a kobei nagy Brehm
A vizsgákkal kapcsolatos bejegyzésből kimaradt, hogy egyik reggel egyetemre menet, egy rókával néztem farkasszemet. Először nem bíztam az ítélőképességemben, és arra gondoltam, mi van, ha kutya volt, de aztán előjöttek a gyerekkori rókaemlékeim (Vuk, Szmöre, a Mátra Múzeum kitömött rókái), és eldöntöttem, hogy ez egy igazi ravaszdi volt, nem más. Ennek ellenére még mindig nem vagyok igazi kobei egyetemista, mert még nem láttam vaddisznót...
A helyi állatvilág másik jeles képviselői a kabócák. Helyi nevükön semi-k (cicada). Ugye ilyenek tokióban is éltek, sőt írtam is róluk, de mindig meg tudnak lepni azzal, hogy milyen ordas HANGOSAK. Ritka nagy, csúnya izék: 5-10 centisre megnőnek. Tíz ilyen semi simán lenyom egy felszálló Boeinget hangerőben. Ülnek szépen a fákon, és csörögnek, de úgy, hogy amikor egy-egy ilyen fa alatt elmegyek, nem hallom a discmant, pedig nem szoktam szívbajos lenni hangerőügyben. A koli előtt a fákon él vagy négyezer, ezek a hajnal öt órai nepfelkeltétől kezdve rázendítenek, és onnantól nyitott ablak melett képtelenség aludni (vagy élni). Szerencsére csak reggel-délelőtt ilyen aktívak, estére kicsit lecsendesednek. Mindenesetre most vagy úgy alszok, hogy bezárom az ablakot, és megfulladok reggelre, vagy nyitva hagyom, és úgy ébredek, hogy valaki kapcsolja ki a légkalapácsot...