Szombaton meglátogattam a szüleim Szolnokon, ahogy szoktam, vonattal. Ahogy szokott, késett, ezúttal sokat. Kőbányán megálltunk, és be is mondta a kalauz, hogy forgalmi okok miatt előreláthatólag tíz percet ott fogunk állni. Aztán harminccal gurultunk tovább, de még kétszer ugyanígy megálltunk itt-ott. A végén az egy óra tíz perces útból így lett majdnem kétórás.
Ilyesmin már rég nem idegesítem magam, de azért elballagtam az információs ablakhoz az állomáson, hogy ilyenkor nem kapok-e mégis valamilyen kártérítést. Kiderült, hogy de, mert 30 perc késés után már a jegy 25%-át visszaadják. Viszont—itt jön a csavar—1000 Forint alatti összeget nem fizetnek ki. Ilyenkor az van, hogy a tisztelt utas kigyűjthet legalább 1000 Forintnyi kártérítést, és egyszerre benyújthatja az igényét.
Nagyon cseles, jópofa korlát, ahol a jegyek és igazolások gyűjtögetésének alternatív költsége miatt már nem éri meg, hogy ezzel foglalkozzon az ember. Az azért érdekelne, hogy emiatt mennyi visszatérítést nem fizet ki a vasút, mert gondolom, hogy az emberek nem játszanak tömegesen igazolásgyűjtőset.
Így néz ki az igazolás. A kedvenc részem: Die Ausgabe der Verspätungsbescheinigung bedeutet nicht die Anerkennung der Verantwortlichkeit.
Az üzletszabályzat idevágó része:
A feláras vonatok késése esetén az utas az alábbi mértékű átalány-visszatérítésre (a továbbiakban az utasjogi rendeletben foglaltakra figyelemmel: „átalány-kártérítés”) jogosult a menetjegyen feltüntetett indulási állomás és célállomás között a közforgalmú személyszállító vonat késése esetén, amennyiben a menetjegye árát nem térítették vissza az 1.2.5.2. pont szerint:
- 30 – 119 perc késés esetén a menetjegy árának 25%-a;
- 120 perc vagy annál nagyobb késés esetén a menetjegy árának 50%-a.
Ebben az a pláne, hogy nincs arányosítva az utazás időtartamához. Budapestről Szolnokra például már a 25 perc késés is az út 35%-a, mégsem jár érte semmi. Felső korlát sincs: mindegy mennyit késel, akkor is csak maximum a jegy felét adják vissza.
Ha az átalány-kártérítés jelen pont szerint számított összege nem haladja meg az 1000 Ft-ot, azt a vasúti társaság nem fizeti ki. Ugyanazon utas több, egyenként 1000 Ft-ot meg nem haladó kártérítését a vasúti társaság kifizeti, amint összegük meghaladja az 1000 Ft-ot.
Komolyan, ennél még az is jobb lenne, ha valami kupont adnának, amit a következő jegyhez levásárolhatok. Meg közben eszembe jutott egy olyan startup, ahová az emberek beküldhetik a jegyeiket, amiket en masse be lehet nyújtani a vasúthoz. Aztán némi kezelési költség ellenében megkapják PayPalon az 1000 Forint alatti kártérítésük. Elvégre a legtöbb jegyről nem lehet megmondani, hogy kié.
Mindenesetre most eldöntöttem, hogy csakazértis összegyűjtök annyi kártérítést, hogy kénytelenek legyenek fizetni.
Ja, meg amúgy ilyenek is vannak.
Szerdáról csütörtökre virradó éjjel egyszer csak lekapcsolt a kábelmodem. A csatlakozási folyamat megállt az uplink-downlink létesítésnél. Mivel volt már ilyen, meg álmos is voltam, annyiban hagytam, reggelre megjavul.
Hát nem javult meg, sőt, csütörtök estére sem, mire hazaértem a munkából. Nem volt mit tenni, kénytelen voltam telefonálni. Utálatos dolog átvergődni a 1412 többszintű menüjén, a telefonszámomat ráadásul kétszer is megkérdezte a gép. Cserébe nem kellett várni a kezelőre, szinte azonnal kicsöngött nála.
Viszonylag vacakolás nélkül felvette a panaszom, talán hallatszott, hogy értem a dolgom, és hogy igen, újraindítottam a modemet. Azért neki is be kellett diktálnom a kontakt telefonszámom, harmadjára is. A végén meg olyan unott-mesterkélt hangon tájékoztatott arról, hogy a javítás akár három nap is lehet, mintha egymilliószor mondta volna már. Mondjuk biztosan így is van…
Ezek után viszonylag flottul mentek a dolgok. Azonnal érkezett egy SMS a ticket számával, ami még hasznosabb lenne, ha lehetne is valahol követni. Másnap délelőtt pedig egy újabb SMS tájékoztatott arról, hogy a hibát elhárították, még indoklás is szerepelt: berendezés hiba.
Bevallom, rosszabbra számítottam. Viszont ha már rezsicsökkentés és hasonlók, én az ellen hoznék rendeletet, hogy egy szolgáltató 72 órára vállalja a hibajavítást. Rendben, most sem tartott eddig, máskor sem, de tarthatna. Ez legalább annyira kiszolgáltatja a fogyasztót a szolgáltatónak, mint a mobilcégek szerződésben vállalt 0 kbps sebességű mobilnete. Nézd meg a szerződésed, a tiéd is ilyen.
KTamastól megtudtam, hogy Debrecen—Budapest vonatjegy árban vannak a svéd repülőjegyek, és kanapészörfölhetek nála, úgyhogy minden adott volt elkezdeni a 2014-es világjárást.
Wizz Airrel még sosem utaztam, így kicsit meglepett a hangár-karám, ahol vártunk a gépre, de azon kívül, hogy a bizonsági ellenőrzésnél a csaj elejtette a telefonom Passbookostul, minden flottul ment. Mondjuk épp a mi gépünket szúrta ki valamilyen légügyi hatóság az átellenőrzésre, úgyhogy fél órát álldogáltunk extrában, amit nagyon réssz néven vett mellettem a priority sorban egy pár. Azt nem értettem csak, ha ennyire méltatlannak találják a helyzetet, miért utaznak fapadossal.
A Wizz Air mellett a Flygbussarna szolgáltatása ajánlott, három hónapig érvényes buszjegyet lehet venni náluk online, és még csak ki sem kell nyomtatni, a mobil képernyőjéről is leolvassa a QR kódot a busz.
Velük meg az volt, hogy szintén késtek, valahogy feltorlódtak a dolgok, és nem jutott busz. Ezt csak onnan tudtuk meg, hogy egy svédül beszélő utastárs megkérdezte bent a reptéren, viszont a sofőr utána nagyon udvariasan és részletesen kért elnézést, valamint igyekezett behozni valamennyit a lemaradásból az autópályán.
Ahhoz képest, hogy a megelőző héten a magyarhoz hasonló esős-szottyos idő volt Svédországnak ezen a részén, a várakozás alatt majd’ odafagytam a buszmegállóba, úgy éreztem, legalább mínusz 8 fok lehet. A telefon szerint inkább csak 0, de gondoltam nem tudott frissíteni, vagy valami hasonló. Aztán persze kiderült, hogy valóban épp csak fagyott, és a párás levegő meg a szél okozhatta az extrém hidegérzetet. Viszont legalább volt hó.
A legelső feladat a közlekedés megoldása volt. A Västtrafik hálózatát 24, 72 órás vagy egyhónapos kártyával lehet igénybe venni. Gyakorlatilag olyan, mint a londoni Oyster Card, az ember megveszi, első használatkor aktiválja a választott közlekedési eszköz terminálján, aztán elfelejti. Minden járműre jó, szuperkényelmes.
Csütörtök este már csak egy vacsorára jutott idő, kipróbáltuk a helyi lengyel éttermet, ahol mindenbe tettek némi szalonnát, és megtanultam, mi a pirog. Valamint Donald Sutherland ült mellettünk, aztán sajnos megszólalt svédül, úgyhogy talán mégsem ő volt az, vagy alulbecsültük a nyelvismeretét.
Pénteken aztán nekiálltam felfedezni a várost. A szél megmaradt és egész nap kisebb-nagyobb intenzitással esett a hó, ami elég kalandossá tette a dolgot.
Egy olasz kávézóban indítottam, ahol a rendelés készhezvétele után kiderült, hogy pont nem lehet kártyával fizetni. Pénzt pedig nem váltottam, mert amúgy mindenütt—de tényleg mindenütt—elfogadnak kártyát. Ezen a ponton azért aggódtam, mi lesz, felajánlottam a nálam lévő Eurót, de az eladósrác csak annyit mondott, “never stress” , és hogy majd beviszek később pénzt, ráér.
Közben már rendesen hófúvás volt, én meg elsétáltam a haltemplomhoz (Feskekôrka), ami igazából egy halpiac. nekem elsőre egy viking épület jutott eszembe jóla, a nevét viszont arról kapta, hogy egy gótikus templomra hasonlít. Bent rengetegféle halat és egyéb tengeri élőlényt árulnak, illetve vannak éttermek is, amit végül nem próbáltam ki.
A tömegközlekedés legjobb részei a kompok.
Természetesen a háromnapos bérlet ezekre is érvényes, úgyhogy a 285-össel hajóztam vissza a központba a Lilla Bommen kikötőt fotózni. Itt van az a piros-fehér épület, amit a helyiek lipstick building vagy LEGO building néven is emlegetnek, illetve a Barken Viking hajó, ami meg arról nevezetes, hogy miután felépítették a város hídjait, bezáródott a kikötőbe, mivel az árbocai túl magasak, nem férne ki.
Az időjárást talán az alábbi fotó tudja szemléltetni.
Ebédre amerikai hamburgert toltam a Bersåban, ami igazából egy nightclub, de van ebédmenüjük is.
Nyilván itt is akartam hegyet mászni, úgyhogy felcaplattam a Skansen Kronan erődhöz. Eredetileg dán támadástól tartva építették a párjával, de végül sosem lett rá szükség. Ma étterem és múzeum. Elvileg lett volna belépő is, de ez volt a másik olyan hely, ahol nem lehetett kártyázni, a posztoló nő meg nagyon rendes volt, és beengedett csak úgy.
Lefelé nagyon kiváló, hogy a tűzlétrán lehet lemászni, és közben gyönyörű kilátás nyílik a városra, csak attól tartottam, hogy letépi a szél az egész lépcsőt.
Meglátogattam még a legnagyobb Systembolagetet, azaz alkoholboltot. Ahogy nálunk Nemzeti Dohányboltok vannak, úgy Svédországban csak ilyen üzletekben lehet sört, bort, töményet venni. Cserébe elképesztő választék van, a világ minden tájáról van pia. Nyilván kértek személyit.
Visszahajózás előtt még lefotóztam az Älvsborg hidat. Állítólag mind a tenger felé mind a város felé kiváló kilátás nyílik róla, de nem mentem végül fel, mert már eseteledett, nameg amúgy is párszáz méter volt a látótávolság egész nap.
Másnap a Slottskogen volt a program, egy hatalmas park állatkertekkel-mindennel. Jóféle északi kecske- és birkafélék képviseltetik magukat.
Valamint meg kellett állapítanom, hogy zseniális hely lehet futásra. A hideg ellenére találkoztunk is jópár sportruházatos svéddel.
A biciklizést is nagyon tolják amúgy, egyrészt rengeteg bicikliút van a járdák mellett, és a hófúvás sem riasztotta el pénteken a bringásokat. A kompokra meg ingyen fel lehet vinni a kerékpárokat, amíg van hely.
A helyi közlekedés másik ismérve, hogy a gyalogosátkelőknél nagyon liberálisan állnak a piroshoz, azaz ha nem jön semmi—sőt, időnként forgalomban is—simán átmennek. Ezzel párhuzamosan az autók szinte lopódzva közelítik meg a zebrákat, és megállnak a gyalogoknak, dudálás, anyázás nélkül, mosolyogva.
Ebédre: oldalas a Jensen’s Bøfhusban. (Az ø úgy kerül a svédbe, hogy ez egy dán étteremlánc.) Szintén ebédmenü, így kevésbé ordas drága, mint amúgy minden, nem csak kelet-európai pénztárcával mérve.
Végül nézzétek meg, mennyire viccesen kicsi a Göteborg City repülőtér. Igen, ez az egész.
