iPhone 3G hands-on
15-én, kedden, négy nappal a boltokba kerülés után nekem is sikerült hozzájutni egy új iPhonehoz. Az első napon a Softbank alkalmazottai szerint az egész országban nem volt már készülék. Ehhez képest kedden csak három másik ember vett iPhonet mialatt engem is intéztek. Más kérdés, hogy ez a 8GB-os modellre vonatkozik, a nagyobbik verzióból továbbra sem volt, a fehér pedig amúgy is ritka, mint a hasonszínű holló.
Japánban ugye a Softbank a szolgáltató. A telefonért egy vasat nem kell fizetni, utólag a havidíjba van beépítve 2000 yenenként az ár. (Ezért is mertem belevágni...) A szerződés két hónap elteltével felmondható, és állítólag az iPhone Olaszországhoz hasonlóan itt sem kötött szolgáltatóhoz.
A japán telefonokban amúgy nincsen SIM. Az itteni készülékeket sepcifikusan a szolgáltatóknak gyártják, és tipikusan egy adott modellt csak egy bizonyos szolgáltatónál lehet megkapni. Az én régi telefonomhoz járt ugyan egy SIM, amit külföldi használat esetére adtak hozzá, de azzal nem volt hajlandó hálóra lépni az iPhone. A magyar SIM-em behelyezésekor elkérte a négyjegyű PIN-t, de természetesen itt nem talált hálót. Kérdés, hogy otthon mit szól majd, bár én nem fűzök sok reményt a működéshez.
Arról sokat lehetett olvasni, hogy mennyire más élmény használni az iPhonet, mint az eddigi készülékeket. Én nyesztettem is egy Touchot az Apple Storeban pár percig, de még így sem kaptam jó képet arról, milyen nagyszerű is az érintőképernyős UI. Gyors, mint a villám, és gyönyörű: nem izzadságszagúan túlcsicsázott, hanem szolidan elegáns. A bevitelt hamar meg lehet szokni, még úgy is, hogy sosem voltam egy nagy mobilos gépelőbajnok.
A használhatóságra kiváló példa, hogy tesóm, aki most látta először a technikát, percek múltán már válogatott Youtube videókat nézegetett, és gyorsabban tudott írni a virtuális billzeten, mint én.
A japán változat miatt szükség volt japán nyelvű bevitelre is, amit a következőképp oldottak meg: egy négyzethálón minden hiragana-oszlop első betűje szerepel. Ezekre tapintva négy irányba kinyílik a maradék négy magánhangzóhoz tartozó írásjel, amikre ráhúzva az ujjunkat, bevitelre kerülnek. Ezután a számítógépekhez és hagyományos telefonokhoz hasonlóan listából választhatjuk ki, hogy a kiejtéshez melyik kanjit társítanánk. A dolog működik a gombos telefonokon elterjedt módon is, azaz például a ka jelre háromszor tapintva a ku jelet kapjuk.
Nekem a négyirányú választás jobban tetszett, bár nagy hátránya, hogy az ujjunk a lehetőségekből kettőt minimum kitakar. Más kérdés viszont, hogy rövid használat után már reflexből húzza az ember az ujját a megfelelő irányba.
Az én telefonomon még nincsen magyar bevitel. Kíváncsi leszek, hogyan oldja meg az Apple. Megkapja-e vajon minden telefon az összes nyelvet, vagy az otthon kaphatóakban afféle kiegészítés lesz csak a nemzeti nyelv támogatása. Ez a hiány főleg azért fájó, mert az emailjeim nagy részét azért magyarul írom. Ilyenkor külön idegesítő, hogy a T9-hez hasonlóan felajánl gyakori kifejezéseket és automatikusan kiegészít angol szavakra a telefon. Úgy tűnik ez a szolgáltatás kikapcsolhatatlan.
Sokan kritizálják az érintőképernyőt, hogy gyorsan tele lesz ujjlenyomattal, koszolódik, stb. Nos, az igazat megvallva, és sosem értettem azokat az embereket, akik nem veszik le a védőfóliát a TV távirányítójukról, mobiljukról. Az eredmény általában az, hogy a védőfólia felpúposodik, a szélei felperegnek, alámegy a kosz, és a végeredmény gyakran rondább, mintha nem lenne rajta semmi. Az iPhone is valami hasonló. Nem fogom ronda műanyag tokba gyömöszölni, csak azért, hogy megvédjem. Igen, a nap végére látszik, hogy használva volt, de időnként letörlöm, és akkor tiszta. Ez egy használati eszköz, nem műkincs, és nem ujjlenyomatosodik jobban, mint bármelyik más telefon.
Az előzőhöz képest a 3G hátlapja más, műanyag. Egyszer nem volt a kezemben az első iPhone, de nekem ez a mostani design is bejön. Szép fényes felületű, mint a fehér MacBook háza, és nekem nem tűnt különösebben karcra érzékenynek. Valamint itt is áll az előző bekezdés lényege, azaz ha valaki karcmentes iPhonet szeretne, tegye vitrinbe. Nekem az otthoni Samsungom is karcos kicsit.
A műanyag hátlapért cserébe erősebb antennát és GPS-t ígértek. Sok szó esett arról, hogy a GPS lassú és nem alkalmas navigációra. Nos, nekem a japán tapasztalataim alapján ez az egyik leghasznosabb dolog, amit valaha telefonba építettek. Ebben az országban, ahol a teljesen véletlenszerű házszámozás miatt maguk a japánok se találnak el sehová, szuper dolog a zsebre tehető Google Maps. (Mindig az azon a véleményen voltam, hogy az életből két dolog hiányzik: a search és a minimap.)
Ha csak simán az utcán sétálok, egy hosszabb első pozicionálás után halálpontosan követi az utamat. Tesóval sima vonaton is teszteltük: itt kicsit hosszabban gondolkozott az elején, de utána hűen jelezte állomásról állomásra az utunkat. Végül a teljes sebességgel robogó shinkanzenen is bekapcsoltam: itt már majd' egy percig szöszölt, és nem ponttal, csak célkereszttel jelezte, hogy körülbelül hol lehetünk, viszont becsületére legyen mondva a középpontot megint csak pontosan rálőtte a sínekre.
Szóval lehet, hogy fordulóról fordulóra nem tud utasításokat adni, de például ismeretlen városban járva tökéletes kis térképpel szolgál, vagy segíthet hol kellene leszállni a buszról, villamosról. Sajnos a GPS funkció erősen használja a netet (on the fly tölti a térképeket), ami a Softbank korlátlan forgalmat nyújtó előfizetésén nem ügy, de el tudom képzelni az európai rabló árak mellett a telefonszámlát egy-egy hosszabb GPS-ezés után.
Itt jegyezném meg, hogy a legtöbb japán telefonban eddig is volt helymeghatározás, de rohadt lassú és pontatlan. Egyszer nem használtam az eddigi telefonjaimban.
A szobámban mondjuk kifejezetten rossz a GPS. Más kérdés, hogy itt a térerő is borzasztó, a szoba egyes részein nincs is szolgáltatás. Ez viszont nem csak a Softbank sajátossága, gondolom a hegyoldal és a sok vasbeton betesz az adóknak.
A beépített Safarin az internet fényévekkel más megoldások előtt jár. Ezt a japánok is kénytelenek elismerni. Bár rengeteget lógnak a mobiljaikkal a hálón, az inkább egy felturbózott színes WAP, mintsem igazi web. Külön kiemelendő a Google Reader iPhone megoldása.
Egyetlen dolog, amit ezzel kapcsolatban nem értek, hogy fülváltáskor miért tölti újra a már egyszer behozott lapokat a mobil Safari...
A beépített iPod-alkalmazás hozta a várt szintet. Akkor mondjuk azért elhagyta a számat egy tyűha, amikor megláttam, hogyan jeleníti meg az album képe felett átlátszón a dalszöveget:
Ezek a screenshotok amúgy a 2.0 szoftver újdonságaként lettek elkészíthetőek home és on/off gombok együttes lenyomásával. Valamint a telót vízszintesbe fordítva a számológép átalakul tudományos számológéppé - szintén egy megvalósult feature request.
Talán a legnagyobb negatívum az egész készülékben az akku. Egy nap alatt simán lemerítem, sőt. Processzorigényes játékkal vagy sok videóval igencsak zuhan a töltöttség. Öröm az ürömben, hogy gyorsan töltődik is, legalábbis nekem az iPod telire szuflázása sokkal hosszabbnak tűnt. Bekapcsolt 3G és wi-fi mellett aktív használattal minden este töltőre kell dugni, hogy kibírja. Más kérdés, hogy ekkora kijelző mellett ez nem is csoda szerintem.
Most egyelőre meglehetősen eufórikus az iPhone-használat, még úgy is, hogy jobbára itthon ülök és tanulok. Ha időm engedi, írok majd a kedvenc alkalmazásaimról is.
Vagy ha valakinek olyan kérdése van, amit feltehetőleg meg tudok válaszolni, kommentben mindenképp jelezze.