Ground Service
ELjutottam oda, hogy otthon egy darab nem sok annyi bejegyzést sem írtam - kivéve a repülőset. Miért? Talán a kényelem, talán hogy realtíve keveset üldögéltem a gép előtt, vagy a tendecia hogy hosszú kihagyás után egyre nehezebb valami koherenset alkotni.
Mindenesetre most visszatértem - Japnába és a SeSam.hu-ra.
Az út nem volt eseménytelen, ahogy azt már megszokhattam. Alapvetően némi aggodalomra adott okot, hogy ezúttal Ferihegy 2A volt a startpont a 2B helyett, lévén a KLM a Malév járatával köti az Amszterdam - Tokió gépét. (Idefelé is megtréfáltam a családot, mert a másik terminálnál kerestek.) És mit ad isten nem alaptalanul: meglehetősen hűvösen közölték, hogy a bőröndöm túlsúlyával csinálni kell valamit. Jól belegondolva igazuk van, hiszen tényleg túl nehéz volt, valamint nyilván ők a túlsúlyért fizetendő pénzből (is) élnek, viszont ez volt az első eset, hogy szóvá tették. Lufthansa, BA, Austrian, Cathay stb, mindig sokkal nehezebb volt a táskám a megengedettnél, de szemvillanás nélkül becheckelték. Ergo ha más légitársaság felenged a gépre, akkor inkább őket választom, ilyen egyszerű. Arról nem is szólva, hogy az "Ez valami Malévos dolog?" megjegyzésemen felpaprikázott ügyintéző elfogadhatatlanul kioktató hangnemben beszélt. Mikor pedig megemlítettem a Lufthansát, diadalittasan közölte, hogy "beletrafáltam", hiszen a németeket is az ő személyzetük checkeli, tehát nem juthattam fel a gépre túlsúllyal. Tehát hazudok, ha folytatjuk a gondolatmenetet... Na mindegy, egyszer lehet velem ilyet megjátszani, innentől byebye Malév és 2A.
(Igazi titkos vágyam persze, hogy örökre búcsút intsek a Cattle Classnak, de ehhez lottózni kéne...)
Ezek után késtünk 45 percet, ami igen jól festett az egy órás átszállási időm mellett. Bár élvezetes lenne, ezt nem kenhetem a Malévra, ugyanis akkora vihar volt Amszterdamban, hogy a földön álló gépek is megállás nélkül ringatóztak a lökésektől. Egy jó darabig csak köröztünk a szélben majd úgy szálltunk le, hogy a gép végig srevizavé és kissé bedőlve kacsázott lefelé harcolva az oldalszéllel. Én mint akit éhes krokodilok kergettek rohantam át egész Schipolon. (Murphy, a lehető legtávolabbi terminálra tették a japán gépet, nem is csodálkoztam már.) Megérkezve kiderült, hogy felesleges volt vágtázni, hiszen a repülő személyzete is a váróból figyelte, ahogy az eső gyakorlatilag vízszintesen esve úgy csapkodta a terminál ablakát, mintha valaki lentről locsolócsővel csapatta volna. Na itt üldögéltünk vagy két órát, miközben nem találtam wireless hálót sem, annyira a szélén voltunk a reptérnek. Egy viszonylag nyugodt pillanatban sikerült elindulnunk, és a további út nem tartogatott kifejezett meglepetéseket.
Hacsak azt nem, hogy még anno Ferihegyen a mérges check-in hölgyeménynek bár direkt kifejtettem, hogy lábteret szeretnék, az szépen berakott a pótülésre hátulra az amszterdami Fokkeren. Ezzel a fajta üléssel én is először találkoztam: lényege, hogy sokkal közelebb van az előtte lévőhez, mint a többi ülés és extra funkcióként hátradönteni sem lehet, mert mögötte fal van. Félreértés ne essék, volt szabad rendes ülés ám, amire szépen át is rakott a stewardess, amikor látta hogy gyakorlatilag nem férek be a helyemre. Komolyan, a Trabant hátsó ülése ahhoz képest franciaágy.
Az oszakai gépre pedig szintén sajnálkozva adta tudtomra, hogy vészkijárat (értsd: nincs előtte ülés) - folyosó kombó már nincs, így betett középre (de legalább vészkijárathoz). Mit ne mondjak... volt. A gép félig sem volt megtöltve, kétüléses környezetemben az égadta világon senki sem volt. Kicsinyes bosszú vajon vagy az utolsó pillanatban lemondta egy szimfonikus zenekar a teljes foglalását?
Végül megérkeztem Oszakába, csak a bőröndöm nem. Én átrohantam Schipolon de úgy fest a csomagot már nem sikerült átpakolni a gépre, annak ellenére hogy végül két órát csücsültünk a váróban. Ez csak annyiban kellemetlen, hogy míg normálsian az ember szépen átcammog a zöld folyosón megvillantva állami ösztöndíjas vízumát ebben az esetben sokkal nagyobb esélye van, hogy valaki kinyitja a csomagot felfedezve a nagy mennyiségű húskészletemet. Tudniillik Japánba kb semmit sem lehet behozni ruhán kívül... félnek a fertőzéstől. Mindenesetre sokat nem tehettem az ügyben...
Aztán tegnap megjött a bőrönd. És igen, sikerült nekik letörni a szuper új cuccom kerekét. Ez megint egy olyan dolog amit nem értek, hogy lehet az, hogy az első utamtól eltekintve minden egyes alkalommal valamit rongáltak a csomagon. Tudom én, hogy nem hímestojásként kezelik a poggyászt, na de ez az arány már kezd ijesztővé válni, hiszen már az a különleges esemény ha törés nélkül kapja vissza az ember a táskát. Nos, most nem kapok másikat, de megjavíttatják nekem: kaptam egy telefonszámot, amit felhívva elviszik és vissza is hozzák majd. Kíváncsi leszek.
Valamint egy 25 Eurós kedvezménykupont, amivel két baj van: április elsejéig el kellene használni és (apróbetűs) a jegyárnak minimum 100 Eurónak kell lennie. Át nem ruházható. Erről megnéznék azért egy statisztikát, hogy milyen arányban használják el ezeket az ajándékkuponokat.
Következő jelentkezésig: Skytrax - Malév