free music
Ez ám a látogatószám-növelő cím. Kár, hogy nincsenek reklámaim.
Igazából arról van szó, - bár nyolc nap alatt persze körbejárta már a netet - hogy a Radiohead új lemezét úgy dobta letölthető formában piacra, hogy a vásárló döntheti el, mennyit fizet érte. (Quart.hu: Hoppá! Új Radiohead-lemez, hamar, amennyiért akarod.)
Nyilván nem ebből fog a Radiohead meggazdagodni, de marketingnek nem utolsó: már az is tud a lemezükről, aki életében egy számukat nem hallgatta, mint például én. Aztán nem elhanyagolható a tény, hogy ha a szokványos lemezkiadós utat választják, két héttel a kiadás napja előtt már úgyis fent lett volna az egész album az összes torrent-oldalon.
Ami sokkal érdekesebb, az a Telegraph cikke: Radiohead generation believes music is free. És tényleg, mindeninek van valamilyen morális magyarázata, miért tölti le inkább a zenéket, ahelyett hogy megvenné: Drágák a CD-k. Ne rajtam gazdagodjon meg a lemezkiadó. A művész úgysem lát abból a pénzből sokat. Ha letölthetem ingyen, mégis miért fizetnék?
Egy tinenyolc éves sehffieldi diák például 9 pennyre értékelte a Radiohead albumot (forrás a fenti Telegraph-cikk):
Van egy felnövekvő generáció, ami hisz abban, hogy a zene ingyenes. Az összes barátom ismeri a netet, és rendszeresen töltenek le zenéket. Nem hajlandóak kifizetni az albumok alaptalanul magas árait. Viszont ha egy együttes sokat jelent a számukra, megveszik a lemezeiket. A Radioheadnek viszont nicns szüksége a pénzre, úgyhogy mindössze kilenc pennyt adtam az albumukért. És még nem voltak álmatlan éjszakáim emiatt.
A CD-vásárlás inkább már arról szól, hogy valaki támogatja a kedvenc zenekarát. Vagy szeretné biztosan jó minőségben hallgatni a zenéit, hiszen ki tudja valóban hozzáértően dolgozott-e a zene feltöltője. Sőt akkor már inkább valamilyen digitális zeneboltból vásárol az egyszeri zenehallgató. Nem tudom mások hogy vannak vele, de én egy CD-t maximum addig használok amíg az iTunes lementi a számokat róla, utána úgyis a számítógépről, iPodról hallgatom a zenéket.
Persze a CD-nek van szép borítója, adott esetben füzetecskéje a szövegekkel, szóval előnyei nyilván vannak, viszont ötször annyiba is kerül, mint egy online boltból letöltött album. Az ember a kedvenceit megveszi CD-n, viszont egy széles körű zenei érdeklődést azért gazdaságosabb netboltokkal, vagy ugye letöltéssel kielégíteni.
Utóbbi viszont illegális. Illetve jelenleg általánosan elterjedt rendszer szerint a letöltés maga nem, csak a feltöltés ütközik törvénybe, de mivel feltöltés nélkül nincsen letöltés sem, ezért ez egy alapvetően nem túl jól kigondolt szisztéma. A megosztás technológiája pedig - ha a torrentet nézzük - elég nehezen büntethető, hiszen mindenki le- és feltöltő is egyben. Maga az információs fájl és az ezeket indexelő weboldalak pedig nem törvényellenesek. Úgyhogy mindenki bűnös. Innentől felmerül a kérdés, hogy mennyire reális egy olyan jogrendszer, amiben a fél világ (legalábbis akinek Internet-elérése van) jogsértést követ el folyamatosan. (Tegye mindenki a szívére a kezét, és mondja hogy még nem töltött le zenét/filmet/sorozatot...)
Ha "elkapnak", akkor pedig sokba kerül: RIAA Wins in First-Ever Jury Trial. (vv ugyanerről magyarul) A cím félrevezető lehet egyébként: nem arról van szó, hogy eddig nem nyertek, hanem csupán eddig mindenki kiegyezett velük valamilyen kisebb-nagyobb büntetésben.
Igazából ami itt a nagy probléma az a technológia, ami minden számítógéptulajdonos asztalán ott van. A könyv-, zene-, satöbbi ipar ugye arra alapozott, hogy ha megvettél egy könyvet vagy lemezt, akkor azt nehezen tudtad lemásolni. Kölcsönadhattad persze, de ebből a szempontból úgy viselkedetek ezek az áruk is, mint minden más tulajdon: ha odaadtad valakinek, akkor te megszűntél tulajdonos lenni. így elég volt az egyszerre több embernek való közvetítést büntetni vagy adóztatni, például rádióállomások ugye.
Ezt bolygatta meg a technológiai fejlődés: kétkazettás magnók például, ahol még számolni kellett a minőségvesztéssel, majd az egész digitális korszak. És innentől ezek a "kézzelfogható" termékek is megörökölték a szellemi tulajdon két fontos ismérvét, nevezetesen, hogy a továbbadással az előző tulajdonos sem veszíti el a tulajdonát, és hogy az új másolatok elkészítésének a határköltsége gyakorlatilag nulla.
Például ha én ismerek egy gyártási titkot és elmondom valakinek, akkor már ketten tudunk róla és nem került semmibe. Ugyanígy egy digitalizált zeneszám megduplázása sem kerül elenyésző rendszererőforráson kívül semmibe, és az eredeti tulajdonosnak ugyanúgy megmarad a tulajdona.
Innentől alapvető probléma, hogy egy megvásárolt CD tulajdonosaként nem birtoklom a másolás jogait. Akkor ez most milyen csökevényes tulajdon? Ráadásul az ehhez való technológia széles körben elérhető. És ez már évek óta ingatja az egész lemezkiadós üzleti modellt, csak idő kérdése mikor roskad össze. Új modellre van szükség, de még nem nagyon tudja senki, milyenre. Annyi bizonyos, hogy a fizikai lemezkiadás egyre életképtelenebb. A digitális javak védelmére született másolásvédelmi technológiákat (DRM) pedig hatalmas ellenérzéssel fogadta mindenki, gyakorlatilag bukottnak tekinthetőek.