Kéktúra
A Kéktúra útvonala a Vas megyei Írott-kőtől a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóháza között 1118 km hosszúságban kék sávval jelzett turistaút.
A Budapesti Lokomotív Sportkör Természetjáró Szakosztálya már 1952-ben bevezette a gamificationt, így indult el nem csak Magyarország, de egész Európa első hosszú távú turistaútja. Lehet persze csak úgy mászkálni is a világba, de Fannival kitaláltuk, hogy végigmegyünk ezen.
A teljesítéshez igazoló füzetet kell vásárolni a Magyar Természetjáró Szövetségnél. Az iroda a Károly körút 11. 7. emeletén van az Európa Center irodaházban. A füzetben benne van az összes szakasz térképpel együtt. Egy szakaszt teljesíteni akár részletekben is lehet, a lényeg, hogy minden kezdő és végpont pecsételőhelyen legyen, és minden újrakezdésnél kerüljön a füzetbe pecsét.
Első alkalomra egy Budapesthez közeli szakaszt tűztünk ki: a 13. számú túra Piliscsabától Hűvösvölgyig tart. Piliscsaba vasútállomásra a Nyugati pályaudvarról mennek óránként vonatok, és nagyjából egy óra az út.
Bár a kektura.hu oldal tartalmaz leírásokat a pecsételő helyekről, kapásból rossz információra bukkantunk, hiszen a piliscsabai pecsét az állomás felújítása óta máshová került. Az épületnek háttal állva balra, a Wesselényi utcában van egy póznára szerelve.
Hasznos tanács volt a füzet vásárlásakor, hogy legyen nálunk bélyegzőpárna. A három érintett pontból ugyanis egyiknél sem volt, és az elég lutri, hogy a pecsételőn maradt-e épp elég festék az előző alkalom óta. Egy ilyen kis négyzet alakú cucc bőven elég, pont ekkorák a pecsétek is.
A másik—gondolom—tipikus hiba, amit el lehet követni, hogy nagy elégedetten elindultunk a Wesselényi utcán, és majd' egy kilométer után ugrott be, hogy ellenőrizni kellene amúgy jó-e az irány. Nyilván vissza kellett fordulni, mert a 12. szakaszt kezdtük el véletlenül.
Naptejet sem vittünk, amiből végül nem lett gond, de nem árt, mert a szakasz első pár kilométere itt is a falun át illetve füves területen vezetett. A vasárnapi ebéd után nem sok élet volt az utcákon, mint azt a mellékelt ábra mutatja.
Az erdőben hűvösebb volt, cserébe millió bogár rajzott, egyenesen bele a szemembe. A szakasznak ez a része egy völgyön át vezet, majd hegymászás következik.
A második eltévedésünk a Zsíros-hegyen történt: a füves hegytetőn a földön fekvő kövekre festett jeleken kívül nem nagyon volt más lehetőség az út követésére, így lemaradtunk egy kanyarról, és majdnem elkerültük a Zsíros-hegyi turistaház romját.
Pedig a volt turistaház avtaásának 90. évfordulójára emlékezve pont az ottjártunkat megelőző nap helyeztek ki egy emléktáblát.
A hegyről lefelé menet a bélyegző ezúttal tényleg ott volt, ahol a weboldal írta: a Muflon Itató előtt egy fán.
A felfestések minősége és mennyisége pedig tényleg attól függ, melyik település felelős értük. Nagykovácsi például egészen komolyan veszi a jelzéseket.
A végéhez közel még jutottak izgalmak: a Remete-hegyről egyrészt gyönyörű a kilátás, másrészt egy jó meredek köves lejtőn kell leereszkedni a Remete-szurdokba.
Az út vége kicsit unalmasabb, lakott területen aszfalton vezet. Majdnem ránk is sötétedett, mire elértük a Gyermekvasutat. Itt található az emléktábla az Kéktúra megindításának 50. évfordulója alkalmából, a pecsételő pedig az első vágány mellett fent a peronon.
Bár azt gondoltuk, majd mennyivel gyorsabbak leszünk a 4 km/ó sebességnél, amivel a tájékoztató füzet az időt számolja, végül nem így lett. Viszont a kerülőkkel az eredeti 21,7 kilométerhez képest 25-nél is többet mentünk.
Endomondon követtem a túrát: az általam használt alkalmazások közül csak ezen van hiking opció. Előnye, hogy GPX formátumban bármikor exportálható az út, ha esetleg átköltöznék más rendszerre. Az iPhone-ra elérhető túrázós alkalmazásokról amúgy gklka írt az Appleblognak. Én ebből a Stemplit néztem meg, de teljesen elvették a kedvem az érétkelések: ahhoz képest, hogy fizetős, régi adatokat mutat, és még jó ronda is hozzá.
Szóval ott tartunk, hogy 21,7 / 1118.