A zen felé vezető úton a mai lépés az volt, hogy kikapcsoltam a telefonon a telep százalékos kijelzését.
Körbement nemrég Scotty Loveless írása arról, mit érdemes tenni a jobb akkuidőért iOS alatt, és ez kivételesen tényleg nem egy tizenkettő egy tucat cikk, amiben addig jut csak el a szerző, hogy majdnem minden hasznos funkciót kapcsolj ki. A srác tényleg kompetens, két évet dolgozott Apple Storeban, ahol nem volt ritka az akkuidő miatt panaszkodó ügyfél.
A hatodik lépés a listájában a százalékos kijelzés kikapcsolása. Meglepőnek hathat, de egyszerű pszichológia: sokszor csak azért ébreszti fel az emebr telefont, hogy megnézze, hány százalékon áll az akku. A telefonjukat gyakran használóknál ez már-már kényszeres mértéket tud ölteni. Ezekkel a teljesen haszontalan aktiválásokkal viszont épp csökken az akkuidő. Amúgy is fölösleges ezen rugózni, vannak fontosabb dolgok az életben, minthogy hány százalék a mobilod töltése épp.
Mindemellett ez a százalékos adat nem pontos indikációja a töltöttségnek, hanem egy becslés, amibe beleszámolja a készülék, hogy milyen az aktuális terhelés. Autós nyelven nem az üzemanyagszint, hanem a becsült megtehető kilométerek száma. Ami városi fogyasztással jóval kevesebb, mintha épp autópályán zúznál.
A többi tanács is elég jó szerintem. Például azt is szoktam tapasztalni, hogy utazáskor a gyenge térerő és a gyakori cellaváltások a szokásoshoz képest jóval gyorsabban leszívják a telepet.
Azt hiszem, nem véletlen, hogy a gyári alapbeállítás szerint a százalékos jelzés ki is van kapcsolva.
A while ago I decided to uninstall Timehop for the reason that one should not live in the past. Every clichéd list of life lessons mentions as an advice not to try to hold on to what's gone by.
Recently, however, I thought better of it, because there's another thing Timehop's good for besides reliving memories. It's amazing to realise how indifferent I became to most of the things that used to matter the world to me at the time. Looking back it's funny to remember being all worked up on stuff that turned out to be picayune.
Consequently, it'd probably be smart to apply this experience to the present and just stop persistently brooding over whatever's on my mind. In a year I'll have a slew of other things to worry about anyway.
Even though I dabbled in creating WordPress templates before, what's worse, the very first iterations of this website had been entirely coded by me, sans CMS, lately I've been happily using the stock templates that always came with the latest release of WordPress.
The reasons were simple. I'm not a Frontend Developer, never have received any formal education in computer science or programming. What little I know I learned by trial-and-error, reading articles and listening to the developers surrounding me. Basically, I thought, why bungle amateurishly when there are several professionals out there who'd do a much better job of designing and coding. Sure the world could do without my tinkering. I was also afraid to show inadequacy. Imperfection.
And then I realised that this attitude had been all wrong.
It doesn't matter what the end product is. It doesn't matter if anyone likes it or finds a use for it apart from me. It doesn't matter if it can be done better.
The point is in the process, not the product.
Therefore, because I've always thought that the latest Twenty Fourteen template quite ill-suited my site, I set out to change that. I'd already have switched to how my Tumblr b-side, but for the lack of a WP version of the template used. I've also realised that no-one will do the work for me.
So I registered on Github, downloaded Sublime, and commenced building. I spent the majority of a Sunday trying to understand WP-specific design conventions, copying and pasting CSS, modifying when needed, and mulling over problems that do not exist in a Tumblr theme but need to be solved for WordPress. It was glorious, I've had a lot of fun.
When I got stuck I asked the developers and designers at work to help out and they gladly did. I've already learned a lot by this project and there is so much more.
So this is the story behind the new look. You can find and dissect the theme on Github if you're inclined to do so. At the moment think of it like a MVP: I've only tried to deal with features this site uses.
Also, go on, do something for the sake of doing it, and stop worrying about how it would turn out.
Last week Gyula Fehér, the CTO of Ustream, gave a presentation as a guest at a class taught at Stanford University:
I have a lot of experience with higher education, may that be good or bad. And—even though I believe this is how students should be viewed—never have I felt like a customer of the organisation providing said education. Especially not in Hungary. It seems one has to travel overseas for this kind of experience. Please note the closing words of the professor teaching this particular class in the video:
"I'd like to thank our students, who are my primary customers here. I hope this has been interesting, useful, valuable, exciting, good place to make contacts and networks, broaden your horizons a little bit."
Can you imagine any professor in any Hungarian institution regarding their students as customers receiving a service?
Szombaton meglátogattam a szüleim Szolnokon, ahogy szoktam, vonattal. Ahogy szokott, késett, ezúttal sokat. Kőbányán megálltunk, és be is mondta a kalauz, hogy forgalmi okok miatt előreláthatólag tíz percet ott fogunk állni. Aztán harminccal gurultunk tovább, de még kétszer ugyanígy megálltunk itt-ott. A végén az egy óra tíz perces útból így lett majdnem kétórás.
Ilyesmin már rég nem idegesítem magam, de azért elballagtam az információs ablakhoz az állomáson, hogy ilyenkor nem kapok-e mégis valamilyen kártérítést. Kiderült, hogy de, mert 30 perc késés után már a jegy 25%-át visszaadják. Viszont—itt jön a csavar—1000 Forint alatti összeget nem fizetnek ki. Ilyenkor az van, hogy a tisztelt utas kigyűjthet legalább 1000 Forintnyi kártérítést, és egyszerre benyújthatja az igényét.
Nagyon cseles, jópofa korlát, ahol a jegyek és igazolások gyűjtögetésének alternatív költsége miatt már nem éri meg, hogy ezzel foglalkozzon az ember. Az azért érdekelne, hogy emiatt mennyi visszatérítést nem fizet ki a vasút, mert gondolom, hogy az emberek nem játszanak tömegesen igazolásgyűjtőset.
Így néz ki az igazolás. A kedvenc részem: Die Ausgabe der Verspätungsbescheinigung bedeutet nicht die Anerkennung der Verantwortlichkeit.
A feláras vonatok késése esetén az utas az alábbi mértékű átalány-visszatérítésre (a továbbiakban az utasjogi rendeletben foglaltakra figyelemmel: „átalány-kártérítés”) jogosult a menetjegyen feltüntetett indulási állomás és célállomás között a közforgalmú személyszállító vonat késése esetén, amennyiben a menetjegye árát nem térítették vissza az 1.2.5.2. pont szerint:
30 – 119 perc késés esetén a menetjegy árának 25%-a;
120 perc vagy annál nagyobb késés esetén a menetjegy árának 50%-a.
Ebben az a pláne, hogy nincs arányosítva az utazás időtartamához. Budapestről Szolnokra például már a 25 perc késés is az út 35%-a, mégsem jár érte semmi. Felső korlát sincs: mindegy mennyit késel, akkor is csak maximum a jegy felét adják vissza.
Ha az átalány-kártérítés jelen pont szerint számított összege nem haladja meg az 1000 Ft-ot, azt a vasúti társaság nem fizeti ki. Ugyanazon utas több, egyenként 1000 Ft-ot meg nem haladó kártérítését a vasúti társaság kifizeti, amint összegük meghaladja az 1000 Ft-ot.
Komolyan, ennél még az is jobb lenne, ha valami kupont adnának, amit a következő jegyhez levásárolhatok. Meg közben eszembe jutott egy olyan startup, ahová az emberek beküldhetik a jegyeiket, amiket en masse be lehet nyújtani a vasúthoz. Aztán némi kezelési költség ellenében megkapják PayPalon az 1000 Forint alatti kártérítésük. Elvégre a legtöbb jegyről nem lehet megmondani, hogy kié.
Mindenesetre most eldöntöttem, hogy csakazértis összegyűjtök annyi kártérítést, hogy kénytelenek legyenek fizetni.
Szombaton elgurultam az egyetemre, az alábbi képeket a Kálvin és a Corvinus közötti néhány száz méteren készítettem.
A fehér BMW-k mellett a furgonok is előszeretettel nézik parkolóhelynek a kerékpárutat, hiszen ha kiteszik a vészvillogót, bárhol megállhatnak. Ja, nem.
