Yasukuni Shrine
Nem írtam arról, hogy mi mást csináltam Tokyoban a dedikálás napján. Pedig meglátogattam például a Yasukuni Jinját (靖國神社), a hírhedt shinto templomot. Az emlékhely közel két és fél millió japán katona lelkének végső nyughelye, akik a hazáért és a császárért haltak meg háborúkban 1951-ig bezárólag. Legalábbis ez a party line. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a megemlékezettek közül 1068-at valamilyen háborús bűnért elítéltek, mi több tizenkét elítélt és két feltételezhetően A-osztályú (béke elleni bűntett) háborús bűnös is szerepel köztük.
A templom területén van egy múzeum is, kicsit érdekes hozzáállással. Bár nem jutottam be, mert sajnos későn értem oda, és már bezárt, a wikin találtam egy tábláról fényképet, mely szerint a japánokat az USA azért kényszerítette bele a háborúba, hogy a saját gazdaságát helyreállítsa. Úgyhogy el tudom képzelni mi van bent. A nagy attrakció egyébként egy Zero vadászgép, amit az ablakon keresztül ugyan, de sikerült lefotóznom.
Kívül is vannak azért érdekes látnivalók, például Radha binod Pal emléktáblája. A neve ellenére nem magyar, hanem indiai, és a távol-keleti háborús bűnökkel foglalkozó tokiói tribunus egyik bírája volt. Az emlékhely mellett pedig egy pamfletet lehetett elvinni, amiben a tábla szövegének angol fordítása szerepel. Az alábbak alapján rögtön érthetővé is válik, miért pont neki emeltek emléktáblát:
... Dr. Pal ráébredt, hogy a tribunus [...] nem volt más, mint a győztes szövetséges hatalmak arrogáns formalizált bosszúja a megvert Japánnal szemben. Úgy találta, hogy a szövetségesek által levezetett nyomozás hemzsegett a tárgyi tévedésektől, így alaptalannak bizonyult. Ilyenformán különvéleményében hosszasan ecsetelte, hogy minden egyes gyanúsítottat minden egyes vádpont alól fel kell mentenie a tribunusnak.
Ahogyan ítéletének zárásában előre megjósolta a szövetségesek bosszúszomjának enyhülésével a történelem egyoldalú értelmezése is kijavíttatott. Így Dr. Pal éleslátó véleménye is az azt megillető elismerésben részesült nemzetközi jogi akadémiai körökben.
Dr. Pal bátorsága és elhivatottsága előtti tisztelgésül, s következetes munkájáért az igazság és a történelmi hűség védelmében átadjuk eme emléktáblát, hogy felbecsülhetetlen értékű szavaira emlékezzenek a japán emberek, és hogy példa nélküli eredményeit az utókor se feledje.
Körülbelül ez az uralkodó hozzáállás az egész templomban. Van amúgy emlékszobor a háborús özvegyeknek, sőt a háborúban elpusztult lovaknak és harci kutyáknak is.
A főbejáratnál pedig - ahogyan az minden shinto templomnál megszokott - egy torii kapun át vezet az út. Ennek a torii-nek az érdekessége viszont, hogy acélból építették. Nagy, rozsdás és barna. 1921-ben emelték, a templom fennállásának ötvenedik évfordulójára, azonban a második világháború alatt le kellett bontaniuk: szükség volt a fémre a fegyverekhez. Azután a háború végeztével adományokból építették újra a száztonnás monstrumot, ami a legnagyobb ilyen vaskapu Japánban. (Figyelmes és jó memóriájú olvasók emlékezhetnek, hogy a kyotoi Heian Jingu kapuja betonból van. Na a három anyag közül - fa, beton, acél - az acél a legrondább.)
Tovább az úton befelé Omura Masajiro háborús miniszterhelyettes szobra áll, aki többek között a Meiji restauráció időszakában a modern japán hadsereg megszervezéséért volt felelős. Valamint a nevéhez fűződik az első japán nyugati stílusú hadihajó megtervezése is. Kissé viccesen fest szegény teljes szamurájviseletben és távcsövet szorongatva.
A képek szerintem magukért beszélnek.
Találtam még egy hihetetlen kis templomot, mely szintén shinto, de a sokkal békésebb Inari kamihoz szentelve. (A termékenység, rizs, mezőgazdaság, rókák, ipar és világi sikerek istene.) Tokyo központjában tessék elképzelni egy vén fákkal körülvett kis templomot, melyet ezer rejtett lámpa és lampion világít meg esténként. Az udvarán kivágott farönkökön pihenhet a betévedt látogató és mindent áthat a füstölők illata. Valaki egyszer mesélt arról, hogy ő azt szereti Japánban, hogy úton-útfélen ilyen szentélyekbe botlik, amit azért meglehetős kétkedéssel fogadtam, de ez a kis templom valóban nagy élmény volt, főleg este.
A dedikálás után pedig találkoztam Norbival Shibuyában, ahol a dinoszaurusz helyett (na, melyik film?) iPodreklámok mentek a Starbucks épületének kivetítőjén. Majd Jorge, akinél aludtunk, és mellesleg paraguayi, elvitt minket egy kínai evő-ivó helyre Yokohamában, ahol egy utánozhatatlanul finom mustáros-mézes garnélarákos ételt ismertem meg. Komolyan, azt hiszem a legfinomabb cucc volt, amit itt sikerült ennem eddig.