mostanában
Felejtek magyarul. Nem tudok egyeztetni, meg ilyesmik...
Jelenleg épp Oszakában, Oyun és Daniela albérletében üldögélek. Az egész a költözéssel kezdődött... Szóval megvirradt 28-a reggele, azaz megvirradt volna, ha nem takarta volna a napot vastag felhőréteg, mi több zuhogó eső. Ilyen kellemes időjárási körülmények között (megjegyzem, egész héten tűzött a nap) költöztünk. Rá kellett ébrednem, hogy a költözés ritka vacak egy dolog. A koli úgy festett mint valami természeti katasztrófa sújtotta terület. Mindenütt dobozok hevertek. Ráadásul megjelent a takarító cég is millió kerekes szeméthordóval meg mosószerrel és szerszámokkal. A villany- és vízdíjszedők mindenkihez bekopogtattak, hogy begyűjtsék az utolsó fizetéseket. Bábeli őskáosz - természetesen minden népcsoport a saját nyelvén ordítozott a szemben lévő folyosón álldogálóval. A liftek közül csak egy működött, ami minimum tíz perc várakozást jelentett egy-egy forduló dobozzal. A másik liftet büntetésből lezárták, mert valami álatok (1 l-el) leszaggatták a filc tapétát a faláról. Vannak tippeim melyik kelet-európai ország hírhedt sempaiai voltak, de mindegy. A dobozokat egy szállító cég viszi, megadott napon érkeznek meg a koliba. Tehát az enyémek elsején.
A többi cuccal egy darabig üldögéltünk a közös szobában, majd átköltöztem Ulyanával egy kazah sempai kolijába, ami félúton van Shinjuku felé, ahonnan amúgy is ment a buszom. Ez azért hasznos, mert ugye ott lehet enni, aludni. (Nem sokat aludtunk a költözést megelőzően.) Persze az eső esett. Jól festettünk az óton: Ulyana egy kosár hűtőbe való cuccal, például fagyasztott csirkével, én a bőröndömmel és - csak amolyan Leon-módra - a növényemmel.
A buszról ugye jelentkeztem, az út elég eseménytelen volt. A mögöttem ülőt valami nagy betegség kínozhatta, mert mikor épp elaludtam volna, mindig rátört egy köhögési roham. Egy illető pedig az egész úton valamit rajzolt, lehetett hallani a filceinek sercegését. Reggel fél nyolcra érkeztem meg. A reggeli csúcsban teljesen összenyomorítva átutaztam Oszakába, ahol Renatoval, aki valamilyen rokonát jött meglátogatni, vártunk a vendéglátóinkra. Kicsit a világ végén laknak, mindenféle ipartelep van a környéken, meg betonozócég, ilyesmik. Ami nekem kicsit hiányzik az a fűtés mindenféle formája. Ultrahideg van... a lehelletem látszik bent a szobában.
Tegnap még megnétük az Oszaka Gaidai-t is, azaz az itteni nyelvi központot, ahol sorstársaink tanultak. Rettenet sokat buszoztunk. Az egész olyan, mint a Tarkaréti Kollégium... a semmi közepén, a hegyekben. Meggyőződtem a sempaiok állításában, mely szerint itt aztán lehet spórolni. Valóban, mert nincs hol elkölteni az embernek a pénzét. A szobák nagyobbak, viszont nincs bennük se WC se konyha. Ráadásul a lányok és a fiúk el vannak választva egymástól. Na meg ők még mindig bent lakhattak, csak ma kell kiköltözniük. Hazafelé bicikliztünk, kölcsönjárművekkel. Oyun ugyanis ott maradt az új mongol barátjával - ami azért poén mert a srác ma kiköltözik és megy Tokióba tanulni. Szóval a bicikliknek végül is kereke meg pedálja volt, de a lejtőn lefelé minden pillanatban azt hittem, ez az utolsó, és darabjaira esik. AZért hazaértünk. :) Ma pedig húsvéti magyar bulira megyek.