Schlüsselbeinbruch
Csütörtökön éjjel hazafelé olyat sikerült pusztulni az Andrássyn a biciklivel, hogy mentő vitt az OBSI-ba. A biciklim egy jó fej srác megőrizte, meg ő hívott segítséget is. Természetesen mikor máskor, mint a berlini utam előtt. Végül elengedtek a kórházból saját felelősségre, felkötött jobb karral.
Így toltam végig Berlint, ami amúgy nagyon állat volt. Zum Beispiel.
Kedden visszamentem a Központi Baleseti Ambulanciára, hogy mégis mi van, mert semmi papírt nem adtak. Átküldtek a Dologház utcai járóbeteg kontrollhoz, ahol másfél óra várakozás után a doki elküldött, hogy fölöslegesen vagyok ott, mégis az akut járóbeteg ambulanciára (Gázláng utca) menjek vissza, és tárgyaljam meg a szitut az eredeti orvosommal. A búcsúköszöntés: "menjen át a túloldalra, aztán felfűzik egy titándrótra".
Merthogy még csütörtökön meg is akartak műteni, csak mondtam, hogy megy a gépem, nem érek rá.
Szóval vissza, a nagyon jó arc orvosom még emlékezett is rám. Megint megröntgeneztek, és az lett a verdikt, hogy mégse lesz műtét, hanem járjak 3 hétig a karfelkötőmben, és minden jó lesz. Okay.
Azóta kicsit megnyugtatott a tény, hogy az internet szerint 10% alatti az aránya a műtött kulcscsonttöréseknek, a többi esetben rögzítik a kart hetekre, és kész. Mindenesetre kíváncsi leszek, mert jelenleg láthatóan kidudorodik a csont a vállamon...
Amíg nem tudtam, hogy nem kéne, simán tudtam mozgatni amúgy mindenfelé.
Persze két nap után már alig bírom a rögzítést, minden rossz, és a legalapvetőbb tevékenységek tudnak gondot okozni, mint a cipőbekötés. Nyilván futásról szó sem lehet. Szerencsére nem fázom, aludni is rohadt jó a negyven fokos lakásban lekötött karral.
Tanulság van, de nem mondom meg.