Napló különkiadás
Nagy levegőt vettem, és felcsaptam a filofaxom a Naplóba Írandók Nagy Listájánál. A sort a beszámoló a választásokról kezdi, hiszen az exitpoll eredmények után annyiban is hagytam a dolgot - ha jól emlékszem elaludtam - és az azóta eltelt két hét alatt mintha nem is ébredtem volna fel. A blog szempontjából legalábbis. Nos, az LDP jósolt 304 helyéből 296 lett a végére, míg a koalíciós partnere, a New Komeito 31-et szerzett meg az előrejelzett 33-ból. Ez is elég volt ahhoz, hogy a BBC landslide victory-ként értékelje a választások kimenetelét.
Alapvetően jelen felé tartó időrendben terveztem írni, csak most tűnt fel, hogy a narutoi örvénynézés a még a választások előtt történt. Az Exif nem hazudik. (Most mindenki jól csodálkozzon el, hogy persze ezt is a japánok találták ki. Amin én is elcsodálkoztam, hogy nem EXIF...) A programot a hosztcsaládom szervezte. Eddig akárhányszor találkoztam velük, mindig sokan voltak. Most is eljött a tulajdonképpeni hosztom anyja, (aki szerintem nyugdíjas japán feleségként nem csinál egész nap semmit, és halálosan unatkozik) a nővére a férjével, aki sofőrként is funkcionált, valamint a szomszéd fiú, aki a Kobe Városi Idegennyelvi Egyetemen angol szakos, és már az első vacsoránál is jelen volt. (Gondolták nem tudok japánul...)
Az autóról érdemes szót ejteni. A Toyota Wish fantázianévre keresztelt négykerekű csodájáról van szó. Japán családoknak tipikusan ilyen autójuk van. Kisbusz-szerű, belefér a sok gyerek, és halálosan biztonságos. Meglepetés nem fog érni utazás közben, de úgy lehet kiszállni belőle, ahogy az ember beült, frissen és üdén. Természetesen nem maradhat ki belőle a GPS-számítógép kombó. Mi is úgy közlekedtünk, hogy a célpont nevét begépelve a GPS felrajzolta az útvonalat, majd hangos szóbeli instrukciókkal - mint egy jó mitfahrer, csak kellemes/irritáló japán lánykahanggal - látta el a sofőrt. A vizuális japánokat 2D térkép és egyszerűsített 3D látványgenerátor segíti. Olyan apróságokra is képes, mint a fizetős kapu előtt közli, mennyi lesz a fizetendő autópályadíj. Épphogy nem vezeti el az autót, bár amint az lentebb olvasható lesz, ez sem várat már sokáig magára. Amikor az ember a kompra vár, akkor TV-t is lehet rajta nézni természetesen.
Először Awajishima-ra mentünk, ami ugye Honshu és Shikoku között van. Rutinos olvasók emlékezhetnek a korábbi bejegyzésekből, hogy Awajishima és Kobe/Akashi között van az Akashi Kaikyo Bridge, ami világ leghosszabb függőhídja. Nos a komp szépen átmegy ez alatt a híd alatt, úgyhogy volt alkalmunk megtekinteni minden oldalról, még alulról is. Mint ne mondjak impresszív, úgy nappali fényben, mint éjjel, amikor valóban igazgyöngyként csillog. (Ha már a kobei panorámaképeknél tartunk, itt egy a Venus Bridge-ről. Itt ugyan még nem jártam, de az egyetem körülbelül ilyen magasságban helyezkedik el, a kilátást tekintve tehát hasonló. A képen felfedezhető Sannomiya és Harborland, a túlparti fények pedig Osakához tartoznak. Szemfüleseknek feltűnhetnek a híd korlátján lévő lakatok. Ez egy kobei szokás, hogy a szerelmespárok a nevüket lakatba vésve a híd korlátjára zárják azt, így garantálva, hogy a szerelem örökké tartson.)
Először az awaji-szigeti English Hill nevű - jobb szó híján - állatkertbe mentünk. A japánok kifejezetten szeretik az ilyen nyugati kultúrához köthető dolgokat. Láttunk például koalákat, külöféle madarakat, amiket meg sem próbáltam beazonosítani, valamint kengurukat. A park nevéből adódóan az igazi attrakció egy hegyoldalnyi brika, ahol a környezetet az angliai vidéknek megfelelően próbálták kialakítani. Azt kell, hogy mondjam, nem sikerült túl jól reprodukálni a mélyzöld angol gyepet, bár a helyi időjárást tekintve ez nem is csoda. A hosztcsaládom láthatóan nagy állatbarát. Én csak mérsékelten lelkesedtem a birkákért.
Furcsa mód itt, egy Isten háta mögötti parkon belül működik a Toyota egy vezető nélküli busza, hogy összekössön két területet. (A birkákat és a koalákat ha úgy tetszik.) Toyota IMTS névre hallgat a rendszer, amit elsőre nem tudtam megfejteni, de kiderült, hogy Intelligent Multimode Transport System. A promóciós anyag alapján az Aichi EXPO-n is használták. Elég egyszerűnek tűnt a dolog, a busz a felezővonalba épített jelzőket követve navigálta magát az úton. A japán humor keretében a vezetőülést egy plüss koala foglalta el. :)
Az eredeti úticélunk az Awajishima és Shikoku közötti szorosban lévő uzushio, azaz örvény. Bár időszakonként változik, keresztmetszete eléri a húsz métert is. Kétféleképpen lehet megtekinteni. Először behajóztunk a direkt erre a célra kialakított kirándulóhajón, aminek az alján üvegablakok vannak az örvény minél jobb megfigyelhetősége érdekében. Őszintén szólva az alsó ablakokból nem egy nagy szám a dolog, viszont a hajó fedélzetéről kifejezetten élvezetes a túra. A hajó minden lacafacázás nélkül belehajt az örvénybe, aztán hagyja magát rángatni. Másik módszer a híd. Az örvény épp a Naruto és Awajishima közötti átkelő alatt van, így a hídszerkezetbe épített folyosóról negyvenöt méteres magasságból lehet nézegetni az örvényt. (A dolog neve uzu no michi azaz az örvény útja.) A folyosó alján időnként üvegablakok is vannak, amire a bátrak ráállhatnak. Persze elég masszívak. Ottjártunkkor az örvény kissé eklektikus volt, nehezen lehetett kivenni egy főörvényt, de azért jót hajókáztunk meg álldogáltunk tíz emelet magasan üvegen. A fényképek itt találhatók. (Most ragadom meg az alkalmat, hogy megköszönjem
sLD-nek a képméretező Bash scriptet! :) )
Körülbelül ezután döntöttem úgy, hogy elegem volt a kiütéseimből és elmegyek megmutatni valakinek. Az egész a medúzával kezdődött, ami megcsípett Sadogashimán. Utána két héttel is még ostorcsapásszerű nyomok voltak a karomon. (Gondoltam is, hogy venni kellett volna egy Sado Island feliratú pólót. Kiválóan ment volna a karomhoz a szado-sziget felirat. Valamint jó példa, miért jobb, ha bizonyos dolgokat kanjival írunk.) Namost emelett kiütések is megjelentek, amiket én először a medúzacsípéshez kötöttem. Elmentem tehát mala...a kórházba. Tudni kell, hogy Japánban nem létezik háziorvosi szolgálat, kórházak és magánorovosi-rendelők vannak. Ezek az intézmények látják el a járóbetegeket is. Természetesen mindenütt fizetni kell a kezelésért, nem is keveset, aminek a 70%-át viszont az egészségbiztosítás fedezi. Mi egyetemi tanulók abban a kivételezett helyzetben vagyunk, hogy az egyetem egyszeri minimális összeg fizetése után a fennmaradó 30% további 80%-át visszatéríti, így jóformán ingyenes az orvosi ellátás. (Egyébként halál drága, mint minden.)
Kórházba az ember a következőképpen megy: Először is a fő hallban regisztráltatja magát a kórházban még nem jártak ablakánál. (Van visszatérő betegeknek is ablak.) Ekkor kap egy mágneskártyát, amivel az épületben közlekedhet és ezen vezetik a számítógépes nyilvántartását is. A várónak a legnagyobb érdekessége az önműködő pianínó, ami gondoskodik az andalító zenéről. A billentyűi természetesen lenyomódnak miközben játszik. Én ugye a bőrgyógyászatra kértem magam, ahol röpke négy órát üldögéltem. Japánban nagy divat mindenféle poszterek elhelyezése, lehetőleg fényképekkel, amik bemutatnak bizonyos betegségeket. Midnenkinek a fantáziájára bízom, miket képzel egy bőrgyógyászatra...
Mint utólag kiderült, ez egy bejelentkezésre alapuló kórház, így az időponttal nem rendelkezők akkor jutnak be az orvoshoz, amikor épp van egy szusszanásnyi szabadideje a doktornak. A várakozáshoz képest csalódás volt az alig 5 perces vizsgálat, aholis közölték, hogy ennek semmi köze a medúzához. Ez valami vírus, amit Isten tudja hol szedtem össze, és majd elmúlik. Olyan két hónap alatt. Azért látszatból felírtak egy adag tablettát és krémet. Ezzel sem jártam túl jól. Felhívták a figyelmem, hogy a tabletta álmosságot okozhat, de azért ez nem mentség arra, hogy két-három napra totális zombivá degradált a szer. Olyan szinten, hogy nem tudtam olvasni a film alatt a feliratot, mert nem láttam. Gondolom alkalmasint nagytestű állatok kábítására is használják. Szerencsére csak egy hétig kelett szedni. Hatása vagy volt vagy nem, mindenesetre a két hónapból még csak körülbelül egy telt le.
A kórház elhagyása előtt természetesen le kell róni az anyagi áldozatot, ami rövid számolgatás után egy automatánál történik, hasonlóan egy jegyautomatához. A számlával aztán lehet caplatni az egyetemre, ha az ember további visszatérítést szeretne. A gyógyszertárak hasonlóan működnek. A receptet leadva a gyógyszerész kijön egy kosárkával, elmagyarázza a gyógyszerek tartalmát és használatát. Itt nem csak szlogen a "kérdezze meg gyógyszerészét". Valamint mindenből csak annyit kap az ember, amennyit előirányoztak neki. Nekem egyheti adagom napi két tabletta volt. Magyarországon ez mondjuk két tizes dobozt jelentene, amiből hat tabletta fölösbe menne, itt viszont kaptam egy zacskót benne az akkurátusan elvágott levélen lévő tizennégy tablettával.
Természetesen még jócskán van a listán, de ezen a ponton elfáradtam. Folyt. köv.