cerebral haemorrhage
Rendszeresebb blogolvasók ismerik a járó motor tendenciát. Japán szokás, hogy a várakozó autó motorját járatják, és jóízűen alszanak benne, miközben működik a légkondícionálás. (Jelzem az energiatakarékosság mintaképének kikiáltott országról beszélnünk.) Mindegy, ez ismétlés. Amiért említettem, az a tény, hogy az egyik kedves autós épp az ablakom alatt döntött úgy, hogy szunyál egyet. Nem tudtam mit tenni, feladtam az energiatakarékosságot, bezártam az ablakot és az ajtót (muszáj a légmozgás) és benyomtam én is a légkondit. Majd tervezek gyűjteni köveket ilyen esetekre. Ledobni.
Amiről az ablakbezárás előtt akartam írni, egy másik aspektusa Japánnak, ami az agyvérzés hatátára tud kergetni időnként. Ismeretes, hogy rendeltem új NTT-s internet-kapcsolatot, amihez igényelhető IP alapú TV szolgáltatás is. Felvállalva, hogy esetleg folyton TV-t nézek veszélyeztetve ezzel más tanulást helyettesítő tevékenységeimet, megrendeltem. A netet bekötötték ugye, én pedig vártam, hogy majd jön valami telefon vagy egy szokásosan "képzett" munkás, aki a munkája végzése helyett ideadja a beltéri egységet, hogy majd én beüzemeljem, mert te jó Ég, hát ez linux, ő ilyet még nem látott, most mi lesz!
És vártam.
És vártam.
Most döntöttem úgy, hogy felhívom őket, mert kezd bizonyossá válni, hogy ha én nem lendülök akcióba, itt nem lesz semmi. Ilyet szintén már korábban kitárgyalt okokból a lelkem mélyéig gyűlölök csinálni. Még pizzát sem telefonon rendelek, hanem elmászok az üzeltig. Nem éri meg a befektetett energiát.
Most is. Mi a neve? Nagyot sóhajtva bemondom (スィラージ). Nem érti. Lebetűzöm katakanával. Nem érti. Mondom telefonszám nem jó? Ritka alkalmak egyike, hogy a telefonszám is jó. Miután sikeresen beazonosított, előadom a fámát, ti. hogy TV-t akarok, ha már megrendeltem. Nem érti. Biztosan nem a jó kifejezést használtam. Ember legyen a talpán aki eldönti a rendelkezésre álló végtelen kanjihalmazból, éppen melyik kettőt rakja egymás mellé, amiről ő pont arra fog gondolni, amire én. (Végig udvarias módban beszélünk persze, nyelvi interpreterem 350%-on ég.) Kiderül, hogy ő nem illetékes, ad egy másik számot. Másik szám. Mi a neve? Én rezignáltan ismét öt percig magyarázom. A problémát ő sem érti, mindenáron valami aktiválást emleget. Magyarázom, hogy először adjanak valamit amit aktiválni lehet. Nagy nehezen leesik a tantusz, mire átpasszol egy újabb telefonszámhoz. Természetesen névvel indítunk. Sokat telefonáltam már, de még mindig nem jöttem rá, hogyan lehetne ezt úgy megoldani, hogy megértsenek. (Katakanaátírás-szabályok vannak, de angolra. A Szilágyit harmincféleképpen le lehet írni legalább. Latin betűvel meg nem dolgoznak, ez Japán, tessék használni a katakanát, mint minden tisztességes ember.) Itt is emlegetnek egy tizenegy-jegyű kódot, ami S-el kezdődik. Hiába keresik rajtam, nem találom, így végül 45 perc telefonálás (és rengeteg zenehallgatás) után feladom. Majd bemegyek a Joshin-ba, ahol megrendeltem a cuccot, ahol élőszóban tudom előadni a problémát az ottani eladónak, és majd ő telefonál ha akar, engem ez csak kiborít, és semmi haszna.
Vicces amúgy, hogy kvázi japántudásom ellenére tudnak olyan módon szégyenbe hozni, hogy még én érzem rosszul magam, amiért nem értem őket. A nevem meg... nyilván egy Magyarországon élő teszem azt bonyolult szláv nevű egyénnek akadhatnak gondjai, de már kicsit nevetségesnek tartom, hogy jóformán semmit sem tudok elintézni emiatt.
Ugyan erre semmi bizonyítékom sincs, folyamatosan úgy érzem: amint kiderül, hogy külföldi vagyok, átkerülök egy problémás skatulyába, és csak súlyosbodik a helyzet. Csak a külföldivel ne kelljen foglalkozni, mert az gond. Kavarás. Macera.