelenetben tulajdonképpen önértékeli magát a film. Harrison egyik rendőrtársa elrejtőzik a szomszéd szobában, hogy meglesse Ronnie megszégyenítését, de pár mondat után inkább kijön: "Arra gondoltam, hogy vicces lesz, de igazából csak rendkívül szomorú. Úgyhogy inkább lelépek."
