"All emo over some eggs"
Reggel nem találtam a bérletem. Feldúltam a szobát persze, de sehol sem volt. Több lehetőség is van, vagy kihúztam a zsebemből valahol az úton hazafelé, vagy szórakozottságomban valami idióta helyre tettem, ahová évente kétszer nézek, vagy "magától" esett be ágy mögé például... Na többek között ez a probléma a kapuzós jegykezelési rendszerrel: a bérletnek állandóan elöl kell lennie, például zsebben, ptenciálisan kitéve mindenféle elhagyási veszélynek. És ugye Murphy törvényének SeSam-féle kiegészítése szerint "Amit el lehet hagyni az el is veszik."
Tulajdonképpen már megszokhattam volna - kiszámítható veszteség. Az az igazi csoda, hogy még nem vasalt ki egy kamion, olyan szórakozottan közlekedek amúgy is. Elmerülök a gondolataimban (például blogot írok fejben) aztán körülbelül mint a háziállatok hazafelé a mezőről, ösztönösen ballagok.
*
Az EU gazdaság óra keretében a Kinki Finance Bureau vezetője tett látogatást. Az apropóját a dolognak az adta, hogy évekig kiküldetésben volt a pénzügyminisztérium megbízásából Londonban, New Yorkban, Brüsszelben. Engem persze ilyen hangzatosnak tűnő adatokkal nem lehet félrevezetni - még nem találkoztam eddig olyan külföldön dolgozó japánnal, aki érdekes előadást tartott volna. (Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek, de undargradeknek ez jut.) Tipikus példája volt az unalomnak, mindenki aludt is.
A vicces az volt, hogy ilyen alapvető dolgok, mint a kiosztott jegyzet már katasztrofálisak voltak. Az oldalszámozás kétszer újrakezdődött, a jegyzeten a diák sorrendje és számozása köszönő viszonyban sem volt a kivetítettekkel. Némelyik sűrűbb dia szövege olvashatatlanná pixeleződött. Belegondoltam, ha én így adnék elő, a földbe döngölnének érte bárhol. Aztán félúton a kivetítésre használt laptop feldobott egy ablakot, miszerint lemerült az akkumlátora, és akkor most ő szépen lemegy alfába. A relatíve fiatal (biztos valami kohai) segítő, akit arra osztottak, hogy felügyelje a technikát láthatóan megrémült. Nagy nehezen iszonyatos zörgés közepette sikerült szuflát találnia a géphez, ám az bekapcsoláskor a következő üzenettel fogadta:
Please remove any disks.
Press any key to reboot.
Ez betett neki. Hiszen ez angolul van! Nem jött rá a szentem, hogy a floppyt kéne kivarázsolni, mert arról próbál bootolni a gép. Szokásos japán problémamegoldás: nyomogatta a tápkábelt, hátha az a baja, aztán feladta és segítséget kért. Hanyagolva a kérdést, hogy hogyan használhat valaki 2006-ban floppylemezt egyáltalán, még mindig maradnak zavaró tényezők. Például hogy miként lehet az, hogy nem találkozott még a nevezett japán úriember ilyen problémával eddigi élete során? Vagy ha valami fura oknál fogva még nem próbált neki kislemezről bootolni a gépe soha, hogy lehet az, hogy négy-ötszavas primitív angol mondatok teljesen érthetetlenek neki? Valószínűleg egyetemet végzett illetőről beszélünk, figyelem.
Vagy tényleg benne van a hiba, hogy minimális intuitivitást és kezdeményezőkészséget azért csak elvárok... (Amúgy figyelemre méltó, hogy a technika élvonalának termelőjeként számon tartott ország lakóinak egy jelentős része mekkora antitalentum nevezett kütyük használatában.)
Mindezt persze mi végig követtük a kivetítőn. Legalább valami szórakoztató volt a 90 percben.
*
Technikai info: egyrészt frissítettem a WordPresst 2.0.5-re, valamint megváltoztattam a permalink-rendszert. Eztán nem a csúnya és semmitmondó ?p=xxx hivatkozások, hanem a /yyyy/mm/dd/post-title/ formátum használatával lehet elérni a bejegyzéseket. Ha viszont ennek következtében valami nem működik, hiányzik, rossz, stb, és elkerülte a figyelmemet, akkor kérek mindenkit, hogy valamilyen formában ezt jelezze nekem.