feels_like_home
Visszamenőleges eseményekről írok. Kellett nekem panaszkodni, hogy nem történik semmi. Tegnap elindultam az egyetemre, ámde azzal kellett szembesülnöm, hogy a biciklimnek csak hűlt helye fogadott. Először csak arra gondoltam, hogy az irodából valaki arréb vitette, mivel a vendégek számára kijelölt parkolóban hagytam. Bár így is furcsállottam, hogy vajon hogyan nyitották ki a zárat... Persze senki sem nyúlt hozzá, egyszerűen ellopták. Fantasztikus, még hozzá sem szoktam, hogy van biciklim. (Az irodában egy úriemben gyakorlatilag felkacagott, amikor közöltem, hogy nem találom a biciklit. Jóhogy nem nevet ki! Ott egy kicsit bizsergetett, hogy én ezzel most nagyon elekzdek ordítozni, de végül nem tettem.) Amúgy a kerékpár váza hozzá volt kötve a korláthoz, tehát nem csak a japánban megszokott módon a kereke volt lelakatolva. Aki ezt elvitte annak vágni/fűrészelni kellett.
Tekintve hogy megszűnt a közlekedési eszközömként létezni a bicikli, el kellett gyalogolnom Sannomiyába vonatbérletet venni, aminek folyományaként majdnem elkéstem a japánórámról. Utána úgy éreztem kell egy kis lélekápolás, úgyhogy meglátogattam az irodánkat (a jogi karét) aholis - nicns rá jobb szó - imádnak. Noguchi-san amint meglátott széles mosollyal érdkelődött, hogy hogy vagyok, stb. Majd mintegy bocsánatkérően, hogy ilyenekkel zargat kitöltettett velem egy felmérést a lakhelyemről. Kifejezetten kellemes így ügyintézni.
Napi teendőim után kénytelen voltam meglátogatni a rendőrséget. Teljesen részletesen kihallgattak, mikor láttam utoljára a biciklim, mikor vettem észre, hogy nincs meg, stb. Nem mulasztották el megjegyezni, hogy milyen nagyszerű, hogy egy év után így beszélek japánul, meg le tudom írni kanjival a címem (lol), és így tovább. Rettentő kedvesek voltak, annyi szent. Szóval a harci helyzet az, hogy körözik a biciklim és nagyon gambarnak. Persze közlekedési ellenőrzés ide vagy oda, aki ellopja csak van annyi esze, hogy nem csalinkázik vele az utcákon mintegy kihívva a sorsot, hogy igazoltassák...